Tolna Megyei Népújság, 1963. október (13. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-02 / 230. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1963. október 2. Szállítják a cukorrépát A gyulaji U j Barázda Term előszó vetkezet heti, 140 holdról takarítottuk be a cukorrépáT Az átlagtermés az eddigi becslések szerint 110—150 mázsa holdanként. A képen a vontatókon érkezett répát gpiákba rakják és teherautókkal fftlyamatosan szállítják a kurdi vasútállomásra. (Fotó: Erb János) Burgonyát szedtek vasárnap a bonyhádi diákok A bonyhádi diákok egy csoportja vasárnap a mórágyi termelő- szövetkezetben segített a burgonya betakarításánál. A leánykollégium 32 lakója Jónás Ella kollégiumigazgató vezetésével végezte a munkát. Több. min: öt órát dől- j goztak. A szövetkezet ekével kiforgatta a földből a burgonyát, s a lányok.összeszedték. Amint az igazgatónő mondta, még egy vasárnap segítenek majd valamelyik termelőszövetkezetben I a betakarítási munkálatokban. 43. VÉGH ANTAL: — Harci taktika, vitézlőm? — kérdezi útközben Péter. — Óvatos támadás a magántulajdon ellen, védekezés az emberi szellem érdekében. Erős csapatösszevonások életformák elleni támadáskor eszméink védelmében. Óvatos és kíméletes harcmód, mint amely hadsereg százszor erősebb, és csak rákényszerített harc miatt támad. Megfelel, barátom? — Kitűnő, vitézlöm. átgondolt taktika. Zseniális manőverezés, s ha tegnap is ily körültekintéssel vezetted eszméid csapatát, fényes győzelem vár rád! Ami egyébként is az orradra van írva! — Mit gondolsz, barátom — s más témába kezdek —. ha meglesz a motor, ha beindítjuk az emberi szellem felszabadítására tervezett harcot, és több időnk lesz lelkünk belső bonyolult viszonyaival foglalatoskodni, és megkezdem a történetek írását az ember és az élet kapcsolatáról —, mit szólsz hozzá, ha az első ilyen írást a Klárika lényének megrajzoláséra szentelném? — Rajta barátom, rajta — bíztat Péter, ahogy megyünk az ösvényen. Tudom most ugyanazokat gondolja az életről, mint én tegnap. Csak azért nem kiáltja bele az hajnali fénybe, hogy mennyire szeret élni, mert Péternek a lelke tiszteli a csendet. A hajnal vesz körül bennünket, a felkelő nap észrevétlen csendje. Mi is csak akkor vesszük észre, amikor a rigók éles füttyszavakat szurkainak a hajnal álmos hallgatásába, mint a sárga nap, ahogy szurkolja messze az erdő mögött fekvő nyugtalan sötétet. — Hé! A tanító urak! — kiált ránk apám, arcán nyugalom, és szemében még az éjszaka békéje. Ránk néz örömmel, de hogy tudja: harcolni jöttünk! Igaz, mit is számit az, akivel harcolunk, azt is szeretheti az ember, ha nem ellene, hanem érte indul harcba. Amikor a birkáit fejni kezdi, hogy mi vigyünk haza a tejből, Péter támadást indít. — Hiába az elavult módszerekkel nehéz a munka, még a fejes sem úgy esik... — sajnálkozva mondja —, no, majd a téeszben! S apám a támadás visszaverésére a tejesköcsögöt kapja: — Elhallgass te mert a nyakadba öntöm! Olyan leszel már lassan. mint ez — mutat rám —, ne barátkozz vele, mert ez már kilencvenkilenc százalékig kommunista! HOLNAP VASÁRNAP Apám ellentámadást indít.. . — A téeszben éppen hallom, tegnap volt az aratási ünnep. Még egy ilyen szent ünnepet se tudnak tisztességesen megülni. Hisz anyád szegény, tudja — békésen néz Péterre, én látom, hogy szövetségest keres benne ellenem — százhúszon voltak az arató-ebéden, öltek rá egy három és félmázsás tinót, meg egy nyolcvan kilós ártánt. Éppen tegnap arra jártam az erdők alatt, s mondták, hogy nem lett elég a hús! Apám a botját a levegőben tartja — s győztesként tekint az arcunkra. Annak a két jószágnak legalább három mázsa húsa volt... — És ezt hallgassátok meg! Nem lett belőle elég ebéd százhúsz aratónak! — Mondták, hogy az elnök káromkodott is, mert fényképészek jöttek a városi újságtól, lefényképezni, hogy milyen a téeszben az arató-ünnep. — És nem volt mit enni! — Na. tanító urak, ehhez