Tolna Megyei Népújság, 1963. május (13. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-26 / 121. szám
KÁT AY AN«1 AL: Házasság — rabság Valentin csodálatos figura. Pontosan olyan, mint minden más ember. Vagyis hát, mint mindannyian. Neki is elvei vannak, melyek gerincét teszik. Elvek nélkül az ember — mosogatórongy, spongya. Valentin kiáll az elvei mellett és megveti azt az embert, aki nem áll ki. Igaza is van, mert ha gerince van az embernek, akkor azt ne rejtse véka alá. Valentin — éppen azért, mert ilyen — szigorú szemmel nézi a társadalmat, a maga külön mércéjével mindenkit megmér s aki rövidnek látszik, azt enyhe megvetéssel illeti. Ennek a megvetésnek árnyalatai legfeljebb a szánalomig terjednek, melyet a fölényes, magabiztos ember gyakorol az ostobák, gyengék és kicsinyek fölött. Valljuk be, alapjába véve mindannyian ilyen fölényes, magabiztos emberek vagyunk. Mit mondjak még róla? Valentin elvei maradandóak, állják az időt. ö mindig mindent úgy mondott, mint ma, és úgy fogja mondani holnap is. ö nem változtatja véleményeit az idők járása "zsrint, de az idők mindig őt igazolják. Egyszóval Valentin jellem, gerinc. Bajuszt nem visel, mert ez ma már nem általános, sőt kalapot is csak esős időben hord. Foglalkozására nézve vállalati tisztségviselő, de ez nem fontos, mindannyian tisztséget viselünk valahol, és mindannyian fontosnak tartjuk a munkánkat Pontosan, mint Valentin. Esztendeje, vagy kettő, hogy találkoztunk s mint régi ismerősök, borultunk egymás nyakába. — Szervusz öregem! *— Szervusz öregem! S könnyeink potyogtak az elér- zékenyüléstől. • Úgy, mint mikor két hasonmás egymásra talál. Vagyis hát. ha emberek egymásra találnak, hiszen mindannyian hasonmások vagyunk. Valentin, ahogy ez már lenni szokott, azonnal közös ismerősökre terelte a beszédet. Ismerik ezt a szokást! Bár előbb még beültünk egy kocsmába, megpecsételni ritka örömünket. — Hát Tónival mi van? A szelíd kis Tónival? — nyelegette csendeskén Valentin a bort. — Tóni? Várj csak, találkoztam vele a múltkoriban. Nősülne szegény gyerek, de problémái vannak. — Annak mindig problémái voltak — mondta megvetően Valentin. — Csinált ő egy elég rossz házasságot, s most el kellene válnia, hogy elvehesse, akit szeret. — Valentin láthatóan megörült a témának, felujjongott majdnem. Hiszen, mint mindannyian, ő is rögvest a maga problémájára ismert. — Ez az! Ismerem az' esetet. Mit kell ennek olyan nagy feneket keríteni. Váljon el! Én az ő helyében percig se gondolkodnék. De hát ő mindig ilyen volt. Nem értem azokat az embereket, akik a huszadik században a házasságból problémákat csinálnak. És ma meg egyenesen ostobaság, mikor az állam is módot ad .. . Eh marhaság! Már Marxék megírták a véleményüket erről a dologról. Kapitalista csökevény ... Le kell rombolni az előítéleteket. Kérlek szépen, nekem már Marx előtt megvolt erről a dologról a véleményem, mikor itt még senki se tudta, hogy Marx létezik, akkor én már pontosan ezt mondtam. Nem lehet egy életre házasság rabságába taszítani az embereket. Ha már nem szeretik egymást, váljanak el, világos. Csak a szerelem lehet, ami összeköt. Ha szerelem nincs, szűnjék meg a házasság is, igaz, vagy nem igaz? Kiki kövesse a szívét. De- hát az emberek ostobák, szamarak, a természet ellen vannak. Kész öngyilkosság, amit csinálnak, s hiába magyarázod nekik Ök benne élnek valamibe s abból nem akarnak engedni. Amit nekik évezredeken elmagyaráztak a papok meg a kapitalisták, abban vannak, és kérlek, akármit csinálnak velük, nekik nem kell szabadság .. . Kérlek szépen, csak egy esetet mondok el, kérlek szépen, hogy úgy mondj am udvarolok egy nőnek, egy asszonynak. Miért nézel rám úgy? Mert asz- szony az illető?... Te is tele vagy, látom gátlásokkal. Pedig