Tolna Megyei Népújság, 1963. április (13. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-26 / 96. szám

Tolna megyei népújság 1963. április 36. VASÁRNAP DÉLUTÁN a Sándor-tanyán ALEKSZANDR NASZIBOV: ^ándor-tanyának nevezik a kisdorogi Március 15. Termelőszövetkezet tag­jai azt a' kis völgykatlant, ahol a tsz majorja létesült. Hogy miért éppen Sándor-tanya. Illés Sándor állatgondozó tudja leg­jobban. — Amikor megépült az első 50 férőhelyes növendékmarha- istálló, nagyon sokat voltam, idekinn. Én lettem az állatgon­dozó, és így az emberek rólam nevezték el a majort. Ezt ter­mészetesen csak úgy, magunk között — teszi hozzá mosolyog­va. Illés Sándort nem valami bő­beszédű embernek ismertem.de most, hogy a munkájáról kér­dezem, csak úgy ömlik belőle a sok mondanivaló. — Bizony, itt nagyon sok a munka. 63 szarvasmarha ellátá­sa nem gyerekjáték. Több mint negyven 6—7 hónapos borjú is van az állományban, s így sok­kal gondosabban kell végezni a munkát. Vigyázni kell a hizo- a lapanyagra. — Közben kitárja az istálló ajtaját és bemegyünk. Büszkén mutogatja a szép ál­lományt. — Korán reggel jövünk, és késő este megyünk haza Gizi lányommal,— folytatja. — tán közelebb hajol, és csende­sebbre fogja a szót. — Tudja, jó itt a tsz-ben. Jó a biztonság! Ez a munkám, 'munkaköröm, megcsinálom, be­csülettel. Itt tudom, hogy miért dolgozom, van biztos kerese­tem. Tavaly is 680 munkaegy­ségünk volt. Kerek kis sapkáját hátratol­ja, kezefejével megtörli a hom­lokát. — De tudja, az is jó, hogy mindig van egy kis pén­mány-hegybe. Látom, már itt nem zavarhatok, megindult az etetés. * a z istálló előtt húzódik a 20 férőhelyes sertcs- fiaztató. Amikor az em­ber belép, példás rend és tisz­taság fogadja. Minden kv.tricán tisztán olvasható táblát talá­lunk, amelyik elmondja, hogy mikor ellett le az anyaállat, hány szaporulattal. Hampl Józsefné és ,Laufer Mártonná, a kisdorogi Március 15. Tsz tagjai újságolják: nem­rég fejeződtek be az ellesek. Meg csak egy anyakoca ellését várják. Eddig a fialási átlag 10. ami igen szép eredmény. Az állatgondozók valóban mindent megtettek. Éjjeleken át őrköd­tek. vigyáztak a megszaporo­dott sertésállományra. — Nagyon szeretünk itt len­ni — mondják az asszonyok. — Sok a munkánk, azt nem is kell mondani. Korán reggel jövünk, megetetünk, délelőtt legelte­tünk, délben hazaszaladunk, be­kapjuk at ebédet, és három órára megint itt vagyunk. Üe a részesedésnél nem volt szé­gyellni valónk, ugyanis Hampl- né 595. én pedig 338 munka egy­séget teljesítettem október hó­naptól — mondja büszkén Lau- ferné. Beszélgetnénk még tovább is. de a túlsó 300 férőhelyes sertés hizlaldában a fekete hízók el­lentmondást nem tűrő hangon kérik a vacsorát. (s) £ EJTEK HELY az kellemetle­Fordilotta: Szalhinári Gábor 45. a kellemetlennél nebb hírek. Heinz Upitz. a tapasztalt kém­főnök egy idő óta új, rettenetes veszélyt szimatolt. Különben, ami azt illeti, ez a veszély nem is volt olyan új. Régóta tudtak róla, hiszen még abban a pillanatban felütötte a fejét, amint a nácik hatalomra jutottak. Ezt a veszélyt a nép jelentette. Csakhogy azelőtt nyugodtan köp­hettek a népre, beléfojthatták a szót, félelemben tarthatták, fél­tést. Az opponensek hangadója « Rohm. a roham osztagotok főnöke ‘"‘eng^elemre' Ténvszerü­A „sörös puccs"‘abban az év- volt. Heinz Up.tzot behívattak, hették< elbolondíthatták a gát­ben csúfosan megbukott. Hitlert koruludvaroltak, s az akció egyik lóstalan demagógiával. s a és néhány más fasisztát még bőr- felelossegteljes feladatával biz- nernzet; érzések és a néme­tönbe is csuktak. {ák meg. A .hosszú_ k^ek éjsza- tek vésyainak szemforgató A ..megszállott Adolf" *'"t° kaja meg