Tolna Megyei Népújság, 1963. május (13. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-21 / 116. szám

4

TOLVA WEG VEI flüPÜJSTÖ

19C3. májas 81,

Mozgalmi portré:

ŐRSÉGEN

A közepesnél kissé alacsonyabb. Naptól fakult munkásőr-ruháján látszanak a mosás nyomai. Vékony csontozató ember. Övét lehúzza oldalán a pisztoly. Szemüvege néha megcsillan beszélgetés közben, a villanyfényben.

— Hol dolgozik?

— A Mezőgazdasági Gépjavítónál. Segédmunkás vagyok, az üzemi építőbrigádban.

— Mennyit keres?

— Ezeregynéhányszáz forintot.

— Mivel töltötte a mai napot?

— Reggef ötkor keltem, hattól délután keltőig dolgoztam, beton tetőt építettünk. Aztán hazamentem ebédelni, átöltözni, és délután öt órára már itt voltam a poszton. ,

— Meddig lesz szolgálatban?

— Holnap reggelig. Aztán kezdem újra a munkát.

— Mikor lett munkásőr?

— ötvennyolcban. Egy évvel később párttag lettem. A munkás, őrségben nevelődtem kommunistává.

— Hány óra társadalmi munkát végzett a munkásőrségen?

Számolgat.

— A négy és fél év alatt legalább kétezer órát.

— Hány éves? \

— Huszonhét.

— Családos?

— Igen. Feleségem a Szabó

Ktsz-nél dolgozik takarítónő

Van egy hároméves kisfiam is A feleségem nemsokára hozza a tablettákat...

Az ebéd

— Beteg talán?

— A gyomrommal van baj. Két évig lappangott a dolog, nem mentem idejekorán orvoshoz. Gyomorfekélyt kaptam. Kénytelen leszek beszélni az igazgatómmal. osszon könnyebb munkára. mert a talicskázás és a betongerenda cipelése az orvos szerint nem tesz jót a gyomor- fekélves embernek.

A kezében füstölgő cigarettára mutat.

— Erről is le kellene szoknom, de nem megy.

Osönge ne'.i. Kinyitja az aj ó Megnézi az igazolványt. M'nden rendben van. Beengedi a esen- getőt. Vékony arcán mosoly rajzolódik.

— Itt este is nagy a forgalom Hol gépkocsi érkezik, hol egy-két ember.

Békés, nyugodt minden. A levegő kissé nehéz. Az égen esőfelhők gyülekeznek. Talán megjön a mindenki által óhajtott eső. A Megyei Pártbizottság épületével szemben szerelmesek ülnek a sétakert padjain. Hirtelen benépesedik az utca. Véget ért a mozi Ha a motorok búgása szünetel néhány percre, akkor ide hallatszik a Sörkert zenéje. Az emberek nagy része pihen, szórakozik a napi munka után. Gye- nes Ferenc ma éjszaka nem ve le a bakancsát önkét vállalt őrséget áll. Őrzi a pártházat.

H. T.

a presszóban fejeződik be

A kurdi kisvendéglő presszójába bevonul egy csapat gyerek. Az iskolai rend szerint, párosával, elöl a kisebbek, hátul a nagyobbak, úgy sorakoznak, mint az or- gonasípok.

Kísérőjük, egy fiatal tanárnő, rendelkezik:

— A csokoládésok lépjenek külön.

Három kisfiú és egy kislány lép ki a sorból. Letelepszenek az apró asztalok mellé.

— Negyvenhárom adag fagylaltot kérek — lép a pulthoz a tanár néni —, és négy szelet csokit.

— Ki milyet kér? Van málna, vanília, sárgabarack és puncs...

— Én málnát és puncsot...

— Én tisztán sárgabarackot...

— Én vaníliát és málnát... — sorolja, amelyik éppen sorrake- rül.

— Repetát nem lehetne kapni? — érdeklődik egy kis kockás in- ges, buksifejű fiú.

— Dehogynem. — válaszol a szomszédja. — Ha van rá pénzed.

Egy másik valóban repetát. Mindkét kezében fagylalttal jön el a pulttól. Az egyik rózsaszín, málna, a másik sárgabarack és puncs. Bohóckodxm nyal, felváltva, hol egyikbe, hogy a másikba.

Néhány perc múlva a presszó csupa fagylaltozó gyerekkel van teli. Ülnek a székeken, az asztalok mellett, és nagy gyönyörrel fogyasztják a jéghideg nyalánkságot. Az idő délután kettő felé jár, tehát nem nehéz a következtetés a fagy altozás eme szervezett formája után: a kurdi napközis gyerekek az ebédhez járó pótlékot fogyasztják. A következtetést csak alátámasztja az, hogy a tanár néni jegyzéket kap. miután kifizette a „cehhet”.

— Sorakozó! — rendelkezik, miután mindegyik gyerek elfogyasztotta a maga adagját. Ismét párbaverődnek a gyerekek a kijárat előtt, majd kórusban mondják:

— Köszönjük szépen a fagylaltot!

