Tolna Megyei Népújság, 1963. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-27 / 226. szám

4 ffoEWS megyei nepüjsäb 1963. szeptember 27. Élete árán Szeptember 8-án, vasárnap délután Mende. Tápiósüly és Tápiósáp kör­nyékére rövid idő alatt rendkívüli erejű zivatar zúdult. Minden négyzet­méternyi terület­re a havi átlag- csapadék három­szorosa. 172 liter víz ömlött le. Az esővíz szinte per­cek alatt pataltok­ká. sőt valóságos íolyókká duzzadva száguldott végiga földeken, az uta­kon és a falva­kon. Különösen nagy veszély feny^&^^ siüy északkeleti részién, a vasúti töltés mentén alacsonyabban fekvő házakat, amelyeket hihe­tetlen gyorsasággal körülzárt a szennyes, hömpölygő áradat, be­omlott az ajtóréseken, bezúdult az ablakokon. A házak lakói ré­mülten menekültek a padlásokra s a feltolt cserepek nyílásain át nézték a víz szörnyű pusztítá­sát, onnan integettek és kiáltoz­tak segítségért. A víz sodrásá­nak nehezen álltak ellent a sár­ból épített falak: minden pilla­natban az összedőlés veszélye fenyegette a házakat. A falu magasabban fekvő ut­cáin emberek futottak ide-oda, kétségbeesetten és tehetetlenül nézték az áradat pusztítását. Ki­tört a pánik. Segítségre volt szükség. Szer­vezett, bátor, erős akaratú em­berek segítségére. A legközelebbi honvédségi ala­kulattól Cs. Bak István százados vezetésével hamarosan útnak in­Anúikor a víz már majdnem a nyakukig ért, az áradat sodra hir­telen annyira meg­erősödött, hogy a z élen haladó Bog­dán Flóriánt és Aranyosi Lajost a pillanat töredéke alatt magával ra­gadta és elsodorta. — Vissza! — ki­áltott rájuk Cs. Bak százados. — Azonnal vissza! A tiszt attól tar­tott, hogy az első két ember után a többit is elviszi a víz. .n iujií'cos megtorpant és engedelmeskedett a parancsnak. A közelben álló katonák közül ekkor a kitűnően úszó Tóth Sán­dor és Lajkó István gyors elhatá rozással a veszélybe került két ember után vetette magát. Közben Aranyosi Lajost a víz a közeli fűzfához sodorta. Kétségbeesetten kapaszkodott fel a fára ö már biztonságban volt. Bogdán Flórián azonban mesz- sze sodródott a fától és szörnyű élet-halál küzdelmet vívott az örvénylő, kavargó, sebesen szá­guldó áradattal. Tóth gyors kar­csapásokkal utolérte, meg is ra­gadta a haját, Bogdán azonban ekkor már önkívületi állapotban volt. Görcsösen kapaszkodott Tóthba, s már-már magával rán­totta a hullámsírba. Egy örvény azonban szétválasztotta őket. Lajkó, a másik mentésre igyek­vő nem jutott el Bogdánhoz: né­hány méterrel távolabb küzkö- dött a gyilkos víz sodrával. Most már tehát három élet for­dult jegy szakasznyi katona gép­kocsival, a veszélyeztetett Tápió­süly re. A helyszínre érkezve, a kato­nák leszálltak a járműről,. ,,,, Döbbenten nézték az elébük táruló látványt. A víz bömböl­ve zúdult keresztül a falun, s a vasúti töltés alatt áthatoló, a töltést átszakító Tárná patak- százszorosára duzzadt vizébe ömlött. Több házat körülzárt, ahonnan kétségbeesett segély- kiáltások hallatszottak. Cs. Bak százados végigtekin­tett a katonákon. — Öt önként jelentkezőt ké­rek, akik a legközelebbi házig áthatolnak a vízen és kimentik az ottrekedteket. Egyszerre tizen is kiléptek a sorból. A víz amelyen át kellett gá­zolni, szinte gyorsvonat-sebesség­gel vágtatott tova, legalább öt­ven méter szélességben. Mély­ségét senki sem ismerhette. A veszélyeztetett házak padlásai­nak feltolt cserepei közül fejek kandikáltak, kezek integettek, s jajveszókelő hangok hallatszot­tak. — Kik tudnak jói úszni? — kérdezte a tiszt. Valamennyien azt állították, hogy jó úszók. Cs. Bak százados akkor ki­választotta az önként jelentke­zők közül a legmagasabb