Tolna Megyei Népújság, 1963. június (13. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-13 / 136. szám
3363. június 13. fötS'A otégtüí SrfpűJsAö 3 Az Egyesült Államokban tovább nőtt a feszültség a négerkérdés miatt Annak ellenére, hogy az ala- bamai egyetemen összetűzés nélkül bonyolódott le a két néger diák. Vivian Malone és James A. Hood beiratkozása. a íaji megkülönböztetés kérdése körül támadt feszültség az egész Egyesült Államokban nem csökkent, sőt növekedett. Az alabamai egyetem ügyében a washingtoni kormány jó előre felkészült. Kennedy elnök asztalán megszövegezve feküdt a Parancs. amelynek értelmében Alabama állam nemzeti gárdáját a szövetségi főparancsnokság alá rendelte. E parancs után Wallace alabamai kormányzónak nem volt más választása, minthogy félreálljon az egyetem kapujából. A két néger diák szerdán már részt is vett az órákon és egyetemi társaik nem rendeztek ellenük semmiféle tüntetést. Kennedy egyébként lázas tevékenységet fejt ki. Csütörtökön mintegy háromszáz szakszervezeti vezetővel fog tanácskozni. a jövő hét folyamán egyházi vezetőkkel tárgyal, ezután pedig benyújtja már beharangozott törvényjavaslatát. A hangsúly most egyre inkább a kongresszusra helyeződik át. A déli államok demokrata szenátorai egyelőre azt hangoztatják, hogy hosszú beszédek tartásával meg fogják akadályozni a törvényjavaslat gyors megszavazó. sát. A republikánusok nehéz helyzetben vannak, hiszen rendkívül népszerűtlen dolog volna a négerek ellen fordulni ok. Ezzel a republikánusok szavazatokat nyerhetnének ugyan a déli államok fehér lakosai körében, de ugyanennyit vesztenének az északi, munkáslakta államokban. A republikánusok egyelőre halogató taktikát folytatnak és nem nyilatkoznak. Kérdés azonban, hogy Kennedy keddi televízió-beszéde és egyéb akciói nem elkésettek-e. Általános az a vélemény, hogy az elnök csupán a négerek kemény, határozott fellépésének hatása alatt cselekedett és elsősorban az a nyugtalanító gondolat vezette, hogy az események befolyásolása esetleg kikerül a mérsékeltebb elemek kezéből és a szélsőséges elemek kezébe csúszik át. aminek következtében nagyon komoly tüntetések robbanhatnak ki országszerte. Nagyon sok washingtoni meg- figy«lőnek az a véleménye, hogy ha a négerek tüntetéseire nem került volna sor. akkor Kennedy nem nyúlt volna ilyen eszközökhöz. Az iraki kormány hadműveleteket kezdett a kurdok ellen Bagdad (AP) Az iraki kormány — hétfőn kiadott 24 órás ultimátumának lejártával — kedden megindította a katonai műveleteket az - ország északi kerületeiben élő kurdok ellen. A bagdadi rádió közlése szerint a kormány fegyveres erőinek ellenőrzése alá került két kurdok lakta iraki tartomány több része, négy falu pedig állítólag megadta magát. A rádió bejelentette, hogy Aref iraki elnök a hadsereg magas- rangú tisztjei kíséretében megtekintette a katonai műveletek lebonyolítását Kirkukban és Ar- bilban. Aref marsall szemleútja után kijelentette, hogy „az ország északi részében a katonai helyzet nagyon jó”. Az iraki elnök a MEIN közép-keleti hírügynökség iraki tudósítójának adott interjújában azt hangoztatta: „Lejárt a türelem és a tárgyalások politikájának ideje, a kurd problémát hamarosan rendezni fogjuk a hadsereg erőfeszítéseivel és az arab és kurd lakosság támogatásával”. Aref. azt állította, hogy Barzani- nak nincs semmilyen befolyása a kurd törzsekre. Londonban a kurd fegyveres