Tolna Megyei Népújság, 1963. június (13. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-16 / 139. szám
0 to tÖLNA MEGYEI JfEPŰJSÁÖ 1963. június 16. Virágzik a kadarka,- jól „köt" a szőlő a szekszárdi dombokon T olna megye 16 500 holdnyi ál- A hét végén harmadszorra periami gazdasági, termelőszövetlce- meteztek a gazdaság szőlőiben zeti és egyéni szőlőskertjében négyszáznál többen folytatták a nagyreszt elviragoztak a korai peronoszpóra és a lisztharmat el- szolofajták. A szőlők szépen „köt- leni előzetes védekezést továbbá nek ’, s az eddigiek szerint jó talajmunkákat végeztek’és kötözték a szőlőt. közepes termés ígérkezik, Nagyon szépen növekednek a szőlők a híres szekszárdi borvidéken, ahol az eddigieknél bőségesebb istálló- és műtrágyát kapott az egyéni szőlősgazdák termőtalaja is, 130 vagon műtrágyát utaltak ki kertjeikre az idén. A rézgálicos permetezést mindinkább kiszorítják a gazdaságosabb és hatásosabb növényvédőszerek — így a Vitigran — használata. Szekszárdon csak kevés szőlő nem kapta még meg a második permetezést, sőt a rézmészport is. A Szekszárdi Állami Gazdaság 900 hold szőlőjéből 211 holdnyi hoz termést az idén. Az elvirág- zott, korai érésű fajtákon igen dús a fürtképződés. Most virágoznak a közkedvelt szekszárdi kadarka tőkéi, amelyekre jó hatással voltak az utóbbi esők. Csupán a város fölé emelkedő Bak- ta-hegyen keletkezett 40 holdon mintegy 40 százalékos jégkár. Ennek kivételével azonban rendkívül jól növekednek a gazdaság szőlői. Nagyszerűen fejlődik a szőlőiskolába kiültetett idei kétmillió oltvány és hárommillió hazai szőlővessző is. • v •iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiii Rejtvénypályázatunk első heti kérdéseinek megfejtése Értékes nyeremények! I. díj: Hűtőszekrény. II. díj: Külföldi utazás — költőpénzzé! együtt. III. díj: Centrifuga mosógéphez. IV. díj: Ötágú csillár. V. díj: Pobeda karóra. VI. díj: Kétlapos rezsó. Ezenkívül még 34 díj jut a szerencsések birtokába. Pihenő az óbányai turistaháznál A szekszárdi III. számú iskola 60 diákja közös kirándulást rendezett a Mecsek keleti nyúlványában lévő Óbányára. Képűn, kön a szekszárdi diákok, háttérben a Garay Gimná. zium turistaháza. Foto: Nyakas 1. szelvény: 2. szelvény: 3. szelvény: 4. szelvény: 5. szelvény: 6. szelvény: 2 1 2 2 x 1 1 X X X 2 1 Még nem késő! Még most is bekapcsolódhat a Könnyű kérdés, könnyű felelet nyolchetes rejtvénypályázatba ! Könnyű kérdés—könnyű (elelet 2. hét 6. szelvény 1. kérdés Uj bérházba költözik a család. Számukra melyik biztosítás a legelőnyösebb? Tűzbiztosítás Háztart. bizt. Onsegélyezés 1x2 2. kérdés Áruvásárlási kölcsönnél mennyi a havi minimális törlesztendő részlet? 100 150 200 1x2 3. kérdés Hány százalék kamatot kapnak a KST tagjai betétjük után? 3 4 5 1x2 4. kérdés Mikor fejeződött be a második világháború? 1945 máj. 8 1945 júl. 1 1945. aug. 14. 1x2 Szemtől szembe Bikovszkijjal A televízió képernyőjén meg- a Gyorgyek jóleső örömmel, kijelenő kép először elmosódott, szén olyan történelmi tettnek majd mind tisztábbá válik, kon- szemtanúi, amelyről egy ember- túrjai egyre élesebben rajzolód- öltővel ezelőtt az emberiség lángnak ki. Még néhány pillanat, és elméi is csak álmodni mertek, szemtől szembe látja sók millió A legújabb szovjet űrhajós nem ember a XX. század újabb hősét, véletlenül kapta a Valeri) nevet. Valerij Fjodorovics Bikovszkij al- Amikor született, három évtizede ezredest, az ötödik szovjet úr- a világ egy nagyszerű szovjet re- repülőt. Látjuk kezében a repü- pülő. Valerij Cskalov diadaláról lést naplóval, majd amint az beszélt, aki társaival Gromov- egyik műszerre teszi a kezét, cs val. Bajdukovval és Beljakovval látjuk, amint elmosolyodik. Aztán leszállás nélkül, az Északi-sarkon beszélni kezd. Onnan fentről, az keresztül repült Amerikába. A űrből küldi üdvözletét az Ivan szülők még nem tudhatták akkor, Karpenkóknak, az Ernst Schul- hogy fiuk sokszorosan felülmúlja tzoknak, a Szabó Jánosoknak, a majd a névadó nagyszerű teljesok milliónyi embernek, aki ezek- sítményét. ben a percekben szemtől szembe A képernyőn egy nyugodtan látja, izgatottan figyeli minden mosolygó szovjet fiatalembert mozdulatát. láttunk. Nem tudjuk, mennyi Valerij mosolyog — állapítják időt tolt majd az űrben, s hogy meg az Ivánok, Jánosok, Ernstek, nem csatlakoznak-e hozzá újabb űrhajósok. A névadó Valerij nevét harminc évvel ezelőtt kapta szárnyra a hírnév, s ahogyan ö utána születtek újabb nagyszerű repülők, a mostani Valerij után is újabbakra, még nagyobb eredményekre vár a világ, arra, mikor indul el az első ember a közeli égitestek meghódítására. Valószínű, nem kell addig várni, amíg felcseperednek, férfivá érnek a most született Jurijok, Walterok, Johnok, Andrijanok, Pávelok, Valerijok... Tíz iskolából 65 tonna vas Az iskolai hulladékgyűjtésnek már hagyományai vannak a gyermekek között. A Melléktermék- és Hulladékgyűjtő Vállalat szekszárdi telepe a most zárult tanév második felében is meghirdette a nagyobb iskolákban a hulladékgyűjtési versenyt. Sok szép eredményt ériek el az úttörők, s a gyűjtés során a szekszárdi III-as számú, a tolnai I-es és II-es, a pörbölyi, a felső- nánai, a faddi. a várdombi, a szakadáti. a kajmridi és a sárpilisi iskola tanulói összesen 65 930 kiló vasat. 9635 kiló rongyot és 1343 kiló papírt adtak át a MÉH-telepnek a tanév második felében. A legjobb eredményeket elérő iskolákat a vállalat, a létszámnak megfelelően. sDort- eszközökkél jutalmazta. Név és pontos cím: Ellenőrző szelvény 2. hét 6. szelvény Tippelőnél marad TUDNIVALÓK: A mai napon közöljük a rejtvény második fordulójának utolsó, 6. szelvényét. Kérjük kedves megfejtőinket, hogy a második hét összegyűjtött szelvényeit június 22-én, déli 12 óráig juttassák el a Tolna megyei Népújság címére, Szekszárd. Mártírok tere 15—17. A második hét helyes megfejtéseit mához egy hétre, június 23- án közöljük: A könnyű kérdés, könnyű felelet rejtvénypályázat 3. heti első szelvényét kedden közöljük. Akj biztos találatot akar elérni, annak számára lehetővé tesszük, hogy naponta több szelvénnyel játszhassék. Ilyen esetben az a Oeelvény vesz részt a játékban, amelyen a legtöbb találatot ért el. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolnu megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalato Fe’elős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal: 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél felötlzetésj díj egy hónapra 12 F» Index-szám*. 