Tolna Megyei Népújság, 1963. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-08 / 210. szám
> ÍOLNA MEGYEI NF.PÜJSÁÖ 1963. szeptember 8. 26. Ráverik az elnökre az ablakot, ha az egy hold kukoricaföld — ami neki jár —, nincs megszántva idejére! De azért még senki egy szót sem szólt, ha az ezerholdas tábla két- héttel később van elvetve. Amaz terem 20 mázsát, emez terem húszezer mázsát! S nekik az előbbi a fontos. — Vitézlő! Hogy mi szükség van itt a gazdasági ügyek intézése mellett a szellem felszabadítására! Mert hidd el, mindez kultúra, tudás és az ismeretek hiányából adódik. — Tudvalevő, hogy ősszel téesz lesz az egész község! — mondom. — Édesapádat ketten vesszük a kezünkbe! — Mert még amilyen keménykötésű elvei vannak a téesz ellen — a cseresznyefa- bottal fejbeüt vagy két agitátort! De ha majd minket akar ütni, elkapjuk a fejünket, s az ütés a levegőt éri! — Rendben van, vállaljuk! — Tettekre föl! — üvölt egy hatalmasat Péter és a fűről engem is kényszerít feltápászkodni. — A „plenáris ülés” örökre bezárva! Jöhetnek a tettek! — felelem rá. — Nézd meg, aki plenárisan ül, évekig nem csinál semmit! Mikorra rendbeszedjük magunkat, Zsófi libeg lefelé a kerten. Ebédelni hív bennünket. Péter nyújtózkodik, s teleszívott tüdővel mondja: „Szolid vagyok, de nem hagyom magam A szépség bennem pártfogóra lel Csöndes morajlás ma még a szavam. De ütni fogok, hogyha ütni kell!” — Nem járt él a szád? — ellenőrzőm Zsófit. — Becsszó, hogy nem! Amikor a levest esszük, Zsófi egyszerűen nem bírja tovább. Kacagni és kacagni kell! — Anyukáin! Még ilyet, "két tanító és egyiknek sincs gúnyneve!' Alig tud a levesből nyelni. — Zsófi! Csukjad be a szád! — förmedek rá. — Nem mondtam semmit! ■— Erősen ajánlom! — szól bele Péter. Aztán a nevetés ránk ragad és alig tudunk enni. Anyám nem szól ránk, lehet, hogy mindent tud már! A leves és a pörkölt szünetében látom a Péter arcán, számvetést végez: nyomozás Klári után, Pestre kell menni a motorért, Irodalmi Színpad, a Képzőművészeti Kör, apám és a téesz és mindenekelőtt az emberi szellem felszabadításának megkezdése. Mennyi, de mennyi sürgősnél sürgősebb teendő, mi meg csak eszünk, ma még az égvilágon nem csináltunk /semmit! Csak másnap nyugszunk meg, ■amikor a fárasztó meddő napok után végre eljött a tettek ideje. Ülünk a vonton Péterrel, és legszívesebben nekifeszült vállakkal húznánk mi is azt a kormos szuszogok hogy gyorsabban menjen. Kitekintünk az ablakon. Rajtunk kívül senki, nem veheti észre, hogy milyen messzire látunk. Előttünk van a Luna-mo2itól a Muskátli-presszóig a sétány. Az utcákon káprázatos színekkel a lányok szoknyája, s a sok lány közt Klárika szép szeme kéklik. Gyalázatosán lassan megy ez a füstös pöfögő. — Az emberiség szégyene ez a rossz Vicinális — jegyzi meg Péter. Nem tudja a marha, hógv ml vár ma minket! Nem tudja, hogy tárt karokkal fogadnak majd bennünket az utcák, a fénylő kirakatablakok! Mert ha tudná, vagy megszégyenülne, vagy szaporábban forgatná ócska rozsdás kerekeit! — Barátom, vitézlő! Micsoda lassúság, s mi a huszadik század kellős közepén élünk! Merénylet e nyöszörgő szerelvény a száguldani vágyó utasok ellen! És Péter egyre csak szidja az átkozottul lassan