Tolna Megyei Népújság, 1963. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-07 / 131. szám

4 tOT,NA WfcGYEf NfiRTjr-re 1963. Jönlns 7. 4 4 4 <4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 Káté Eszti ruhát varrat. sm YJ3HÜM Találkozás előtt... * 4 * * * 4 4 4 4 4 4 i 4 4 é Esztike, magának remek az ízlése! A ruházkodás ízlés dolga. Kisipari szövetkezetek női méretes szabósága: Szekszárdi Szabó Ktsz. Dombóvári Vegyes Ktsz. Bátaszéki Ruházati Ktsz. Uőgyészi Vegyes Ktsz. Tamási V egyes Ktsz. (2) TI ALEKSZANDR NASZIBOV: EJTEKHELY a<z &lbán Fordította: Szathmári Gábor 77. Végül kidolgozták a tervet, amelyet azonnal továbbítani kel­lett Moszkvába, hogy jóváhagy­ják. Annak ellenére, hogy Aszke- rék igen tömören, szinte lakoni­kusan rövid mondatokkal rögzí­tették a terv lényegét, a rádió- gramm mégis meglehetősen hosz- szúra sikerült. Ilyen hosszú szö­veget Karlslusteból leadni kocká­zatos lett volna, mert az Abwerhr megerősített karlslustei rádiófi­gyelő szolgálata ennyi idő alatt könnyen bemérhetné az adó szín­helyét. Mitévők legyenek? Egyet­len kiút maradt: — elviszik a le- adót vagy kétszáz kilométerre a várostól, s onnan sugároznak. * Likov tábornok, amint megkap­ta a karlslustei csoport rádió- grammját, azonnal hívta Ribint. Az ezredes végigolvasta a jelen­tést, s utána hosszan elgondolko­dott. — Nos, — mondta neki Likov — mi a véleménye a dologról? El­fogadhatjuk-e a javaslatukat? — Repülővel hozzunk el onnan ekkora terhet? — Ribin össze­ráncolta homlokát. — Csaknem háromszáz láda és mindegyik leg­alább tizenöt pudot nyom, sőt egyik-másik még ennél is súlyo­sabb! — Igen, Oreszt Ivanovics, csak­nem száz tonnáról van szó! — És ezt a hatalmas súlyt re­pülővel kellene elhozni? — Javasoljon egyéb megoldást! — Hm . . . Nehéz ügy. — Olvashatta: Kerimov utalt a másik variációra is. Megszerez­ni és ott elrejteni az iratokat. Mondjuk elsüllyesztjük az Elbá­ban. Nem kell félteni, leforrasz­tott fémládákban vannak a doku­mentumok. Beleegyezik maga eb­be a megoldásba? Aha, ugye, hogy nem. S természetesen igaza is van. A háborúnak, ahogy a mostani helyzetből megítélhetjük, nem egy és nem is két hónap múlva lesz vége. Addig pedig még nagyon sok minden történ­het! — De hát olyan hallatlanul bo­nyolult feladat... Meg kellene mozgatnunk több mint félszáz repülőgépet. Behívták Csisztov ezredest is. Néhány perc múlva megjelent a tábornok szobájában, elolvasta a Karlslusteból jött jelentést, s amikor végzett vele, Likovra emelte fiatalos tekintetét. — Talpraesett ember ez a Ke­rimov, tábornok elvtárs — mond­ta lelkesen Csisztov. — Tiszta, világos fejű fickó. Én, ha véle­ményt kérnek tőlem, fenntartás nélkül támogatom Aszker elkép­zeléseit. Megszólalt a telefon. Az egyik társosztálytól közölték: az a fér­fi. aki iránt Likov tábornok ér­deklődött, ma Dunquerque-be utazott repülőgépen. Egy óra múlva pedig ott átszállt egy má­sik gépre, s folytatta az útját. Freed Thedderről volt szó. Hamarosan meghozták a Ber­linből érkezett rejtjeles jelentést is: Seifert visszatért a