Tolna Megyei Népújság, 1963. május (13. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-05 / 103. szám

1963. május Si

ALEKSZANDK NASZXBOVí

EJTEKHELY

Fordította: Szathmári Gábor

' A?, egyik reggel iskolába menve a gimnázium előtt egy csapat diákot pillantottam meg. A hozzám érkezett szófoszlányokból megállapítottam, hogy a tanulók valami autót várnak. Tengelic- Szőlőhegyről. Gondoltam, hogy valami kirándulásról lehet szó. Mindennapi dolog, hogy egy osztály tanulmányi kirándulást tesz.

.Elhagytam a kis társaságot, még láttam, hogy az autó megérkezett, és ők gyorsan felkászálód-* tak. Tovább nem is foglalkoztam a dologgal, bár egy kjcsit irigyeltem őket a kirándulásért.

Pár nap múlva egy barátnőm újságolta, hogy a szekszárdi gimnázium II. c. osztálya elvállalta a tengelic-szőlőhegyi KlSZ-fiata- lok patronálását. A minap autó várta őket a gimnázium előtt és

a faluba szállította az egész osztályt, ahol egy nap a fásításban segítettek.

Valami derengeni kezdett előttem: autó, diákok... ahá, megvan, hát nem kiránduló, hanem patronáló tanulókról volt akkor szó

Barátnőm lelkesen tovább beszélt.

— A faluban már várták őket és reggeli után a termelőszövetkezet elnöke megmutatta a fásítandó területet. Az erdész elmagyarázta a fásítás csinját-binjat, és kezdődött a munka, de főtt a finom ebéd is. A délelőtt folyamán kicsit elfáradtak, de ez a lelkesedést nem törte le, sőt még fokozta.

Most még inkább irigyeltem őket.

Bendes Ilona levelező

TOLNA MEGYEI NEPÜJSA6

50.

— Egy pohár sörre? — moso- lyodott el Wiesbach. — Az nem is olyan rossz. Különösen, ha jó társalgóval issza az ember.

— Holnap elutazunk az igazgató úrral. Csak néhány napra. Ha visszajövünk, megkeresem magát.

— Jó. Tehát: ha visszajöttek.

A munkanap végén a főbejáratnál várta a kocsi az igazgatót.

— Kész a kocsi, — mondta Aszker, miközben kitárta az ajtót Khümetz előtt. — Indulhatunk akár azonnal is.

— Ha velem beszél, mindig tegye hozzá, hogy „igazgató úr”. — szólt mogorván Khümetz, bár magában elégedett volt az ügyes, szolgálatkész sofőrrel.

Aszker és Khümetz másnap el hagyták Ostburgot. Korán reggel indultak, s tíz óra tájba már Berlinbe értek. A hatalmas metropolis komor és kihalt volt. Esett az eső. Az út két oldalán összegyűlt piszkos víz — sebesen kavarogva — hulladékot, papírszeleteket és a járdáról lehordott egyéb szemeteket sodort magával a kanálisok felé. Itt is, ott is tető és ablak nélküli házak tűntek elő, ég felé meredező üszkös, romos falak, amelyeket sárosra, piszkosra vert az eső. Aszkemek úgy tűnt, hogy az emberek az esőtől behúzott nyakkal védekező, gör- nyedten igyekvő, ázott járókelők is ugyanolyan únottak, komorak, színtelenek, mint maga a város.

Aszker számára ezt a benyomást hozta az út első néhány órája. De mit tartogatnak a következő órák és napok?

Auschwitz!... Ennek a hitlerista koncentrációs tábornak a neve mind gyakrabban szerepelt a szovjet felderítők jelentéseiben. Aszker nagy szerencsének tartotta, hogy a véletlen révén most jobban körülnézhet a hirhedt haláltáborban. Hasznát veheti még valamilyen formában.

Aztán Wiesbachra terelődtek a ■ ■ininiiiniinmi«i»»ii

gondolatai. A vele való első találkozás semmit sem hozott. Igaz, Aszker nem is ringatta magát olyan elképzelésben, hogy egy néhány percig tartó beszélgetésből tiszta képet kaphat valakinek a jelleméről. De valamiféle benyomásnak — ha még oly felületesnek is — maradnia kellett volna róla. Kutatta magában, ám legnagyobb meglepetésére kénytelen volt megállapítani: ha megkérdeznék, miféle ember ez a Wiesbach, semmit sem tudna róla mondani. ..

Az igazgató szakította félbe Aszker gondolatait.

— A város központja felé hajtson — szólt oda. Breslauba megyünk. Ott meg is hálunk az éjszaka.

Elhagyták Spandaut, aztán Berlin egy másik kerületében, Moabitban haladt a kocsijuk, majd a széles Unter den Linden- re fordultak rá. Itt lassítaniok kellett katonai teherautók és csapatszállítók mentek az úton, sűrű sorokban. Nyilván csapatátcsoportosításról lehet szó, — gondolta Aszker.