25 06?. GAZDAStá TÍZEZER DARAB fényképtartós asztali lámpát kellene az idén gyártania a Dombóvári fémtö- megcikkgyártó Vállalatnak. Ez szerepel a vállalat idei tervében, sőt a kereskedelem *4 igényli a lámpákat. A gyártáshoz azonban mindezideig nem kezdhettek hozzá. és a jelenlegi helyzetből ítélve, az idén egyetlen darabot sem kaphat a kereskedelem. Pedig nem új gyártmányról van szó, ezek a lámpák évek óta forgalomban vannak, csuk eddig a Mosonmagyaróvári Fémfeldolgozó Vállalat (MOFÉM) gyártottá őket. „Profiltisztítás" útján került a gyártmány Dombóvárra a mosonmagyaróváriak leadták. A gyártmányt is, a hozzávaló szerszámokat is. De mivél' a dombóvári vállalatnál új termék, engedélyt kellett kérni a gyártására, illetve forgalombahozatalára. Fel is küldték a prototípust a Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézethez, ahol — nagyon helyesen — alapos vizsgálatnak vetették alá. A szakvélemény szerint több módosításra van szükség — mint a szigetelés meg javítása, hosszabb zsinór alkalmazása, a kapcsoló bekötésének megváltoztatása, stb. Ma már valamennyi hibát sikerült kiküszöbölni, egy kivételével. A lámpa nagyon melegszik, Az intézetben három órán keresztül üzemeltették, negyven wattos égővel, és a lámpatest 110 fokra melegedett fel, a megengedett hatvan fok helyett. És itt megáll a tudomány. Próbálkoznak csökkenteni .a melegedést, különböző megoldásokkal kísérléteznek, így , a lámpatest szellőzésének jayításával akarják csökkenteni az erős felmelegedést. Valószínű, hogy idővel meg is találják a megoldást. De addigi nem lehet megindulni a gyártással. Az ügy érdekessége, hogy a mosonmagyaróvári lámpák is ugyanígy melegedtek. De amikor — jó néhány évvel ezelőtt — ők megkapták az engedélyt, még nem voltak ilyen szigorúak az előírások. És az akkor kapott engedély birtokában talán még tíz évig is gyárthatták volna akadálytalanul a lámpákat Moson- magyaróvárott. Ha esetleg időközben felszólítást kaptak volna a most felfedezett hiba kiküszöbölésére, ráértek volna kísérletezni. De a dombóváriak most addig nem kezdhetik meg a gyártást, amíg minden tekintetben megfelelő — a szigorított előírásoknak is megfelelő — gyártmányt ki nem hoznak. Helytelen lenne vitatni a magas követelmények indokoltságát, bár nem valószínű, hogy az eddig forgalomba hozott, több tízezer, száz-száztíz fokra felmelegedő lámpa valamilyen balesetet okozott volna (megjegyzendő, hogy ezekbe nem is tesznek negyvenes égőt, legfeljebb 15—25-öst, és így már nem melegszik fel any- nyira.) De vitatható az olyan, bürokratikus engedélyezési rendszer helyénvalósága, amely csak ilyen esetben szigorú, amikor egy kevés tapasztalattal rendelkező üzem vesz át más vállalattól ott évek óta gyártott, de itt új terméket. Ha most minden további nélkül engedélyeznék — a MOFÉM-ével- azonos kivitelben — a lámpák gyártását és a dombóvári vállalat közben határidőt kapna a melegedés megszüntetésére, ez sokkal ésszerűbb és méltányosa bb megoldás lenne. (J) rVVWVVVVTTVTVVVTTTTVTIT Fővárosi kémény — Utánunk jöttek ők is; Megszokták a mi kéményünket Pistafalván! L (Szegő Gizi rajzaj