Amint a presszó kiürül, a ks- szolgálónő megjegyzi:

— Elmentek a legjobb fogyasztóim. Ezek a napközisek rendszeresen kapnak pótlékot az ebéd után; fagylaltot, mignont, vagy krémest.

És amikor az ember a maga diákéveit idézi fel, némi irigységgel gondol a kurdi napközis gyerekekre.

Bt.

Ünnepélyes avatások a gyermeknapon

Jövő vasárnap országszerte a gyerekeket, ünnepük. Ekkor kapja majd meg a legjobb úttörő- csapatnak járó zászlót a pörbölyi diáksereg, és Szekszárdon ünnepélyes avatást rendeznek az ifjúsági szervek. Reggel kilenc órakor a Felszabadulás téren felvonulnak a város úttörői és a kisdobosok. Ott lesznek a KISZ-szervezet képviselői, mert nemcsak kisdobos- és úttörőavatás lesz, hanem a KISZ ie fogadja új tagjait. .

Az ünnepélyes avatasra kivonul a munkásőrség is, a városi zenekarok játszanak. Több mint ezer diák vesz részt az ünnepségen.

Délután az iskolákban műsorokkal folytatódik a gyermeknapi program. Minden raj aján- délzkal kedveskedik új pajtásainak, bábszínházát rendeznek a Babits Mihály általános iskolában. De minden iskola készül az eseményre. Jó lenne, ha Szekszárdon is, és a megyében sor terülne. az oly nagysikerű, már- már hagyományossá való gyer- mekrajz-vereenyekre. játékversenyekre, amelyek nemcsak a résztvevőknek jelentenek megfelelő programot, hanem a városok. községek életében is esemény nyé tenné esst a napot,

1

ALEKSZANDB NASZIBOV:

EJTEKHELY

a<z &lbán

Fordította: Szathmári Gábor

62.

— Maga a kellemes kivételek közé tartozik, kedves Wiesbach — mosolyodott el a Gruppenführer. — De nem magát küldjük el, hanem valaki mást. Az illető itt elvállalja, az oroszok előtt pedig kitalál majd mindent. Nem, itt valami egyéb módon kell eljárni. Először is az ügynököt nem szabad beavatni az előkészítő akcióba. Az archívumokról mintegy véletlenül, csak a saját számára, „nem hivatalosan” kell tudomást szereznie s a legtökéletesebben abban a Íriszemben kell lennie, hogy a rejtekhely Ostburgban van és az országnak nem valami más pontján. Másodszor: az ügynököt úgy lebuktam, hogy észre ne vegye a szándékosságot. Harmadszor: olyan embert kell erre a feladatra kiválasztanunk, aki nem túlságosan erős jellemű, aki feltétlenül beismerő vallomást tesz a kihallgatáson, s elmondja a szovjet kémelhárítóknak azt, amit a rejtekhelyről „megtudott”. Ebben az esetben kitart majd a vallomása mellett, bármit is csinálnak vele, mert ebben látja életbenmaradásának egyetlen és legfőbb reményét. Megértette a gondolatot, Wiesbach?

— Remek elgondolás, mesteri gondolatmenet, Gruppenführer úr! — lelkendezett Wiesbach. — Az benne a legfontosabb, hogy az ügynök nem változtatja meg a vallomását, ha felnégyelik sem. Mert hiszen meg van róla győződve, hqgy 5 igazat mond, s ez az igazság az ő egyetlen megmentő- je.

— Pontosan így van. Wiesbach. De menjünk tovább. Nem vagyunk bebiztosítva a véletlenekkel szemben. Az ügynököt lelőhetik, miközben átdobjuk a frontvonalon. Vagy a letartóztatásnál ellenállást tanúsít, s ott helyben lelövik. És az ördög tudja, mi minden lehet még vele. Megbetegedhet, meghalhat, vagy elütheti valami. Szóval semmi sincs kizárva. Hiszen, hogy más apróságot ne említsek, előfordulhat az is, hogy a letartóztatás után fogja magát és nem vall a kihallgatáson.

— Vagy nem hisznek neki!

— Igaza van, Wiesbach. Megtörténhet, hogy nem hisznek neki. Az oroszok értik a dolgukat, nem olyan könnyű őket félrevezetni... Egyszóval mindebből a következtetésem: egy ügynök kevés erre a feladatra. Kell még egy másik is Ahogy mondani szokás, biztos, ami biztos.

— Még egy ügynök, ugyanazzal a vallomással? — Wiesbach kétkedőén elgondolkozott. A szája szélét rágta.

— Nem feltétlenül ügynöknek kell lennie.

— Megálljunk bach felállt a helyéről, van, ha ez a második ton aszó kevény ?

— Akit ugyanilyen elvek alapján készítenek fel? — mondta gondolataiba merülve Upitz.

