Tolna Megyei Népújság, 1963. október (13. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-06 / 234. szám

Igyál,kisfiam... h menyasszonyra hevenyé- A felnőtt minden esetben első- van. A szeszes italok mértékte- ” szett villanyfény ragyog, sorban felelős önmagáért, de a len fogyasztása ártalmas...” sürögnek az öreg nénikék, az U- gyermekért a szülő. Nem lehet Hogy mi történik azzal, aki alakú asztalnál vegyes hangon mindegy, hogyan vélekedik vala- alkoholt fogyaszt? Azt a tan nótáznak, a sátor sarkában esze- ki kicsi korában az alkoholfo- könyv nem magyarázza meg, s veszetten muzsikál a zenekar, gyasztásról, mert ez lesz az alap- a gyerek beéri annyival: aki bort Gyerekek szaladgálnak, nyűgös- ja későbbi szemléletének is. Hiá- iszik, részeg. Pedig meg kellene ködnek, anyák pátyolgatják az ba mondják a szülők: csak egy magyarázni azt is, milyen folya- apróbbakat. Bent a szobában, az kicsit adok, egy fél pohárral, mat játszódik le az alkoholt fo- ágyakon alszanak az ünneplőben ebédnél, vagy ha lakodalomba gyasztó emberben, és ki kellene elfáradt apróságok. A kondérok megyünk, meg disznóöléskor. térni az alkoholizáló gyermekek- mellett egy asszony unszolja a A gyermekkori alkoholfogyasz- re is. a fiát; tás — a legkisebb mértékben is Egy anya mesélte, hogy kis­— Igyál, no egy kicsikét.. — károsan befolyásolja a fejlődő fiának minden alkalommal, ami­A tíz év körüli gyerek finto- szervezetet. Elsősorban a közpon- kor ők is ittak, adott egy ujjnyi rog, nem ízlik neki a bor. Énéi- ti idegrendszer ingerfelfogó és bort. A gyerek egy rádióelőadás kül is jól érezné magát. De hát feldolgozó képességét csökkenti, hatására azzal állított a szülők a felnőttek természetesnek ve- Nem nyugtathatja meg lelkiis- elé: „Vigyetek engem elvonó­szik, hogy most borral fokozzák méretét egyetlen szülő sem — kúrára, mert nem akarok része­li gyerekek hangulatát. Éjfél fe- tudományos tények mondanak ges lenni ...” A szülők szellemes lé jónéhány kisiskolás ott botla- ellent a könnyelműen engedélye- „gyermekszájnak” fogadták el a dozik az asztalok, felnőttek kö- zett „egy korty” elfogyasztásé- mondottakat, és megnyugtatták zött. nak. a kisfiút mondván: attól, ameny­Ismerős lakodalmi kép. Dr. Székely Lajos orvos-pszi- nyit ő iszik, még nem lesz alko­Egy fiatal tanítónő ismerősöm chológus végzett nemrég felméré- holistává, annyit szabad inni panaszkodott egyszer, hogy abban seket falun és városban ebben a neki is, mint gyereknek. Pedig a faluban, ahol pályafutását kezd- tárgykörben. Tanulmányában ki- fel kellett volna figyelniök a te, sokat ittak az emberek. Az fejtette a következőket: „A falu- „gyermekszájra”, megérteni, hogy első családlátogatások idején őt si lakosság körében a gyermekko- a gyermekben konfliktus támadt is borral kínálták, sok helyen ri és felnőttkori alkoholfogyasz- a szülői gyakorlat és a pedagó- meg is haragudtak, mert nem fo- tásnak meggyökerezett hagyomá- giai elv között, gadta el. Emiatt felvágósnak nyai vannak. A falusi gyerme- Sajnos, a gyerekek alkoholfo- mondták, pedig csak nem bírta, kék körében olyan általános vé- gyasztásának elnézésében hibás és nem is szerette az italt. Ez lett lemény alakult ki, hogy gyér- az a régi orvosi gyakorlat is, volna a legkisebb baj, mesélte, mekkorban szabad alkoholt fo- amely