Tolna Megyei Népújság, 1963. július (13. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-21 / 169. szám
Tolna megyei jvEpűjsAG 1963. július 21t NEM MESE ELSŐ HALLÁSRA úgy tűnt, ■ mondva csinált problémája van a könyvtárosnak, amikor hangjában nem kis rosszallással beszélt egy könyvről, amelyet 1963-ban a Móra Ferenc Könyvkiadó jelentetett meg. A könyvet — címe „Öcsikét akarok!” — öt éven felüli gyermekeknek ajánlják. Arról szól, hogy Zsuzsika anyukától, öcsikét kér születésnapjára. Nem ritka az ilyen gyermekkívánság. Gyakori, hogy a fantázia olyan kívánságok kérésére ösztönzi a gyermeket, amelyek elgondolkoztatják a felnőtteket, s olykor gondot okoznak, milyen választ is adjanak. A könyv főszereplője Zsuzsika, egy kényes kéréssel lepte meg anyukát. Sötét bőrű, göndör hajú, fekete szemű öcsikét kért születésnapi ajándékul. Anyuka megmagyarázta kislányának kérése teljesítése lehetetlen. — Lesz öcsike, — ígérte, de nem lehet fekete, mivel anyu és apu fehér. — okította kislányát és finom magyarázattal sejttette meg az igazságot. Könyvtárosunk jó könyvtáros hírében áll. — Egyik bevált módszere, maga is elolvassa az újonnan megjelent könyveket. — Mint mondja, ez megkönnyíti' munkáját. — A faluban általában ismerem az embereket és néhány éves könyvtárosi gyakorlatom alatt megismertem az olvasók ízlését. Tudom kinek mit ajánlhatok. Ennél a könyvnél őszintén szólva, megakadtam. Nem tudom, merjem-e a kezébe adni egy mesét váró gyermeknek az „öcsikét akarok!” című írást, amely nem mese, hanem nagyon is reális valóság. — mondotta. a könyvtáros aggodalma nem indokolatlan, ü'gyanis volt példa árra, hogy szülő, — akire nem lehet rámondani, hogy „maradi” — kifogást emelt és úgy vélekedett, korai, hogy gyermeke az ilyen úgynevezett kényes kérdéseket, könyvből tudja meg, Ha az előítéletes szülő szemüvegén keresztül nézzük a könyvtáros aggodalmát, azt mondjuk igaza van. De ugyanakkor felmerül a kérdés, megállhatunk-e a megcsontosodott előítéleteknél anélkül, hogy küzdjünk ellenük. A válasz csak egyértelmű lehet. Küzdenünk kell az előítéletek szülte álszemérmeskedés ellen. Ha nem ezt tennénk, nevelési elveinket cáfolnánk meg, és az őszinteségre, egyenességre való nevelés helyett álszemérmes, szemforgatásra tanítanánk a jövő nemzedékét. Sokkal veszélyesebb az úgynevezett „káposztalevél”, és „gólyamesékker,’ teletömni a gyermekek fejét, mint korának megfelelően, okosan és finom magyarázattál megsejttetni vele a valóságot. A gyermek fantáziáját sok minden foglalkoztatja. Sokkal veszélyesebb lehet, ha idősebb játszótársaitól szerez tudomást bizonyos dolgokról erősen eltúlozva és kiszínezve. AZ „ÖCSIKET AKAROK!” című könyv gyermekek számára készült. Az igaz, hogy nem mese, de megjelentetése okszerű olyan szempontból, hogy a felnőttet rávezesse milyen pedagógiai módszerrel adhat az ilyen úgynevezett kényes kérdésekre magyarázatot. Hasznossága mellett szól az is, hogy szülőszere- tetre és a testvérke utáni vágyódásra neveli a gyermeket, okosan, tapintatosan. Ne féljenek a könyvtárosok, sőt a szülők sem az „öcsikét akarok!” című könyv olvastatá- sától. A könyvet nevelő szándékkal adták ki. Bátran adják kézbe, mert elolvasitatása nem lehet káros. A gyermekben megmarad valami sejtés arról, ami nem gólyamese, hanem valóság. Az aggodalom úgy véljük felesleges. Esetleg a kor meghatározásán lehetne változtatni. A könyv olvasását ,7—8 éven felülj gyermekeknek ajánljuk. P. M. Öröklakást nyertek a lottón Hőgyéssen Á június havi lottó jutalom- •fcrsolás alkalmával a 23. játékheti lottószélvényekkel megyénkben az alábbi értékes tárgynyereményeket nyerték a szerencsés lottózók: Hőgyészen a Budapest, Baross tér 20—21. az. alatt felépülő társasházban a II. emelet 12. sz. alatti egy szoba hallos, komfortos öröklakást. Szekszárdon Mátra férfikerékpárt, Szófia rádiót, Conon fényképezőgépet, Győrében Pécs rádiót, Bölcskén 5000 forintos éléskamra-utalványt, Tolnané- mediben Wega fémkarórát, Simon tornyán Miskolc rádiót, Ozorán T 422 M rádiót, Dombóváron 2000 