Tolna Megyei Népújság, 1963. május (13. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-29 / 123. szám

I fÖOfS »ÉGTÉÍ KfiPÜJSAÖ 1963. május 39. Harminc tehenet gondoz Bakos József és Bencze József a szabá­lyi Kapos Völgye Termelőszövetkezet tehenészetében s 14,5 lite­res fejes! átlagot értek el. Képünkön Bakos József, a tsz egyik jól tejelő tehenével a 22 literes, 45-ös számú Fürgével. KI MIT TUD? Munkásvédelmi vetélkedő szocialista brigádtagok részére A kultúrház nagytermében több mint százan ülnek ünnep­lőben és szurkolnak társaiknak, igen, szurkolnak, mert verseny folyik. De nem is akármilyen! A kemény tenyerű, sok terme­lési csatát megvívott bányászok most szellemi vetélkedőn vesz­nek részt — huszonnyolcán. Mi sem természetesebb mint, hogy a szellemi vetélkedőn is a bá­nya a fő hangsúly, de nem is akármilyen módon. Arról van itt szó, hogyan lehet jobban és biztonságosabban, a szabályok betartása mellett többet ter­melni. A színpadon a zsűri és két brigád t ag. akik éppen soro­sak a felelésben. A .lezárt., borí­tékokban 5—5 kérdés van. Fel­nyitják a borítékot és máris hangzik az első kérdés: „Sorolja fel a bányában előforduló gá­zokat.” A KISZ-hrigád tagja egyből mondja a pontos választ. Elég, szól Jcözbe a játékvezető, ez már másik kérdés. A zsűri elnöke már mondja is: „A vá­lasz tökéletes és kielégítő — 3 pont”. Ugyanis egy jó felelet három pont. Egy másik borí­tékból idősebb, negyven év kö­riül vájárnak egy szép kérdés jut: „Mondja meg ki volt a világ két első űrutasa?” Moso­lyogva felel a kérdezett: Ezt aztán igazán illik tudni „Gagarin az első és Tyitov a második". így megy ez délelőtt 9 órától, délután 2 óráig. Végül aztán kialakul a sorrend, 14 ér­tékes jutalom talál gazdára. Az első három nevét talán tegyük ide, mert ők nemcsak a terme­lésben, de a szellem felkészü­lésben is kiválót nyújtottak. A vetélkedő első helyezettje: Fehér Gyula, a második Her­mész János, a harmadik Bicsák József vájárok. Egy lépés is­mét előre a szocialista brigád­mozgalomban. Tanultak a ver­senyben résztvevők, tanult a nagyszámú hallgatóság. Az első erőpróba megvolt, mert a mázai akna szocialista brigádjai kihív­ták a két szomszéd: Nagy irá­nyok és Szászvár brigádjait szellem vetélkedőre. Imrő László 69. És Stalecker — kihasználva az alkalmas pillanatot, — ma végre azt súgta Aszkernek. hogy este várja Schubert. Egyedül voltak a szobában. Schubert beszámolt Aszkernek a város legújabb eseményeiről. Az illegális antifasiszták segítségével sikerült megszöknie az Oetburg melletti lágerből a szovjet és len­gyel foglyok nagyobb csoportjá­nak. A kiszabadult foglyok ki­sebb csoportokban keleti irány­ban indultak el, Lengyelország felé, a partizánokhoz. — Most pedig megmutatom még ezt is. — Schubert négyrétre hajtogatott papírlapot terített ki. — A legnagyobb büszkeségem. Schubert — óvatosan, nehogy elszakadjon, vagy meggyűrődjön — egy újságlapot terített szét maga előtt. — Aszker vigyázva húzta közelebb magához a papírt. A fejléc alatt több rövid cikk vodt, amelyek a front és az or­szág szépítés nélküli, valódi hely­zetét tárták fel. Aszker Schubertre emelte örömtől csillogó szemét. — Hol nyomták? — Megmondom, de nem fogja elhinni. — Nos? — A fasiszta „Ostburger Zei­tung” nyomdájában. Aszker maga elé képzelte, mennyi hősiesség. ravaszság, szakmai ügyesség kellett hozzá, hogy az ellenség orra előtt ki­szedjenek. betördeljenek és ki­nyomtassanak többszáz példány illegális antifasiszta lapot. Meg- hatottan nyújtott kezet Schubert- nek, hogy gratuláljon a nagysze­rű