a vörös bort gyógyszer- sokkal nagyobb volt, hogy a gye- gyasztani...” ként javallottá vérszegény, ét­rekeket is itatták a szülők. Egy- vágytalan gyermekeknek. Az szer egy tanítványa elaludt az Cz az álláspont — a tudat- orvostudomány mai álláspontja órán. Amikor költögetni kezdte, lanság miatt nemzedékről szerint nem az, egyéb megfelelő kiderült, hogy a gyerekből árad nemzedékre szállt, kiszámíthatat- gyógyszerekkel kezelik az arra a borszag, kétségtelenül alaposan lan következményekkel járó ha- rászoruló gyermekeket, leitta magút. A tanáriban meg- tásait nem is próbálta felmérni mosdatta és hazakísértette egyik senki. Annyit tudnak, hogy bor- h /. a szülő, aki akár „gyógy- tanílványával, majd behívatta az termelő vidékeken sokkal több '"kezelési” szempontból, anyját. „Úgy látszik, hogy sokat az úgynevezett „terhelt” egyén, akár abból a meggondolásból, ivott reggelire” — így okolta meg mint egyéb tájakon, ahol nehe- hogy egy kicsi nem árt —, ad az esetet az asszony. Akkor ha- zebben jutnak alkoholhoz. alkoholt gyermekének, súlyos hi­tározta el, hogy dolgozatot irat Számot kell vetni a múlttól bát követ el. Nyugodt lehet, hogy a gyerekekkel arról, hogy mit örökölt hibás felfogásokkal, őszin- jól érzi magát bor nélkül is a esznek odahaza. Az eredmény: tén feltárni a helyzetet, hogy lakodalomban, vagy disznótor­aiig volt néhány, aki reggelire minden felnőtt megértse: nem ban, csak javára szolgál, ha tejet, vagy teát kap, a többség mindegy, milyen lesz az elkövet- megkímélik idegrendszerét az cukros bort iszik. ^ kező nemzedék. És mivel a gyér- alkohol hatásától! Kevesebb ita­Szabolcsban egy védőnő mond- mek minden ismeretanyagának los felnőtt lesz a mostani gyer- ta el, hogy körzetében van olyan alapjait otthonról szerzi, elsősor- mekekből, és több olyan, aki falu, ahol ma is általános szokás ban a szülők felvilágosítása, fe- tudja, mi az alkohol szerepe és pálinkát adni a csecsemőnek, ha lelősségérzetének felkeltése a hatása, és nem rabja, hanem nyűgös. fontos. A szűkebb család mellett mértéktartó ízlelője lesz később. ANTALFFY ISTVÁN: Ünnepnapok Az ünnepnapok színes percein, ha pihenünk egy sort, gondtalanul, lerakva rendre a szerszámot, tollat, tudván: eddig jól elvégeztetett, — a lelkiismeret mércéje szerint, a holnapok törvényei szerint, és letöröljük izzadt tenyerünkről a munka büszke olajfoltjait, arcunkról a fáradtság gyöngyfüzérét, a végzett munka fényes sugaránál nyitányul, új holnap nagy kórusához, jó megpihenni — és érdemszerinti! PÁLOS ROZITA: Angyalok a piacon íme. Elsőszülött szavai a fénynek. Harang dalába pólyázott nevek. Rigófütty-könnyedén suhan a Föld velünk. Ki mondja meg hová? Csillog a por és testünk anyaga csillag. Nincs okod szívem panaszra. A reggel megtölti a várost ezüst kofákkal, kik pontos mérlegükön mérik a várakozás angyalait borízű alma és eper gyanánt. TAKÁCS TIBOR: Elszálló felhő A felhő sorsa: szállni, miért vetnék rá hálót? Elmegy, elúszik lassan és kicsorbul az ég. A felhő szertefoszlik, mert eső kell a földnek fák isszák, mezők, rétek, s a freskó eltűnik. Micsoda ég vagy? Égbolt, egem, felhőm, elúszó, de újra visszatérő záporként egyre versz. S ez is te vagy: a friss ég, füvek jószaga, íze, ha felhő vagy, csak rám hullj, ha ég vagy: el ne hagyj. öár évvel ezelőtt