haladp vicinálist. — -f Felháborító, hogy mi egy HOLNAP VÉGH ANTAJéí VASÁRNAP XZ1ZXX1X1XZX irrarrairnrarniiiririmriiiin óra alatt harminc kilométert zö- työgüpk, mások azalatt megkerülik .a Földet... Persze ... nem az ő gyorsaságuk háborít fel... — Mit gondolsz — kérdezem tőle —, ha a vasúti dolgozók körében is végbemenne az emberi szellem teljes felszabadulása, azáltal az utazás gyorsaságának átlaga emelkedhetne? — Bagatelizálsz, vitézlő! Meg kell gyorsulni mindennek, mert az utazás gyorsasága ezer és ezer más folyamat függvényeként emelhető az általunk kívánt szintre.. És. a mozdony erőlködve baktat, az atlétainges bakter piros zászlóval nagyképűen lenget. Mi ülünk Péterrel itt, és gondolatban már a Luna-mozitól a Muskátli-presszóig terjedő részen járunk. Végre... Nem áll meg a forgalom, nem húzzák le az üzletek a redőnyt, s a villamos is vakmerőén csilingel, pedig Péter és én a sétányon járunk. Péternek az arca átszellemült és félő, hogy az utca összes levegőjét egyszerre beszívja. íme: az utca, amitől minket tétlen napok választottak el, és most itt vagyunk ismét. Üdv néked ismerős utca, ábrándok és szerelmeink édes szülőanyja. íme: a Zongorás Ház, ami körül napok óta bolyong a lelkünk, fáradhatatlanul lesve Klárika búzavirág ringásü lépteit. ... Az ablak, ahonftán Chopin mazurkának andalító hangja szállt az o keze nyomán. És te ronda kapualj! Te, aki tátott szájú, undok sikátorként nyelted el látni vágyó szemünk elől a Klárika orgonavirágként egyszerű, de felséges alakját. Légy zárva mindig, ha Ő tőlünk elmenne, és légy kitártén nyitva, ha majd hozzánk igyekszik, szemünket elkápráztató lépteivel. Ez legyen örökös átkod! Ábrándjaimból Péter enyhe füttyszava ébreszt. Chopin-mazurkákat fütyörész álmodozó arccal. Nyitva az ablak, lágyan, oszlanak mögötte a függönyök el, és ki tudja, mit rejtenek kíváncsi szemeink elől. Megyünk az utcán a Luna-mozitól a Muskátli-presszóig, és minden arc mögött Klárikát lessük. ölel bennünket az utca, úgy mint régen, amikor oly sokat jártunk itt rajta, Péter meg én. Nem tudunk fáradni! . .— Vitézlő! — szavalja Péter. — Minden a régi. — Csak a lányokat nem számoljuk — felelem én. Pedig egyre jönnek felénk ábrándos szemekkel, könnyű léptű lányok, akiknek formás mellük a könnyű blúz alatt még szuny- nyadni is csak ritmusra tud. — Ébredj! — és Péter a hátamra vág. — Te alszol barátom! Még a szemed sincs nyitva és ellenem ágálsz? — Én lehúnyt szemmel is többet látok, mint te! — Te sem, én sem látunk semmit! — Épp ez a baj! Belépünk a Muskátli-presszóba limonádét inni. — Hűtsd magad, vitéziem! — Te sem különben! — Á — mondja a felszolgálónő, *— á, maguk még megvannak? — álmélkodik és hozza a limonádét. — Nem lehetett valamikor rossz alakú nő, szemtelenül nézzük a fonnyadt fenekét. Péter akcióba lép. Elmegy az irodába telefonálni az olajos mérnöknek. Azt mondják, hívjuk fel később ebédelni ment. Közben megisszuk a limonádénkat. Péter újra telefonál. Nincs benn a mérnök. Az anyja szűzmáriá- ját' Egy negyedóra múlva újra telefonálunk. A gépírónő csúnyán összeteremti Pétert: Hagyjuk már a frászba, neki dolga van. nem ér rá negyedóránként a telefonhoz rohangálni... , — Üljön mellé — mondja