Tolna Megyei Népújság, 1963. október (13. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-17 / 243. szám
2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1963. október 17. Emberek a nagy hajrában fi Horváth család A sémák fölött eljárt az idő i fl Bikacs melletti Kistapén Horváth Eduárdot keressük. A bVtácsi Béke Termelőszövetkezetben dolgozik. Jó munkaerőnek tartják, elégedettek a munkájával. Helyesebben nemcsak az övével, hanem az egész családéval, mert mindenki a tsz-ben dolgozik. A háza üresnek látszik, de zörgésünkre egy öreg ember ballag elő. Ö világosít fal bennünket, hogy ilyer.k'or a határban kell keresni őket. Horváth bácsit találjuk meg először. Fürgén ugrik le a kocsi bakjáról. Éppen műtrágyát szállítottak és szórtak el a földön. Horváth bácsi fogatos, már a tsz megalakulása óta. Nagyon szereti a lovakat. — Ez nem olyan, mint a sofőr- ség — mondja. — Mi fel is pakolunk a kocsira, meg el is helyezzük azt, amit szállítunk úgy ahogy kell. Még a vetőmagelőkészítést is mi végezzük el mielőtt a földekre szállítjuk. Aztán a lovak gondozása is a mi dolgunk. Etetni, csutakolni kell őket. Ebben a dologidőben legtöbbször négykor kelünk és sötétedésig megy a munka. Szívesen ül le beszélgetni. Jól esik egy kevés pihenés. Délelőtt nem lehetett, hajtani kellett a munkát. Most már tud menni a gép, ilyenkor kifújhatják magukat az emberek. Beszélgetés közben szóba kerül, a legaktuálisabb probléma: a vetés. — Be fogjuk fejezni időben. A rozs már a földben van, most már csak a búzát kell elvetni. Abból sincs sok vissza. Az elnökünk nagyon a szívén viseli a dolgot. Majdnem minden nap kijön ide. Néha kiabál, máskor megdicsér bennünket, ahogy éppen megy a munka. Az asszonyok a kukoricát és a krumplit szedik. Nemsokára azt is befejezzük. Invitál a házba, hogy ott jobban lehet beszélgetni, meg az újbor is forr már, azt is meg lehet kóstolni, ha nem is a legjobb az idei. Közben szabadkozik: — Nincs mo6t senki otthon, a feleségem is, a lányom is a kukoricaföldön dolgoznak. Beszélgetés közben derül ki, hogy felesége is tagja a termelőszövetkezetnek, a fia és a lánya besegí- tők. A lány tizennyolc éves, majdnem egész évben kijár a földekre. Szeret ott dolgozni, a többi lányokkal. A jó társaságban észre sem veszik, hogy elmúlik a nap. — Most menyasszony az Erzsink — mondja Horváth bácsi. — Szeret is öltözködni. Igaz megkeresi a rávalót. Ha leszerel a vőlegény, megtarthatják az esküvőt. A „stafírung” már megvan, a fiúnak jó szakmája van, nincs semmi akadály. A másik gyerekre, a fiúra terelődik a szó. Miska húszéves, ö dolgozik most legtöbbet a csa- i Iádban. Zetoron van. Pesten ta- . nulta ki a gépkocsivezetést, nem akart a tsz-ben maradni. Hanem amikor megszerezte a jogosítványt és a tsz is hazahívta, visszajött. El sem ment többet. Pedig itt sokkal többet dolgozik, főleg most a munka dandárjában. Nyár óta hat vasárnaoot dolgozott végig. Kevés az ember is, a gép is, úgy kell kihasznál-, ni, hogy a lehető leggyorsabban mehessen a munka. — Még a szüretre sem tudott hazajönni — mondja Horváth bácsi. — Pedig az nálunk kisebbfajta ünnepnek számít. Keres szépen, 60—70 munkaegységet havonta. 