teljesítményért. — Most akkor beszéljen magán a sor. — mondta Schubert. — Úgy informáltak, hogy valami fontosat akar közölni. — Karlslusteba kell utaznom. — Mikor? — Minél hamarabb. Moszkva jelezte: Karlslausteba készül az egyik hírhedt kémelhárító főnök. Seifert tábornok, Upitz Gruppen­führer főnöke. Úgy tudom, hogy Seifert és Upitz találkozni készéül ott. Ez a találkozó sok mindent eldönthet. — A rejtekhelyre gondol? — Igen. — Azt hiszem, igaza van. Még­is, mikor szeretne átmenni Karls­lusteba? — Körülbelül két nap múlva. — Vonattal? — Igen. Most. hogy sikerült legalizálni magamat, ez már nem ILVEN VACVOK — ILVEIM LESZEK — Tessék, ugorja át azt a kis árkot. Parancsoljon. Álljon meg ott. Igen, ott az oszlop mellett, itt lesz a főbejárat. Most nézzen végig rajtam. Milyen vagyok? Mit szól hozzám?... Bocsásson meg. majd elfeledkeztem bemu­tatkozni: A 11-es AKÖV forgal­mi telepe vagyok. Beszéljek még magamról? Kérem, ha ön kéri, nagyon szívesen. Hol is kezdjem? Igen, azzal kell életem történetét kezdeni, ami megelőzött. Halad az élet mérföldes léptekkel, sok már a gépkocsi. De sok a szállításra váró áru is. Szaporodott az áru, szaporodtak a kocsik is. És zsú­folt lett az AKÖV központja. Igaz, ez a központ, amikor ide épült, pusztaság volt. Ma pedig bérházak fojtogatják. Ilyen körülmények után hatá­rozták el, hogy felépítenek engem. 1960-ban az UVATERV irodáiban, Félix Vilmos építésztervező gon­dos munkájával láttam meg a napvilágot. Mint szokás, seregnyi tárgyalás után, végül is, 1961-ben hozzáfogtak, hogy megvalósítsa­nak. Mekkora vagyok? Nagy. Pontosan: 138x280 méteres. No, de tessék, csak bátran lépjen elő­re. Ismerkedjünk meg közelebb­ről. — Ez a kétemeletes, nagy épü­let az iroda. Már az utolsó simítá­sokat végzik rajta, június elsején átadják. — De már készül a bő­vítés terve, mert az iroda kicsi, nem a létszámhoz, hanem a mun­kához. Vagy a létszámhoz is? Ez az egyetlen olyan részleg, amit külön vesznek át. Világos irodák, egészséges, de kicsi munkaszobák lesznek ebben az épületben. Ter­mészetesen fénycsőmlágítást és központi fűtést is kap az épület. Jobbra, ez az alacsony épület a porta. Érről mit mondjak? Olyan lesz, mint minden porta. Bélyegzőórával, szunyókáló por­tással. Ezzel szemben pedig a hi­deg raktár lesz. Miért hideg? Nem tudom. Talán, mert ez a leghuzatosabb? Itt tárolják az al­katrészeket, melyeket javításhoz használnak. — Mi ez a furcsa féltető itt, jobbra? Igen. sokan megkérdez­ték már, minek kell a • benzinkút tetejének gólyaláb-forma tartó. Hogy miért ilyen magas? Hát én nem tudhatom. Típusterv szerint készült. Itt tankolnak, majd in­nen a mosóra mennek a kocsik. Ide, velünk szemben. Akkor — talán — ez az ajtó érdekesen fog majd működni. Felső és alsó ré­sze külön, egyik kifelé, másik be­felé fordul, de egyszerre nyílik.. Sajnos, e nagy zárószerkezetet a munkásoknak kézzel kell majd működtetni, a? ide tervezett mo­tortípus nem vált be. A mosás viszont teljesen géppel történik. Mert ugye. az természetes, hogy a hosszú útról érkezett kocsi a tankolás után ide jön. Ha valami baja van, akkor a szomszédos munkacsarnokba tolat, ott az ap­ró javítást végzik majd. Ha vég­leg rossz a kocsi, vagy felújításra. TMK-ra szorul, akkor pedig itt. ezen az ajtón, a nagy csarnokba jön, — ha befér, mert csak so» vány és alacsony kocsiknak al­kalmas ez. — Mit szól ehhez a csarnok­hoz? Tetszik? Elhiszem. Hisz ke­vés üzemcsarnok büszkélkedhet azzal, hogy ilyen modern, kiállí­tási csarnoknak illő, de nem cél­szerű tetőt kap. Modern, de nem célszerű, mert minden második