— Forduljon déli irányba, — rendelkezett az igazgató, amikor áthaladtak a Brandenburgi Kapu alatt, s elhagyták a Tiergartent és a Reichstagot. — Elmegyünk a tempelhofi repülőtér mellett, s, egy nagyszerű autósztráda kezdődik ott.

Aszker azt tette, amit Khümetz parancsolt. Hamarosan kiértek a városból, s délkeletnek tartott a kocsi.

Khümetznek igaza volt. Az út

valóban kifogástalan. A nagy betonlapokból épített széles, nyílegyenes útra kiválóan ráfeküdtek a kocsi kerekei. S Aszker mind nagyobb sebességgel hajtott.

— Nagyszerű autója van, igazgató úr! — mondta Aszker, hogy szóval tartsa Khümetzt. — Sokféle kocsit vezettem már, de Bui- ckot meg soha. Hadizsákmány* ugye?

Khümetz bólintott.

— Ezek az amerikaiak tudnak) autót csinálni, — mormogta az igazgató. — Ami igaz, az igaz.

— Nem, nem! — Aszker elengedte a kormánykereket, s szétnyitott ujjakkal rázta a kezét. — Nem rossz a Buick, de én nem adnék oda egy Mercedest, vagy mondjuk egy Horchot semmiféle Buiokért, vagy Lincolért. A motor, a sebességváltó, a kapcsolási rendszer mind ég és föld igazgató úr!

— Igen. ez az én véleményem is, — felelte Khümetz, miközben érdeklődéssel nézett Aszkerra. — Régóta ül volán mellett, Gube?

Aszker felnevetett.

— Nem fogja elhinni, igazgató úr, de azt kell felelnem a kérdésre; éppen ma jubilálok. Méghozzá kétszeresen. Huszonnyolc éves lettem és pontosan tíz esztendővel ezelőtt kaptam meg a gépkocsivezetői igazolványomat.

Aszker benyúlt a zsebébe, kivette az igazolványát, s odanyújtotta Khümetznek.

(Folytatjuk)

■»« i1 ■■«■■inniurmir

A Méiey utca: a szekszárdi felsőváros kapuja

A kocsolai tsz valamennyi tagja munkavédelmi oktatásban részesül

A mezőgazdasági termelőszövetkezetekben a fokozódó' gépesítés egyre nagyobb tudású szakembereket igényel. A mezőgazdaság gépesítésével azonban bizonyos fokig a munka veszélyessé is válik, különösen akkor, ha munkavédelmi szempontokból nem ismerik a gépet a kezelők. Ezért határozza el mind több termelőszövetkezet vezetősége, hogy kéri, oktassák ki tagjaikat, illetékes szakemberek a- gépek helyes használatára.

Legutóbb a kocsolai Vörös Csillag Termelőszövetkezet vezetői keresték fel a Szakszervezetek Megyei Tanácsának munkavédelmi csoportját, kérték, látogassanak ki a szövetkezet üzemegységeibe, nyújtsanak segítséget, hogy még biztonságosabbá tehessék a tsz tagjainak munkáját.

Május harmadikán egésznapos üzemszemlét tartott az S2t.1T

munkavédelmi csoportja a mező- gazdasági szakemberek bevonásával a tsz üzemeiben. Az érdekes munkavédelmi szemle — mely első a megyében — nemcsak a gépeknél — tehát munka közbeni balesetvédelemre terjedt ki, hanem igen behatóan tanulmányozta a balesetek megelőzésének lehetőségeit is. Ehhez különösen sok értékes tanácsot adtak a munkavédelmi szakemberek.

Az egésznapos szemle után a bizottság a tsz több száz tagjának tartott munkavédelmi oktatást. Az előadást filmvetítés kísérje. A tsz vezetői a jövőben rendszeressé teszik a tagok munkavédelmi oktatását, havonta tartanak majd üzemszemléket, és oktatást. A szövetkezet vezetői kijelölték a tsz egyik tagját biztonsági megbízottnak — a biztonsági megbízott hasonló feladatokat lát el majd, mint az üzemekben működő társai.

Fa ültetők T engelic-Szőlőhegyen

Nem is mindig ...

A kalauz és az utasok — Naponta 6 ezer ember buszozik

Piri néni most nem is olyan szigorú. Éppen a reggeli feketével foglalatoskodik az üvegfalú iroda kávéfőzőjén, s igyekszik meggyőzni a kolléganőjét, hogy csak vegye ki a részét az első főzésből, mert ő ráér megvárni a következőt.

— Én csak kilenctízkor kezdek, te már megjártad a hajnali fordulót — mondja ki a döntő érvet.

