Tolna Megyei Népújság, 1963. május (13. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-26 / 121. szám

4

TOLNA MEGYE! NÉPÚJSÁG

1963.-május 36

Szorgos munka

az ürgevári üzemegységben

Három a kislány — mondhatná bárki. Eláruljuk azonban, hogy az igazság ez: egy kislány, két fiatalasszony. Fodor Margit. Kelemen Gyuláné és Cséplő Jánosné szorgalmasan kapálja a kelkáposztát a Hőgyészi Állami Gazdaság ürgevári üzemegységének

kertészetében.

Az országút mentén

1Tulajdonképpen

íestük, úgy hírlett, hogy elérték megyénk határát a siófoki út ,.portaiamtól”. Iregszemcse és Darányi-puszta között, az országút mentén azonban nem találtunk .mást, mint Hengli Jánost, aZ út prét, , Foglalatossága meg éppen arra utalt, hogy egyhamar nem érnék oda a derék útépítők, hfengli János foltozgatott, földdel ás zúzott .kővel telítette a gödröket, hogy valamennyire enyhítse a gépjárművezetők bosszúságát. Élvezettel, gyönyörűséggel (szemlélte a már elkészült háromszáz méternyi szakaszt, és bizony nem kevés megrökönyödéssel fordult- pilótánkhoz, aki így köszönt rá,

Nem tartja feleslegesnek ezt g munkát?

— Már hogy tartanám annak, hisz magának is csinálom — mondta nagy sértődöttséggel.

Parázs vita alakult ki kettőjük között. Pilótánk azzal érvelt, hogy a foltozott út .tönkreteszi a gépkocsikat.. Az útőr tiltakozott.

fogadtam meg — teszi hozzá magyarázatként. '

Nem szívesen beszél múltjáról, most is csak addig, míg meggyújtjuk, majd eldobjuk a Kossuth-cigarettát.

— Sohasem szólítottak engem nagyságos úrnak, mégis közéjük soroltak egy időben... Nem okolok senkit érte, csak a szegénységemet — mondja, és pergeti az eseményeket.

— Kilátástalan volt a munka- nélküliség, amikor meghirdették, hogy a továbbszolgálóknak leszerelés után munkahelyet biztosítanak. A napi kosztért, s később az állandó munkahelyért Hengli Jánoshoz hasonlóak közül sokan aláírták az öt—hat évet. Sebesülése szabadította meg a tovább- szolgálattól. A felszabaduláskor erdészkedett, s aztán a „B” listára került. Sokáig tengődött, míg az Útfenntartó Vállalathoz került...

t— Az idén hívtak, mondták, lehetek újra erdész, de hát én már nem hagyom ezt a munkát, nagyon is megszerettem azóta — mondja.

— Az én foltozásom ugyan nem, mert ehhez is érteni kell — mondta és bizonyításként meg- megbökte cipője orrával a beterített • részt. Cipője nem hagyott nyomot.

. — Ha csak puszta földdel javítgatnék, igazat adnék magának, de azért keverek bele zúzott követ, hogy tartós is legyen, hogy ne süppedjen — magyarázta a véleményéhez makacsul ragaszkodó gépkocsivezetőnek.

1 Ahogy vitázott,

szott fajta, hogy ez az ember nagyon szereti foglalkozását. De vajon mit szeret benne?

1 Megszerette, * S

a fizetett szabadságát is az országút mentén — azon a szakaszon, amelyet éppen rábíztak — tölti. Mehetne üdülni is, a vállalat vezetői sokat biztatták, de János bácsi azt vallja: az üdülés csak a betegeknek való. Ö meg erősnek érzi magát. Naponta nyolc—kilenc kilométert gyalogol, hat köbméter földet mozgat meg, s élvezi a télen csípős, nyáron pedig a harmattól, vagy a záportól felfrissült levegőt.

S hogy nem csupán szavaiban él ez a nagy szakmai szeretet, azt munkája és az ezért járó megbecsülés is igazolja.

— Azt mondom éri, aki úgy, hányaveti módjára végzi csak munkáját, ne jöjjön útőrnek. Csak az álljon közénk, aki legalább úgy szereti azt a mesteri séget, mint... mint mondjuk a kertész a virágait — találja meg a szavakat a kevés beszédhez szokott ember.

— Nem durva ez a hasonlat?

— Már hogy lenne az? ök a virágot, én az utat ápolom. Néha mind a kettőt. A legutóbbi szakaszomon én is ültettem virágokat az út szélén. Valamikor így

— Sohasem volt még eddig a vállalatnál olyan ünnep, ahová ne lettem volna hivatalos, és ahol egy—két. száz forint jutalmat ne kaptam volna. Érdeklődjék csak meg, akármelyik főnökömtől — biztat bennünket.