erők létszámát húszezer főre becsülik. A Pravda cikke a kurdisztáni helyzetről Moszkva (TASZSZ) A Pravdá Gyemcsenko cikkét közli az iraki Kurdisztánban kiéleződött helyzetről. Az iraki „forradalmi parancsnokság nemzeti tanácsának” az észak-iraki helyzetről kiadott június 10-i, lényegében ultimátumszerű közleménye — állapítja meg a cikkíró — nem teszi egyáltalán kétségessé azt, hogy az iraki kormány újabb katonai akciók indítását határozta el a kurd törzsek ellen. A kurd felszabadító mozgalom vezetői — írja Gyemcsenko — békeszeretetükről tettek tanúságot, amikor tárgyalásokba bocsátkoztak. így például szabadon bocsátották mindazokat az iraki katonákat, akiket a harcok során ejtettek foglyul. A másik tárgyaló fél nem követte ezt a példát: a börtönökben és gyűjtőtáborok- ban még mindig Barzani legalább 3500 híve sínylődik. — A bagdadi hatóságok képviselői — hangsúlyozza a cikkíró — a tárgyalásokat csak időnyerésre használták fél,, hogy átszervezzék erőiket a kurdok ellen irányuló harc folytatására. Az újabb hadműveletek megindításáról hozott határozat ezt világosan bizonyítja. Kommunistaellenes politikájukban és a demokratikus mozgalom elfojtására - irányuló törekvésükben — írja Gyemcsenko — most még egy reakciós lépést tettek, hogy úgy döntöttek, hogy újabb hadműveleteket indítanak az iraki Kurdisztánban. Ezek az akciók csak az imperialista erők malmára hajtják a vizet, gyengítik Irak függetlenségét és egyáltalán nincsenek összefüggésben az iraki nép nemzeti érdekeivel. Hruscsov fogadta a török nemzet- gyűlés küldöttségét Latin-Ámerika számára létfontosságú a szocialista országokkal folytatott kereskedelem Jugoszláv—Indonéz tárgyalások kezdődtek Belgrád, (MTI). Sukarno indonéz elnök kedden a belgrádi Met- ropol-szállóban szűkkörű ebédet adott Tito jugoszláv elnök és felesége tiszteletére. Majd Sukarno felkereste Belgrád nevezetességeit, a múzeumokat, áruházakat, végigsétált a jugoszláv főváros legforgalmasabb kőrútján. Megkezdődtek a jugoszláv—indonéz gazdasági tárgyalások. Megállapították, hogy az árucsere kedvezően fejlődik, de még mindig vannak kihasználatlan lehetőségek. Mindkét fél érdeklődést mutatott a gazdasági kapcsolatok elmélyítésére, az árucsere növelésére. Moszkva (TASZSZ). Hruscsov, a szovjet minisztertanács elnöke szerdán fogadta a török nagy nemzetgyűlés küldöttségét, amely Urgüplü szenátusi elnök vezetésével tartózkodik a Szovjetunióban. Hruscsov és a küldöttség tagjai között szívélyes és baráti beszélgetés folyt le. A török küldöttséget szerdán Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke is fogadta. Újabb zavargások Georgetownban • Georgetown (TASZSZ) Újabb zavargások törtek ki Georgetown- ban, Brit-Guayana fővárosában. Támadást kíséreltek meg a miniszterelnöki hivatal ellen, sőt magát Wilson távközlési minisztert is megtámadták és megsebesítették. Az ENSZ képviseletének épületére Időzített bombákat dobtak. összesen húsz ember sebesült meg a zavargások során. - Janet Jagan, a népi haladó párt főtitkára nyilatkozatot tett, amelyben hangsúlyozta: a legutóbbi brit-guayanai események arra mutatnak, hogy a reakciós és fasiszta ellenzék minden eszközzel tönkre akarja tenni a harcos népi forradalmi pártot. A reakciós erőket az amerikai imperialisták zsoldjában álló bujto- gatók irányítják. A dolgozók a cukorültetvények munkásai és a parasztok azonban útját állják a fasizmusnak. 