— Pontosan ugyanolyan elvek szerint. S úgy dobják át, hogy ő észre sem veszi a szándékosságot. Gruppenführer úr, ha mindent megteszünk, amit kell, ez az ember becsületes, nyílt tekintettel néz majd a nyomozók szemébe. Azzal a meggyőződéssel hogy felbecsülhetetlen értékű szolgálatot tesz az oroszoknak.

— Huh! — tört ki Upitzból, miközben hátra vetette magát a karosszékben és megtörölte gyöngyöző homlokát. — Ez az, Wiesbach! Éppenséggel erre volt szükségünk. Hű, micsoda kő esett le a szivemről, a krisztus jézusát! Mi most, ketten megoldottuk a legfőbb gondot. A nehezén túl vagyunk. A többi már csak a technika dolga.

Wiesbach elgondolkodott egy pillanatra. Aztán a tábornokra emelte csillogó szemét, és egészen előrehajolt.

— Azt hiszem megtaláltam a legmegfelelőbb jelöltet a katona- szökevény szerepére. — Elmosolyodott. — A barátom komunista, egyike azoknak, akiket nem háborgattunk. hogy kilessük a kapcsolatait és lefülelhessük a többieket. Be fogja venni a horgot, mert az első gondolata az lesz, hogyan segíthetne az oroszoknak.

így dolgozták ki az akció legfőbb mozzanatait. Utána Wiesbach írt Homannak. Amikor a titkosszolgálat tudomást szerzett róla, hogy a címzett megkapta a levelet, akkor vetették be az akció végrehajtásának második mozzanatát. Készakarva tüzet idéztek elő az élelmiszerraktárban, amely mellett éppen a mit sem sejtő Homann állt őrségben akkor. Így szolgáltattak ürügyet arra, hogy rendkívüli szabadságot kapjon, s elutazhasson Őst burgba. ahol már Max Wiesbach várja őt.

Közben Upitz megtalálta az akció másik résztvevőjének személyét is: az ügynököt. Ezzel a feladattal mint már tudja az olvasó Otto Lisszt. fedőnevén Scsu- kot bízták meg.

Wiesbacht tehát belépett a szobába. ahol Bohlm és Becker már várta őt. Levette a sapkáját meg a felöltőjét és leült. Izgatott volt. Idegesen tördelte a kezét.

Miután rágyújtott, Wiesbach kezdte a beszélgetést.

— Másfél órával ezelőtt Schu- bertbe ütköztem bele.

— Oscar Schubertbe? — Bohlm felállt.

— Öt magát láttam. Úgy, mint ahogy most magukat nézem itt. És tudja, kivel volt Schubert? — Wiesbach a hatás kedvéért egy kicsit várt, csak aztán . folytatta: Otto Staleckerrel!

Bohlm izgatottan járkálni kezdett a szobában. Már jóideje, hogy Schubert kisiklott a kémel- hárítók hálójából. Pedig nagyon fenték rá a fogukat. Most, hogy ismét rábukkantak, — ez nagy szerencse. Az pedig, hogy Schubertét Staleckerrel együft látták, még biztosabb reményt adott az Abwehrnek. Feltételezhető mindebből, hogy Schubert éppenséggel Stalecker révén tart kapcsolatot az egérutat talált ejtőernyőssel.

— Mondja el Wiesbach, hogyan történt az eset — utasította Bohlm.

— De még nem fejeztem be Schubert és Stalecker ismeri Henrich Gubét. a Gans-Behmer gyár sofőrjét.'— Wiesbach közelebb hajolt a két kémelhárítóhoz. — Félórával ezelőtt megállapítottam, hogy Ostburgba érkezett Georg Homann!

— Georg Homann? — árnult el szinte egyszerrel Bohlm és Becker.

— Ö maga hívott fel telefonon. — Wiesbach elmosolyodott, s egy formás füstkarikát fújt a levegőbe. Valósággal kéjelgett a bejelentéseit követő hatásban. — Megállapodtunk, hogy holnap találkozunk. Telefonáljanak a központba, hogy készítsék elő az embereket.

Úgy kell az egészet megoldani, hogy holnap reggel, amikor én kilépek az utcára és elindulok a találkozóra, attól kezdve le ne vegyék rólam a szemüket az embereink.

Bohlm bólintott, majd a telefonért nyúlt, s felemelte a kagylót. Beléfújt, s jobb kezének ujjaival idegesen csapkodta a készülék villáját.

— Az istenit! Nem működik ez az átkozott telefon.

— Nem működik, mert kikapcsoltuk, — szólalt meg az ajtónál egy férfihang.

Mindannyian ^bba az irányba fordultak. Aszker állt a küszöbön.

— Senki ne mozduljon! Fel a kezekkel! — parancsolta Aszker.

(Folytatjuk)

csak! — Wies— Én mi illető kaAz NDK járműiparának egyik újdonsága

Bizonyára nálunk is sok találna vevőre a praktikusnak látszó »-Camping« motorkerékpár-utánfutóbólami a. Német Demokratikus Köz- j társasáé pavilonja előtt látható. Vagy talán kapható is ! lesz majd nálunk '