Tolna Megyei Népújság, 1963. október (13. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-11 / 238. szám
4 fÖL»S MEGYEI VÉPÜJSXg Í9B3. október VR „Vár” épül Morbus hungaricus... így nevezték azt a betegséget amely any- nyi áldozatot szedett ebben az országban. Az orvostudomány hadjáratra indult a betegség ellen — amelynek a nyomor, a sötét, nedves lakások voltak a bázisai — „várakat”, kórházakat, szanatóriumok:'t építtet ellene. A legújabb erősségek egyike lesz a most épülő 300 ágyas szekszárdi tüdőszanatórium is, amely mintegy 24 millió forintos költséggel épül és a tervek szerint 1064. szeptemberében készül el. Képünk az épülő tüdőszanatóriumot ábrázolja. ;r;sc;A mélyépítési munkák során jelentős mennyiségű föld kerül megmozgatásra, melynek többségét gépek végzik. Egy jellemző- kép: Betonkeverő-tornyok ömlesztik a cementes sódert az építkezés munkálataihoz. (Foto: Zsiga Máiia Szöveg: V. M.) Kétszázezer törzsbaromfitól vesznek vért Tolna megyében A nagy testű, erőteljesen fejlődő és jól tojó New Hampshire fajtájú tyúkokat szaporítják el a Tolna megyei termelőszövetkezetekben és községekben. Közülük tífusz-szűrő vérvizsgálattal kiselejtezik a beteg.ségre hajlamosakat. Huszonhét törzs- baromfi-tenyésztő termelőszövetkezetben, valamint három baromfitenyésztő mintaközségben; Dombóváron, Tengelicen és Re- gölyben mintegy kétszázezer fajtiszta baromfitól vesznek vért a keltetőállomások dolgozói. A vizsgálatok eredményeként csak tifuszmentes tyúkoktól származó tojásokat keltene« ki a megyében lévő keltetőállomások. VÉGH ANTAtf HOLNAP VASÁRNAP ▼▼▼▼▼▼▼YYYTYYTTYTTYTYTTTTTTTTYTTTTTTTTTTT Y VTWTY aaaaaaaaaaaaaaaaaAaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa 50. —i Vitézlő, gondolod, hogy tudnánk-e egy fogkefét fogkrémmel keríteni? Mert, ha én nem mosom ki a számat, s még továbbra is érzem rajta a Dóra és annak a másiknak a Szürkebarát-ízű csókjait, én, én ... vitézlő, meg fogok őrülni. Aztán a fürdőszobába mentünk, az arcunkat mostuk, s a szánkat is öblítettük bőven folyóvízzel. — Nem, vitézlő! Ez nem azt Fogkrém keil és fogkefe. Fölvette a ruháját, aprópénzt kotort össze, s néhány perccel később visszajött kefével és egy nagy tubus krémmel. Mostuk a szánkat, s a fogunkat is mostuk. Péter kettészakította a fogkrémet — fele a tied — mondta, s habosokat köpött a fürdőszoba kagylójába. Utána én mostam. Mindet elhasználtam, amit Péter meghagyott, mikor elfogyott mind, enyhén szivárgott a vér az ínyeim körül. —• Gondolod, vitézlő, hogy mi emberek vagyunk? — kérdezte Péter, s utálattal nézte a szobát, a sezlont, s utálattal nézett ki az ablakon is. —■ Nincsenek gondolataim, barátom. — Néha bementem a fürdőszobába, s vízzel öblítettem a szám, mert éreztem, hogy sós íze van a nyálnak a számban. Mosdottunk, s felöltöztem én is. Vitézlő, ha megkérnélek, szembe tudnál köpiú? — kérdezte Péter, s tenyerébe hajtotta homlokát Én azt mondtam Péternek, ugyanazt kérhetném én is, de jobb lenne talán mindkettőnknek erre a célra tőlünk lényegesen tisztességesebb embert keresni. — Gondolod, hogy túlságosan belekerültünk az élet forgatagába, barátom? — kérdezte Péter. Péter újra a tenyerébe ejtette a homlokát, és egész idegen hangon tiltakozott: — Egyáltalán nem, md nem kerültünk semmiféle életsodrásba, mi nem az életben voltunk. Ez nem élet, ez fertő, s utánunk most egész nyugodtan jöhetnének Mintha valami ilyesminek lenne tanúja mostanában a városi tanács gyámügyi előadója. Nap, mint nap többen is felkeresik azonos ügyben: nem bírnak a gyerekükkel, ezért hát vegyék őket állami gondozásba. — Megfizetjük, mi kérem, amit az állam kér, csak nevelje őket más — így beszélnek! Az előadónak nem kell az irattárhoz nyúlnia, hogy a bizonyítékokat, a konkrét aktákat megmutassa. Asztaláról, a napi postából egyszerre három—négy esetről is beszámolhat. Itt vannak N.