Tolna Megyei Népújság, 1963. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-01 / 204. szám
V A TOLNA megyei népújság •ti Út ü viräßak felé RODALMI MELLÉKLETE A i SS SS i si I ff dorombolo — Húzd, gyerek! — Úgy ám, gyerek! — Neked az a dolgod. Nem rocsz dolog. Egyszem ablakunk előtt ültek, apám közöttük, a falnak dőlve, felém szuszogtatva üres pipáját. Én meg előttük ültem a porban, majdnem a lábukon, s néztem az alkonyati felhőket, ahogy elhúztak alkonyat-ban, a faluvég fölöti. Nyírfa héj volt a számban, valami nótát fújtam rajta. A hónom alatt meg egy tejesköcsög. Disznóbél feszüli a száján, egy nádszál állt ki a bélből, azon húzkodtam a tenyeremet, föl, le. A nád vastagon nyikordult, s a köcsög hatalmasan fölerősítette; s ahogy így mocorogtam, a por Debujkáit a nadrágom szárán, s a szurtos kabát kidörzsölte nyaltamat. Vasárnap volt. ■% csak gyűltek körénk. lepték a házunk elejét a muzsikáért, mint a darazsak a dinnyét. A nyírfa héj keserű volt és nedves, „a bőgő” nádja síkos; meghintettem porral, úgy jobban szólt: Sarjúszéna három rendre Le kaszálva, Három leány apácának Odaszánva... — Húzd, te! *— Jól szól! — Mi lesz, Pál? Ezt apámtól kérdezték. —t Elhajtjuk a bikákat Becsbe — mondta. — Messze van. — szólt az öreg, szélütött Benki István. Ö nem ült le: csak állni, meg feküdni tudott. De a muzsikámat szerette. Már alig látott ki a szemhéja alól: — Csak menjetek. Ha elhajtjátok a bikáit, Murza úr jobban megfizet, mintha kapáltok neki. ...Húzd, Gyerek!... Ne búsuljatok: egyszer majd bőrbankók röpködnek a levegőben, s meglátjátok, mindent lehet venni érte, csak földet nem. De a föld meg minek, ha a bankó röpül? Csak kiállunk az eresz alá, lecsapkodunk a söprűvel, amennyi köll! Húzd Gyerek! Babos Tera néni is ballagott a negyedik házból. Néztem; akácleveleket rázott a fejére az alkonyati szél: mintha röpködő bankók szálltak volna a fejére. Csuda egy asszony volt. Kilenc gyereket hozott a világra, most már megért nyolcvanegy évet, de még mindig nevetett a muzsikának. — Eljövök nevetni egy kicsit — mondta, amikor közelebb ért. — Attól megerősödik az ember, hehe... Az erő kell; holnap átlépek egy kicsit az Istvánhoz, Marcalapátiba. Este meg vissza. Megint kicsinyük született. Muszáj átlépnem hozzá. — Átlép? — kérdezte apám. — Csal: úgy egyszerűen átlép? Az a harmadik faluban lakik. És maga átlép. Jól van. Tera néném. Jól van. Csak sokszor lépjen még át hozzá. Üljön le, magát nem töri alul a kő: jó vánkosa nőtt magának. — A kocsit - húzd, Gyerek — mondta Tera néni. — Az ám. Húzd a kocsit! — Fújd meg! — Iszen fújom! — Ne beszélj bele! Áll a kocsi keresztbe. Kisangyalom eressz be. Meddig várjak én még tereád?... Elkésett taliga nyikorgóit bele a túlsó sorról. A szerencsétlen Papp Ferenc tolta hazafelé. Nagy bajban volt. Három éve meghalt a felesége, itthagyta hét gyerekkel, meg egy csekély fundussal. Még temetés előtt kiállt az utcára, megkapaszkodott az akácfába, s kár wnkodott, mint a jégeső: most mit tegyen ennyi gyerekkel. a jóistenit?! Harmadnap Sebestyén tisztelendő úr nagyon meggyóntatta érte. Papp meg, a szerencsétlen — akaratlanul is közbekáromkodott még a gyóntatásnak is. Nem is kapott föloldozást. Aztán úgy járt-kelt. mintha fönt ült volna az ördög nyakán... Hamarosan letette a taligát, s közelebb ballagott. Föitartotta két ujját, s rámkiáltott: — Húzd, Gyerek, a jóistenit! — Mintha most leszállt volna az ördög a. nyakáról. Helyet szorítottak neki az ablakunk alatt, de nem ült le. A taliga nyugodtan várta a túlsó soron... Apám intett Pappnak, Hogyan viselkedjünk í Miss Vanderbilt, a multimilliárdos amerikai társaságbeli hölgy tankönyvet írt arról: Hogyan viselkedjünk? Bár a könyv ára 5 és fél dollár, hamarosan közel 2 millió példány kelt el belőle. Az emberek kíváncsian olvasták, miképpen viselkednek egymás között a multimilliárdosok. Nos, a kötet, 138. oldalán például a következő olvasható: ..Amikor