Tolna Megyei Népújság, 1963. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-02 / 179. szám
1963. augusztus 2, ÍOLNA MEGYEI NÉPÜJSAÖ 7 Jól fizetett a nagyhozamú szovjet búza a györkönyi Szabadság Tsz-ben. Magyar fajtákból 350 holdon holdanként 12 mázsás, szovjet búzából 200 holdon 17 mázsás átlagtermést értek el. Mezőgazdaságii szakmunkás- tanuló szerződést olyan fiatalok is köthetnek az állami' gazdaságokkal és termelőszövetkezetekkel, akik elvégezték az általános iskolát, de még nem töltötték be 17. évüket. Jelentkezni augusztus 20-ig lehet, a szerződéseket szeptember 1-ig kötik meg. — Felújítják a kisszékelyi művelődési otthont. A község egyetlen kulturális célokat szolgáló létesítményére 50 000 forintot költenek az idén. Tolna megyei résztvevője is lesz a Magyar Rádió és Televízió balatoni rejtvénye döntőjének: Az öt főből álló döntőre a simontor- nyai iskola egyik tanárnőjét hívták meg. Képesítés nélküli óvónők egyhetes tanfolyama kezdődik augusztus 5-én Faddon. — 25 000 köbméter tőzeget termelnek ki a tervek szerint egy óriás markológép segítségével a belecskai tőzegbányából. A talajjavításnál fontos lápifölddel kevert trágya iránt egyre nagyobb az érdeklődés a termelőszövetkezetekben. — A Televízió műsora: 10,00: Tv-híradó (ism.) 10,15: Telesport (ism.) 10,30: Rangon alul. (Magyar film. Ism.) 12,00: A jövő hét műsora. Meleg idő Várható időjárás péntek estig: kevés felhő, száraz, meleg idő Mérsékelt déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 28—31 fok között. Apróhirdetések Vennék kisebb házat Bonyhád belterületén. „Ármegjelölés" jeligére. ■ (25) Az IBUSZ a Járási és Városi Nőtanács rendezésében augusztus 11-én, vasárnap különvonatot indít Siófokra, amely Pécstől Tengelicig minden állomáson megáll Részvételi díj: 46.60. (23) A Pincehelyi Vegyes Ktsz azonnali felvételre keres mestervizsgával rendelkező kőművest, vagy technikust munkavezetőnek. Fizetés megegyezés szerint. . (16) Rövid határidővel megjavítja a ktsz- ja vító szolgálata. Ktsz javító-szolgálta részleg a megye csaknem minden pontjá ahol javító részleg nincs, ott átveszi továbbítja az fmsz-bolt. ii Ne fáradjon — ne kockáztasson A Gerjeni A. G. állattenyésztési brigádvezetőf keres azonnali felvételre, szarvasmarha-vonalra. Érdeklődni levélben és telefonon lehet. (24) A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat, gyakorlattal rendelkező bádogos szakmunkásokat keres felvételre. Jelentkezni lehet Pécs, Rákóczi út 54. Munkaügyi Osztály. (12) Gyakorlattal rendelkező azonnal felvesz a 12. sz. AKÖV Péqs, Rét u. 43. sz. (13) Ha a hiba az On készülékében van ? Eskütétel a városi tanácson Tegnap délelőtt fogadták az új pedagógusokat Már félórával az ünnepélyes pillanatok előtt megtelt a szekszárdi városi tanács nagyterme ifjú pedagógusokkal. Az. ország minden részét képviselik az új Tolna megyei nevelők. Beszélgetésük még a diákkort idézi. Külön csoportot alkotnak az ismerősök. A pécsi főiskola végzett hallgatói, — mindegyikük matematika—fizika szakos, természetesen itt is egymás mellé kerültek. A nagydorogi Horváth Julianna egyelőre a dunaföldvári általános iskolába gravitál, de úgy tudja, a gimnáziumba helyezték. — Félek a gyerekektől, — mondja kérdésünkre, — általános iskolásokkal a gyakorlóban már foglalkoztam, jobban tudok bánni velük ... Elhelyezés szempontjából előnyösebb a helyzete kollégájának, Haász Jánosnak, . aki bátaszéki, és az ottani 2. számú iskolába kerül. Lóky Irént , Tamásiba várják, a gimnáziumba. Az óvónői csoportban Kamarás Józsefné beszélget az egyik ifjú nevelővel. Szilágyi Katalin, a kecskeméti felsőfokú óvónőképzőt végezte, és kissé nehéz feladatot kapott. Amikor kiment Duzsra, és látta, hogy az óvoda még csak épül, s megtudta, ő lesz az egyetlen óvónő, — neki kell lerakni az apróságok nevelésének alapjait, — azzal utazott haza, \ogy máshova kéri beosztását'. Most mégis itt ül, mint az új dúzsi óvónő. Mert a nehéz, és csakugyan próbára tevő feladatot úgy is fel lehet fogni, hogy az ember kedvet kapjon megoldásához. Hiszen van-e lelkesítöbb munka fiatal pedagógusnak annál, hogy úttörőként dolgozhat. Éppen az ilyen körülmények között mutathatja meg leginkább, mire képes. Különösen, ha felettesei segítséget. ígérnek-.. Némileg