Tolna Megyei Népújság, 1963. április (13. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-19 / 90. szám
4 “TOTVÄ MEGTFf NEPÜJSAB 1963. április 19. Az inyencfalatok mestere A hófehér köpeny, a pápírkar- íonból készített süveg láttán szakácsnak vélem, de ö tiltakozik. — A főzés az asszonyok tudománya, nem kontárkodom, cukrászmester vagyok. — így is jó, hisz épp egy olyan férfit kerestünk, aki igazolja, mennyire elavult már az a felfogás, hogy a konyha az asszonyok birodalma. Hévízi Tibor azonban újra csak tiltakozik, s igazat ad azoknak, akik tiszteletben tartják a háziasszonyok birodalmát, olyannyira, hogy bele sem avatkoznak az ebéd készítésébe. — Húsz éve dolgozom a szakmában, de még nem tudtam „kiharcolni”, hogy esetenként én készítsem otthon az ünnepi tortát. Egyszerűen megtagadtatják velem a szakmát. Mit tehetnék mást, itt „tombolom” ki magam — tárja szélesre a cukrászműhely ajtaját. Nem nagy az egész épület, három szobából áll. Ezekből is kettő inkább raktár, a cukrászok egy szobában dolgoznak, s csak az ö érdemük, hogy a szűk, s a kényelmetlen viszonyok között is remekelnek. Hévízi Tibor nemrég új süteménnyel lepte meg az édességet kedvelőket, a „Szekszárdi tállal”. Hogy mi minden van ebben a készítményben, ne-1 héz felsorolni, a lényeg az, hogy közkedvelt. Mint ahogy a többi, a hetven féle sütemény is, amit készítenek. — Havonként kétszázharminc- ezer forint értékű édességet állítunk elő. Van ebben sütemény, félkész torta, no, és a legújabb újdonság, a fagyi. Az utóbbiból egyelőre „csak” napi négy mázsát készítünk, ha az igazi meleg idő beköszönt, megközelítjük a tíz mázsát is — mondja a cukrász- mester. Kényelmesen, ráérősen dolgoznak most a cukrászok, a kettős ünnep után nem nagy az érdeklődés az édességek iránt. Húsáéikor 38 ezer forint értékű cukrászsüteményt adtak át az elárusító üzleteknek. Most pihennek egy kicsit, s közben alkalmuk adódik újabb készítmények ösz- szeállítására. Vajon miben spekulálnak? — A háziasszonyok többször bírálnak bennünket, hogy a mi készítményeink nagyon vajasak. Ezen kellene valahogy segíteni, de hogy miként, egyelőre nem tudjuk. De majd csak rájövünk a megoldásra, ha másként nem, hát ellessük a titkot az asszonyoktól — szól tréfálkozva Hévízi Tibor. Volt rá példa, hogy az újabb ötletek kidolgozásához az asszonyok adták a tippet, de nem egyszer remekeltek már a férfiak is. Nem érdemtelenül kapta meg Hévízi Tibor sem a kiváló dolgozónak járó jelvényt és jogos viselője a Belkereskedelem Kiváló Dolgozója címnek is. Meste-/ re a szakmájának, még ha az otthoni „továbbképzés” nincs is biztosítva számára. R. M. Gimnazista tervezők Kell-e háziruha — Varrást tanulnának Könyveik elég cudar állapotban ! diák közül kettő mái- elhatározta. vannak. Az üres lapokra, meg a szöveg mellé könnyed, elegáns, vonzó külsejű ifjú hölgyeket varázsolt a ceruza. Némelyik karja belefut a heterociklikus vegyüle- tekről szóló izgalmas sorok közé, vagy esetleg a polgári forradalmak eléggé eseménydús leírása veszi el a helyet attól, hogy a divatterv teljes lehessen. Mert aki rajzolni szeret, — és ők hárman ezt a tárgyat vallják kedvencüknek, — ha pillanatra elkalandozik a figyelme az órán, vagy otthon, tanulás közben, ceruzával a kézben máris skiccek futnak a papírra képzeletükből. De mutatnak itt egész albumra való női divatterveket, tavaszra, nyárra, őszre, télre valót, sőt még konyhába illőt is. — Sok háziasszony azt gondolja, hogy csak akkor kell csinosnak lennie, ha elmegy otthonról. Az én elvem az, hogy a háztartási munkát is megfelelő ruhában kell végezni, — magyarázza rajzát Vancsa Erzsébet, Aki látja az eredeti elképzelésű, kötény es megoldású