11'nnm'rwwimimiiiin» Harcok Laoszhan Xieng Khouang, (MTI). A Laosz hangja rádióállomás jelentése szerint a Kőedény-síkságon június 8-a óta kisebb-nagyobb megszakításokkal harc folyik, a sa- vannakheti csoport katonái és Kong Le egységei között. A rádió tanúsága szerint az ösz- szecsapásokat főképpen az okozta, hogy Kong Le tisztjei és közkatonái meg akarják akadályozni a savannakheti csoport embereinek a Kong Le féle erőkbe való beszivárgását. ............. a merikai stratégák tévedése óceánok térségeire vezényelték azokat. A Polarisokkal felszerelt tengeralattjárók járják a semleges vizeket, s feltűnnek az agresszív tömbökhöz tartozó országok felségvizein. Ezek a rakétahordozó tengeralattjárók sokszor köröztek már Kanada körül, voltak az Északi-sarkvidéken, majd az Atlanti óceánon át úszó támaszpontjukkal együtt Angliába hajóztak, ahol otthonosan berendezkedtek. A tengeralattjárók belekóstoltak a norvég vizekbe is, majd nemrégiben áttelepültek a Földközi-tenger térségébe, amelyet az amerikaiak most úgy látszik, nukleáris támaszponttá akarnak kiépíteni. Amit eddig vázoltunk, úgy látszik, csak a kezdet. A Pentagon a közelmúltban egy újabb bűnös tervet dolgozott ki, amelynek értelmében fokozzák a NATO nukleáris rakétafelfegyverzését. Ez a terv egyes részleteiben már-már a kalózkodás fogalmát súrolja. Az Egyesült Államok katonai vezetői ugyanis a tengeralattjárók mellett felszíni hajókat, sőt kereskedelmi hajókat is fel akarnak szerelni Polaris rakétákkal. Az első lépés az lenne, hogy az atlanti tömb országainak 25 felszíni hajóját egyenként 25 Polaris rakétával fegyverzik fel. Noha még ma is vitatják, hogy ml legyen az imperialisták atom- fegyverkezési együttműködésének formája, a sokoldalú, avagy a multinacionális atomütőerő, az olasz kormány azonban máris hozzájárult ahhoz, hogy a NATO nukleáris erőinek rendelkezésére bocsátja a Garibaldi cirkálót, amelyen Polaris rakéták kilövésére alkalmas berendezés van, valamint két másik hajót. Mint a New York Times jelenti, 10, Po- laris-rakétákkal felfegyverzett felszíni hajó felett a nyugatnémet revansisták rendelkeznek majd. A lap mindjárt meg is magyarázza, hogy az amerikai elgondolásnak az a veleje, hogy „Nyugat-Német- országot mielőbb bekapcsolják a Nyugat atom vérkeringésébe.” A Polaris rakétán napjainkban is dolgoznak még a szakemberek. Az amerikaiak ebben a rakétatípusban látják a legtöbb fantáziát, ezért újabb, és újabb változatait kísérletezik ki, miközben az amerikai sajtó lelkesen méltatja az akciókat. Az amerikaiak most az atomtengeralattjárók, köztük a Polárist szállító búvárhajók mély-merülésével kísérleteznek. Ennek során a világ nemrégiben értesülhetett a Thresher tengeralattjáró legénységének tragikus pusztulásáról. Az amerikai stratégák abbeli törekvésükben, hogy kibővítsék az atomklub taglétszámát, növelik a nukleáris rakéta-világkatasztrófa kitörésének veszélyét. Erőpolitikájuk egyik legfőbb eszközéül éppen a Polaris rakétát választották. Céljuk az, hogy Polaris rakétákkal felszerelt tengeralattjárókkal és felszíni hajókkal népesítsék be a tengereket. Ezek azonban, amint arra Hruscsov szovjet miniszterelnök a Giomo című olasz lap igazgatójának adott interjújában rámutatott, halálos veszélynek teszik ki azokat az országokat, amelyek kikötőibe az amerikai szövetséges atomtengeralattjárókat küld, egyebek között azért is, hogy ezzel elterelje önmagáról