és legerősebb termetűeket: Török Lászlót, Szántó Ferencet, Szőrös Pált, Kancsár Attilát és Bogdán Flóriánt. Az öt harcos gyorsan ledobál­ta magáról a ruhát, és úszónad­rágban megindult, hogy áthatol­jon a sebesen száguldó vizen. Egyik kezükben lapátot tartot­tak, azzal tapogattak maguk előtt a sodró ár mélységét, a másik kezükkel egymásba ka­paszkodtak, nehogy a víz el­sodorja őket. Az élen Bogdán honvéd ha­ladt, a katonákhoz önként csat­lakozó Aranyosi Lajos MÁV- jegykezelővel. Óvatosan, minden lépés helyét a lapáttal előre ki­tapogatva haladtak élőre a víz­ben. Először csak térdig, majd gott kockán. Cs. Bak százados dermedten nézte katonái élet-halál küzdel­mét, majd gyors elhatározással lekapott a kocsiról egy kötelet és csizmástól, ruhástól belegá­zolt a vízbe. A kötelet a fuldok­lók felé dobta. A kötél azonban nem ért odáig. — Százados elvtárs — ugrott a tiszt mellé Török László honvéd, a KISZ-alapszervezet titkára. — Tessék tartani a kötél egyik vé­gét, a másik végét beviszem ne­kik a vízbe, s kihozom őket. Egyszerre több harcos is a tiszt mellé lépett, megragadta a kötelet, amellyel Török elindult a fuldoklók felé. Töröknek az utolsó pillanatban sikerült kimentenie a már-már elmerülő Tóthot, majd Lajkót. Bogdánt azonban ekkor már el­nyelte a szennyes áradat. Hősi halált halt Tápiósüly községben. 1963. szeptember 8-án, délután 17 óra tájban, ifjabb Holecz Já­nos veszélyeztetett családja és háza közelében. Bogdán Flórián elvesztése mé­lyen megrendítette a harcosokat, de akaraterejüket nem bénította meg. Minden pillanat drága volt. Folytatni kellett a mentést. Ha­marosan sikerült megközelíteniük a hömpölygő víztől körülvett há­zakat és kimenteni kétségbeesett lakóikat: özvegy Likó Józsefnét, Likó Istvánnét és három gyer­mekét, valamint Laczkó Gábort, Laczkó Gábomét és Bugyi Fe­rencnél Bogdán honvéd hősi halálá­nak és társai példás helytállásá­nak sok szemtanúja volt a falu­beliek közül. Mindenki tisztelet­tel és kegyelettel beszél a hősi halottról, és nagy-nagy hálával bátor életmentő társairól. — Inkább dőlt volna össze a házam — mondogatja ifjabb Holecz János, a Ganz-MÁVAG portása. — Szörnyű érzés, hogy meghalt egy derék katona. Ér­tünk áldozta fiatal életét. Emlé­két megőrizzük és nem feledjük derékig, végül már mellmaga»- el soha. snecwjtek, üetfMi* István 4«. — No még csak .az a szeren­cse, hogy nincs telefonjuk — és a karjára dőlt, úgy nevetett. Kész botrány lett volna a háznál... Nincs Zsófitól a világon ara­nyosabb kislány. Milyen sokáig van oda Verával. Ülünk a lócán. Mit gondolok — kérdezi —. ki fog-e jönni Éva tanítani? Istenem —• fohászkodik —, milyen jó lenne... ketten lak­nánk. Elférne még ide egy ágy — és nem lennék egyedül. Eszembe jut Péter megbízatása. — Igen .... tudja, mi Péterrel, szóval, hogy is mondjam, hogy megértse: már régóta célul tűz­tük ki, hogy részt veszünk az emberi szellem felszabadításában. — Az mi? — kíváncsian a sze­membe néz... —, a kultúrát gondolja? — Azt mondom rá. — A kul­túráról van szó, de valamivel mégis talán több annál. Mi a kultúra mellett 'az emberi gon­dolkodást, az emberek eszmei világát is formálni fogjuk. Hogy tudják majd az emberek, az életért élnek, és egymásért van­nak. Hogy szabadok legyenek az eszmék, ne féljen a másiktól senki. Ilyen a mi elgondolásunk, és ilyenné akarjuk tenni máso­két is. Az erőszak, a butaság, a sötétség és a félelem ellen akarjuk felszabadítani az emberi szellemet. Látom az arcán, hogy igazán, őszintén mondja: — Nagyon szép. — És nekünk hatalmas cél­jaink vannak. Ügy gondoljuk Péterrel, az emberi szellem fel­szabadítását itt a faluban kezd­jük meg. Most irodalmi szín­padot szervezünk, ahol verseket mondunk. Majakovszkij, József Attila, Radnóti verseit... Hogy tanuljanak az emberek az ember­ben hinni, és felejtsék el azt, hogy valaha féltek. — Nagyon szép —, érzem, hogy a Klárika hangja elérzékenyül. — Tudja, mi számítunk arra. hogy maga ebben majd nekünk segít. Verseket mond ... — Persze! Ó. nem is hiszi, hogy mennyire szeretem a ver­seket! VÉGH ANTAL: HOLNAP VASÁRNAP ▼▼▼TTTTTTTTTTVT'rTWTTVVTTTTTTTTTTTTTTTVTTVVVTVr» AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA Velünk lesz! Micsoda napok, ő is fog majd szavalni! — lelke­sedem újra. Elmondom neki úgy. ahogy nekem Péter elmondta: — Képzelje el. tele a kultúr- ház emberekkel, felgördül a füg­göny, a színpad hátterén József Attila arcképe ... s majd valaki szavalja: „Kinek verséért a halál öles kondérban főz habot Hej burzsoá. hej proletár, én József Attila itt vagyok ...” A halált én is megremegtetem, mint Péter. És én szavalok Klárikának . . ., én merek szavalni, verseket mondok, én, aki soha mások előtt még versből idézni sem mertem. És ott majd fogjuk látni — mondom — mint nyílik az értelem az emberek arcán. — Lehetne majd zenét is. .. — mondja, és neki is, mint Pé­ternek, megváltozik az arca. — Persze! Van a kultúrott- honbam zongora... Maga tud zongorázni? — Egy ilyen műsorban lehetne Bartók, Kodály és Liszt műveit. — Persze! És én még jobban lelkesedem. Péter plakátjai, Klárika Bartók- műveket játszik majd zongorán, szavalunk, és mindent, de min­dent elmondunk majd az ember­ről az embernek. — Elhiszi, hogy egy-egy ilyen estén mérföldes léptekkel jutunk mpjd előre az emberi szellem felszabadításához? És Klárika kék szeme bólint. Persze, hogy el. Óh, ha Péter Í6 itt lenne, s hallaná, hogy ez áz aranyos lány majd a műsor közben Kodály- és Bartók-műveket ját­szik, hogy a zene lelkeket for­máló varázsa is segítsen felsza­badítani az emberi szellemet. Micsoda nap! S Péter is, hogy fog örülni ennek. Hadd szorítom meg a kezét — és érzem, hogy az ő keze is szorosabban fogja a kezemet, mint máskor. — Az élet a hátára vett min­ket, s akit egyszer az élet a hátára vesz, azzal iramlik ... — Hogy maga micsoda böl­cseket mond ..., és könnyedén kacagja, mint első este, amikor Péter az ablakot mondta. — Ezt a tézist — mondom za­vartan — Péter alkotta. Péter igen szép és kifejező képeket és plakátokat tud festeni az élet értelméről, közben megtörténik, hogy téziseket szerkeszt. Üjra elképzeljük magunk elé az első estét. Nemcsak mi csi­náljuk — mondom —, szerve­zünk fiatalokat is az irodalmi körbe, s Péter képzőművészeti kört is szervez ... Lelkesedünk, szemünk egymásba- mélyül, s néha a kezünk szorítá­sában közös eszméket, új, eddig nem ismert utak járását, s va­lami mást is, amit csak egyszer érezhet az ember — olyat is sejtünk. — Mi így képzeljük el Péter­rel a világot, az emberi szellem felszabadítását. — Én is — és a szeme bizta­tóan az enyémbe mélyül. — Látja, azt mondta, hogy fél, mert egyedül van. — Dehát én nem gondoltam, hogy maga és maguk is itt lesz­nek, és ugyanazt akarják, amit én, csak én ezt eddig nem tud­tam kimondani. De most már tudom, az emberi szellem fel­szabadítása a célom, nekem is, mint maguknak, és akarok Bar­tókot játszani, szavalni, tanítani, és minden más munkát végezni érte! (Folytatjuk.) Jugoszláviai útijegyzet Ahol eldördült a pisztoly XV. A Boszna vize csendesen fo­lyik. Nagy esése van a medernek, de pár száz méterenként kis gáta­kat emeltek, hogy befolyásolni tud­ják a Víz folyását. Mert az ember ezen is mint, mindenen igyekszik úrrá lenni. A gátaknál deszkából padlót építettek a