-ék. Dolgos, rendes emberek, mindkét szülő egy vállalatnál dolgozik. Tizenkét éves fiúkra már többször panaszt tettek, hogy nem bírnak vele, nem fogad szót. csavarog. iskolába nem jár. Egyik nap pedig megszökött otthonról, s magával vitt 1500 forintot. A szökött fiút a rendőrség kerítette elő. Faddra került, s onnan vasárnap megszökött. Már közel egy hete a hegyekben bújkál. A szülő pedig jelentkezik, és kéri, hogy a másik fiút is vigye el az állam, a nagyobbikat, a tizen- négyéveset, mert az is csavarog, azzal sem lehet bírni. Az idén mindössze kétszer jelent meg a tanításon. Valószínűleg azzal van elfoglalva, hogy öccsének élelmet hord. A szülők nem bírnak velük. Kérik az államot... Kérik, holott anyagi, erkölcsi, egészségügyi szempontból, családi körülményeiket tekintve tulajdonképpen állampolgári kötelességük gyermekeik nevelése. A szülői felelősségről nyilván fogalmuk sincsen. Említésre méltó a K.-család is. Qk is szekszárdiak. Az apa több a disznóik, eltakarítani az általunk hagyott nyomokat. — Péter — kiáltottam —, barátom! — S azt hiszem ebben a pillanatban ébredtem fel, s meg is tisztult az elmém. — Barátom! Én az éjjel idegen nőket csókoltam, s mintha úgy emlékezném rá, közülük eggyel, igen, ott, ott, azon az ágyon is feküdtem. — Mit tettem barátom! Én Klári után bemocskoltam a számat, nekem most azonnal fogat kell mosni, s meg kell, hogy mosakodjak tetőtől talpig, az arcomat is le kell mosni, mert ha én tovább érzem a számón azoknak a nőknek a borszagú csókjait, barátom. én. . . én, hidd él, meg fogok őrülni. — Engem azonnal szembe kell, hogy köpjön valaki, mert ezt nem lehet kibírni! Éreztem, hogy teljesen józan vagyok, s mindenre emlékszem. Nekem most minden sejtem fáj. — Barátom! Én Klári csókja után ezt tettem? Én soha többet nem csókolhatom mag őt, mert ő tiszta, és ezek a nők, ezeknek a szája meg van fertőzve. Ezek esznek, ezek megesznek minden férfit s utána hánynak a következő előtt, s ebben a sorban barátom, én is benne vagyok! — így van, vitéztől — s éreztem, hogy Péternek a szája kiszáradt, és az enyém is száraz. — Fogjuk a motort, vitézlő — mondta Péter —, s azonnal utaz-' zunk! Utazzunk, érted? És büntetéseket fogunk kiszabni magunkra. A büntetéseket pedig ellenőrizni fogjuk, hogy ki-ki végrehajtotta magán. A legszigorúbban! Soha nem csókolhatom meg többet Klárit. Mert Klárinak még a leheletét sem mint egy évtizede dolgozik a MÁV-nál. Felesége csak alkalmanként vállal valami munkát. Egy fiúk és egy lányuk van. Fiúk már egy éve állami gondozott, noha az otthonból ő is szökött már. Lányuk állami gondozásba vételét is kérték, mert iskola helyett csavarog, és „nem bírnak" vele. Vagyis egyszerűen bejelentik a „csődöt". Talán úgy gondolkodnak, hogy jobban is járnak, hiszen a szülői szerepet megváltják havonta 200—300 forinttal. Dehát ennyire terhes lenne a családban a gyermek? Azok a szülők, akik már idáig jutottak, nem igen érthetik meg. hogy mennyi örömet adhat a gyermeknevelés, s ezen a téren maguk is nevelésre szorulnak. De arra viszont fel kell hívni figyelmüket, hogy a családjogi törvény szól az ifjúság elleni bűncselekményekről is. Ilyen vétséghez nagyon közel jár N.