azt hittem, belőled már kiveszérteni, én világéletemben forradalmár voltam s a méreg önt el, hogy az emberek milyen barmok, direkte a boldogságuk ellen cselekszenek. Hej, hej, bagátom, úgy szeretném' néha megrázni az embereket, a fülükbe kiabálni, hogy ébredjenek fel... Hej, pajtás, ha ismernéd, milyen helyes nő! Milyen jól élhetnénk!... Nagyot sóhajtott, hogy megmozdult körül a levegő, s még boraink is ' fodrot vetettek. Mostanában találkoztunk megint. Mondanom se kell, hogy megint az utcán s megint behajóztunk az első kocsmába. Valentin semmit se változott, csak mintha árnyalattal több bölcsesség ülne az arcán, s, szeme, mintha megértőbben fürkészné a világot. — Hát mi újság, régen láttalak — mondta, mikor borainkat megkaptuk. — Azt tudod, hogy Tóni elvált? Valentin összevonta homloka ráncait, s elgondolkodóan maga elé nézett, — Hm — mondta, s a vízköröket, melyeket poharaink hagytak ujjával szétrajzolta. — Nem szeretem a hebehurgya dolgokat. Tóni mindig hebehurgya volt... Nem tudom, mi lenne a világból. ha mindenki ilyen könnyen venné a házasságot. A család az alapja, öregem, mintek a klerikálkapitalista csökevé- nyek. Szeretjük egymást no, és ez tiszta ügy. Mégse élhetünk együtt mert ő is tele van csökevények- kel, gátlásokkal, mint te meg Tóni. Folyton azon siránkozik, hogy ő nem tudja a férjét otthagyni, mert ő hűséget esküdött neki egy életre és, hogy a házasság szentség, melyet az égben kötnek és azzal nem lehet játszani. És. hogy tudja, hogy egy életen át boldogtalanul fog élni a férje mellett, mégse tudja megtenni, hogy elváljon. És én, öregem az ilyet nem tudom megBűsuló Elment már, elment már áz én feleségem, elvitte, elvitte jaj, a személyvonat. Ha elment, hadd menjen, menjen az útjára, visszajön majd talán, ha elunta magát. Ha elunta magát két nap múlva itt lesz, két hét múlva megjön. Istenem, ne hagyj el, szűz Máriám segíts, hogy én is élhessek a feleségemmel. Akkor azt se bánom, ha mindjárt meghalok, ha mindjárt meghalok egy fél óra múlva. Eredeti cigányversből fordította: CSÁNYI LÁSZLÓ (A versek gyűjtési helye a Déldunántúl). dennek, az egyetlen biztos bázis, öregem, hogyha ezt felrúgjuk, az emberiség nihilizmusba süly- lyed. Nem véletlen, hogy megszorították nálunk is a házassági törvényt. Nem lehet már olyan könnyen elválni, ha nem tudnád Öregem, én ezt nagyon helyeslem és x-égen mondtam már, hogy ez kellene... Ami felelőtlenség nálunk az utóbbi években ezen a téren elburjánzott, az katasztrofális... Akár a kutyák, semmi különbség nincs, összemennek, szétmennek... öregem ha már nincs szerelem a házastársak közt, az még nem ok, hogy elváljanak. A szerelem idővel ■szeretetté alakul. Magad is tu- |dod, hogy ez sokkal mélyebb •dolog és ez az igazi erős kapocs. jDe a mai nők, pajtás! Megáll az lember esze, hogyan gondölkoz- Jnak! Kétségbeejtő. A legszentebb idolgokat félvállról intézik el... Kér- •lek szépen, én nem veszek mást, [csak a feleségemet... • — Megnősültél?, — kérdeztem [meglepődve. i —' Meg — mondta közbevető- [leg és folytatta elveinek íejtege- ítését, — Kérlek szépen, a fele- •ségem angyali mosollyal tud [olyanokat mondani, hogy törté- •netesen, ha egyszer majd nem [fog már szeretni, hát akkor majd • elválik tőlem. Kérlek szépen, [megáll az ember esze. meghűl a [vér... Ez a Tóni, ez a Tóni, inin- •dig nagyon felelőtlen volt. Nem [értem, hogy lehetnek ilyen embe- •rek. [ S pontosan akkorát sóhajtott, mint esztendőnek előtte, még a !borunkat is úgy láttam fodrozni Szeberényi Lehel Ellesett- percek Ünnepvárón — ha ránk köszönt az este még kint csavargók, s néha meglesem, amint a gyárból sietve kilépő munkás már lassít ég szerelmesen letép egy feslő, komló almaágat. s kedvesének szélborzolt haját feldíszíti, s az mint egy könnyű lepke — feledve gépek mormoló zaját — a ringó pallón könnyedén szökken át, majd hirtelen leül egy parti köre s néhány fűszálat dob a víztükörre... És meglesem, amint az éjbe fordult tavaszi estén sokáig hiába vár a dünnyögö öreg, g be-bekiált a konyhába; »Hol kószál az a lány már megint? Bezzeg az én időmben...