a nukleáris rakétamegtorlást. Ivan Zsoltyikov ezredes, az APN kommentátora Rio de Janeiro, (MTI). Latin- Ámerika országaiban egyre gyakoribbak az új orientációt és a szocialista országokkal folytatott kereskedelem fokozása előnyeinek elismerését követelő hangok. Joao Goulart brazil elnök legutóbbi chilei és Uruguay látogatása idején nyomatékosan hangsúlyozta, hogy ez sürgős létfontosságú követelmény a latin-amerikai országok általános gazdasági érdekei és független fejlődése szempontjából. Az El Dia című lap pedig felhívja a figyelmet Uruguaynak az Amerikai Egyesült Államokkal, a Német Szövetségi Köztársasággal, Franciaországgal, Olaszországgal és más nyugateurópai országokkal folytatott kereskedelmében mutatkozó „súlyos deficitre” és leszögezi, hogy „ez a helyzet tarthatatlan!”. Jellemző Argentína esete is. Argentína az utóbbi öt évben csaknem egymilliárd dollárt vesztett az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmen. A deficit 1961-ben 300 000 000 dollár, 1962- ben pedig 308 000 000 dollár volt. A Buenos Aires Herald című — argentin lap is elégedetlenkedik a helyzet miatt és hangsúlyozza: „á változás elkerülhetetlen”. Brazíliát is súlyosan érintette, hogy export-termékeinek ára esett az Egyesült Államok piacán. A brazil sajtó adatai szerint a második világháború befejezése óta az Amerikai Egyesült Államok 1 700 000 000 dollár kölcsönt adott „segély” címén Braziliának, méghozzá igen magas kamattal. Csupán az 1954-től 1959-ig terjedő időszakban . a brazil—amerikai kereskedelem Brazília számára kedvezőtlen egyenlege 8 064 000 000 dollárra emelkedett. Goulart elnök egyik uruguayi nyilatkozatában hangsúlyozta, ha Brazília ma az amerikai és más nyugati piacokon azokat az árakat kapná termékeiért, mint 1954-ben és 1955-ben, nem adósa, de hitelezője lenne az említett országoknak. Az O Semanario című folyóirat a kérdés alapját érintve a következőket írja: „Az imperialista hatalmak és a szocialista országok közötti nagy különbség abban rejlik, hogy amíg az előbbiek a gyengébb kizsákmányolására alapítják nemzetközi kapcsolataikat, az utóbbiak külpolitikájukban a kölcsönös megbecsülés és más államok belügyeibe való be nem avatkozás elvét követik”. Moszkva készül a nők világkongresszusára Moszkva (MTI). Alig két hét van a június 24-én összeülő nemzetközi nőkongresszus megnyitásáig, s az előkészületek már javában folynak: a Szovjetunióban mindenfelé sok-sok ajándékot, könyvet, filmet készítenek a vi-1 lág minden részéből összéseraglő asszonyoknak. A Központi Dokumentumfilm Stúdióban kongresszusi fo~Qatócsoport alakult a nagy tanácskozás filmjének elkészítésére. Átadták a százhalombattai kőolajfinomító első épü Hat vállalatnak mintegy kilenc- száz munkása dolgozik már a százhalombattai kőolajfinomító építkezésén. Majdnem két hónappal a határidő előtt átadták a szárnyépület ezerkétszáz személyes éttermét és korszerű üzemi konyháját. Ez az új gyártelep első átadott üzemrésze, amely átmenetileg — a kőolajfinomító üzembe helyezéséig :— az építőket látja el meleg étellel. letrészét A vállalatok dolgozói jelenleg hat épületen dolgoznak, de most az erőmű olaj ellátásának megoldása a legnagyobb feladat. Ezért az ipartelep olajlefejtő állomásának építésére összpontosították erejüket. Június végéig átadják az állomás épületeit, s így késés nélkül megkapja majd az olajat, és megkezdheti próbatermelését a? új erőmű.