vízíenékre, hogy a leömlő víz ne tudja mé­lyíteni a medret. Partján fontos intézmények láthatók: bank, egyetem, főposta. Felette karcsú hidtk ívelnek át. Az egyik régies vasszerkezet, a másik fiatalabbnak tűnik, a har­madik kőből, téglából készült. Az autók, gyalogosok jönnek-men- nek rajtuk. Hidak. Melyik is volt az? Hol is történt? Melyiken is játszódott le az a világot megrázó dráma? Sorra szemügyre vesszük vala­mennyit, amelyik mellet elme­gyünk. Sehol semmi nincs, ami erre utalna. Az egyik hídnál piros inges ősz hajú bácsi fényképezett. Mindjárt láttam rajta, hogy kül­földi, s ez elég is volt ahhoz, hogy bizonyosra vegyem: helyben vagyunk. Megszólítom: — Ez az a híd. ahol Ferenc Ferdinánd trónörököst meggyil­kolták? A megszólított — amint kide­rült — angol volt. Természetesen nem értett magyarul, de a név hallatára sejtette, hogy mi iránt érdeklődöm, s határozottan igent intett. Pillanatokon belül turista- csoporttal népesült be a híd. Min­denki fényképezett — és hallga­tott. Itt mindenki hallgat, né­mán jön-megy, nézelődik. Pedig itt nincs se templom, se sírhalom, se kegyeletet parancsoló emlék­mű. Figyelmeztető tábla sincs, mégis mindenkin olyan érzés lesz úrrá, mintha temető bejáratánál lenne. Voltaképpen nem is túlzás, ha valaki annak minősíti ezt a hidat. Nem egészen fél évszázaddal ezelőtt óriási temetőhöz vezetett el. A népek nagy temetőjéhez. A híd közvetlen szomszédságá­ban lévő utcasarki épület föld­szintjén gyors-múzeumot rendez­tek be. Azért mondják így, hogy gyors-múzeum, mert nincs sem­miféle előcsarnok, hosszú folyosó, útvesztő zeg-zug: a kíváncsisko­dó a járdáról közvetlenül a kiál­lító terembe lép be. Először is néhány meggyötört arcú ember ábrázata tűnik fel. A vádlottak padján ülnek. Ók vol­tak a merénylők. Alattuk a kü­lönféle ..királyi” rendelkezések, amelyek a merénylet során szü­lettek. Odébb egy rajzon Ferenc Ferdinándot látjuk, amint kocsin hajtat kíséretével. Alatta térkép. Itt állt az egyik merénylő, itt a másik, innen jöttek, Gavrilo Prin- cip itt találkozott össze a fen­ség” autójával, és itt végzett a trónörökössel. Körülbelül ennyi az egész, ami a múzeumban látható. A többit nem illusztrálják, nem is lehet­ne egy ilyen kis teremben. De mindenki tudja, hogy mi történt azután. A gyilkosság jó ürügyül szolgált Szerbia megtámadásához. Ezzel elkezdődött az első nagy világégés. Az emberek fejét az­zal próbálták félrecsavami; „Is­teni küldetés fegyvert fogni, hogy megtoroljuk apostoli trónörökö­sünk elvesztését.” A másik fél pedig azt mondta: „Ha már meg­támadtak, szent kötelességünk védekezni.” Az igazi ok azonban más volt. Mindegyik fél új területeket akart elrabolni a másiktól, hogy az éhes imperializmus jóllakjon. Ferenc Ferdinánd neve csak­hamar feledésbe merült. A fegy­verek a hódítás, rablás miatt dö­rögtek. Ott ülnek a vádlottak padján a merénylet résztvevői, várják az ítéletet. Megbüntetésük nem is késett sokáig. A történelem azon­ban nem felettük mondott ítéle­tet, hanem a társadalom felett, amelyik a pusztító világháborút szülte. A Boszna vize nem sokkal odébb elektromos generátort hajt. hogy fény legyen a környéken. Néha megduzzad, feltarajosodik, mérgesen rohan köveket görget. A mederből azonban nem tud ki­tömi: az Ember erős gátak közé szorította. Végül kénytelen ismét megnyugodni. A hídon esténként szarajevói szerelmespárok enyelegnek. Hol- nap-holnapután pedig belépnek az anyakönyvvezetőhöz, hogy egv- bekeljenek. családot alapítsanak,- és nagyon boldogok, amikor gyer­mekük először kiejti: — Papa. Mama. (Vége.) Boda l eiem; j

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents