Tolna Megyei Népújság, 1963. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-29 / 228. szám
SfEOIÄlg© új büszkesége TOLNA MEGYÉI NÉPÚJSÁG 1963. szeptember 20. zernji üvegtábla fedi a nagy szerelőcsarnoknak fényt adó, hatalmas tetőablak-sorokat. Az ötvenhat méter magas kémény tetejéről, madártávlatból így látjuk a nagyarányú építkezést. (Erb János képriportjai 41. — Klárika... nem gondolja, hogy csodás ez a mai nap, és erre örökre emlékeznünk kell majd? — Nem szól, komoly, derűs arccal hallgatja, amit mondok. És úgy tesz, mint Péter, elengedi tétován szemsugarát. Én tudom, hogy ilyenkor ő is messze néz, akárcsak Péterrel szoktunk. Nem tudom, honnan száll belém ekkora merészség, de hirtelen egy pillanatra magamhoz ölelem a vállát. De egy másodpercre rá már nem emlékszem, hogy milyen volt, amikor Klárika válla a karomhoz ért... Zavartan motyogok valamit arról, hogy milyen az, amikor az embert hátára kapja az élet, s iramlik vele... meg, hogy Péter azt mondta, azért szép az élet, mert az életnek kék szeme van, a kék szem a nyugalom, a derű és a béke. Ilyen lesz munkánk nyomán az élet, ha végbemegy majd az emberi szellem felszabadítása. És 6 is néz rám, közben újra rakosgatja az elektromos töltésre alkalmas ebontt rudat, diótköteget. Azt mondja, úgy érzi, ma ót is hátára vette az élet, iramlik véle is, érzi a lelke, hogy száguld. Én alig hallom, amiket ő mond, mert most nincs itt a lelkem, magas hegyek fölött száll, zöldellő alföldek fölött röppen magasan, ahonnan szalagoknak látja az ember a széle® folyókat, amelyek alant csendesen és biztonságos erővel folynak. Szedem az állványról a nyomáskülönbségen alapuló eszközök sokaságát, s vigyázva nyújtom le kezébe. Klárika szemének újra más a fénye. A szövetség, amit az előbb kötöttünk, vagy a barátság, amit egymás iránt érzünk, vagy... vagy valami más, eddig nem ismert érzés változtatott rajta? Veráék állnak az ajtóban. Hozzák a karamellát. Én úgy találom helyesnek, ha megfeddem őket — Ilyen sokáig odalenni, amikor ennyi a munka! De hisz voltak ők már itt, régen visszajöttek, azóta már ki is gyomláltak egy ágy őszirózsát, — és a Zsófi őzszeme megértővé válik — gyomlálni is kellett, mert őszre, ha kezdődik az iskola, milyen szép az udvaron az a sok őszi rózsa. A rntikor áthordunk mindent, pihenünk újra. Zsófiák karamellát szopnak. Zsófi néha sokatmondó szemmel nézi az enyémet és én amilyen közömbösen csiak tudok, tekintek vissza: VÉGH ANTAL* HOLNAP VASÁRNAP iriiiiriiiiiiiiiirmiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii^ Ugyan Zsófikám, hisz mi már nagyon régóta ismerjük egymást. Én és Klári tanító néni... Klárika gondolatban berendezi a ids szobát; Itt lesz a szekrény. Teljesen új, sárga, az iskola adja. Itt ugyanolyan színű íróasztal, Két kép: az egyik az apámé — s újra messze néz fátyolos szemmel, a másik érettségi tabló. Ide otthonról díványt hoz... s itt esetleg még egy ágy, ha Éva is jönne. Ide tesz majd könyvet egy polcra . .. Itt egy éjszakai lámpa, ne kelljen kiszállni az ágyból, ha majd lefekvés után verseket olvas.. Aztán lesem a percek múlását. Jó lenne, ha megállna az óra. Annál tovább látnám Klárika