német fő­városba. — És Upitz? — kérdezte Likov tábornok a tiszttől, aki jelentést tett a berlini rádiógrammról. — Felhívom a figyelmét, hogy ez az ember igen érdekel bennünket. — Még nem tudták megállapí­tani ... Nézze meg ezt is, tábor­nok elvtárs. Egy másik rádiógrammot adott át Likovnak a tiszt. Ebben a jelentésben az állt, hogy a napokban — Nyugatról Kelet felé tartva — a külföldi kémek egy nagyobb csoportja lépte át a francia—német határt. Ma két másik, hasonló csoport követte őket. A német tábori csendőrség őrjáratainak sikerült elfogniok néhány ügynököt. Az a gyanú, hogy valamilyen különös feladatra készülődnek az átdobott kémek. — Ugyanahhoz az ügynökség­hez tartozik, amelyikhez Thedder — mondotta csendesen Likov. A tábornok felemelte az állam­biztonsági hivatal vezetőjéhez szóló közvetlen telefon kagyló­ját, s engedélyt kért tőle, hogy bemehessen hozzá. Az állambiztonsági hivatal ve­zetője figyelemmel tanulmányoz­ta a dokumentumokat, amelyeket Likov vitt be hozzá. — Bátor terv, — szólalt meg végül. — Bátor és kockázatos. Dehát más megoldás nincs. Iga­zuk van. Elvben én máris mel­lette vagyok. Likov megkönnyebbülten sóhaj­tott fel. — De .. . az akció méretei olya­nok, hogy speciális engedélyt kell kérnünk. Készüljön fel, Szergej Szergejevics. Maga ennek a cso­portnak a vezetője, tehát magá­nak kell majd referálnia. — Még ma kellene. Hatalmas munka áll előttünk, az idő pedig már nagyon szorít bennünket. — Igen, igaza van. Még ma kell... Likov tábornok és a felettese késő este ért vissza az állambiz­tonsági hivatalba. Derűsek voltak. Elfogadták a tervüket. — Ma jelentkeznek Aszkerék? — kérdezte az állambiztonsági hivatal vezetője. — Igen. — Likov az órájára nézett. — Ötven perc múlva. — Közöljék velük a Thedder­ről kapott hírt is. És mondjanak nekik valami megnyugtatót. Hi­szen tudja, mennyire izgulhatnak most... — Hát hogyne ... — És tiltsa meg nekik, hogy valamit is csináljanak addig, amíg idehaza nem biztosítottunk minden szükséges feltételt a sike­res munkához. Addig ne moccan­janak. Várni és várni, pihenni és erőt gyűjteni. — Egyelőre ez a feladatuk. — Értettem. — Egy érdekes, új hírt szeret­nék elmondani még magának, hogy annak idején majd ne érje készületlenül... Végleges döntés született: a háború után bíróság előtt vonjuk felelősségre a leg­főbb fasiszta háborús bűnösöket. Hitlerről, Göringről, Himmlerről, Göbbelsről, Ribbentroppról. Kruppról, Schachtról és néhány más személyről van eddig szó. — Értem. — A bírósági tárgyaiéihoz vi­szont dokumentumok kellenek. Minél több dokumentum ... Lát­ja, hogyan nő szüntelenül a je­lentősége és a fontossága annak a feladatnak, amelynek megoldásán most Karlslusteban dolgoznak az embereink. (Folytatjuk) Igen, igen, az étte­remben, mert nem min­den vizsga folyik le tan­teremben, katedra előtt. Abban is különleges volt ez a vizsga, hogy a hat vizsgázóból csak három volt a színen, a vizsga- bizottság előtt, akiket aszerint osztályoztak, ahogyan a nem látható három „vizsgadolgoza­tát” tálalták a vizsgáz­tatók