Tolna Megyei Népújság, 1963. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-03 / 180. szám
6 fOLNA MEGYEI NEPÜJSÄ0 1963. augusztus 3. S felvásárlási és beruházási tervek teljesítéséről tárgyalt a megyei tanács vb Tegnap, pénteken tartotta ülését a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az ülés napirendjén két fő témaként a fel- vásárlási és beruházási tervek teljesítése, a második félévi főbb feladatok megvitatása szerepelt. A felvásárlási tervek teljesítésének helyzetéről Lux Sándor, a felvásárlási osztály vezetője számolt be a végrehajtó bizottságnak. Az első féléves felvásárlási terv teljesítésében ugyan 1,2 százalékos lemaradás mutatkozik, azonban 11.5 százalékkal többet vásároltak fel szerveink mint az elmúlt év hasonló időszakában. A végrehajtó bizottság tagjai különösen a gabonafelvásárlás fontosságára hívták fel a figyelmet. A beruházási és felújítási tervek teljesítéséről Bertha Kálmán tervosztály-vezető terjesztett elő jelentést. A jelentés súlyos lemaradásokról ad számot. A lemaradásokban — az objektív körülményeken kívül — szerepe van annak is, hogy a Komlói Építőipari Vállalatnál súlyos munkaszervezési és egyéb hiányosságok tapasztalhatók. A végrehajtó bizottság ülése megvizsgálta a beküldött fellebbezések, panaszok elintézését és határozatokat hozott. Megkezdődött a legnagyobb i «• I ■ ii ■ fi ff f ff ff f i. r aunavolgyi ontozo fomu építésé Az új öntöző főcsatorna építése kezdődött meg a Kiskunságon. Ez lesz a Duna völgyének legnagyobb öntöző főműve. A Kiskunságban már korábban is több ezer holdat öntöztek a dunavölgyi lecsapoló főcsatorna mentén. Ez azonban csak a legmélyebb területeknek adott vizet, de ez is kevés. sőt minőségileg is kifogásolhatóan szikes sót tartalmazó víz volt. Az új csatorna megszünteti ezeket a gondokat. Az 57 kilométer hosszú új főcsatornában vezetik el Tasstól Akasztó községig á soroksári Duna-ág vizét. A tervezők elgondolásai alapján rendkívül gazdaságosan és gyorsan lehet felépíteni az új csatornát, mert legnagyobb részben egy kiszáradt, csaknem ötven kilométer hosszú, régi Duna-meder- ben vezetik majd a vizet. Átlagosan 1,5—2 méter mélyvizet hordoz majd a megfiatalított Duna-meder, a víztükör szélessége pedig eléri a 40—60 métert. Ez tehát szélesebb lesz, mint a Tiszántúlon a keleti, hajózható öntöző főcsatorna.' Az építés első szakaszának végén, 1965. nyarán másodpercenként 15 köbméter vizet továbbít majd az új főcsatorna. Ezzel 32 ezer hold öntözését és 2,5 ezer hold új halastó létesítését teszi lehetővé. Később azonban a meder mélyítésével és szélesítésével másodpercenként 42 köbméter vizet szállíthat, amely a Kiskunságon és a csaknem Bajáig kigpyjfl, csatornahálózat, mentén már’ majdnem 100 000 hold öntözéséhez is elegendő lesz. A dolgozók már megkezdték Tassnál a legfontosabb műtárgy, a vízkivételi zsilip készítését. Az új kiskunsági folyó építésének első szakaszában összesen 34 millió forint értékű munkát végeznek el, de az öntözéssel már 3—5 év alatt megtérül az országnak ez a beruházás. Aratják a kendert ^5, mm*» 3228 holdon terem a megyében az idén kender. A vetésterület kisebb, mint a múlt évben volt. Az idén nem kedvezett az időjárás a kendertermésre. Bercsényi Géza, a Dunaföldvári Kendergyár termelési felügyelője elmondotta, hogy a megyében július 28-án kezdték meg az aratást. A dunaföldvári gyár részére 1285 holdon termesztettek kendert. és a várható termésátlag 21.5 mázsa lesz holdanként. Megyei átlagban is körülbelül 21 mázsát számíthatunk holdanként. A tolnanémedi, a szekszárdi, és a furkópusztai gyár termesztőterületén is megkezdték a kender aratását. Augusztus 15. után kezdik meg a termés beszállítását a feldolgozó gyárakba. Duna- földvárra 70 000 mázsa kendert szállítanak, a megye négy gyárába összesen mintegy 150 000 mázsát. A megyében működő nagyteljesítményű gyárak más kendergyárak termőterületéről is kapnak termést, hogy egész éven át biztosítani tudják a feldolgozó gyáregységek anyagszükségletét. Ebédszünet a kánikulában Ismerkedés a munkahellyel Nemrég nyílt ; meg a szövetkezeti női fodrászüzlet Nagydoro- gon. A Nagydorogi Vegyesipari Ktsz vezetősége egyik legfontosabb tennivalójának tartja a szakmunkás-utánpótlás biztosítását. Két fiatalt akarnak felvenni tanulónak az új fodrászüzletbe. Hollósi Mária és Sebestyén Éva, a két „tanulójelölt” most tölti próbaidejét az üzletben, ahol Folk Györgyné női fodrász avatja be őket a szakma tudnivalóiba Még- csak második hete vannak az üzletben, de mindkettőjük elhatározása végleges: Kevés a sátor és barakk, még 100 ezer embert kell elhelyezni Szkopjéban Belgrád (MTI). A legújabb jelentések hangsúlyozzák, hogy jelenleg már rendezettebb az élet Szkopjében. A lakosság mind nagyobb számban tevékenyen bekapcsolódik a katasztrófa következményeinek megszüntetésére irányuló munkába. Még mindig kutatnak a földrengés áldozatai után a romok alatt. A betemetettek között azonban már élő személy nincs. A lakosság szervezett elhelyezése napról napra javul, mindamellett a legfőbb problémát továbbra is az okozza, hogy nincs elegendő sátor és barakk, pedig még körülbelül 100 000 embert kell elhelyezni. A lakosság nagy részének ruhaneműre is szüksége van. Az egészségügyi csoportok áldozatos munkája, valamint a hathatós bel- és külföldi segítség jóvoltából eddig nem fordultak elő nagyobb számban fertőző megbetegedések. Csütörtökön megérkezett Belg- rádba a Magyar Vöröskereszt, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a SZÖVOSZ, valamint más állami és társadalmi intézmények adománya Szkopje lakóinak. Az 4 200 000 forint értékű rakományt — kórházi felszereléseket, ágyakat, matracokat, orvosi műszereket oltóanyagokat és különféle gyógyszert — négy tehergépkocsi •szállította a jugoszláv fővárosba. Eh-. Pavl Gregorics. a Jugoszláv Vöröskereszt elnöke a szállítmány átvételekor meleg köszönetét •mondott a magyar népnek a gyors és nagyértékű segítségért. A rakományt pénteken hajnalban a központi elosztóból már útnak indították a földrengés-sújtottá vidékre. Himlő elleni oltások Lengyelországban Varsó (MTI). Eddig négymillió személyt oltottak be himlő ellen Lengyelországban. A lengyel egészségügyi szervek a Szovjetunióból és Magyarországtól kaptak megfelelő mennyiségű oltó- szert a tömeges oltás lebonyolításának meggyorsítására. Félrevezet a reklám Délután két óra felé érkeztünk Szedresbe. A kisvendéglőn feltűnt a hivalkodó felirat: „Hideg, meleg ételek minden időben”. A kocsma azonban zárva volt. Néztük délután négy órakor, a felirat akkor is ott hivalkodott, de a kocsma akkor is zárva volt. Miért hirdetik, hogy minden időben lehet a szedresi kisvendéglőben hideg és meleg ételeket kapni, amikor még csak nem is tartják nyitva minden időben a kisvendéglőt?-is -os Volt nyolcadik osztályosok találkozója NAKON Kedves esemény színhelye volt a naki kultúrotthon. Először fordult elő a községben, hogy az általános iskola Vili. osztályát végzett tanulók találkozóra jöttek össze. 1958-ban tizenkét diák búcsúzott el az iskolától. Most ugyanaz a tizenkét ..nagy gyerek”, volt tanáraival együtt ünnepelte az ötéves találkozót. Vdiamennyien beszámoltak eddigi életükről, munkájukról. Meleg hangulatban folyt le a találkozó. vidáman emlékeztek vissza diákköri emlékeikre. Azzal búcsúztak egymástól, hogy 5 év múlva a 10 éves találkozón újra együtt lesz az „osztály”. KELEMEN IGNÁCNÉ levelező Milyen lesz Párizs (MTI) A múltheti nagy bemutatók után a párizsi sajtó már kialakította véleményét a téli divatról. Az idei divatparádé nem hozott szenzációt: a divat „okos” vagy ahogy mások mondják „kereskedelmi” jellegű. A téli divat első jellegzetessége — ahogy a Le Monde megjegyzi — bebugyoláló jellege lesz. A múlt tél dermesztő emléke arra indította a tervezőket, hogy „befűtsenek”. A kabátmodelleket a magas nyak és az „orr-rejtő” gallérok offen- zívája jellemzi. A kabátokat bőségesen bélelték. A sapkák, kucsmák valóságos orgiát* ültek. A téli divat elengedhetetlen kelléke a csizma. A sevro és a szarvasbőrcsizmák egészen a térdig magasodnak, ezzel szemFáeánból 6400 Fogolyból 3500 Az új vadászati év kezdetével a megyei tanács erdészeti és vadászati felügyelője 783 vadászjegyet adott ki a Tolna megyei vadásztársaságok tagjainak. A vadász-szezon augusztus 1-vel megkezdődött és azok a vadászok, akik nem mulasztották el vadászjegyük megváltását augusz tus 1-től kezdődően vadkacsára vadászhatnak. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Potrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó VáHalato Fe'elős Jeladó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere tő—i?. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kloááhivotal; 2Q-tO Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 40. Telefon! 21— 21. 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetés; dfj egy hónapra tt f% Mu-ttAmi 25 W. j téli divat ? ben a sarok kicsi — viszont hosz- szú a divatos esernyő. Ami a vonalat illeti, nincs lényeges változás. Továbbra is a princeszvonal vezet, a felső rész „lágyabb” az öv lassan a csípőig csúszik le és a nappali ruhákról eltűnik a dekoltázs. A váll szélesedik, ismét szerepet kap a válltömés, ez az idei téli divatnak igen fontos vonása. Végül minden ruhának van ujja, még az estélyi ruháknak is. A szoknyák hosszúsága nem változik. Az idei párizsi divat a vastag szöveteket, puha és a plasztikus tweed-anyagokat, a teveszőrszö veteket, a halszálka mintákat szereti. Kevesebb lesz a kétrészes kiskosztüm. A kalapok az idén betakarják a fület, elrejtik a hajat. kerül terítékre A megye területén működő 37 vadásztársaság elnöke, illetve vadászmestere a vadászjegyek átvételével egyidejűleg megkapta az idényre kilövésre engedélyezett tervszámokat is. A tervek szerint 7410 vadnyúl kilövését engedélyezte a vadászati felügyelő, mivel 3580 nyúl vérfelfrissítés és export céljára élve kerül befogásra. A vadnyúlon kívül 6400 fácán és 3500 fogoly kilövésére kaptak engedélyt a Tolna megyei vadásztársaságok. nyerőszámai: 28, 33, 51, 56, 70 (Endrődi István rajza.) i