Nem kételkedünk szavaiban, mint ahogy abban sem, hogy munkahelyén — melyet nemrég bíztak rá — az országút mentén, Iregszemcse és Darány-puszta között is rövidesen kinyílnak a Hengli János bácsi által ültetett virágok. ....... .

67.

\

Hitlert azonban elsősorban a keleti front helyzete aggasztotta. A háború sorsa ott dőlt el, ahol a szovjet csapatok — megsemmisítve a fasiszta haderőt, — gyorsan nyomultak előre. Rövid idő alatt felszabadították Vilniust, Grodnót, Bresztet, s a Wehrmacht hadosztályainak üldözése közben átlépték Lengyelország állami határát.

ALEKSZANDR NASZIBOV:

EJTEKHELY

‘GíLbán

Fordította: Szathmári Gábor

A legutóbbi hírek szerint pedig az oroszok átkeltek a Nemanon, s egészen megközelítették Németország határát!

Igaz, Hitlernek volt miért pánikba esnie, s féktelen dührohamokra gerjednie. Megértette: csak rendkívüli intézkedésekkel, csak megfélemlítéssel és terrorral lehet az országot a háború folytatására kényszeríteni.. j

Az adjutáns lépett Upitz szobájába. Rejtjeles táviratot hozott. A birodalmi titkosszolgálat központja válaszolt Upitznak az auschwitzi ügyben küldött feljegyzésére: az Andrej nevű orosz hadifoglyot kihallgatták, de semmit sem lehetett megtudni tőle. Kivégezték. A szovjet foglyok egy csoportja — több mint háromszáz ember — tegnap megszökött. Eddig csak a szökevények egy jelentéktelen részét sikerült elfogni és a lágerbe visz- szavinni. Valamennyiükre alkalmazták a „Kugel” parancsot.

Nem sokkal később újabb hírekkel jöttek be Upitzhez. Az Abwehr rádióügyeletese jelentette: az ismeretlen rádióadó, amely eddig Karlsluste környékén működött, tíz nap óta hallgat. Ellenben észleltek egy ezidáig ismeretlen leadót, amelynek ugyariaz a jelző-metódusa, mint a karls- lustei állomásnak, csak nem onnan, hanem valahonnan Ostburg környékéről ad.

Egy ismeretlen leadó!... A katonai kémelhárítók már elég régen, jó esztendő óta észlelték adásait az éterben. De hosszú ideig nem sikerült bemérni, mert valami különleges antennát alkalmazott, amely egészen szokatlan módon, rövid szakaszonként sugárzott az éterbe. Adásai mindig rövidek voltak, s ez- nagyon megnehezítette a berriérők munkáját. Végül megállapították, hogy Karlsluste környékén működik a leadó. Mindent megmozgattak, hogy felkutassák és megsemmisítsék a titkos rádióállomást. De valamennyi próbálkozás sikertelen maradt A leadó igen bonyolult szisztéma szerint sugárzott, folyton változott adásának ideje, napja, órája, sőt még a hullámhossza is, úgyhogy tehetetlennek bizonyultak vele szemben a kémelhárítók. S ráadásul nem mindig ugyanarról a helyről adott, állandóan vándorolt a környéken.

Nem kevesebb fejtörést okozott a rejtjeles közlemények ki- sifrírozása sem. Az Abwehr legjobb rejtjeles-szakértői hosszú éjszakákat töprengtek az értelmetlen betű és számrengeteg felett, amelyet sikerült elkapniok az adásból. De csak egyetlen egyszer tudtak valami egészen rövid szövegrészt kihámozni belőle. Aztán új rejtjel-kulcsra tért át a leadó, s nem akadt, aki valamennyire is érthető, főleg használható dolgot tudott volna kisütni a furcsa rendszerű számokból. Az Abwehr emberei megfigyelték: a titkos leadó tulajdonosai speciális rejtjelező gépet alkalmaznak, amelynek működési elvéről a német katonai felderítőknek mindössze halvány sejtelmeik voltak.

Ám az az egy megfejtett rádió- gramm-rész is elegendő volt, hogy az Abwehr tájékozódjon, kivel áll szemben. A közleményben ugyanis az archívumokat őrző titkos rejtekhelyről volt szó, s ezt Karlslusteból, vagyis pontosan onnan sugározta az adó, ahol a rejtekhely van!... Ezután vetette be Upitz a már ismert kombinációját: Otto Liss átdobását, s Herbert Lange szökésének sugal- mazását.

Upitz mégegyszer átolvasta a most kapott rejtjeles szöveget. S az ott álló mondatok alapján eloszlott még az a kevés kételye is, ami valahol egészen a tudat alatt élt benne. Most már biztos volt benne, hogy elérte, amit akart. Mert ha egyszer Karlslusteból Ostburgba költözött át az oroszok leadója, akkor természetes, hogy vele együtt jöttek a rádió gazdái is. Az orosz felderítőket tehát sikerült Ostburgba csalni, vakvágányra vezetni.