forintos csemege ajándékkosarat, Alsótengelicen Zarja női aranykarórát, Bátán villanytűzhelyet és Fürgédén fémbútor garnitúrát és Döbrö- közön Lehel hűtőszekrényt 8. Queltch e szavak után kihúzta a hadnagy tokjából a pisztolyát, és mintha mi sem történt volna, ismét visszamászott asztalára. Kis ideig némán feküdt, majd sóhajtott egyet és így szólt: — Ilyen tökfilkókat alkalmaz a vizsgálóbizottság besúgóknak! Ez a hülye még azt sem akarja megérteni, hogy velünk együtt a másvilágra jut. Hát ön, tábornok úrj nem tudta, miféle adjutánst csempésztek önhöz? Bizonyára azt gondolta, ha egyszer egy ilyen tiszteletreméltó bizottság ajánlja, tehát megbízható, kipróbált ember. Ö meg persze minden lépését jelentette: kivel, hányszor találkozott, miről beszélgettek... — Menjen a fenébe, Queltch. — förmedt rá Hazard dühösen. Queltch kis időre elcsendesedett, aztán ismét megszólalt: — Azt hiszem, nincs sok értelme takarékoskodnunk az árammal. Ki tudja, hova kerülünk a másvilágon. Ha a pokolba, akkor még eleget ücsöröghetünk a sötétben. Senki nem mondott ellent. Queltch bekapcsolta a villanyt és figyelmesen méregetni kezdte a falat, amelyből a radioaktív víz szivárgott. — Nézze csak meg, professzor úr — fordult Medows-hoz. — Azt hiszem, erősebben szivárog. Mennyi becsurgott már! Úgy látszik, a bombázás után a repedés kiszélesedett... — Könnyen lehetséges — felelte közömbösen a professzor. — Előbb-utóbb utolér bennünket, és akkor sugárbetegséget kapunk? — Reméljük, hogy addigra megmentenek minket — szólalt meg a professzor kelletlenül, hogy valamelyest is megnyugtassa a rádiótechnikust, aki iránt egyre nagyobb rokonszenvet érzett. Ám Queltch, mintha nem is hallotta volna szavait, folytatta a magáét. — Azt mondják, hogy az borzalmas. Pokoli hányással kezdődik. Majd hullani kezd a haj és hámlani a bőr, mint a májashurka héja. Br-r!... Aztán? Eltűnnek a fehér vérsejtek, ugye? — Queltch! — ordította el magát Hazard és pisztolya után kapkodott. — Ha rögtön el nem hallgat, keresztüllövöm azt a tök- kelütött fejét! — Csak megköszönöm magának — nevetett fel Queltch. — Akár máris! Queltch azonban többé meg sem mukkant. Némán végighe- veredett asztalán, betakarózott vízhatlan köpenyével és elcsendesedett. De most Hazard és Old kezdett sugdolózni egymással. — Szerintem úgy látszik, azért robbantották fel a sziklánkat, hogy leseperjék róla a radioaktív réteget — dörmögte Eddy. — Mit gondol, sir? — Egyelőre azonban úgy látszik, csak az antennánkat seperték le — szólalt meg Hazard komoran. — Természetesen kárt okozhattak az antennában is. Hisz a szikla csúcsán állt... — Miért volt akkor csak egy N. TOMAN: DllllHUIIIIIIIll'IHIKÜlllllllllllllllllllllllllllllllllllillllllllilill »BIG JOE « FOGLYAI Kisregény Fordította: Sárközi Gyula {iiiiiiimiiiimiiiiiiimimiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiimimiiimiimíiiiii robbanás? Ha meg elegendő volt is egy, miért nem kopog senki sem kriptánk ajtaján? — Talán úgy vélték, hogy a robbanás veszélyes és most más módszereket keresnek. Hát itt hagyhatják önt ebben a helyzetben? Hisz nem akárkicsoda. Maholnap hadügyminiszter-helyettessé nevezik ki Ranshall helyére,.. Úgy hallottam, hogy ez már eldöntött dolog. Ranshall már régóta vörös parfőmtől bűzlik. Eddy Old-ban csupán az a tudat tartotta a reményt a megmenekülésre, hogy Hazard tábornokot, a hadügyminiszter-helyettes- jelöltet nem hagyják cserben. Még csak gondolni- sem mert arra, hogy a nagyfőnökség képes volna feláldozni egy olyan személyt, mint Hazard. Hazard tábornok viszont, aki Eddy Old-nál jobban ismerte a nagyfőnökséget, igencsak kételkedett abban, hógy csupán ez az egyetlen indíték késztetné a nagyfőnökséget az ő megmentésére. A kongresszusi tagok között valóban vannak olyan emberek, akik mindent megtesznek, hogy ő elfoglalhassa. a hadügyminiszter-helyettesi székét. És a hadügyminisztériumban? Van Ott épp elég jelölt nélküle is erre az állásra. Hozzá még Hazardnak ellenségei is akadnak. Meg Dixon tengernagy- gyal sincsen olyan nagyon jó