feszítőgerenda olyan alacsonyan van, hogy alatta nem lehet sze­relőállványra állítani a javítás alatt .lévő gépkocsit. A különle­ges hullámtető miatt vált szük­ségessé a feszítőgerendák ilyen elhelyezése. A csarnok már úgy, ahogy kész. a gépészeti munka van hátra. Itt nyolc kocsit tud­nak majd egyszerre javítani. Kü­lön elszívóberendezést készítenek a szénmonoxid elvezetésére. Kü­lönleges szellőztető berendezés gondoskodik arról, hogy a csar­nokban mindig egészséges legyen a levegő. (E célt szolgálja talán a két szemben lévő ajtó is?) Ter­mészetesen azért a télre is gon­dolt a tervező. A nagy csarnokot meleg levegővel fűtik. A csarnok oldalhajójában ki­segítő műhelyek lesznek. Kárpi­tos, akkumulátoros, lakatos, vil­lanyszerelő, porlasztó- és adagoló­beállító műhely, szóval minden lesz, ami egy nagy garázsban kell — csak minden miniatűrben. — Igen, sajnos az kevés. Nem tudom. Erre a kérdésre pontosan nem tudok válaszolni Higgye el, ALEKSZANDR NASZIBOV: EJTEK HELY Fordította: Szathmári Gábor olyan veszélyes. Mindent előké­szítettem: igazolványokat, meg ami még szükséges. — Aszker kis szünetet tartott, s közelebb hajolt Schuberthez. — Meg le­hetne azt csinálni, hogy Krebs, a raktáros jelentse az Abwehr- nek: a hegiesztőkészülékek felől érdeklődtem nála? Schubert kissé meglepetten, kérdő tekintettel nézett Aszkerre. — Megmagyarázom. — Aszker az orranyergét dörzsölte, mint általában, amikor gondolkodni szokott. — Tudja, nagyon hasz­nos lenne, ha a kémelhárító ... — Mindent értek, — vágott közbe Schubert. — Az szükséges hogy ők elhigyjék: maguk be­vették a cselt, és most Ostburg- ban keresik a rejtekhelyét, — Igen, Ez elvonhatja a figyelmü­ket Karlslüstéről, s megkönnyít­heti a mi ottani munkánkat. — Egyszóval az ő saját fegy­verüket akarja alkalmazni? — Miért ne? — Aszker vállat vont. — De ezt csak egy esetben lehet megtenni: Ha Krebsben abszolút megbízhatunk .. . — Efelől nyugodt lehet, — fe­lelte Schubert. — Figyeljük min­den lépését. És aztán: végül mégsem telefonált a maga ügyé­ben az Abwehrhez. Ez pedig ko­moly próbatétel volt neki, nem igaz? — így van. — Elvileg tehát eldöntöttük. De én még beszélek Staleckerrel. A beszélgetés további részében Aszker közölte Schuberttet, hogy megjelent Berlinben és Ostburg- ban Freed Thedder, s találkozott Lausennel, az Abwehr táborno­kával és Upitz Gruppenführerrel. — Most is itt van Ostburgban ez a Thedder? — érdeklődött Schubert. — Csak volt. Ha jól tudom, ma utazott el. Vagy ha nem, ak­kor ma utazik. Upitzzal együtt. — Aszker felállt. — Na, de ne­kem is ideje elmennem. Schu­bert is felállt, s vállonfogta Asz- kert. — Annyi mindent szerettem több, és főleg nagyobb szociális helyiségeknek én is csak örültem volna. De hát mit tehetek? Szép, modern, de miniatűr. Az étkező, a mosdó, a fürdő. Bízom benne, majd bővítik ezt is, mint az egész telepet. Vagy egy újat épí­tenek, ugyanilyet, mint én va­gyok? Mert amikor a felépítésem­ről határoztak, még csak 250 ko­csira számítottak, most meg öt­száz felett van a kocsik száma. Kicsi vagyok, kicsi leszek... Men­jünk tovább. Nézzük meg a ka­zánházat. ezt a hét kazános üze­met. Nagy szó. hogy már itt van­nak a kazánok. Szinte példátlan ez az eset az építőipar történeté­ben. Nézze közlekedési útjaimat, összesen 10 000 négyzetméter fe­lületű, fekete, pormentes út lesz az egész telepen. Már elkészítet­ték ennek is az alapját. Augusz­tusban jönnek a pécsi vállalat­tól és három hét alatt elkészítik a fekete burkolást és... Igen, sze­retnék határidő előtt szolgálatba állni! Hosszú ez az építési idő? Tehetek én erről? Már az is nagy szó — ha a terv így is írja elő, hogy ennyire felépítettek. Hisz nem vagyok én olyan olcsó, hogy velem érdemes volna, rövid idő alatt végezni! Nem igaz? Hisz csak 20 millióba kerülök?! —; Szóval ilyen vagyok, ilyen leszek. Azt mondják a gépkocsi- zók, az építők, tervezők: formám kecses, a hibáktól eltekintve jó leszek, kicsi vagyok, de jó szol­gálatot teszek majd Tolna megye autóközlekedésének. No. viszont­látásra november 15-én, az át­adási ünnepségen!