magam barátok, és az iskola formálja a * voltam tanúja annak, hogy gyermekek tudatát. Az előbb em- húsvéti locsolás következtében lített tanulmány foglalkozik azzal kórházba kellett szállítani egy is, hogy az általános iskola tan­kisfiút, mert a felelőtlen felnőt- tervében az alsó tagozatban nem tek annyi bort itattak vele, hogy esik szó a gyermekek alkoholfo- súlyos alkoholmérgezés lett a gyasztásáról. Az alkoholról ma­vége. gáról először a IV. osztályosok A télen több alkalommal látó- tanulnak. „A szőlőd című olvas­gattam meg egy gyermekkórházi mány keretében, amelyből a kö- osztályt. Nem akartam hinni a vetkezőket tudják meg: „A ma­szememnek: egy anya minden gyár szőlőből készült bor világ alkalommal sört hozott lábtöré- hírű. Bizonyosan hallottátok már ses, tizenkét éves fiának, mond- a hírét a tokaji és badacsonyi ván, hogy azt nagyon szereti a boroknak... A mustból erjedés gyerek: után bor lesz. A borban szesz Szemes Piroska Mi lennék eső nélkül? Mi ég nélkül? Mi hogyha felhőm, még te is elszállsz, sötétet vált az ég! Irodalmi pályázat tanulók számára A Jelenkor című, Pécsett meg- A pályázat beküldésének ha­jelenő irodalmi és művészeti fö- tárideje 1963. december 1. A jél- lyóirat szerkesztősége és a KISZ igés pályaműveket a Jelenkor Baranya megyei Bizottsága a szerkesztősége címére (Pécs, Szé- kpzépfokú iskolák (gimnáziumok, chényi tér 17.) kell beküldeni. A technikumok, MTH ipari iskolák, pályázó zárt borítékban mellé­szakiskolák) tanulói számára or- kelje a nevét, és lakcímét, vala- szágos pályázatot hirdet a folyó- mint egy igazolást, hogy melyik irat ötéves fennállása alkalmából, iskola tanulója. A legjobb dolgozatokból a fo­A pályázók az alábbi témák lyóirat részleteket közöl, szerző­közül választhatnak: jü*«* Pedig a Jelenkor szerkesz­tősége az alábbi összegeknek 1. Mi a véleménye a folyo- megfelelő vásárlási utalványokkal irat eddigi munkájáról? jutalmazza. (Az utalványokon _ „ , . . _tetszés szerinti tárgyak vásárol­2. A folyóirat melyik irasa . ... . ' (vers, novella, tanulmány stb) ' tetszett leginkább és miért? 3. Ismertesse és értékelje a Jelenkor egyetlen szerzőjének a lap közelmúlt számaiban megjelent írásait! Két 500.— forintos első díj. Három 300.— forintos második díj. Három 200.— forintos harma­dik díj. A pályázat eredményét a lap A pályamű szokásos házidolgo- lpfi4 januári számában közöljük, zat (3—5 gépelt, vagy jól olvas- , , . ható kézírásos oldal) terjedelmű Jelenkor Szerkesztosege legyen, s a pályázó csak a papír KISZ Baranya megyei egyik oldalára írjon. Bizottsága Jck ]L Él ]P Vasárnap este nyolc órakor, a második mozielőadás után, a kis­város egyetlen cukrászdájában — Nem mondaná el nekünk is, nem mehetek el, mert ilyen szé- hogy minek az oka az a kalap? gyent nem hozhatok a termelő- Először meglepődik a váratlan szövetkezetre. Elég az hozzá, hogy ültünk. Miközben a forró krém- kívánságtól, aztán elneveti ma- 25 év után ismét új kalap került, kávét kavgrgatjuk, kinyílik az gát: a fejemre. Százhatvan-e vagy ajtó és egy jólöltözött tanyasi há- — Hiszen elmondani elmond- százhetven forintba került, erre zaspár lép be rajta. Hogy tanya- hatom, mert most már úgyis már nem emlékszem, csak annyi siak, azt nem is annyira ruháza- minden mindegy, utána vagyunk bizonyos, hogy finom, puha ta­tokról, mint inkább félszeg moz- a dolognak. pintású, akár a vaj. De azért, dulatáikról,. valamint pirospozs- Sört löttyint a poharába és mikor az üdülésből hazajöttem, gás arcukról sejtjük. Zsúfolt a beszélni kezd: _ először is a kalapot vágtam sut­helyiség, ezért egy ideig tétován — Úgy nézzenek rám — mond- ba és ismét a régit tettem a fe- nézelődnek. Aztán asztalunkhoz ja, — hogy nekem életemben ez jenire. Ám az asszony nem. ha­lépve, udvariasan megkérdezik: a második kalápom, amely most gyott békén. Mindig zsörtölődött — Le szabad ide ülni? a fejemen van, noha már néggyel velem, hogy mivel most már van — Tessék — szabadítunk fel haladtam meg az ötvenediket. Az új kalapom, hát ne pusztítsa a két széket táskáinktól. elsőt még az esküvőnkre vásárol- szekrényben a moly, hanem hébe­Körülményesen elhelyezkednek, tam s másikat nem is vettem, hóba -beruccanhatnánk a városba majd a hozzájuk lépő kiszolgáló- csak most három hete. Addig az szórakozi egy kicsit. Ma este nak „feladják” a rendelést. Az a régi kalapom volt a hétköznapi aktán magam álltam elő az indít- asszony málnaszörpöt, az ember is, meg az ünneplő is. Pedig az vánnyal. öltözzünk! — jelen tét - egy kis üveg kőbányait hozat, idő már alaposan megviselte, tem ki. — Megyünk a moziba! így üldögélnek szótlanul egy Színehagyott, elformátlanodott Azt sem tudtam mit játszanak, ideig, s már ügyet sem vetünk kalap vált belőle, de úgy voltam de nem is nagyon érdekelt, mert rájuk, majd csak akkor, amikor vele, hogy jó az a tanyára, mivel- csak az asszonynak akartam 1 a az ember zsebkendőjével a hóm- hogy máshová nemigen szoktam kedvébe járni. De azért nem lokát törölgetve, nevetve meg- én járni. Ismerőseim már tréfá- bántam meg, hogy bejöttünk, szólal. san el is neveztek „csajla kalapú mert éppen a Háború és békét Mindennek a kalap az Laskodinak”, de én ennek ellené- játszották, aztán mindkettőnk- oka. re hűséges maradtam a kopott nek nagyon tetszett, idefelé jövet Az asszony visszamosolyog: holmihoz, csak abban éreztem el is határoztuk, hogy ezután — Igaz... Ha kalap nincs, ak- jól magam, úgy gondoltam, ha máskor is beruccanunk a város­kor most nem vagyunk itt. másikkal cserélném fel, hát ba. Hát erre mondtuk mi kérem. Fura történetet sejtünk a titok- elfagyna a fejem. hogy mindennek ez a kalap az zatos párbeszéd mögött, ezért te- — A hűtlenség három héttel ez- oka... kintetünket a szóbanforgó kalap- előtt kezdődött. Akkor, amikor ... ra irányítjuk, ámbár ettől még Kengyeles, a fogatosok brigád- .. r"?.1 g,at' , a maradék egy jottányit sem leszünk oko- vezetője a jó munkám jutalmául sort’ ^lzet’ s elbúcsúznak. Néhány sabbak. A kalap olyan, akár a kihozta a kéthetes üdülésre szóló Eerc . Iylulva kint telzug egy többi, legfeljebb az látszik rajta, beutaló cédulát. Nem jártam én f^mmia motor smi Pedig az hogy új még, nem régen kerül- még ilyen helyen sose, ezért vo- hetett ki az üzlétből. Furdal nakodtam az elutazástól. Főleg bennünket nagyon a kíváncsiság, akkor makacsoltam meg magam, ezért az emberhez fordulva meg- amikor az asszony kijelentette, kérdezzük; hogy márpedig a csajla kalapban imént hallottak felett morfon­dírozván így módosítjuk a kalap­históriát: mindennek az a termelő- szövetkezet az oka... Ari Kálmán t

Next

/
Thumbnails
Contents