Tolna Megyei Népújság, 1963. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-18 / 218. szám
4 fÖLWS WÜGTf?! ttfPfi.TSJä 1963. szeptember 18; A paradicsom A Paksi Konzervgyárban jelenleg a „sláger” a paradicsom feldolgozása. Ebben a szezonban 600 vagon nyers paradicsomot dolgoznak fel sűrített paradicsomnak és lecsókonzervnek. Képünkön az úgynevezett lévonal látható. A válogató szalagról a paszírozóba kerül a mosott paradicsom. Hatalmas tartályok sűrítik pürévé a paradicsomlét. Ötnyolcados üvegekbe töltik az asszonyok a már kész paradicsomkonzervet. (Erb János képriportjai 33. Valamelyest! *— Persze, kit nem ismernek maguk, hisz ahányszor láttam, mindig az utcán csatangoltak együtt. — Bocsánat — s Péter teljesen kívül van a formán — mi csak sétáltunk a barátommal, csak a Luna-mozitól a Muskátli presszóig terjedő részen. — Persze — és ő megbocsát tó mosolyt küld ránk. A szuszogó atyánkfia eszmél: — No ... no ... drága kartársaim — s Péter vállát csapkodja — te holnap velem jössz, ha ismered ezt a lányt, és mindent, de mindent ígéi-sz neki. akár padlós szobát, központi fűtéssel, mert az már az egyetlen, akinek a megye engedélyezte, hogy érettségivel tanítson. Ha valaki elszippantja előlem ... no... no... — szuszog fáradtan — akkor mit kezdek ezzel a másodikkal. akár megőrülhetek év végére miatta! S nagyokat üt Péter vállára, közben ceruzával a második osztály létszám-kimutatására bökdös... ha összevonom hetven, én így nem felelek semmiért. .. — Ismerik mindketten? — és kiváncsi szemeikkel Klári ránk néz. Péter vall: helyi érdekeltség volt, s magára mutat... volt... az idő kezdetén . , . volt..., de lejárt a kihordási ideje . . . Megfellebbezhetetlen határozat született, hogy Péternek holnap a szuszogó atyánkfiával kell menni. Az igazgató örült mint mindig. Klári tapsolt, nagyszerű lesz, legalább nem marad egyedül, biztosan ketten fognak majd lakni. Péternek az arcán vegyes érzelmeket fedeztem fel. Én magam, szinte érdemtelen ■ ■iMtmuiBi mnmmi VÉGH ANTAEs HOLNAP VASARHA ZZZZZZaZZZZZZZZZZZZZZZZZaAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA előnyhöz jutottam. Holnap reggeltől estig egyedül — vele ... — Barátom — mondta Péter akit az élet egyszer a hátára vesz, azzal iramlik. Még csak most volt reggel, és délre harangoznak máris. — No ... no ... — szuszog atyánkfia, közben motyogva rakosgat. — Rengeteg a munka! Itt van a könyvtár is. — Rendezzük! — kiált fel Péter. — Rendbe fogjuk tenni, csatlakozom, ajánlkozom én is. — Ott van mind a két szertár össze-visszaságban, — s akkorákat szusszant az igazgató, hogy a papírok az asztalon libegnek tőle. — A szertári anyagot kiválogatjuk — lelkesedem. — Mindent a helyére fogunk elpakolni — ismétli Péter. — Én is segítek — jelenti ki Klári. Péter a legrongyosabb térkép után nyúl. — Van ragasztó valahol? — Ragasztjuk máris! — Péter mellé állok. — No . . . no .. . kartársaim, nem kell sietni, van még hátra a nyárból. — Persze, hogy nem, — egészítem ki. Holnap is nap lesz. ■— Igen — bólint rá Klárika — nap lesz holnap is. — De milyen! gondolom magamban. milyen nap lesz holnap, az nem lesz olyan, mint a többi. — Holnap rendkívüli világnap lesz a maga kedvéért — es a Klárika szeme egy másodpercig rajtam időz. — Rólam el is feledkezik az igazgató kartárs? — húzza Klárika egy picit a száját. — No, persze ... no, persze ..; — motyog a szuszogó atyánkfia. — A kémiai és a fizikai szertárt össze kell rakni, mert az egyiket felajánlottam lakásként az új kartársnőnek — s álmosan Klárit nézi. Mekkora munka lesz onnan áthordani mindent. — Vállaljuk — egyenesedik fel Péter. — Reggel kezdhetjük — mondom rá én. — Patronáljuk a lakás rendbetételét — szavalja Péter. — Sőt — mondom — védnökséget vállalunk fölötte! Klárika neveti, az igazgató motyog, és jókorákat szusszant. .. no ... kartársaim, hogy mennyire örülök nektek. .. nem is hiszitek el! — Péter sziporkázik, de néha vegyes érzések ülnek az arcán. Én akár vazallusává is szegődnék. hogy holnap Klárival egyedül hagy. (Folytatjuk) ....................................................... Ju goszláviai útij egyzet Utazzunk együtt az Adrián! VIII. Már kora reggel, egy órával az indulás előtt felszálltunk az Osi- jek nevű személyhajóra. A hajó elején, a turistaosztályon mindjárt az oldalsó korlátnál foglaltunk helyet. Az Osijek kisebb méretű „távolsági” hajó. Némán, méltóság- teljesen indult el velünk, a több mint félezer kilométeres útra. A partról hosszan integettek utánunk, mint mindig, amikor egy hajó hosszabb tengeri útra indul. Elhaladtunk a kikötőben lévő szállító-óriások mellett, elmaradt mögöttünk a kikötői gabonatároló amelynek méretére jellemző, hogy néhány közepes bérházat bele lehetne rakni. Ezután a kikötő bejáratánál veszteglő szállítóhajók mellett haladtunk el, majd mögöttünk fokozatosan összezsugorodott Fiume. Ekkor kezdtem megbizonyosodni arról, hogy a kék Adria szó- kapcsolat kicsit sem túlzás. A víz csodálatosan szép kék. Csendben, nyugodtan siklik rajta a nagy acéltest. Balra gyönyörű zöld lombos sziget emelkedik ki a vízből. A farengeteg között néhány épüle- 'tecske fehéredik. A jobbra lévő sziget teljesen kopár. Már félórája haladunk mellette, de életnek semmi nyoma. A magasba nyúló sziklákon c$ak a moha él meg. A térkép szerint beljebb /még nagyobb hegyek vannak. Nem is csoda, hogy itt nem lakik senki. Persze ezt csak mi mondjuk. mert odébb még nagyobb sziklahegy emelkedik ki a tengerből minden átmenet nélkül, s az egyik helyen egész terjedelmes települést pillantunk meg. Hogy miből élnek itt az emberek? Valószínűleg halászatból. A szigeten túl feltűnik a Vele- bit hegység, amely a jugoszláv tengemar+.ot szegéi vezi. S miközben gvönyörködünk a táj szépségében vízcsepp esik az arcomra. Néhány pillanattal később, mintha félpohár vízzel nyakonöntöttek volna. Még szerencse, hogy az inget már korábban levetettem. Az egyik hullám a másik után csap fel a baloldalon, s mind erősebbek. A hullámtörő pajzs mögött keresünk menedéket. Odacipeljük a csomagokat is, amelyek közben csuromvizesek lettek. A mellettem lévő idősebb német asszony elsápad. Vígasztalom, hogy ez még nem vihar, ő azonban legyint: — Ismerem én a tengert. Szegény nagybátyám is ilyen viharban szenvedett hajótörést. Le akar menni a kabinba. Mi is megindulunk utána, ez azonban lehetetlen. Az alacsonyabban lévő átjáró valósággal úszik. Egyik hullám a másik után csap át rajta. Ha az ember megpróbálná az áthaladást, a hullámok azonnal leszednék a lábáról és szerencsés esetben megakadna a korlátokban ... Izgalom lesz úrrá az embereken. A hajó egyenletesen dől jobbra-balra. A Velebit-hegység hol a parancsnoki híd alatt, hol fölötte látszik. Ennek fele sem tréfa. Sokan gyógyszeres dobozokat szednek elő és beveszik a tablettákat — a tengeri betegség ellen. Hajóra szállás előtt minden „szárazföldit” — így nevezik a tengertől távolabb lakókat — figyelmeztetnek, hogy a jegyek megvásárlása után sétáljon el a gyógyszer- tárba is. Valaki elaludt a korlát melletti pádon, s most ébred fel. Csupa víz nadrágban és. kabátban rohan ő is védett helyet keresni. Leveti a cipőiét, k’önti belőle a vizet, 7«okniját is kicsavarja. Többen nevetnek rajta, az ijedtebbek megbotránkoznak: — Maguknak még ilyenkor is van kedvük nevetni? A jtufiámotk rn-í-nd magasabbra csapnak. Elérik a kormányos-fülke ablakát is, ami pedig legalább húsz méter magasan van a víz szintjétől. A hajó persze teljes erővel szántja a hullámokat. Pár méterre tőlünk egy termosz jobbra-balra gurul, aszerint, ahogyan dől a hajó. Valakinek a fejéről lepottyan a szalmakalap. Udvariasan vissza akarják neki dobni, de a szél elkapja és vagy száz méterre röpíti a hajóról a hullámok közé. Ekkor veszem észre, hogy majdnem mindenki a mentőládákon szorong és fogja a kötelet. A kormányos jót kacag, amikor meglátja a mentőládán szoron- gókat. Kicsit túlzottnak tartja ezt az óvatosságot. A vihar amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is múlt. Minden átmenet nélkül megszűnt a hullámok csapkodása, a hajótest pedig egyenesen, kilengés nélkül szelte tovább a vizet. — Ez csak kis ízelítő volt a tengeri viharból. Az Adriának ez a része állandóan viharos, de nem veszélyes — mondták a hajósok. Lassan . visszaült mindenki a helyére, napoztunk tovább. A változatosság kedvéért mák- saemnyi szigetek mellé értünk, így neveztük el ezeket az alig ezer négyzetméternyi szigetecskéket. Némelyiken világítótorony volt, s mellette kis víkendház- féle a toronyőr részére. Délután kikötünk Zadarban. Ezután következik a csodás adriai naplemente. Két órán keresztül különféle színekben tündök- lik a tenger, míg teljesen rászáll a sötétség. Az éjszakai órákban Splitbe érünk. A hajóról megcsodáljuk a fényárban úszó. délszaki növényekkel telt üdülővárost, majd aludni térünk. Persze erre nem sok idő jut, mert következik a napfelkelte, s azt is meg kell nézni. Az is csodálatos. (Következik: Dubrovnik) Buda Ferenc