hasonló a helyzete an-_ nak a három gyógypedagógusnak, akikét az Idén bocsátott ki a budapesti ' főiskola. Az iregszemcsei otthonba kerültek, ahol a környezet, és rájuk váró tennivalók egyaránt vonzzák őket. Az elnöki asztalnál közben elfoglalta helyét István József, a megyei pártbizottság küldötte, Bárd Flórián, a megyei tanács művelődési osztályának helyettes vezetője, és Szegedi Pál személyügyi előadó. Bárd Flórián megnyitja az ünnepélyes fogadást. — Aki ma arra vállalkozik, hogy pedagógus legyen, szocialista embereket neveljen, tisztában kell lennie azzal, hogy nagyon felelősség- teljes munkát vállal, — mondotta, majd beszélt azokról a világnézeti, erkölcsi és munkakövetelményekről, amelyeket a közvélemény és a szakmai vezetés állít a pedagógusok elé. — önöket, a képzőkben megfelelően felkészítették pályájukra. Mi azt várjuk, hogy azokat a korszerű elveket, amelyeket elméletben ismernek, ültessék át a gyakorlatba, motorjai, lendítőkerekei legyenek a tantestületeknek, segítsék a többieket. Ha ebben a szellemben dolgoznak, tudni fogják, hogy a gyermek munkatárs, akit a pedagógus vezet az ismeretszerzés útján, abban, hogy alkotó emberré váljon. A köszöntő után bemutatta a fiataloknak a szakfelügyelőket, járási művelődési osztályvezetőket, majd sor került a megye új pedagógusainak ünnepélyes eskütételére. — Esküszöm, hogy a Magyar Népköztársasághoz, annak népéhez és alkotmányához hű leszek, hivatali kötelezettségemet teljesítem, minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a Magyar Népköztársaság erősödését és fejlődését előmozdítsam ... — mondja együtt a 130 fiatal az eskü szövegét. ■ Az eskütétel után aláírták kinevezési okmányukat. A szeptemberi . tanévkezdésig azon izgulhatnak, hogyan sikerül bemutatkozni a tanítványoknak. B. K. Cikkünkre válaszolnak A Tolna megyei Népújság 1963. július 11-i számában megjelent „Közérdek, hogy szóvá tegyük” című cikkre az alábbiakban válaszolunk — írja Korsós István, a Tolna megyei Tanács VB. kereskedelmi osztályának vezetője. „A cikk a dombóvári tejivóban lévő rendellenességet tárja fel helyesen, — tekintve, hogy a korábbi gyakorlattal szemben — amikor a vevő az áru átvételekor azonnal fizethetett — a földmű- vesszövetkezet vezetősége elrendelte a pénztárgép használatát, ami a vásárlás idejét lényegesen meghosszabbítja. Az intézkedésre társadalom-tu- lajdonvédelem szempontjából került sor, tekintve, hogy nem kizárólag csak kereskedelmi tevékenységről (értékesítésről) van szó, hanem gyártási (ipari) tevékenységről is, ami visszaélési lehetőségeket rejt magában — ezért vált szükségessé az egység szoros elszámolásúvá tétele. A földművesszövetkezet maga is látta, hogy a vevő szempontjából ez — a korábbiakkal szemben — előnytelen, ezért gondoskodott két tételező pénztárgép beállításáról, ami lényegesen meggyorsítja a kiszolgálás menetét”. A „Közérdek, hogy szóvá tegyük” cikkel kapcsolatban hasonló választ adott Sajgó Ferenc, a Dombóvári Járási Tanács vb-el- nöke is. Elkészült a városi művelődési ház augusztusi programja A szekszárdi „Soós Sándor” Városi Művelődési Ház augusztus havi programja szerényebbnek tűnik, mint a korábbi hónapok műsoros plakátjai által Ígért programok. Ennek oka elsősorban az, hogy a nyári időben jóval kevesebb rendezvényt lehet megtartani zárt épületben, mint egyébként, valamint az, hogy ebben a hónapban kerül felújításra az épület nagy része. Ezekben a munkálatokban kisebb átépítésekre és épületfestésre kerül sor. Ennek ellenére a rendszeres szakköri és klubfoglalkozásokon kívül három alkalommal az ifjúság részére — augusztus 7-én, 21- én és 28-án — filmmatiné-előadá- sokat szerveznek. Két nagyobb jellegű rendezvény lebonyolítására is vállalkozott a művelődési ház. A szabadtéri színpadon augusztus 12-én este, vidám, zenés esztrádműsor lesz. Ennek keretében — az Országos Rendező Iroda szervezésében — fellépnek Salamon Béla, Lengyel Gizi, Kibédy Ervin, Koós János, Felföldi Anikó és más fővárosi művészek. Augusztus 25-én a Honvédség Központi Művészegyüttesének vendégszereplésére kerül sor Szekszárdon. Az előadást meghívóval lehet megtekinteni, egyébként ingyenes. Meghívókat a megyei Kiegészítő Parancsnokság küld, illetve ott lehet igényelni.