Péter. — Üljön maga — rikácsolja a gépírónő. — Hol van a mérnök — kérdezi Péter. — A 176-os körzetbe ment, egy fúrógép elromlott. — Hol van a 176-os körzet? — A 177-es és a 175-ös között. Kíván még valamit? — Kívánok! — Mit? — Azt, hogy menjen be végre a kedves kartársnő agyába is az emberi szellem felszabadulása! — Telefonbetyár! — visítja a nő. — Csókolom a kezeit — mondja Péter és leteszi reménytelen fáradsággal a kagylót. Kezét gondolatokba merülve, a kagylón felejti. — Nem megy vitézlőm! Nem és nem! Hidd el, őt örökre elrabolták előlünk a féltékeny istenek! — Előled lehet, de előlem nem! — Mi a teendő? — Akár bent alszunk az éjszaka, 'de a pohárba tiszta vizet kell öntenünk! Figyeld meg, ez a mai a titkok felfedezésének napja lészen az életünkben. — Tedd, vitézlőm. tedd, de nekem az estivel haza kell menni! Azt mondottam otthon, ma este hazamegyek és nem akarok úgy járni, mint egyszer a Sóstón, amikor két éjszakát csücsültem. Anyám mind a két éjszaka reggelig várt. — De hisz barátom — Öntök Péterbe lelket'—, még dél sincs, mikor lesz még este! És végső esetben valamely ismereteket a Zongorás Házban i6 szerezhet az ember! — Buzogj vitézlőm — veled vagyok! — Péter a régi, aki nem ismer elveszett ügyeket, új terve- ^ két sző, végül még telefon is lehet a zongorás házban, elmegyünk délután a postára, átnézzük az előfizetők névsorát a telefonkönyvben, és megkereshetjük: Zrínyi Ilona tér 17 szám alatt ki lakik. Telefonáljunk: — Halló! — Tessék! — Étikét keresem! — ÍCi kéri? — A keresztpapája. —. Azonnal küldöm ... ... Papucs csoszogás. majd koppanó lépések ... — Keresztpapa? — Szervusz kislányom! — Csókolom drága keresztpapa. Milyen furcsa a hangja kereszt• papának! — Megfáztam kislányom, kh, kh ... nyári megfázás. . — Szegény keresztpapa! — Semmiség, gyere a presszóba, itt várlak és fagylaltózunk! Kh . . . kh . . — De hisz keresztpapának megfázott a torka... — Kh... kh... persze, persze... majd eszünk mást. — Megyek keresztpapa. csak kontyba fésülöm a hajam, s felhúzom a piros cipőmet! — Hagyd abba barátom, nem vagy ma normális! Figyel az egész presszó! Legalább a kezedet ne tartsd úgy, mintha telefonálnál. — Ne szakítsd meg a vonalat. interurtián beszéd, nem látod?... háromszoros díj... (Folytatjuk.) Ij gépek a régi gyárban... Újításnak is beillik az a munkamódszer, amivel az új gépek karbantartását és szerelését végzik a Simontornyai Bőrgyárban. A szerelési munkákban ugyanis mindig részt vesznek azok az emberek, akik a gépen dolgozni fognak — és nemcsak a lakatosok —, hogy közben megismerkedjenek gépük legapróbb részleteivel is. Képünkön Cseh József, az úgynevezett „zöld” hasítógép szerelését végzi. És a legújabb... még most van szerelés alatt a nyugatnémet gyártmányú, 400 KW teljesítményű új gőzmotor, amelynek beállítása jelentősen megnöveli a gyár üzemencrgia-termelését. A szerelőbrigád egy ideig német technikus irányítása alatt, most pedig már önállóan végzi az összeállítást. Kép: Erb János Szöveg: (monostori) A krómos üzemrészben új gépnek számít az 1000-es olasz gyártmányú Rizzi faragógép. A „Rizzi” nemcsak méreteivel, hanem teljesítményével is kitűnik a többi faragógép közül. Csősz István a „Rizzi”-vel munka közben. v