viszonyban. Medows professzor ezalatt felháborodással gondolt a macedó- nium-bomba „hirtelen” kipróbálására. Szinte nem is kételkedett abban, hogy sok bajt okozott, amelyeknek következményeit még csak sejteni sem lehet. Most persze mindent megtesznek, hogy leplezzék a katasztrófát, illetve legalább is csökkentsék nagyságát. Könnyen lehetséges azonban, hogy a Szent Patrick-sziget most hosszú ideig fogja mérgezni radioaktív anyagokkal a légkört, méghozzá jelentős területen. Nos, és az a néhány tudós, tábornok, és tiszt, akik elpusztultak? Ugyan, hisz az végeredményben semmiség ahhoz a politikai kudarchoz képest, amely most az egész nyugati tömböt éri. Képzeljük csak el, micsoda ütőkártyát kapnak a kezükbe a magfegyver eltiltásának hívei! Törődhetnek ilyen botrány közepette holmi tábornokokkal, akikből békés viszonyok között amúgyis szemmel láthatóan túltermelés van! Queltch, aki úgy látszik, még az ilyen drámai helyzetben is el tudott aludni, ismét a professzorhoz fordult és alig hallhatóan így szólt: — Nem tudom, mit adnék most, ha csak fél szemmel láthatnék egy darabka kék eget. De hisz ez nevetséges dolog, ugy-e? Nem ez a vágy, hanem az, hogy nincs már mit adni érte... Aztán felsóhajtott és hozzátette* de már más, rideg hangon: — De az atomdühöngők számára ez nagyszerű tudomány. Persze, maguk tudósok számára is... Hiszen maguk szédítették el őket a.szuperbombákkal. Lám, ezért is kísérleteznek olyan lázas sietséggel... Medows hallgatott és Queltch- nek úgy tűnt, hogy az öreg megsértődött. Pedig hát ő nem akarta megbántani. Tetszett neki a 1 professzor, rendes, becsületes em- / bernek látszott. — Én nem személy szerint önre céloztam — szólalt meg ismét Queltch, s hangja észrevehetően meglágyult. — Általában a tudó- / sainkról beszéltem... Né tudták volna, hogy a „Big Joe” nem is olyan „tiszta” bomba? — Nekem nem volt tudomásom róla, Sam, higgye el... Medows professzor, lelkiismerete valóban tiszta volt, mivel előtte is csak most lett teljesen világos, hogy miért hívták meg a „Big Joe” kipróbálásához. Arra volt szükségük, hogy olyan szakember, mint ő, Medows professzor, mondjon véleményt az új bomba rá- dioaktivitásáról. — Mondja meg nekem profesz- szor úr, tiszta lelkiismerettel, létrehozható-e egyáltalán a „tiszta”1 bomba? — kérdezte Queltch, és Medows szemébe nézett. — Hisz most már nem kell félnie attól, hogy hadititkot árul el: magunkkal visszük a másvilágra. — Mit válaszolhatok én erre magának, Sam? — szólalt meg Medows elgondolkodva. — Persze, létre lehet hozni a „tiszta” bombát is, ha nagyon akarja az ember, és ha a hidrogénbomba töltetét olyan anyagokból való burokkal vesszük körül, amely neutronokat elnyelő bőrt tartalmaz. De hát az ilyen bomba pokolian sokba kerülne, nálunk meg most az a fő irány, hogy minél olcsóbbá tegyük a magfegyver előállítását. Ilyen értelemben a háromrétegű „piszkos” bombák a legolcsóbbak. Mint ahogy már azt hiszem, említettem magának, urán—238-at helyeznek el bennük és ezredannyiba kerülnek, mint bármely más atomrobbanóanyag. — Ezek szerint ez az egész lárma, amit a „tiszta” bomba körül csaptak, nem egyéb, mint propaganda? — kiáltott fel Queltch. — l Hisz a „tiszta” szó olyannyira megnyugtatóan hangzik. E propa- ganda-füstfüggöny leple alatt pedig lázasan keresik, nemcsak a legolcsóbb, hanem a legpusztítóbb erejű „piszkos” bombát is? — Valahogy így van, Sam... — Hát ige-en... — sóhajtott nagyot Queltch. — Vidámul az élet bolygónkon! Nem akaródzik az embernek idő előtt elpatkolni, de az ilyen világban nem is olyan kellemes dolog élni... (Folytatjuk) f CS. HORVÁTH TIBOR—Z0UÄD ERNŐ: A. CAPUAI FENEVAD I Előzmények: Az időszámításunk előtti 74. esztendőben, Spartacus vezetésével fellázadnak és a Monte Vezuviusra vonulnak a capuai gladiátorok. Egy éjszaka római katonaság szállj* meg a hegyről lefelé vezető, egyetlen járható út torkolatát. Mnogot, a fekete óriást a légionáriusok elfogják és kínvallatásnak vetik alá. Aznap éjszaka... Ezalatt, a vezérrel az élen, a lázadók EZEK VÁLOGATOTT HARCOSA ALÁ29