Kalauztáskája most az asztalon pihen, a szekszárdi MÁVAUT-ál- lomás irodájában, kollégák között van.

Az utasok pedig szigorúnak ismerik.

— Aki nálam utazik, annak úgy kell viselkednie, ahogy társasgépkocsiban illik — mondja. — Rendnek kell lenni. Nálam a diákok sem utaznak ülve, ha az idősebbnek nem jutott hely.

Azért, akik nap mint nap a hő- gyészi vonalon utaznak, ennek ellenére szeretik Piri nénit. A törzsközönséghez 11 éves ismeretség fűzi. S ennyi idő alatt sem hallott rá panaszt az állomásvezető.

— Magánál soha nem marad le utas, aki dühösködne?

— Kérem, én ismerem a közönségemet. Tudom, kinek kell időre érkeznie a városba, azok természetesen előnyben részesülnek, még ha teli vagyunk is. Akik piacra készülnek, vagy csak látogatóba, azok megvárhatják a következő járatot is.

Apelláta kizárva, vitatkozásnak helye nincs — Piri néni, Tassi Piroska kalauznő szempontjai igazságosak, mindenki kénytelen elismerni.

De hogyan is állunk ma utasigényekkel, járatokkal, forgalommal a távolsági közlekedésben? Erre már az állomás forgalomvezetője, Hajnal Gyula válaszol.

Nehéz ugyan megvalósítani vele akár öt perces nyugodt beszélgetést is, mert az érkező kalauzok, gépkocsivezetők be-beszaladnak hozzá, valami fontos személyi problémát megbeszélni, keresi az osztályvezető, a forgalmista, és fél szemmel p is az állomás külső terét figyeli. De nem is csak szemmel. Az embernek az az érzése, hogy minden idegszálával ide kapcsolódik, megérezné egy ablaktalan szobában is, hogy valamelyik kocsiállásnál szükség van rá, intézkedni kell. Mindenesetre először kifelé invitál, hogy megmutassa a pályaudvar újdonságait.

— Felszereltük az indulásjelző lámpákat, minden kocsiálláson kifüggesztettük az érkező és induló járatok menetrendjét, most már kialakult az érkezési és indulási oldal.

Rend és nyugalom uralkodik a pályaudvaron, a következő csúcs- forgalomig még rendelkezünk fél órával. így hát sor kerülhet a beszélgetésre is.

— Lassan egy éves lesz az állomásunk — mondja. — Létesítése nagy lendületet adott az utasszállítás fejlesztéséhez.

Régebbi adatokkal összehasonlítva a mai utasforgalmat, az arány: például 1960-ban havonta szállítottak annyi utast, mint most egy hét alatt. Ma már napi hatezres utasforgalommal számolnak az állomáson. Ehhez 74 kocsijuk van, amelyek a menet- rendszerű forgalmat bonyolítják le, és mindössze négy tartalék- busz.

— Megvalósíthattuk, hogy az utasok, ha a kiválasztott járattal zsúfoltság miatt nem utazhatnak, fél órán belül mégis elindulhatnak kocsijainkon. Még több tartalékkocsira lenne szükség ahhoz, hogy az utasoknak esetenként kevesebbet kelljen várakozniuk. A kocsiparkunkat most fejlesztjük. A negyvenszemélyes' buszok helyett nagyobb befogadóképességűeket állítunk forgalomba, lecseréljük az erősen használtakat. Az idén még hat új kocsit kapunk.

Az állomáshoz tartozó kocsik naponta 250—260 kilométert tesznek meg, negyvenhárom vonalon. A Sárköz kivételével, ahol viszont igen jó a vonat közlekedés, — az állomás irányításával a megye egész területét behálózzák az autóbuszjáratok. Az utasok igényeiről a vállalat állandóan tájékozódik. Most állítottak be mentesítő járatot a Mohács felől érkező budapesti, kora reggeli járat elé, amely túlzsúfolt volt, s lehagyta az utasokat. Ősszel a dombóvári rész kap uj járatot. Április közepétől közlekedik Iregszemcse—Felsőnyék vasútállomás között autóbusz, reggel, délben, és este. Bővítették a-mun- kásjáratokat, amelyekre, ha hely van, polgári utasokat is felvesznek. Az építőipari dolgozókat szolgálják a Mecseknádasd, Tévéi, Fadd, Felső- és Alsónána, Szekszárd között közlekedő buszok. Az alsónánaiaknak nemrég még át kellett gyalogolniuk Várdombra, ha hatra a városba akartak érni, munkakezdésre. Az állami gazdaságok munkásainak is biztosították az utazást.

— Továbbra is az a törekvésünk, hogy a külső, kisebb települések lakosait mindinkább bekapcsoljuk a MÁVAUT-hálózatba — mondja Hajnal Gyula.

A pótkocsis szerelvények ma már a pusztákra is ki járjak B. K.