házi ruhát, valószínűleg el is fogadja ß gimnazista „elvét”. Horváth Emese lapjairól aiz látszik, alkalmi és hétköznapi ruhatervein egyaránt, hogy az egymástól elütő színeket hozza ízléses harmóniába. Lázár Edit inkább az egészen kiesd lányoknak tervez játékos vonalú, mese-hangulatú ruhákat. Munkáikat eddig csak az ismerősök, barátnők zsűrizték, mégpedig pozitív eredménnyel. — Olyan nagy öröm, amikor látom valakin az én ruhámat vagyis, amit az én tervem alapján készítettek — mondja Emese. Könnyen előfordulhat hogy az egész gimnázium általa tervezett ruhában jár majd iskolába. A köpeny helyett ugyanis a lányolt javaslatára tetszetősebb egyenruhát tervezett. Most a faliújságon látható, és a szünetekben élénk vita folyik előtte, hogy rászavaz- zanak-e? A keszthelyi Helikon-bizottság is megkapta albumjaikat. ' Az idén először nevezhetnek a középiskolások divattervekkel a hagyományos vetélkedőre. A három hogy a divattervezést választja pályának, Emese és Erzsébet. Vancsa Erzsinek annyi előnye is van, hogy már három éve tanul varrni, s terveit akár el is készítheti. — Politechnikán tanultad? Nemmel válaszol. Szakkönyvből, meg az édesanyjától tanulgat. Szőlész-borász politechnikára jár. — Éppen beszélgettünk a lányokkal arról, hogy jó lenne a politechnika keretében varrni tanulni, vagy főzni. A javaslatot ezennel átnyújtjuk az iskolának. B. K. 39. — Otto Staleckernek hívnak. — Ön műszerész? — Igen. * — ön volt Lángénál és tud mindenről? — Ott voltam, és mindent tudok. — jÉn vagyok az az illető, aki Herberttel jött ide, Ostburgba. Beszélnünk kell. Hol lehetne? Stalecker tanácstalanul vállat vont: — Esetleg menjünk el valahová. Negyedóra múlva már a Stalecker lakásától nem messze eső egyik kiskocsmában ültek. Aszker elmondta, mi történt Lizellel, hogyan vesztette el az életét Herbert, s miért kellett sürgősen elhagynia a lakást. — ön kicsoda? — kérdezte Stalecker. — Én? — gondolkodód el Aszker. — Kommunista vagyok. Stalecker elvtárs. Lángéval együtt dezertáltunk a Wehrmachtból. Elhatároztuk, hogy illegális munkát végzünk. Ebben önnek kellett volna segítenie. Stalecker felnevetett. — Ön meglepő dolgokat mond. Kertelés nélkül beszél, holott azt sem tudja, tulajdonképpen kivel áll szemben. — Nincs más válásztás a számomra — Aszker vállat vont. — Herbert Lange meghalt, egyedül maradtam, iratok nélkül. Igazolványaim tulajdonképpen vannak, de elvesztettem a .fejem felől az egyetlen menedéket, s így hamarosan lefognak. Herbert pedig magáról csak jókat mondott nekem. Bevallom, hogy Herbert jóvoltából nagyon sokat tudok az elvtársról. — Tegyük fel, hogy így van. Magáról viszont senki egy szót sem szólt nekem. Bocsásson meg, hogyan kutatott fel engem? — Stalecker igyekezett nyugodtan beszélni, de látszott rajta, hogy izgatott. — Egyszerűen. Tudtam, hol dolgozik, megvártam a gyár előtt. Befejeződött a műszak, az emberek szállingózni kezdtek kifelé. Odamentem az egyik munkáshoz, s megkérdeztem, hogyan találhatnám meg Stalecker műszerészt. És magára mutattak. Én pedig, ismétlem, nagyon sokat tudok magáról. Herbert mindent elmondott nekem: hogyan találkozott vele először a hamburgi kikötőben azon az éjszakai gyűlésen, amikor Berlinben égett a Reichstag, s hogyan leckéztette meg utána egy korsó sör mellett ülve... Tudok a testvéréről, akit a nácik gyilkoltak meg, sőt a ALEKSZANDR NASZIBOV: EJTEKHELY a<z Fordította: Szathmári Gábor feleségéről is, aki szintéo volt a kezük között. — Az ördögbe! — szaladt ki Stalecker száján önkéntelenül. — De ez még nem minden. Nekünk egyenesen magukhoz kellett volna mennünk. Azon a reggelen egy katonai autó állt a házuk előtt. És mi nem kockáztattunk. — ön azt mondja, hogy kommunista? — kérdezte hirtelen Stalecker. — Igen. — Német kommunista? Aszker beszédtársára nézett, s határozottan bólintott. — Nem puszta kíváncsiságból tettem fel ezt a kérdést — mondta Stalecker. — A helyzet úgy áll, hogy Herbert Lángéról az a hír jött: elesett. Hősi halált halt, most meg váratlanul megjelent. — Amint látja, a jelentés hibás volt. — Aszker legyintett: — Hiszen tudja, megesik az ilyesmi. — Csakhogy ez nem jelentésben volt, — ingatta a fejét Stalecker. — Az egyik barátom írta ezt nekem, abból az ezredből, amelyikhez Herbert is tartozott. Ö maga látta, amint a szovjet tankok betörtek Lange zászló- aljának állásaiba. Onnan kevesen kerültek ki élve. S Herbert nem volt közöttük . . . Aszker nem felelt. Néhány pillanatig mozdulatlanul ült a helyén, a söröskorsó fölé hajolva, majd kiegyenesedett, és Stalecker szemébe nézett. — Kommunista vagyok, — mondta halkan. — S ez az összes, amit most közölhetek magamról. Stalecker gondolataiba mélyedt. — Miben segíthetek magának? — mondta kis szünet után. — Mindenekelőtt el kell mennie Lange házába. Én magam nem mehetek . .. — Akkor tehát tegnap óta maga nem is volt ott? — Nem lehet odamennem. — Aszker megértette, hogy teljesen őszintének kell lennie Stalecker- hez. — Nem lehet, Stalecker elvtárs, mert ebben az ütközetben Lange. , valóban nyomtalanul eltűnt. S most, amikor már halott, félő, hogy sok minden nagyon hamar napvilágra kerül. — Attól tartok, hogy valamit máris szimatolnak, — mondta alig hallhatóan, szinte csak maga ele a műszerész. — Miből gondolja? — Ott volt a rendőrség. Aztán valami katonafélék. Igen különös módon viselkedtek... — Stalecker nem folytatta tovább, másról kezdet beszélni: — Igen . .. Mire van szüksége Herbert lakásán? Aszker elmondta, hogy a konyhában elrejtettek egy dobozt. — A dobozban rádióleadó van. Ezt nem hallgathatom el maga előtt. Tudnia kell, hogy milyen kockázatra vállalkozik. — Tudom mivel járhat... De bocsásson meg, hol volt tegnap este? Hol töltötte az éjszakát? — Valami ház romjai között... — És természetesen egy falatot sem evett, gondolom. Aszker nem válaszolt Stalecker felállt. — Menjünk. Kimentek az utcára, s hamarosan a virágoskerttel körülvett ismerős kis házat pillantotta meg Aszker. Stalecker kinyitotta az ajtót, s előre engedte Aszkert. Bertha már jött is elébük. Stalecker bemutatta neki a vendéget. — Bertha — mondta Stalecker a feleségének, — most veled, kettesben elmegyünk Lizelhez. A vendégünk addig itt marad. — Először talán meg kellene ebédelni nem? Bizonyosan a vendég is megéhezett már. — Nem. — Stalecker pillantást váltott Aszkerral. — Majd utána ebédelünk. Míg el nem felejtem, hozz magaddal egy nagyobb táskát. Veszünk valamit útközben. Bertha indult öltözködni. — Frau Lizelnek, — szólt Aszker — semmit sem szabad tudnia erről a rádióról. — Értem... De magának át kell öltöznie. Ahogy nézem, a termetünk egyforma, csak én valamivel testesebb vagyok. Mindjárt hozok valamit. (Folytatjuk) «Mmuumi- nuwiiwuiiw 'Wmiiiiiiuwi» ««whiwhihii. immwi» 'Mimmii» «awiwmi» «Miiwmii» •hmimiii» mm#««»» umuuiwmiui» «hmm# «mmin«ni« .»»mnwi» uihmmuiu «tiiiiiiiiinu« iihiimdi» . nuniiHM; •iiiiiiiuuumuu, Jl ie&éti&MtyáU A SZEKSZÁRDI kék jelzés turistaösvényén haladunk. Festői tájakat látunk, amint az emelkedőkön lenézünk «a halványkék párát lehelő, zöldellő völgyekbe, katlanokba. Több kilométert hagytunk már a hátunk mögött, mégsem érzünk fáradtságot. S amikor utunk lefelé vezet és megpillantjuk a túloldali, hegynek beillő domboldal komor erdőségét, már tudjuk: a Sötétvölgyhöz értünk. Alkonyaikor ráveti árnyékát a rengeteg az idillikus völgyre. Talán innen a neve. Most azonban a napsugarak aranyözöné- ben fürdik a szép táj. Mint valamelyik alpesi tájkép kicsiben. Csak sokkal veszélytelenebb. Nincsenek zord sziklák és szakadékok. Jobbról lankás szőlődomb ereszkedik a lenti üdezöld mezőbe. Smaragdszínű tisztásokkal vegyes ligetek, cserjések váltják az erdőt és a baloldali bozótost. Fentről, a lejtő selymes tisztására jól odalátni: kiránduló szerelmes pár ül önfeledten, egy téli álmából ezután ébredő körtefa tövében. Továbbmegyünk. Az ösvény le. ereszkedik a völgybe, de mégsem egészen, majd ismét felfelé tart, a baloldali cserjés erdőbe, A bokrok alatt és a fűben rengeteg ibolya kandikál felénk. S a lila, vagy a kékes árnyalatú virágok közül, hópelyhekhez hasonlóan kivirítanak a fehér ibolyák, a zöldből és lilából. Valódi »albino« ibolyák, a Sötét-völgy gazdag növényvilágának különleges ritkaságai. — Vajon mi a titkuk? De egyáltalán, van-e titkuk? A természettudomány bizonyára megmagyarázhatja szín- változásukat. Néhol virágszőnyeget alkotnak az ibolyaszínű társaik tömegében, vagy a tisztások sóskabokrainak szomszédságában. HÄBORITATLAN VADONBAN halad a turistaösvény. Egészen friss szarvasnyomra érünk Alig negyedórányival járhatott ott a nemesvad, úgy véljük. Nyomkeresőként szegődünk utána, mígnem eltűnnek a nyomok hirtelen, oldalt a sűrűben. Kis kopároson vadkan-túrásba botlunk. Ezek nem olyan frissek, nem pazarlunk rájuk időt. Inkább az erdő szárnyas kis énekművészeinek trilláit figyeljük. Ám egyszer csak elhallgatnak. Sas, vagy kánya vitorlázó repülőgéphez hasonlóan sikló árnyéka suhan a fák fölött és zuhanva eltűnik a szomszédos csúcs fái mögött. Odaát tragédia történik ebben a percben. Vagy csak fész. kére szállt a levegő haramiája? Tapossuk az ösvényt. Bozótos tisztásra, elhagyatott szőlőskert maradványaihoz érünk. Hirtelen emberi hangokat hoz felénk szaggatottan a szél. De milyen emberi hangokat. Egy őzike is, mintha szégyenkezve ugrana a sűrűbe. Talán a rókák is ijedten lapulnak tanyájukon. RIASZTÓ HANGOK. Megdöbbentő káromkodásokat, csúnya kifejezéseket hallunk. A völgy végén, fent a félig füves, félig bokros domboldalon, vagy öt-hat férfialak mozog az erdő alján. Még messze vannak, nem jól látni őket a bokroktól. Valamit szednek a fűben és botokat forgatnak. Csak nem kóborló csavargók? A hozzánk szűrődő beszédjükből azoknak gondoljuk őket. Nem árt óvatosnak lennünk, véljük. De az ösvény feléjük vezet, egyre közelebb a goromba hangokhoz. Amint felismerhetővé válnak, fellélegzünk: csavargó banda helyett Robin Hood es Teli Vilmos mai követőire bukkantunk. íjászfelszerelésű diákgyerekek tanyáznak és ibolyát szednek az erdőszélen. A tetőre érve, elkanyarodunk a kék jelzéstől, s visszafelé indulunk a gerincen vezető szekér- útón. Erdőben haladunk és- mélyen beszívjuk a hódító tavasz balzsamos illatát, a meleged'' föld párolgását, a bontakozó rügyek és a fű szagát. A Nap csókjaira, szinte szemlátomást éled, percről percre öltözik bűbájos köntösébe a természet Mintegy varázsütésre jelennek meg a többi pompázó vadvirágok: a tavaszi hérics aranysárga szirmai, a kék színű harangvirág ás a vadnárcisz. A SÖTÉT-VÖLGY »kapuja« fölött kiadós pihenőt tartunk# Hosszan gyönyörködünk a lenti táj szépségében, felülről. S íme, megjelennek a »csavargók« a felfelé vezető ösvényen. Közvetlen mellettünk haladnak el, a tisztességtudóan köszönnek. Fel- szedelőzködünk és arra gondolunk: — Ejnye fiúk. hát nem viselkedhetnétek íev egymásközt is? Azt hiszitek, hogy a durva beszéd férfiasabb? Visszataszító az még az erdőben is. Nem illik hozzátok és az ibolyacsokrokhoz, amelyeket bizonyára az édesanyátoknak szedtetek. Úgy bizony. Ballabás László