A Gruppenführer megkönnyebbülten sóhajtott fel.

Aznap este még egy meglepetés várta Upitzot

Az adjutáns egy látogatót vezetett be hozzá. Az az ember volt az illető, akinek a felkutatása és kapcsolatainak megállapítása

Upitz legfontosabb -feladata volt.

— Maga? — Tátogott a Gruppenführer. s a csodálkozástól nem tudott szóhoz jutni.

— Amint látja, én vagyok, — mosolyodott el a vendég. — Ha megengedi, ledobhatom a kabátomat, ugye?

Upitz, — aki még mindig nem ocsúdott fel a meglepetéstől — csak ült a karosszékben, mint aki sóbálvánnyá változott, s gépiesen bólintott a kérdésre. A látogató Hanyagul a szék karfájára dobta az átmeneti kabátját, majd a kalapját is, s leült.

— Nos, — mondta bodor cigarettafüstöt eregetve — mi újság, hogy szolgál az egészsége, kedves Upitz?

•

A távoli Ostburgból időről időre rendszeresen megérkeztek a rövid morsejelek. Az adást mindig szorongva várták, s gyorsan áttették a jeleket szövegre. A szinte művészien rövid, tömör közleményekben Aszker beszámolt a munka menetéről. Moszkvából állandóan igyekeztek segíteni rajta, hogy könnyebben' tájékozódjon, különböző speciális információkat sugároztak neki,

amelyeket ott Ostburgban nem tudhatott volna meg.

De az utóbbi hetekben megszakadt a kapcsolat. Hiába hívták szüntelenül Aszker állomását az állambiztonsági szervek legjobb rádiósai. Kerimov őrnagy nem felelt. Likov tábornok utasítást adott, hogy éjjel-nappal figyeljék az étert,

S a vevőberendezés kezelői most a készülék mellett váltották egymást. Egy pillanatra sem kapcsolták ki a gépet. Ámbár minden hiába volt. Kerimov hallgatott.

Likov jól tudta, milyen sokféle technikai oka lehet a kapcsolat időleges megszakadásának. Előfordulhat az is, hogy Kerimov olyán helyzetbe került, amely lehetetlenné tette az éterben való megjelenését Egyszóval minden valószínűség szerint csak az ellenség közötti konspirativ munka szokványos nehézségeiről lehet szó. Es Likov mégis nyugtalankodott, aggódott a fejlemények miatt. S ez az aggodalma átragadt az állambiztonsági szerveknek a Kerimov akciójával kapcsolatban álló többi munkatársára is.

Likov a telefonkagylóért nyúlt, s a rádiósok számát tárcsázta. Ribint találta a vonal másik végén. Az ezredes napok óta szinte a r^diósszobában élt, még éjszakára sem jött ki onnan, mert ha összeköttetést sikerül megteremteni, neki azonnal beszélnie kell Aszkerral. Speciális rejtjelmondatot kell továbbítania.

— Hallgat, — mondta Ribin.

— Hallgat, — ismételte Likov elgondolkodva. — Ha valami .változás lenne, akkor azonnal szóljon ..;

— Természetesen, Szergej Szer- gejevics, — felelte gyöngéden Ribin, aki tökéletesen megértette a tábornok lelki állapotát.

Likov a helyére tette a kagylót, de látszott rajta: csak gépiesek a mozdulatai, a gondolata másutt jár.

— Ejh... — tört fel belőle a sóhajtás.

Nehéz napok voltak ezek. Már kétszer rátelefonáltak a felettesei: igyekezni kell az ostburgi akcióval, mert újabb és újabb hírek érkeznek arról, hogy nem csupán a szovjet felderítők érdeklődnek a fasiszta archívumok iránt. Likov megértette, hogy az idő vesztegetése igen súlyos áldozatokkal járhat. De ő mit tehet most? Egyes egyedül csak várhat. Várhat és Kerimovban reménykedhet.

Ismét megszólalt a telefon. Ezúttal Csisztov ezredes érdeklődött Kerimov felől.

(Folytatjuk)

WVAWVWUVWVWWWU'/JVJUVJ'WfW/fWfOMVffWLWmvWMVWtftfrtWWWAWWWy

Rend, tisztaság jellemzi a Fornádi Állami Gazdaság konyháját. Fontos ez. hiszen a nagy munkaszezonban, mint most is, mintegy 300 dolgozónak főznek. A képen látható szakácsnők éppen a finom ebédet készítik: húsleves, tei- feles babfőzelék párolt hússal.