mit szóltok? — S végleges győzelem fényével az arcán, tiporia arcunk. Felhoznánk a magunk indokait, de én is éa Péter is tudja, hogy kísérletnek is felesleges mindez. — Hé! Tanítók! — kiáltana közbe — mint mikor elfog egy bárányt, s mérges szeretettel letiporja, hogy kivegye a lábából a beszorult fekete tövist. . — Hacc — mondja —. biztosan még előző este, amikor megtudták az állatgondozók, hogy melyik lesz levágva, lehet, hogy elevenen kivágták belőle azt. ami nekik járt. Akik bevitték szekéren, azok is vághattak belőle. akik nyúzták, azok is. Akik darabolták, azok mái- biztosan egész combot is loptak. A szakácsnők meg kilophatták még az üstből is. Ott lop mindenki! — most már nyugodtan mondja, mint aki győzött. — Lop mindenki, akár a szarka! Nekem ezt ne dicsérjétek! Szegény anyád az tudja, mert ott van köztük. Az tudja, hogy menynyire lopnak! — De —, mondja Péter, s apám közbekiált, ahogy szokta — hadd mondjam még azt el, másnap meg az újság a fényképet hozta, hogy milyen volt az aratási ünnep. Ti nem láttátok? De csak az asztal elején volt a fénykép. Azt mondjátok meg. miért nem az asztal végit fényképezték. azokat, akiknek csak a zaftos krumpli jutott?! — Közben suhogtatja a sajtárba az illatos birkatejet, — hm? Na! Ezt mondjátok hát meg, tanító urak! — Mert — s még mindig nem enged bennünket szólni —, mert. miért nem annak v a fényképét hozta az újság, aki a hú»: lopta? Még a kép alá meg azt írták: ..bőséges a pörkölt minden aratónak'’ .... ha. ha míg az újság meg nem írja azt, hogy miért nem volt az asztal végének, meg hogy a bőséges helyeit nem mondja az igazat, hogy elég se lett, addig nekem magyarázhat bárki...! Belefárad, csak a tejet suhogtatja a köcsögbe, s kezét a birka gyapjas hátához törli. — Majd ha téeszbe olyan tagok lesznek, mini apám. meg mások, akik nem lopnak —, mondom — és a gallérját megfogják annak, aki tolvaj, akkor majd ott is jut pörkölt az asztal végére, nagyobb tányérral, mint eddig. — Én fiam, nem megyek közé! Én eddig egesz életemben senkivel nem öltöttem nyelvet, nem öltök ezután se! Azokkal meg akár naponta kaphatna hajba az ember! — De ha igazságos lesz majd a vezetés és az emberek látják... — s apám hirtelen rám Idáit —, ni, te . . . még ezzel a csoportról tárgyalok. — Péter felé int ... — hisiz ez kilencvenkilenc százalékig már kommunista . .. ! (Folytatjuk.) (ügy hozta a sors. hogy gyalog kellett elindulnom Paksról, Kömiödre. U közben felvett kocsijára a madocsái tsz egyik tagja. Sok mindenről beszélgettünk. míg. döcögött velünk á kocsi. M: -fűnk egy pohár sört a cüöríában, azután kocogott velünk a két ló tovább, Mádocsa falé). — lé'; fiatalúr? — Csak ide, a szomszédba, kis le r 'öté, sétára. — Na. lépjen mán fel. Hő, állj meg vén betyár. (A kocsi megáll, í'elkászáló- dok a bakra). — Jónapot, Nagy Dezső vagyok, — Simon János. Az isten éllesse. (Kezet fogunk, megszorítja nagy. eres kezével a felényújtott jobbot. Próbálja, ember-e ki kezét nyújtja. Ember. Szorítása legalább olyan erős mint az övé). — No húzódjék beljebb. Vigyázz! Szürke,! (Pattan- az ostor, meglódul a nagy kocsi. . billen a platón a drót’náló-köteg. Kocognak a lovak.) — Paksról? — Onnan, bikákat vittem, kettőt. Két t-z.-tagét. Hazának meg dróthálót viszek, háromszáz métert. — Ilyen sok minek magának. — Nem nekem, a kolhoznak lesz. — Annak is minek kell eny- nyi? — Kerítésnek. Mert azt mondják, most már be kell keríteni a géptárolót is. A fiatalúr? — Megyek, elmentek kollégáim, és utánuk igyekszem. Valahova ide a környékre mentek, azt hiszem valami Felhágóra. — Az?! Hahaj, az jó hely. Ott a gyümölcsösünk. Mink nem úgy híjjuk. még a Moskovicsró! nevezzük akié volt. De most megvettük. A fene tudja hogyan. de megszerezte az elnök. S most szüretelik az almát. (Hallgatunk, figyeljük az országút nagy forgalmát.) — Szép gyümölcsös. Nagyon szép. Igaz, jól kezelik. Meg- aztán meg is követeli az elnök. Meg a helyettes is. A múltkor is. szedik az almát, aztán ezek a betyár asszonyok a szebbjéből harapdálnak. Rájuk is szólt az elnök, hogy ejnye asszonyok, otthon is így csinálták. nem úgy, hogy a javát a piacra vitték? És még az elnökünk mutatott példát, megfaragta a hullott almát, és azt eszegette, az is jó volt. .. Azután meg kitalálta, hogy adjuk el az ilyen hullót is. Bevittünk nagy stráfkocsival a boltunkba. Mert a mi kolhozunknak boltja is van ám! — és ott forintért adtuk kilóját. Szóval huncut elnökünk van. Még mi kocsis- emberek sem tudunk az eszén túljárni, pedig mi csavaros eszű emberek vagyunk. Á múltko- is, amikor halakat szállítottunk, én úgy tipegtem, topogtam, hogy bent maradt egy pontvocs- ka a kádban. Azt mondja az elnök: Hájjá János, üres a kád? — mondom — üresnek nem üres. mert víz van benne. Aztán hal van-e benne? — kérdi az elnök. Már hogy lenne benne mikor kiszedték. No, én azért megnézem — és megnézte, mint ahogy mondta is az elnök .. Hát nem benn felejtettek egy pontyot, mérgelődtem én. (Elérjük a kömlődi csárdát). — Ha meghívnám egy pohár sörre? . .. — Hő, állj meg az anyád istenit, itatás! (Kiállunk, szépen a rengeteg vállalati kocsi közé. A gazda KETTEN A BAKON kiékeli a kereket, ne lóduljon meg a terhétől, ha bogarászni kezdene valamelyik ló). — Pohárral, vagy korsóval? — Pohárral, az jobb. (Megváltom a blokkot. Odakönyökölünk a csapospulthoz. Megvárj ró, míg elmegy a sör habja, azután feltöltik a poha' - an, ameddig az írás mutatja). — Vala.nikoriájl jártunk mi is ide, sokat, halászlére, meg nótára is. De most már drága hely ez nekünk. Nagyon drága. Akkor meg cs. •. pingált tábla volt... Most rneg tetőterasz, műanyagtetővel... Rázzuk a rongyot nagyon... Na, menjünk. Vagy marad? Nem marad, jön még? Na. menjünk... (Kint, a parkolóhelyen bóbiskol a két ló. Simon rájuk kiált, felkapják a fejüket. Felívás zá lód unk a kényelmesen rugózó bakra, és indulunk Madocsa felé). — No. a halaknál hagytam abba. Hát mink is kapunk abbu. Minden héten, ha köll... Vasárnap is vittem egy nagyot. Mert kicsi az nincs. Tavasszal tenyérnyi kis pontyok voltak. most meg a legkisebb is másfél kilós. — Biztos ingyen kapják, kocsisok meg úgy. (S mutatom, hogyan). — Nem addig, öcsémuram. A mi kolhozunk nem olyan. Meg kell fizetni a halat is, meg a fuvart is, mindent. Ez a rend. Rend nélkül nincs kolhoz. — Akkor. ha maguknál ilyen rend van. jól is fizetnek. — Megette a fészkes fene Egy ilyen élhetetlen társaság, nem igaz. hogy van még, mint a miénk! Itt gyenge év lesz az idén. Tudja, akkora szárazság volt. vízöntés, meg miegymás, hogy nem sokra számítunk. — És mennyi az, amire számítanak ? — Hát mennyi? Hogy ts mondjam magának, mi nem számítunk, mi azt mondjuk, hogy ennyi lesz, és kész. Az idén ötven forint lesz. Már van. Mert az elnökünk azt mondta, ennyi már van... Neki meg elhiszem. Mert ő tudja. Igaz, én is utánanéztem, mert mégsem dolgozhat az ember bagóért. Nem igaz? — Azért egy ötvenes egységenként nem bagó! — Nem. tudom én azt... No, de én már nem megyek magával tovább. Leszállók. — Hő. álljatok meg, a fiatalúr a kocsistoppal célhoz ért (Állok a szürke ló oldalánál. Nézek fel a bakra. Simon gazdára. Nézem deres-boros:ás kemény, szikár arcát. Lábát nekitámasztva tartja még mindig a féknek, kezében a gyeplő. ostor, s nyújtja a jobbját), — No. isten megáldja! Jó utat. gyalogosan! (Ö is csíp, én is). — Hanem a lovai, azok nem valami pompásak, öreg nagy tevék. Olyanok, mint a bivalyok. (Lenéz a bakról, látom, bánja. hogy eddig is elhozott, legyint egyet az ostorral). — Nem baj az, ez a lu, na esik. akkor is elindítja a kocsit. Nem. úgy, mint amazok, ott ni! (S mutat az országútra. ahol az uszódi tsz futókocsisa nyargal egy palack oxigénnel Földvárról Úszódra. Azután megemeli kalapjai, rászól két nagy, erős lovára, meglódul a speditőr-kocsi Madocsa felé. Kocog a két muraköz! ló a makadám- úton). (pálkováes)