távozol a WC-ből, ne feledd kinyitni az ablakot, vagy a szellőztető nyílást.” A könyv hemzseg a hasonló színvonalú jótanácsoktól. Arról azonban egy szó sincs ben-* ne. miként viselkedjék a munkanélküli, amikor már az Üdvhadsereg konyháján sem kap eledelt. Kárpótlásul. könnyen lehetséges. megkapja majd Miss Vanderbilt könyvét., ~ <«) A pesti látnivalókból A Vác a D»oa felől. tSziavák Gjicegy aaázaí hogy figyeljen rá egy kicsit. Azt mondta apám: , — Holnapután még kapálunk Murza úrnak, aztán meg elhajtjuk a bikáit Bécsbe! A hajtásért jobban fizet, mint a kapálásért. Talán valamelyik nagyobb fiadnak is fizetne már, ha elhoznád hajtani. — Merre megyünk? — kérdezte Papp. — A réteken át. Arra közelebb. Áll a kocsi, keresztbe. Kisangyalom eressz be. Meddig várjak én még tereád?! — Húzd, a jóistenit! — Jól szól! — mondta Benki István. — Jó idő van — mondta apám, — Az — mondta Benki István. — Mit gondolsz, Pál — kérdezte Tera néni apámat — megfizet rendesen Murza úr? Bécs messze van. — Az ember mindig jobb világot vár — mondta az öreg, szélütött Benki István. — Én már nem érem meg. de ti?... Egyszer majd borban kők. röpködnek a levegőben, és mindent vehettek érte, csak földet nem. Húzd, Gyerek' Húzd' A kabát már egészen kidörzsölte a nyakamat, de nem l éreztem. A fákat néztem. s J ahogy lepottyant egy levél úgy láttam, mintha bankó szállt volna a levegőben. Fújtam a nyirfahéjat. húztam a markomat a köcsögre kötött nádszálon. És nem láttam senkit, csak a leveleket, azaz bankókat. Mindenütt azokat' láttam. Én majd sokat lecsapkodok a söprűvel. Igen sokat! Aztán veszek rajta egy igaz! bőgőt. Nem ilyen dörömbölő hangút. Igazit! Azon igazi birkabél is lesz. Annak igazi vonója is lesz. Meg jó hangja.., Aztán már nem is a bankónak nézett levelekre figyeltem. Valami nagy terem nyílt meg a szemközti házban. Nem is a házban, hanem az előtt. Az utca közepén. Nagy. díszes terem. Elöl egy dobogó-féle állt benne. Fölötte olyasféle díszek, mint a templomban. Egészen nagyok és fényesek. Én meg alattuk az igazi bőgővel. Barna volt és fényes. Olyasféle szaga volt, mint Murza úr újrafestett ablakának. Olyasféle hangja volt, mint, a rádiónak. Gyönyörű hangja volt: A kertünk aljában Folyik el a patak. Partján nefelejcsek. Barkák virítanak... — Húzd, Gyerek! — Neked az a dolgod — mondta apám. — Tudod, te — mondta Papp Ferenc — mi kell! — Ez az, Gyerek! Ez kell nekünk! — Nevettem. Mindőjüket ott láttam a nagy teremben. Apám is ott ült. Fújta a füstöt. Mintha tömjén szállt volna. És a füstnek nem volt se vége, se hossza. Babos Tera néni ült mellette. Arany nyakláncának nem volt se vége, se hossza... És a muzsikának sem volt se vége se hossza... Hátul, a márványoszlopok között szakadásig táncoltak öregek és fiatalok... És valahonnan, a kupolák tetejéről úgy sütött a Nap, ahogyan csak májusban szokott, . Psosgaí Zettáa Temetőben járni sétaképpen is szomorú dolog. Pedig a hantokon kora tavasztól késő őszig virágok pompó.znak, s üde növények kínálnak kellemes látványt az embernek. És mégsem vidító a szép, nem üdítő a legszebb rózsa látása sem. mert lehetetlen megszabadudr.i attól a gondolattól, hogy itt minden az emberi élet véges- ségéröl tudósít, a virág is csak szimbólum, a Kegyelet jele. Az rója le háláját, szeretetét és emlékezik virággal, akihez közel állt a hantok alatt pihenő. Feleség és anya, férj és apa, gyermek és unoka kap időnként virágot. De olyan sírra is kerül, ami majdnem jeltelen, csupán korhadó fejfa jelzi: élt egyszer egy férfi, akinek a nevét sem tudjuk. Ö az ismeretlen katona, akinek szülőháza, otthona távol fekszik a miénktől. Ö az az ismeretlen katona, akit rr.indannyionk közös réme, a háború pusztított el. Régóta figyelem ezt a sírt. Hosszú ideig úgy voltam vele, mint a csehszlovák fővárosban a prágai felkelés hőseinek utcai emléktáblái-' val: nem tudtam ki gondozza, ki tesz hétről hétre friss virágot a virágtartóvá