1 Mindenki kiveszi részét a munkából. Nehéz megoldani a főzést, ahol az asszony is dolgozik. Este esznek csak főtt ételt, ilyenkor segít a lány is. Persze ez csak a nagy hajrában van így. Amikor már kevesebb a munka, ismét visszalendül az élet a régi kerékvágásba. Igaz, a gyerekek dolgoznak tovább, csak az asz- szony szakíthat több időt a ház körüli munkára. Az istállóban tehén áll, az ólban malacok gömbölyűdnek. Ezeket is etetni, gondozni kell. Meg aztán ott van a háztáji föld. Azon vasárnap dolgoznak, így nem esik ki senki a közös munkából. Horváthék példája nem egyedülálló. Egyre többen jönnek rá, arra, amire ők, hogy a becsületes munka nemcsak közösségi, hanem egyéni érdek is. Kónya József T smerős a kételkedő és sáj- nálkozó szólam: „Ha minden úgy lenne, ahogy fönn elgondolják!” Ezt mondja a panaszos, mikor valóságos, vagy vélt igazát kergeti; így sóhajt fel a gondokban leledző, ha késik a segítség; ez cseng ki a zárszámadáskor csalódott paraszt szavaiból, de még a munkás is mond efélét, ha elégedetlen valamivel. Melyikünk nem fakadt még ki hasonló indulatossággal, ha ellentmondást sejtett a legmagasabb politikai testületekben jóváhagyott vezérelvek és a hétköznapok gyakorlata között? Ilyenkor lapozunk a kongresszusi határozatokban, ország- gyűlési jegyzőkönyvekben, pártós kormányvezetők beszédeiben, s vitatkozunk és érvelünk, hol jól, hol rosszul, hol eredményesen, hol hasztalan. Ez hozzátartozik az élethez, hiszen amíg az elvekből gyakorlat lesz, ezer, meg ezer társadalmi és politikai szervezet, intézmény és személy aktív közreműködésére van szükség, ugyanennyi helyen értelmeznek passzusokat, vonnak le következtetéseket, s foganatosítanak konkrét intézkedéseket. A kalács tehát, mely ugyanabból a lisztből sül, nem mindenütt egyformán foszlós, piros, vagy ropogós. Vannak, akadnak ugyanis itt-ott túllicitálok, vagy óvatoskodók, betűrá- gók, és bürokraták is a jó vezetők és jó politikusok mellett. Ezt az egész problémakört sajátos közvetlenséggel jellemezte egyszer, egy korábbi beszédében Kádár János elvtárs. Azt, hogy az emberek, a nép egésze egyetért mai politikánk alapjaival, hogy támogatja a pártot, és a kormányt törekvéseinek megvalósításában, ezzel a közvéleményből vett idézettel érzékeltette: „A miniszterelnökkel, a párt és a kormány vezetőivel nagyon jól megvolnánk” — dé, hogy mégsincs mindig és mindenütt I rendben minden, annak illusztráFellesndülft a munka a bölcskei üákóczi Tsz-ben Az őszi munkákban elmaradt bölcskei Rákóczi Termelőszövetkezet tagjai elhatározták, hogy gyorsítják a vetés és a betakarítás ütemét. Vasárnap már meg is kezdődött a nagy munka. A tsz- ből mintegy másfél százan, zömében asszonyok, szedték a cukorrépát. Ezen a napon 40 vagonnal szedtek fel és szállítottak a vasútállomásra. A Bölcskei Gépállomás gépösszevonást hajtott végre. Jelenleg a betakarításon nyolc gép dolgozik, hogy a kukorica után búzavetőmag kerülhessen a földbe. A vetés talajelőkészítése folyamatos, 38 traktor dolgozik a tsz földjén. így a bölcskei Rákóczi Termelőszövetkezet határidőre be tudja fejezni az őszi kenyér- gabona vetését. lására hozzátette: „Csak a brigádvezetővel nem jövünk még ki egészen.” Pedig ez nem kevésbé fontos, mert a munka hétköznapjaiban, a mindennapi életben a párttitkárok, igazgatók, művezetők, szakszervezeti elnökök, brigádvezetők a nagy lánc végső szemei, ők az általában helyeselt elvek, törvények, rendeletek „letéteményesei”, gyakorlati végrehajtásának közvetlen irányítói. Korántsem akarok általánosítani — ezek az emberek, akik közakaratból kerültek tisztségekbe, hivatalokba, értik a dolgukat, megértik és megérzik az elvek és paragrafusok betűjét és szellemét. De hogy az emberek egy része ma is él olyan disztinkcióval, hogy megkülönböztet „nagy” és „kis” politikát, s olykor az előbbi elismerése mellett bírálja az utóbbit, mégiscsak figyelmeztet: valóban nem mindig és nem mindenütt úgy „jön ki” a végeredmény, ahogyan azt „fent" elgondolták. "Ifegyünk csak hozzá példát, ” amely világosabb minden magyarázgatásnál. A Magyar Szocialista Munkáspárt VIII. kongresszusa ismételten megerősítette azt az elvet, hogy a nőket az eddiginél is bátrabban kapcsoljuk be a közéleti dolgok intézésébe, szerezzünk nekik nagyobb megbecsülést a munkában és képességüknek megfelelő beosztásban alkalmazzuk őket. Senki sem vitat-, kozik ennek az elvnek természetes igazságával, progresszivitásával, sőt, mondhatjuk, hogy érvényesül társadalmunkban ez a tendencia! De kézenfekvő, hogy az a gyárigazgatónő (!) aki a maga személyében ugyancsak hivatott volna ezt az elvet maximálisan szolgálni, de mégis előnyben részesített a főmérnöki kinevezésnél egy nővel szemben egy ugyanolyan, vagy talán csekélyebb képességű férfit, — azzal az egyszerű kijelentéssel indokolva, hogy „a nőkkel mindig több baj van” jogosan váltotta ki a cikk elején említett szólamot. Mondhatok más esetet is. Volt egy üzemvezető, aki egy gyár élén két esztendő alatt bebizonyította, hogy képtelen ellátni feladatkörét. Elmozdították a helyéről. De hová? Egy másik vállalat igazgatója lett. Itt is eltelt felette két év — s most egy harmadiknak a vezetője. Akik ezt így elrendezték, annak ellenére, hogy a vezetés színvonalának emelését kötelező elvvé és gyaA közelmúltban a tolnai községi tanács mellett működő oktatási és népművelési állandó bizottság a cigányszülők részére családlátogatással egybekötött szülői értekezletet tartott. Napirenden a gyárvégtelepi cigány- tanulók helyzete és iskolába járása szerepelt. Az értekezleten mintegy negyven család képviseltette magát, ahol Révész János, az I. sz. általános iskola igazgatóhelyettese beszélt arról, hogy az isrtolában tartott szülői értekezletre a cigányszülők nem mennek el, s ezért látogattak ide. Beszéljük meg a gyerekek tanulásával kapcsolatos feladatokat — mondotta. Továbbá arról beszélt, hogy a cigány- tanulók között is igen sok értékes tanuló van, mint például Zsolnai Gizi, Boros Mária, Lakatos János, akik rendszeresen járnak iskolába, s ezért dicséret illeti a szülőket. A tanulás feltételeinek biztosítására a községi tanács, az iskolával együttműködve sok gyereket helyezett el óvodai és általános iskolai napköziben. De emellett a szülőkre is feladat hárul, többek között az, hogy tisztán és pontosan küldjék gyermekeiket az iskolába. A napközis gyerekek Szülői értekezlet a tolnai gyárvégtelepen közössége elvárja a cigánytanu- gyermekeik után, biztosítsák, igyekeznek az iskolával jobb lóktól a tisztaságot, a rendes, hogy rendszeresen járjanak is- kapcsolatot teremteni, s megilledelmes beszédet és viselke- kólába. szívlelik a hallottakat, dést. Révész János kérte a szü- Az előadás után több szülő B. a. leltet, hogy többet érdeklődjenek felszólalt és ígéretet tett, hogy Tolna korlattá emelte pártunk, mit tudnak felelni a kifakadásra: „Ha minden úgy lenne, ahogy fenn elgondolják!” Uzer szerencse, hogy egy-egy ilyen példával szemben ezer bölcs, igazságos esetet produkál az élet. De ez az egy ezrelék sem lehet a „szabályt erősítő kivétel”. Jól meg kell .’ennünk a brigádvezetővel is! Mert ha a fogalmak között szerepelhet is a „nagy” és „kis” politika kategóriája, az életben nem ismerhetjük el. . , Csöppekből van a tenger, s ugyanígy apró emberi viszonyokból, törekvésekből, célokból, áll egybe a legmagasabb politikai szándék is. Jól megfér benne, mint biztos foglalatban, az egyéni boldogulás keresése, a törekvés a nyugodt, kiegyensúlyozott, dolgos életre. Éppen ezért szellemével is, betűjével is ellentétes az önkényes, vagy torz értelmezés, ami fakadhat ideológiai tudatlanságból, politikai tájékozatlanságból, de megteremhet a bürokrácia labirintusában is. Megemlíthetjük ezzel kapcsolatban a társadalmi és politikai élet „százötvenszázalékosait” is, akik viszont úgy árnyékolnak be általános egyetértéssel kísért elveket, határozatokat, hogy mindent túlteljesítenek, túllicitálnak. A szándék kétségtelenül jó indu- latú, de az objektív következmény szinte ugyanaz. Nem olyan dolgok ezek, amelyek miatt emberek szembekerülnek a rendszerrel, mert a mi társadalmunk rendkívül érzékeny a hibákra, torzításokra és ugyanolyan türelmetlen velük szemben. De megronthatják egy-egy közösség hangulatát, munkakedvét ideig-óráig, gyengíthetik hitét, magágyat vethetnek a cinizmus, a legyintés spóráinak. Felmerül ezek után a kérdés: mit kellene, mit lehetne tenni, hogy lenyesegessük az ilyen szórványos vadhajtásokat, a szervezeti biztosítékokon túl mire lenne még szükség, hogy az időnként és helyenként felbukkanó, látszólagos ellentmondások feloldódjanak? Hogy azt mondhassuk: nemcsak a miniszterelnökkel, de valamennyi brigádvezetővel is megvolnánk már? A politikai és társadalmi élet korántsem olyan egyszerű, hogy csupán az ösztön, a szándék tisztasága és tudatossága elegendő lenne bármilyen közéleti szerephez. A gondolkodás, a megfontolás erényét is mindenkinek meg kell szereznie és tudni kell gyakorolni. A sémák mindenhatósága felett eljárt az idő. Ezért ha nem is vagyunk magunkra hagyatva, az elvek és határozatok értelmezésében, el kell sajátítania mindenkinek azt a képességet, aki embereket irányít, hogy megtalálja az általános célok, törekvések szolgálatának optimális lehetőségeit és módszereit, semmiképpen se csorbítsa az eszme hitelét, ne adjon okot hibás cselekedetével arra, hogy bárki kétféle, „nagy” és „kis” politikát feltételezzen. Ha minden úgy lenne, ahogy fenn elgondolják!... — igen, még most is, ezek után is pozitív az óhaj. Mennyivel többre mennénk mind a politikában, mind a gazdaságban, ha a nép által összeadott, s megfelelő fórumokon kikristályosodott elvek és módszerek érvényesülésének útját sehol nem kereszteznék, nem nehezítenék értetlenséggel, hozzá nem értéssel, akár jószándékú, akár szenvedélytelen kontárkodással! Hiszen az emberek hatalmas többsége „jóban van” a szocializmussal, s jó lélekkel dolgozik érte. A hibákkal nem tud megbékélni. S minél inkább felemelkedik emberi és társadalmi öntudatban, annál jobban rányitja szemét arra, ami idegen a mi népi rendszerünktől, gazdasági és politikai törekvésünktől. Sz. Simon Isivé*