karját, száját, szemét, csíkos pulóverjét. De ha sietne, annál hamarabb jönne meg Péter. Bizonyára ma új téziseket is gondolt ki az emberi szellem fel- sfcabadításával kapcsolatban. És Valószínű, hogy néhány új plakátterv is született má nála. Mit mondhattak a KlSZ-bizott- ságban? És vajon Éva jön-e? Mit tapasztalt Péter a szuszogó atyánkfiánál? Ezer. s még ezernyi kérdés! Aztán, elmondani neki: egy új lelkes társ az emberi szellem felszabadítására, aki szaval, zongorázik és dolgozik érte. Klári az új szövetségié®, micsoda nap az emberi szellem felszabadulásának második napja! Ez van az eszembe még akkor is. amikor az állomásfa megyünk és Péter leugrik a vonatról, a hátamra üt, túlüvölti a gőz süketítő .hangját: . . V. -a«»,. — Vitézlő, te itt! Klárika, Zsófi és Vera! Barátom, micsoda fogadtatás! Péter kezetfog, velem kezet ráz, Verát és Zsófit megsímogat- ja. Itt van a szuszogó atyánkfia is. — No, hogy mennyire örülök kar társaim nektek — motyogja — s néha túlszuszogja az induló mozdony pöfékelését. Amikor minden munkával elkészültünk, Vera azt mondta, kimegy az állomásra az apukája elé. Zsófi ajánlkozott, hogy elkíséri. Klárika úgy döntött, hogy nem marad egyedül, kimegy a vonathoz Veráékkal. Nekem sem kellett bíztatni magam, rálettem, hogy megyek velük, legalább együtt leszek ővele és Pétert is előbb látom. Megyünk az utcán, Péter és mellettünk a szuszogó atyánkfia, előttünk Klári, kétoldalt Zsófi é® Vera. Alig kell lépnünk, lábunk alatt táncol az utca. — Hej, vitézlő! Te ma itt raboskodtál, mi az élet utcáján jártunk. Ha látnád, hogy milyen a sétány — Luna-mozitól a Muskátli-presszóig! Ezer az arca, s millió színével pompázik! Péter látja a képemen, hogy engem most nem érdekel az utcának a Luna-mozitól a Muskátli presszóig terjedő része. — Mit mondott Éva? Jön? —> kérdezi Klári Pétert. — Vasárnapig még vár — mondja nevetve Péter. De én látom az arcán, hogy ott ma a várakozáson kívül, igencsak más is történt. Mert Péternek az arca gondolatokat rejt — szokott ez nála így lenni, én ismerem őt. >— Vasárnapig még vár — ismétli. — Szombaton kimegy a Sóstóra, s majd a nagy tölgyek lombjai megsúgják néki. — No barátaim, no nem is hiszitek, mennyire örülök — szól bele az igazgató... — megoldódik végre a második osztály. — Mert — s elmondja elölről, — mert ha összevonná, hetven a létszám, vagy helyettesíthetnénk egész évben. És év végén semmiért nem felelne senki! — Éva Péternek azt mondta még. meggondolja, de nekem azt — s egy büszkét horkant, — hogy a jövetele egészen valószínű. — Vitézlő — és látom a Pétér szemén, hogy ezt csak nekem mondja, előre int, — tiszta vizek folynak a KISZ-bizottságon. — Tekintetével a Klári lépteit követi. — Hja barátom, — mondom fölényesen Péternek —, ha egyszer az embert az élet hátára kapja...! (Folytatjuk) Szekszárd határában, a régi kiserdő mellett épül a Szekszárdi Mechanikai Mérőműszerek Gyára. Az új gyár a szerződések szerint 1964. december 31-re készül el teljesen. A 97 millió forintos beruházással épülő új létesítmény mintegy ezer főt foglalkoztat majd, túlnyomórészt nőket. Képünkön a hidegüzem hatalmas csarnokában a padlózatot betonozzák az építők.