-ék és K.-ék ügye is, és azé az asszonyé is, aki három házasságából származó öt gyerekét nemhogy nem gondozza, hanem állami gondozásba vett kislányát hazacsábítja az intézetből, bújtatja a hatóságok elől. A társadalmi szervek sokat tesznek a gyermekekért Szekszár- don is. De azon a szülők maguk segíthetnek, kizárólag maguk, hogy gyermekükkel helyes bánásmódot tudjanak alkalmazni. A sok segítségre, foglalkozásra furcsa reagálás az, hogy az elmúlt másfél hónapban öt esetben kellett átadni a bíróságnak állami gondozásra „ítélt" gyermekek szüleinek ügyét. B. K. mocskolhatom be a Szürkebarát szájízű nők után ... Péter egy tantuszt keresett, s a folyosóról telefonáltunk Janinak. Jani borzasztó álmos volt, s azt mondta, miféle madarak vagyunk, hajnali féltízkor felverni az embert. — De — mondta a telefonba Péter — nekünk azonnal kell a motor, mert a délutáni vonattal utazni akarunk. Jani azt felelte rá, hogy gondolunk akkora marhaságot, hogy ő most ilyen korán rárontson egy védtelen özvegyre, várjunk, legalább délig. — Ne erőszakoskodjatok, mert csak mindenütt leég veletek az ember — mondta. Különben is a menyasszonyának a papája csak délután ér rá. Aludjatok még egyet, délután kettőre feljön. Mire befejezte Péter a telefon- beszélgetését, izzadt a homloka. Visszamentünk a szobába, újra ledőltünk az ágyra, és a plafonra bámultunk értelmetlen szemmel. Tudom, Péter ugyanazokat gondolta, mint én. Azt hiszem, mindezekre nekünk sokáig emlékezni kell. — Én nem akarom látni soha többé Klárit! — Én sem Évát! — s láttam a Péter szeme furcsán csillog. Ha nem éreznék a szememben könnyet, nem tudnám, hogy mi az, amitől a Péter szemének szokatlan fénye van most. Sohasem lesz ma két óra. arra gondoltunk, s Péter felkelt, hogy ablakot nyisson. Úgy éreztük, ha nem változik meg a szoba levegője, perceken belül, nem tudunk egyikünk sem lélegzetet venni attól az illattól, amit maga után hagyott Tilda az ágyon. — Gondolod, vitézlő — kérdezte Péter —, hogy meg kellene nézni a pénzünket? Én nem szólok rá semmit, s Péter a zsebében kotorász. Egyik zsebéből gyűrt tízeseket vesz ki, a másikból marokszámra aprót. Aztán a belső zsebébe is nyúl. Összegyűrt ötven forintos és egy elszakadt húszas, meg egy két százas is van benne. — Vitézlő, segíts! — mondja, és én is forgatom Péter zsebeit. — Ne az aprókat halászd! —> és a közös pénz után nyúl. A kabátzsebben nincs, de hiszen a kabátot este már nem is vittük. S a nadrág zsebébe nyúl... — Barátom, miféle elvek szerint tetted te ki a zsebedből egyszerre a pénzt, s miféle eszmék irányítottak, amikor a tenyereden kínáltad belőle a pincért, s később a sofőrt is? — Vitézlő, ne bántsuk egymást! — s Péter mélyen a szemembe néz. — Ne bántsuk egymást — a szeme könyörgő —. és én végtelenül megszégyellem magam. Péter keresi a pénzt. — Meglehet vitézlő, hogy valahova kitettem az este? — Az asztalon is nézi, s látom, a keze remeg, egy-egy zsebébe háromszor is belenyúl. — Vitézlő — és széttárja a karját —, vitézlő, ezeken a gyűrött jegyeken kívül egy vasunk sincsen. Ezek is úgy emlékszem, nem a közös pénzből valók! Aztán Péter nem szól egy szót se, lefekszik hanyatt az ágyra. Agyunkat megfekszi a csend, s süketség telepszik mindenre. Egyáltalán nincsenek gondolataim. — Ébredj, te barom! — üvölt magának Péter. Aztán le akar rohanni a telefonhoz. (Folytatjuk)