előléptetett konzerves< dobozba. Mígnem egyszer találkoztam vele. Alkonyodott, vörös felhőbe ment le a Nap. Vihart ígért, A kapu felől, kezében locsoló kannát hozva jött, egy asszony. Nem volt még túl öreg, le arcát már megbarázdálta az idő. És a szívét is. Családjából két férfit rabolt el a világégés: az apát és a legidősebb fiút. S velük égy sorból hány százezret még? Hányán és hányán nyugszanak jeltelen sírokban Európa, Ázsia és Afrika föltf-, jén? Hány asszony indul munka után este a temetőbe locsoló kannával, virággal és kapával. e nagyon is békés szerszámokkal, hogy hátramaradottat pótolva rendbeszedje és feldíszítse az idegen sírhantot, mint ez az idősödő asszony, akinek portréját megrajzolni könnyű, de oly nehéz leírni azokat az érzéseket, amelyek a lelkében víharzanak. Szeretet, szánalom, sajnálkozás — mindegyik olyan ok. hogy bármelyiket választhatjuk. ha megokolást keresünk arra. miért gondozza azt a sirt. De ezzel korántsem magyarázunk meg mindent. Mert ez az asszony nemcsak szeret, szánakozik és sajnálkozik, hanem emlékeztet és tiltakozik is. Emlékeztet arra. ami volt, s tiltakozik az ellen, ami készül, vagy legalábbis készületeire spelculálnak a borzalmak vegykonyháján. Ott. a sír mellett azt kérdezte tőlem: Tudom-e, hány embert képes elpusztítani egy atombomba? Csak megközelítő pontosságú adatokat mondhattam annak a területnek a nagyságáról, amelyik atomrobbanás esetén a teljes pusztulás övezete, s ahol elpusztul minden szerves élet. ö azonban betéve tudta a 'Hirosimái áldozatok számát, s azt is, milyen következményekkel járt az első atombomba, a mostanában felcseperedő nemzedékre. Ösztönösen irtózunk minden borzalomtól. Ez alól nem kivétel a természeti csapás sem. Ebben az esetben azonban tudja az ember, hogy keveset tehet a vakonható erők megfékezésére. Viszont olyan csapás ellen, ami végeredményben az embertől származik, tiltakozni, cselekedni tud és akar minden észlény. Mint ez az asz- szony aki azért gondoz és ápol egy sírt, mert így akar emlékezteti, így akar _______ r— inteni: Vigyázzatok emberek, szép a virág, de nem akkor, ha sírhanton nyílik, hanem ha parkban, virágos kertekben pompázik. S arra is, hogy a kertek, parkok elpusztulhatnak... K is dolognak látszik az, amit az őszhajú asszony tesz. Mert ugyan mit számít, ha egy ember emlékezik és tiltakozik? Nagyjából semmit. Csakhogy a virágot ültető asszony nincs egyedül. Mellette áll a világ nagyobbik része, az a nagyobb hányada, amelyik ha nem is gondoz ugyan sírt, de ismerős a jeltelen sírok világában. S ez így már ,óriási erő. Olyan nagy, hogy a tavaly még atomháborúval fenyegető politikusokat jobb belátásra kényszerítette. s a józan fél okos javaslatai alapján részleges atom- csend-egyezményt kötöttek. Persze, ez még mindig nem jelent végleges megoldást. Nem egyenlő a tömegpusztító fegyverek megsemmisítésével. De enyhülést és kezdetet jelez, új erőt. adó reménységet, S hogy a névtelen katona sírját gondozó asszony egyszerű szavaival éljünk: út kezdetét jelenti a virágos sírok helyett, az ezer színben pompázó parkok, virágos városok, boldogan nevető arcok, egyszóval a béke felé. SZOLNOK! ISTVÁN \ _____________\ 1 I LADÁNYI MIHÁLY: ÓDA Várost emelsz a poros pusztaságon folyót terelsz és emberi új irányba s az utak fényes fogsorai közül kiáltásként gépek robaja rebben — Egyik kezedben életet szorongatsz, felszabadítsz és megtöltöd a lelkünk, másik kezed a messzeségnek lódít és nem tűröd hogy kifújjuk magunkat — Olajos vagy, izzadságszagú, mégis az asszonyok neked bontják az agyat, teherbeesnek és jajgatva szülnek, hogy nevedet minél többen viseljék — Ereid a vértől szinte sajognak, néha azt bántod, aki halna érted és rezzenetlen tűröd, hogy az undok nyálkás férgek mászkáljanak rajtad — Ö, gyönyörű, vad és félelmetes vagy, néha nem értlek, ámde úgy szeretlek, hogy egyszer majd, ha békességre biztatsz, valami harcban meg is halok érted.