elé. Izgulásban itt sem volt hiány. Az egyik nyilván ezért terítette fel fordítva az abroszt, ráadásul nem is egy­forma kettőt az össze­tolt két asztalra. — Fiam, te rosszul ké­szültél. Hogyan kell te­ríteni, mi a szabály'? — korholta a delikvenst a szakoktató. — Ponty, Mornay módra. Készítette Garay Ilonka — tálalta *el az első „dolgozatot" az egyik vizsgázó, az élénk­mozgású, mokány, bar­na Hajdú András. A bizottság tagjai egy­más után szedtek a tá­nyérjukra, és. ízlelgetni kezdték. — Ízre igen jó... — Viszont nagy hibá­ja, hogy a burgonya csak díszítés, nem körí­tés... Végül az előttük lévő papírlapokra mindegyik leírta az osztályzatot. — Ponty, jóasszony- módra. Készítette Hor­váth Annus — tálalták fel a következő ételt. — Kitűnő... — ízletes... — Nagyon jól sike­rült a fűszerezés... — Igen. Borban párol­va, gombával fűszerez­ve... — Kalocsai ponty, ké­szítette Pék Etel. három szakácsnak, a bonyhádi Béke-étterem másodéves tanulóinak. A kis Hajdú ötösre vizs­gázott. A vizsga befejezése után Váradi Sándor, a vendéglátó vállalat igazgatója és Friedmann Nándor szakoktató mon­dották el a vendéglátó­iparban folyó tanuló- képzés tapasztalatait. Vizsga az étteremben — Francia sertésbor­da, készítette Garay Ilonka. — Ez viszont kitű­nően sikerült... — Ezzel javított előző osztályzatán... — Milánói borda, ké­szítette Horváth Annus. — Rablóhús nyárson, készítette Pék Etel. A vizsgabizottság vé­gigkóstolta az összes fo­gást, majd az osztályza­tok összesítése után ki­hirdette az eredményt — beleszámítva az elő­zőleg lezajlott szóbeli vizsga jegyeit — a há­rom felszolgálónak és a — Általános tapaszta­lat a színvonal emelke­dése, a felszolgálók és a szakácsok képzésében is. Gyakori már az, hogy a tanulók felül­múlják az öregebbeket. Nemcsak mozgékonyab­bak, t hanem udvariasab­bak, többet értenek a szakmához. — Negyvenkilenc ta­nulónk van, cukrász, felszolgáló és szakács — mondja Friedmann Nán­dor — és szállodai por­tás, aki Budapesten ta­nul. Ugyancsak Pesten tanul két szakács, í ú- rós Lukács keze alatt, akik majd az új Sza­badság-étteremben kap­nak helyet. Az idén ti­zenhatan végeznek, akik helyett cukrászdái és büfé-kiszolgáló tanuló­nak veszünk fel újabb tizenhatot. Azonkívül újabb két érettségizett fiatalt küldünk szállo­da-portási képzésre. — Érdekes — mondja Váradi elvtárs —, ami­kor a szekszárdi diákok között először érdeklőd­tünk, ki jelentkezne portás-tanulónak, elő­ször nem akadt vállal­kozó. Azt gondolták, a szállodai portás is csak olyan, mint az üzemek, intézmények kapujában álldogáló öregek. Holott ez a foglalkozás magas­fokú intelligenciát, nyelvtudást — sőt. több nyelv tudását — igé­nyel. Számolni kell az­zal, hogy Tolna megyé­ben is nagyobb lesz a jövőben az idegenforga­lom, ezért lesz szüksé­günk képzett portások­ra, ugyanúgy, mint ide­gen nyelvet beszélő fel­szolgálókra. A látottak, hallottak alapján bízhatunk, hogy rövid idő leforgása alatt eltűnik a humoristák, karikaturisták egyik kedvelt alakja, az udva­riatlan pincér.- Bl

Next

/
Thumbnails
Contents