-Pj­volna mondani magának — szólt Schubert és elhallgatott. — De van az úgy . . . nem talál szavakat az ember, igaz? Aszker bólintott. • — őszintén megmondom: bol­dog lennék, ha ilyen nagyszerű fiam lenne, mint maga. — És Schubert megölelte, megcsókolta Aszkert. • Gotthard von Suttel Ober­sturmbannführer, az ostburgi Abwehrstelle új vezetője latba- vetette minden erejét, hogy fényt derítsen elődje, Hohlm és a kémelhárító másik két embere rejtélyes halálának körülményei­re. A legjobb nyomozókat állí­tották erre a feladatra. Parancsot adtak nekik, amelyben az is benne volt, hogy akik sikert tudnak fel­mutatni, előléptetésre számíthat­nak, és magas kitüntetésre, ér­demrendre. * Sepp Seifert vezérőrnagy, Upitz főnöke nem vette igénybe a szállodát, amikor Karlslusteba ér­kezett, noha egy luxuslakosztályt foglaltak neki már napokkal előbb. A tábornok gépkocsija át­suhant a városón, s a nem mesz- sze lévő erdős domb felé indult. A dombtetőt egy ódon kastély festői falai és csipkés bástyái ko­ronázták. A kastély tulajdonosa — egy berlini üzletember — Seifert jó barátja volt, s azon a napon, amikor a tábornok megérkezett, a kastély számtartója távirati úton utasítást kapott, hogy kellő­képpen fogadja a magasrangú vendéget, és bocsássa a kastélyt teljesen az ő rendelkezésére. A tábornokot természetesen nem csak a számtartó fogadta, hanem a helyi titkos hivatal vezetői is. A nagytekintélyű SS-tábornok érkezéséről idejében tudomást szereztek a szovjet felderítők is. Még a háború első esztendejé­nek végén három szovjet felde­rítőt küldtek Hitler hátországába különleges megbízatással. Amíg nem kaptak parancsot, hogy köl­tözzenek át Karlslusteba, mind a hárman Németország különböző vidékein telepedtek meg. Elsőnek Tamara Stireva érke­zett Karlslusteba, egy elesett né­met tiszt özvegyének irataival; Házat vett, s az egyik helyi fény­képészetben helyezkedett el, mint retusőr. Oleg Ljulko Hamburgban élt, az ottani telefontársaság műsze­része volt. Ennek a cégnek sok kirendeltsége, leányvállalata mű­ködött az ( Elba alsó és középső folyása mentén lévő városokban, s Ljulko aránylag könnyen, aka­dály nélkül el tudta intézni, hogy helyezzék át Karlslusteba. Nehezebb volt a helyzete Pavel Percevnek. 0 Cottbusba építette ki a bázisát, ahol egy kis régiség- kereskedést nyitott. Percevnek ürügyet kellett találnia, hogy Karlslusteba utazhasson áruért, s ott „megismerkedjék” Stilevával és „elvegye feleségül”. Miután Fritz Gottbach régiségkereskedő és Stefánia Schneider retusőrnő ..házasságot kötöttek”, Gottbach- Percev már élj esen indokolt, tör­vényes alapon költözött Karlslus­teba. Annak a néhány személynek, aki az esketésnél jelen volt. el­mondták, hogy Gottbusban na­gyon rosszul megy a régiségke­reskedőknek. Berlin közelsége halálra ítéli őket. elszívja tőlük azt a kevés vevőt is, ami egyéb­ként lenne. Itt viszont. Karlslus- teban. amely kétszer akkora, mint Botthus. jóval több a mű­gyűjtő, a régi bronz- és porcelán- ritkaságokat kedvelő ember. (Folytatjuk;

Next

/
Thumbnails
Contents