« aztán legyint, és félbehagyja a diinnyögést, s kiül az udvarra elmélkedni; hogy is volt régen, s kicsit fájón, kicsit vidáman fütyülni kezd egy divatjamúlt nótát, mit régi májusok véstek még eszébe. És látom ott, a kiskapu tövében Józsi báesit, kit senki nem zavar. Matatni kezd a régi la.ibizsebben, előkerül egy elnyomott szivar, egy kis papírlap, bogozza, betűzi, aztán legyint; »Nyugdíjszelvény... a régi«, s komótosan a zsebbe visszagyűri, mintha mondaná; Ráérünk hosszan ülni... hisz’ dolga csak a kerti fát vigyázni, ha zsendülni kezd a májusi gyümölcs — Van még idő. hisz most sóhajt a föld. PÁLOS ROZIT A: „ i Üdvözlégy tavasz A tél kimondta végre utolsó érveit. Galambok röpte virágzik a szélben felhők és háztetők között. A hó ezüst emlékművei elöntik az árkok agyagos medrét. A jég mozdulatlansága szétfolyi. mint seholse rögzült mosoly egy arc-magányú tájon. Nárciszok önkívület kékje borítja el a kerteket és millió madár egymásra kottázött dala. A boldogságra emlékeztet mindez, mely óarany mohalépcsőkön ünnepélyes mozdulással időnél tavaszabb tavaszba emel. KONCZ ISTVÁN: Tűzrakó Tüzet raktál, s én lestelek titokban. Leguggoltál, hogy a hamut kihordd. Ma sem tudom még: lágy mozdulatodban oly ősi-ősi asszonyos mi volt? Tán egy barlanglakó asszony csiholt valaha tüzet így: a Nő, a roppant nyugalmú, kinek régen széttiport parazsa — épp most! — újra lángra lobbant. Felmordultak a barna házi-oltár odván a lángok — irigy lelkűek — mert egy szikrát szemedbe visszaloptál... (Lásd, rég megfagytam volna nélküled, s nem is ismerném talán a tüzet, ha hűvös estéken te nem lobognál). SAGANIZmUS A sort a párizsi Francoise Sagan indította el, amikor — néhány esztendeje, még mint fiatal Inr.y — egyes szám első személyben írt arról, milyen kalandok esnek meg az élnivá- gyó, társaságbeli if jú hölggyel. Sagan mentségére azonban fel lehet hozni, hogy — különösen későbbi írásaiban — kerülte az olcsó ízléstelenségeket. Annál jobban épített az olcsó, egészen rikító ízléstelenségekre, az a már nem egészen ifjú hölgy, aki Budapestről Szőke Éva néven indult el, de akit a világban ma „Éva Bartók’’ néven emlegetnek. „Alle meine Männer” (Minden férfim) című könyvében — amelynek előszavában Ságan Uinítvá.nyának vallja magát — részletesen esik szó egy Tony Belasco nevű szépfiú izmairól és (nem művészi) képességeiről, vagy arról, hogy mi vonzotta Évát az ötven év felé közeledő Curd Jürgenshez? „Akarja megismerni a legédesebb élet titkait? Olvassa el Ta- maya kalandjait.” így hirdetik Olaszországban egy Tamaya nevű, állítólag csendesóceániai táncosnő állítólag sajátkezűleg írt könyvecskéjét, amely itegy forró temperamentuma asszony vallomása az európai férfiakról.” De nemrégiben Londonban is napvilágot látott egy — a fenti szempontból — „érdekes” könyv, amelyben egy húszéves, arisztokrata leány, Charlotte Bingham, írja le, milyen férfiakkal volt dolga... Tudjuk, évszázadokkal ezelőtt sokat látott, francia félvilági hölgyek — pályájuk befejeztével — megírták emlékezéseiket. Ezek a hölgyek azonban finoman, szellemesen, elegánsan írtak. Ez az egyik különbség, ami köztük, és az eva bartókok között van. A másik pedig az, hogy a több évszázad előtti hölgyek pályájuk végén sem büszkélkedhettek olyan férfi-gyűjteménnyel, mint. az említettek, akik még igazán nem mondtak le a pálya folytatásáról. Ez utóbbiak — ha győzik tollal és papírral, — még vaskos könyveket írhatnak ősszel A, j