förmedvényét, Kampfot". A nácik a ott írta vagy *ho& Hitl.er h,ívf meg lovagol utóval. “ míz.o' ci'jt o■z üievcikcil • " . .. a Mein nevezték még azt az éjszakát: Igen. szerrel azelőtt mindezt könnyű- meg lehetett tenni. De ,.Röhm megtisztítása" — után kertelenség eile- Heinrich Himmler is igen most, amikor az egész országot kerteienseg dicseroen, szinte magasztalva be- egyik szélátő] a má°ikig katona­_. , , , TT . TT „ sírok borítják, amikor a szovjet f ?kkor kezdődött el Heinz Upitz már.mór Németország tulajdonképpeni karrierje. Egy ^ határait rohamozzák, a Vaterland felett pedig éjjel-nap pal az angolok, amerikaiak, oro­szok bombáy-ói hasítják az eget, most az egyszerű németek mai­sok mindenen elgondolkoznak. És Upitz — akinek a kezében az ország minden részéből a leg- objektívebb és a legteljesebb in­formáció összefutott, — világosan látta, hogy az emberek nemcsak gondolkodni kezdenek. hanem nére nem keseredtek el, nem szált Upitzról. adták fel a reményt. S azok kö- ™ zött, akiket azon a napon Hitler megjegyzstt magának; és kivá- j<jeig az APA-ban dolgozott, az- lasztott, ott volt a gorilla külsejű ian a hitlerista katonai felderítő Upitz is. és kémelhárító szervezet egyik Heinz Upitzra a második alka- hivatalához nevezték ki. Ez" a lommal, a harminchármas esz- hivatal a belső kémelhárítással tendő februárjának és márciusé- foglalkozott, csak az ország terü- nak napjaiban figyelt fel a Füh- létén belül. rer, amikor a hitleristák megren- A háború kitörésétől kezdve dezték a Reichstag provokációs azonban a Németország által felgyújtását, s ennek (irögvén a megszállt államok területére is kommunisták és a haladó gon- kiterjesztette tevékenységét, dolkodású emberek válogatás nél­..... lor-sc-í-i.-.-ót iTnif? r,om ^ ^ nem mindennaf« cselekednek is, s minden nappal , . . . j ,,p ., epes£v0eket árult el a provo.ta- egyre intenzívebbek. A frontról ült ölbe tett kezzel abban az idő- torok es kemugynokok kinevele- k5ZÖlték. a leoiobb némel evé­ben. Egyike volt azoknak, akik sében. Jeles érdemeket szerzett rakban k^iteU léeibombák tor- Ernst Thälmann után szaglász- például a hírhedt ..Plan weáss" raköaT1 k<ísz,tett légi bombák, tói Thälmann tak, s elfogták a német munkás- előkészületeiben. Egyike volt an- vezért. nak a néhány különleges biza­pedók. lövedékek és aknák sok­szor nem robbannak, mert ho­mokkal. vagy szeméttel vannak Harmadik alkalommal az 1934- lommal kezelt embernek, akiket megtöltve. Berlinben szabotőrök es júniusi események előestéjén ^f.vaítaki . „Himmler-akcio használhatatlanná telték az egyik gondoltak ismét Upitzra Hitler főnévvel álcázó t siugoru Utók- fegyvergyár legnagyobb Vasárnap, Szekszárdon: Ki mit tud döntő VasárnaD délelőtt a SoÓK Són- hisrnnviittak A rrtAcfvíki üzem­részét. Egy másik gyárban egy­szerre leégett valamennyi villany- És mindenütt hasonló ügyek. Nem jobb a szállítás helyzete sem. A fronthoz közeleső egyik zónában a partizánok kisiklatták , , ___. _ . - - „ a Wermacht szerelvényeit, ame­“ ■ai egyenruhához, fegy- iyek a szakadékba zuhantak. Mé- döntőn verhez es lengyel katonaUszti lyen a hátország belsejében vi­zokban a napokban fejezte be ba. több tulajdonképpen ma- az új Szent Bertalan éjszaka elő- Sa Upitz és még egy másik illető készületeit: a saját pártjában (akiről a későbbiek folyamán szó mo|.or levő ellenzékkel való leszámo- l^srt agyalta ki az akció alap­ideáját. Az ötlet lényege a következő volt: az Abwehr 1939 elején hoz­zájutott nagyobb mennyiségű len­öket. Szemlék országos versenyére. A vetélkedő csapatainak megyei Szép komótosan, minden .szál -döntője. A versenyen azok a csa takarmányra vigyázva, bele- patok vesznek részt, amelyek a sen var minden érdeklődőt, a be­menti nagy kosarát a takar- járási vetélkedőn a legjobbaknak lépés díjtalan. . ....................................in..........................um i , . . , , ,kött egyének aknázták alá a KISZ és a rendezőbizottság szíve- őreégét 'és' a Sdtza Sdifedót badianyaggal megrakott vonató­A rvnr\troÍz- noí A J . t ■ * * * Teli hold ragyogott magasan az rm IfiHfl Bemutató órák politechnikából Hogyan kell oktatni az üzemben? — 3 év után 15 szakma — A Garay Gimnázium és az üzemek Amikor három évvel ezelőtt 5 szer bevezetésével fizethettük. így lebonyolítani, például a növény­plusz 1-es rendszerben megkez- a vállalatoknak semmiképpen védelmi oktatást, mert nincs kel- dődött a politechnikai oktatás a sem jelent hátrányt, ha bekap- lő felszerelésük. Tőlük ehhez több szekszárdi Garay Gimnáziumban, csolódnak a politechnikai okta- segítséget kell kérnünk. — két vállalat állt rögtön az új tásba. Mi örülünk annak, hogy König István elmondta, hogy a kezdeményezés mellé. A Tanácsi növendékeinket megszerették a különféle üzemekben folyó gya- Építőipari Vállalat legelőször fo- szekszárdi üzemekben és szívesen korlati oktatás egységesítéséért, gadta a gyerekeket, jó szakembe- foglalkoznak velük. most bemutató politechnikai ök­reit vezetése mellett tanulhattak, — Vannak-e még problémák a tatást terveznek az iskola tanmű- külön tanműhelyt létesítettek a politechnikai oktatásban? helyében. Hét intézménnyel áll­gimnazisták részére. Lakatos, kő- — Egyes szakmákban télen, a nak kapcsolatban. A bemutatóra műves, épületasztalos, festő, má- tanév derekán nem tudják fog- meghívják az oktatókat, vezető- zoló szakmában képezik a tanú- lalkoztatni a tanulókat, a hideg két, hogy általános képet kaphas- lókat most is. A Tejipari Vállalat miatt. így például a kőművesek, sanak a politechnikai oktatásról, üzemvezetője, Haász István, kitű- festők, elég hosszú ideig kiesnek a helyes módszerekről, nő szakember, aki maga végzi az a gyakorlati oktatásból. Amikor __ A tapasztalatcserétől mód­ü zemben a politechnikai oktatást, az építőiparban megindul a mun- szerátadástól azt várjuk, hogy A helyes szemlélet és jó szakmai ka, a tanévből kevés idő van már egészséges versengés alakuljon ki irányítás révén a gimnazisták mi- vissza. Ezen úgy próbáltunk se- az üzemekben, gazdaságokban a nősítő vizsgái szép eredményt gíteni, hogy az illetékes szalunak jobb, magasabb szintű oktatás hoztak. politechnikásait kötelező nyári megvalósításáért. König István a Garay Gimná- kathetes gyakorlatra osztottuk be. _ A gimnáziumban sok a lány- zium igazgatóhelyettese sok jó tanu10' Terveznek-e számukra új példát lúd felhozni még az üze- a szakmákban, „nőies” iparágban mek és az iskola kapcsolatáról. n észfök vagyP növénytermesztő Polltechnikat? Sikeres a politechnika a szekszar- szakon ’ nehéf megoldani a gya. -.Két éve próbálkoztunk a d, bőrdíszműben is. korlatj ké zést Eddi lánki varras bevezetesevel. De, sajnos, Szekszárdon nincsen olyan üzem, A provokáció sikerült, min den lei láthatta a „becstelen lengyelek”, , . ....... vagyis a német internáltak hullá- egen' Az. utat To1 be ,leíieteU !at‘ it. Az Abwehr fogdmegjei len- teljes erőből nyomta gyei katonaruhába bújtatták őket. a gázpedált.. A kocsi r.ag> se- s hamis igazolványokat raktak a beteggel száguldott. A sebesség­zsebükbe. • Lelövöldözték őket, az- mér° mutatója a 120-as számnál tán a helyszínen hagyták vala- vibrált. mennyit, ahol a .,határincidens" Másfél óra múlva egv űtelága- történt. záshoz ért a kocsi. A főút tovább A ..Harmadik Birodalom", Ja- vezettW Hamburg felé Nyugati pán és Olaszország sajtója, kórus- iranyba ped,g egy enyhen cresz' ban acsarkodott a „lengyel ag- kedo’ lankas ut vitt. A Gruppen- resszorokról." Az ürügy amelynek íührer körülnézett, s miután meg­alapján be lehetett vetni a ŰyÖ2ődöU, hogy szabad előtte az „Plan Weiss"-t, kéznél volt S ut’ balra fordította a kormány­Lengyelország a keveredett. háború tüzébe kereket. Egy újabb óra múlva mér Ost­Heinz Upitz az akcióban való burg az.!lleno.rzd pon­részvételéért megkapta a lovagi ,,Vaskereszt"-et, a kardokkal, egy fokozattal emelték a rangját, s Heinrich Himmler tői még szemé­lyes jutalmat is kapott: a „To­tenkopf" SS divízió aranygyűrű­jét és tőrét. — Amióta felsőbb szerveink tangazdaságba jártak gyerekeink, rendezték az üzemi politechnikai De az ottani technikum felsőfokú oktatás anyagi oldalát, mi is több lett, és fejlesztésével mi kiszoru­amely a szakmában minősítést is tudna adni a gyerekeknek. Saját követelménnyel léphetünk fel a lünk. Szekszárdon nincsen lehe- ^műhelyben kell majd megöl minket patronáló ipari intézmé- tőség arra, hogy a gyakorlati kép­nyekkel szemben 1— mondja. — zést valahol biztosítsuk. Ezért jö- Most, január elsejéh lépett életbe vőre át kell állnunk új szakmá- az a rendelkezés, hogy az iskolák, ra. tanulóik után térítést fizethetnek — A mezőgazdasági politechni- az üzemeknek. Azokat a szakembe- kában még egy hiányosság mu- reket, akik ott oktatják a gyere- tatkozik. A gazdaságok nem tud- ke’ket, már az 5 plusz 1-es rend- ják a nekünk megfelelő szinten dani ez irányú képzésüket. Azon­ban ehhez anyagiakra lenne szük­ség, hogy műhelyünket fejleszt­hessük. Vagyis, a politechnikai oktatás első három éve után a kezdeti problémákon túljutottak. B. K. ton fékezett Upitz Mercedese. Né­hány másodpercig állt ott csu­pán: azonnal továbbengediék. Már várták a magas vendéget. Alig, hogy megállt a kocsi az Ab­wehr épülete előtt., Bohlm Stan­dartenführer és Becker Sturm­Azóta sok idő eltelt. Heinz baffÜ^6r <£?.1hozzá- -Alá' Upitz tevékenykedett Németor- 23 oskodva üdvözöltek a taoor- szágban, Franciaországban és aokot’ s bekísértek a la.roszlaly- Norvégiában. Jugoszláviában és kodiak ^ J Ő S Csehszlovákiában. Roppant emer­A kémelháritö szolgálat gikusan dolgozott, s - ahogy mellet.ti nyaraIót bocsá „ . 0'/ tATTQ u- o rto.nriQrt v>on/jol Íron/ic, mondani szokás — sehol sem ijedt meg a maga árnyékától. A főnökség értékelte is ezt: nem fukarkodott a kitüntetésekkel és rangokkal. Most, 1944. közepére tották a vendég rendelkezésére. Bohlm Standartenführer egy jó­kora bőrmappát vitt a hóna alatt Ebben gyűjtötték össze a Kurt Krause és' Herbert Lange ost­már elérte a Gruppenführer! ran- burgi megjelenésével kapcsolatos got, s a fasiszta kémelhárítás összes anyagot, egyik legtekintélyesebb,- egészen Az iratok nem váltottak ki va- magas pozícióban lévő egyénisé- lami nagy öfömet a tábornokból, ge lett. Még mindig nem sikerült Herbert Azon az estén, amikor Aszker Lange útitársának nyomára akad- Kerimov találkozott Schuberttól, j1' noba. Bohlm es Becker min- Heinz Upitz éppen akkor hagyta szükséges intézkedést meg­él fényűző villáját. Beült a nagv • Az elhunyt Lange ha^at gon- nyitott ..Mercedes’’ volánja mellé, ?c?s?ri ^^y^ltek. állandóan, s ti- kikocsizott a városon túlra, s tokban valamennyi látogatót ala­északnyugati irányba hajtott. posan leellenőriztek. Az Abwel-r­LTpitz szerette a gyorshajtást, n(d ennek ellenére bizonyosak amely mindig kitudta kapcsolni vo|tak benne, hogy az az illető, a napi gondok tömegéből. S a a konyhában elrejtett rádió- I Gruppenführer úr idegeire bizony leadót elvitte, aligha megy még I alaposan ráfért a pihenés: csak- egyszer Lange házába, nem naponta érkeztek a frontról (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents