Tolna Megyei Népújság, 1963. március (13. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-17 / 64. szám

5

A TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

ODALMI MEIJ^ÉKLETJE

Áviilhatatlan érdemek

— Makarenko születésének 75. évfordulójára —

|y|;g a polgári pedagógiai

szakírók is fejet hajtanak óriási elméleti életműve és gyakorlati pedagógiai tevékenysége előtt. Nevelő kommunáinak híre messze földre, szinte a világ minden tájára eljutottak. S lehet, sőt biztos, hogy a néhai kétkedők is mára elismerték: az 1888. március 13-án, Ukrajna Belopolje nevű helységében született Anton Szemjonovics Makarenko, avul- hatatlan érdemeket szerzett a marxista pedagógia megalkotásában.

író, etikai gondolkodó, elméleti és gyakorlati nevelő volt egyszemélyiben. Közvetlenül a forradalom után olyan nevelési elveket valósított meg sikerrel, amelyeknek bevezetése, alkalmazása nagyjából még most kerül sorra olyan országokban is, ahol az erről szóró statisztikák szerint leginkább kialakultak, s a gyakorlatban már kielégítő eredménnyel vizsgáztak, az élet követelményeinek nagyjából-egé-szé. böl megfelelő oktatási, nevelési rendszerek sajátos pedagógiai felfogások.

Örökké előttem él az emlék, amikor Az új ember kovácsa című nagyjelentőségű műve szinte berobbant a magyar életbe, mint a szocialista nevelési módozat követe, előhírnöke. Szakkörökben, de laikusok között is olyan visszhangot váltott ki, amilyet csak igazán nagy művek követőjeként tapasztalhattunk. Talán Rousseau: Emilé című, a nevelési elveket tartalmazó munkája váltott ki akkora rokon- és ellenszenvet a maga korában, a XVIII. század végén, mint Az új ember kovácsa. Csakhát azok az elvek, amelyeket Rousseau kifejtett. elvek maradtak. Gyakorlati alkalmazásuk még a felvilágosodás vagy az azt követő francia polgári forradalom idején sem vált lehetségessé. Pedig Goethe a nevelés lexikonénak és irányadó tankönyvének nevezte Rousseau alkotását.

Évforduló alkalmával akarat^ lanul is féktelenné válnak a szavak. Hajlamos arra az ember, hogy ilyenkor még a kevésbé jót is úgy állítsa- be, mint a legjobbat. ' Mert az emlékezés prizmáján át egy életmű más képet mutat, mint valóságos állapota. Ám Makarenko munkásságának méltatása esetében nem kell félni ettől. Az életmű önmagáért beszél, s e nagy szellem nagyságát nem szükséges szavakkal nagyobbítani. Művéről, munkásságáról ragyogó bizonyítványt állított ki már és állít ki ezután

az élet. Bárhogy nézzük is: neve szorosan összefonódik a marxista pedagógia megalkotásával. S az a gyakorlat. amit ő folytatott, hosszú ideig példa lehet minden kor pedagógusa előtt.

Még a nem elfogulatlan külföldi szerzők is elismerik, hogy eszméi és meggyőződése gazdag személyes tapasztalatokból fakadtak. Továbbá azt is, hogy egész sokoldalú tevékenységének az volt a célja, hogy segítsen létrehozni az új, világosan kommunista embertípust. Meggyőződésem:‘nem is tűzhetett volna maga elé nemesebb célt a nagy társadalmi sorsforduló, a szocialista forradalom idején. S innen szól a ma pedagógusaihoz is.

Azt mondottuk fentebb, hogy Makarenko neve elválaszthatatlanul összefonódik a marxista pedagógia megalkotásával. S ezt legjobban abban véljük felfedezni, hogy sohasem tévesztette szem elől az egyén és a társadalom bonyolult dialektikáját. Az embert, még akkor is, ha olyan volt, mint az 6 kommunájának első növendékei, a társadalom termékének tekintette és egyben alkotó tagjának is. Az egyén és a társadalom kettősét pedig olyan objektumnak, amelyik nem független egymástól. Ebből a koncepcióból kiindulva hangsúlyozta pedagógiái elveiben és alkalmazta gyakorlatban azt a felfogást, hogy az embert már zsenge korában fel kell készíteni a társadalmi életre, arra, hogy a társadalom alkotó tagjává váljék. A marxizmus idevonatkozó tételei alaDján határozta meg a környezet hatását a pedagógus szempontjából. Még a társadalom perifériájára került gyermek esetében is azokat a környezeti mozgatókat igyekezett felfedezni, amelyek leginkább elvezettek jellemének magyarázatához, ahhoz a ponthoz, ahonnan vissza lehet vezetni az emberek egészséges közösségébe.

ki agyon nagy jelentőséget 1 ’ tulajdonított a társadalmi nevelésnek és a közösségi ön- kormányzatnak. Messze földről, szakértők által felkeresett kommunájában olyan közösséget ala. kított ki, amelyben a kollektív ráhatás, következtében etika. ellenes tettnek minősült a közszellem ellen cselekedni. S ez mégsem jelentette az egyéniség elsatnyu- lását, sőt szabad utat engedett kibontakozásának. Ha mást nem tett volna Makarenko, csak eny- nyit, munkásságát már ekkor is úgy kellene említeni, mint maradandót a pedagógia történetében.

Az előbbinél azonban jóval többet tett. Napjainkig ő valósította meg legteljesebben a marxizmus—leninizmus tanítását, a nevelés és a fizikai munka összekapcsolásáról — írja munkásságának egyik méltatója. De egyben azt is tudta, s felfogását mesteri módon is alkalmazta, hogy a munka bármily nemes erkölcsi tartalmú is, önmagában még nem személyiségformáló erő. Mint puszta fizikai erőkifejtés, nagyjából semleges folyamat. Alkotó erővé csak akkor válik, ha átgondolt nevelési folyamat részeként fejti ki hatását, s alkalmazásakor. megszervezése során érvényesülnek a szükséges nevelői megfontolások.

Társadalmi rendszerünk a tanügyi reformok korát éli. Olyasféle vajúdásnak tűnik ez. amiből egy minőségileg új, a régitől lényegileg eltérő oktatási, nevelési elvek születnek. A sok fontos, de apróbb részletkérdés közül egy nagyon jelentős érdemel említést. Az új általános, középiskolai, majd a később nyilvánosság elé kerülő főiskolai és egyetemi oktatási reform azt célozza, hogy a jelenleginél jobban és hatékonyabban kerüljön előtérbe a pedagógus, a nevelő alkotó munkája. Vagyis, az a tevékenység, amit Makarenko a gyakorlatban végzett, s szinte évülhetetlennek tűnő pedagógiai tanításaiban, mint alapelveket lefektetett. És egy másik fontos adalék: szocializmust építő társadalmunkban egyre sürgetőbben vetődik fel az emberek, gyerekek és felnőttek társadalmi nevelésének problémája. S mindez szoros kapcsolatban az élettel, a mindennapos gyakorlattal.

A

zt persze maid az évek, s egy kicsit az utókor dönti el, mennyire helyesek és időt- állóak reformjaink. A kezdeti eredmények azonban arra mutatnak nem járunk rossz úton. Több-kevesebb sikerrel alkalmazzuk a munkára neveléj elvét, a munka megszerettetésének, a társadalom alkotásai megbecsülésének felfogását. S ilyen helyzetben túlzás nélkül állítható: Makarenko nevelési elméletéből és gyakorlatából ma is sokat meríthetünk. Ha elhagyjuk, is a kornak már kevésbé megfelelő részleteket, az alapok feltétlenül nagy segítséget nyújtanak iskoláink, nagyjából elavult nevelési elveink megreformálásához, a társadalom kollektív tevékeny, ségében aktívan részt vevő szocialista embertípus kialakításához.

Ungi István

Egy meglepő adat jutott tudomásomra a közelmúltban.

1962-ben csak a szekszárdi járás földművesszövetkezeti boltjaiban 260 ezer forint esett ki a jövedelemből különböző ■ hiányok miatt. Megtartottak az év folyamán 1030 leltárt, s ennek 19 százaléka, szám szerint 190, hiánnyal zárult.

Elengedhetetlen, hogy a kereskedelmi munkában ilyen, vagy olyan okok miatt ne forduljon elő valamilyen mérvű kiesés. Az okoknál azonban minden esetben keresnünk kell azt az egyediséget, amely azt dönti el, hogy a munka összetorlódása, esetleg a szakképzet- lenségböl eredő felületesebb végzése, szándékos emberi gondatlanság, avagy éppen társadalomellenes, rossz szándék idézi elő a hiányt. Ebben az esetben nagyjából erről van szó. Nézzünk egy felsorolást. Dátaszéken 82 000 forint hiánynyal zárták az évet, s ebből a leperdi boltra körülbelül 50 000 forint jutott. S ez az összeg — mint az majd a bírósági eljárás során is bizonyára kifejeződik, vagy talán már ki is fejeződött —, sikkasztás következtében adódott.

Néhány éve gazdasági és politikai zűrzavarok közepette, szinte naponta hallottunk olyan esetekről, amikor önös érdekből valaki a köz vagyonához nyúlt, s a maga hasznára próbálta fordítani azokat az összegeket, amelyek egész társadalmunk érdekeit szolgálták. Azóta nagy lépésekkel haladtunk előre. Rendbe jöttek nálunk a gazdasági vonatkozású dolgok, a gazdálkodás egyensúlyba került. Csökkent a visszaélések száma, de nem olyan mértékben, mint azt a társadalmi közszellem jelenlegi állapotából származóan joggal elvárhatnánk. Erre mutatnak ezek a hiányok is.

A fentiek azonban korántsem adnak kellő magyarázatot. Nem is adhatnak, hiszen az általános jelenség nem a sikkasztás, hanem a társadalmi vagyon fokozott megbecsülése. S e folyamat közben találkozunk olyan kirívó esetekkel, mint a szóban- forgó leperdi.

Próbáljunk meg azonban mélyebben az okok mögé nézni. Általános tapasztalat, hogy a gazdasági jellegű bűncselekményeknél az okokat sohasem a kenyérgondok adják, hanem valami más, gyakran ital, nő, fényűzésre törekvés, valamiféle sajátos, úri életmódra való igyekezet. Aki ezeket a törekvéseket igyekszik megvalósítani, az nyúl a közösség vagyonához. Számunkra azonban nem közömbös és nem is lehet az, hogy ezek az emberek milyen mértékben és hogyan károsítják meg azt a kollektívát, amelyiknek a vagyonát tulajdonképpen őrizniük, gyarapitaniok, kamatoztatniok kellene.

S itt jelentkezik egy másik probléma, amit úgy szoktunk

nevezni, hogy az ellenőrzés. Azt mondtuk az előbb, hogy 1030 leltárból 190 zárult hiánnyal. Ebből joggal vonhatnánk le azt a következtetést, hogy az illetékes ellenőrző szervek sokat tesznek annak érdekében, hogy megszűnjenek a korábban említett jelenségekhez hasonlóak. Ám, de itt is van mindjárt egy kérdés. Bármenynyire furcsának tűnik, fel kell tenni: miért csak a leltározás alkalmával derül ki, hogy ebben, vagy abban a boltban a boltvezető visszaéléseket követett el? Szakembereknek látni kellene már ezt a leltárt megelőző jelentésekből is, mert szinte elképzelhetetlen, hogy reálisan annyira felduzzadjon egy bolt tényleges készlete, mint azt a papírok mutatják.

Van azután egy másik jelzés is. Szintén tapasztalat, hogy a saját anyagi érdekeiket hajhá- szó, s ezért bűncselekményeket elkövető emberek csak egy ideig óvatosak. Később biztonságot éreznek, s a korábbinál sokkal költekezőbb életmódot élnek. Nehogy azt higgye valaki, hogy valamiféle gyanakvás, vagy „mindenki gyanús, aki él” gondolatot akarunk elhinteni. Szó sincs erről. Pusztán csak a társadalmi felelősség, s egy kicsit az emberek egymás iránti felelősségét szeretnénk példázni. Mert bárhogy kerülgetjük a kérdést, ezekhez a dolgokhoz ennek is van köze.

Szakemberekkel beszélgettünk a gazdasági jellegű bűn- cselekményekről. Azt mondották, azért is előfordulhatnak ezek, mert az ellenőrzés hatékonysága nincs még olyan állapotban. mint az ellenőrzés szervezete. Gyakran csak felszínes, a lényeget alig-alig érintő vizsgálatokkal és ellenőrzésekkel lehet találkozni. Ahol pedig lazaság mutatkozik az ellenőrzésben, elöbb-utóbb jelentkezik a nemtörődömség a munkában is. S ezek együttesen könnyen vezethetnek oda, hogy felelőtlen, önös érdekeket haj- hászó emberek hozzányúlnak a közösség vagyonához.

Számoljunk egy kicsit. A szekszárdi járásban az esztendő végén 16 000 tagot számláltak a földmúvesszövetkezetek. Erősödik, terebélyesedik ez az intézmény, s hamarosan még az olyan problémákat is meg tudja majd oldani, mint a szolgáltatás a falvakban, vagy éppen a kölcsönzés, vagy más, ehhez hasonló, mindennapos dolog. Az azonban a gazdálkodás eredményétől, eredményességétől függ elsősorban, hogy mikor. S ha ez a 260 000 forint, amiről írásunk elején említést tettünk, a 16 000 tag közös tulajdonában maradhatott volna, sokkal hamarabb megoldást nyerhettek volna azok a problémák, amelyek ma a falvakban következő feladatként a földművesszövetkezetek előtt állnak.

SZOLNOKI ISTVÁN

Ady nevezte így, „lángoló magyar zseninek", s a jelző találó, mert Bródy Sándorban valóbhn volt valami örök lobogás, amelynek tüzét most is érezzük munkáiban. Az ember is ilyen lehetett, s ilyennek írja le első találkozását vele Hunyady Sándor, természetes fia. „Felállt a díványról, odajött hozzám. Megfogott, fölemelt a magasba, aztán a mellére ölelt, s olyan viharosan, összecsókolt, hogy alig győztem az arcomat törölgetni. Éreztem a bőre hideg-melegét, borotvált áíla szúrását. Szivarillatot éreztem. Egészen közelről szemembe villogott a szép vendég szeme, amely olyan fényes, fekete volt, mint egy szem dió- kompót, a sűrű, barna szirupban.”

Ilyen volt Bródy Sándor, akiről azt is írja fia. hogy „maga volt a napsütött, tűzben szikrázó élet. Barna volt, karcsú, izmos

i „lángoló magyar zseni“ emléke

és indulatos.” Ma is legendák, anekdoták százai keringenek róla, de örökül hagyott művei egyre tisztább, egyre maradandóbb fényben mutatják meg igazi arcát.

Jókai követőjének vallotta magát, végtelen tisztelettel csüg- gött Jókain, de ha kettejük életművét egymás mellé állítjuk, egészen más világ tárul ki előttünk. Jókai a mese gáttalan áradását jelenti, s minden sora felett bölcs kiegyensúlyozottságának mosolya lebeg. Jókai számára a jövő század regénye a fantasztikumokat jelentette, mert gyökerei még a századelő patriarchális viszonyaiba nyúltak le, s igazán a régi patriarchális nemesi életet ismerte és szerette. Milyen

messze van mindettől Bródy, nemcsak szemléletben, hanem stílusában is! Mert Bródy az első modern írónk, aki tudatosan törekszik európaiságra, aki a nagyvárosban érzi magát otthon, s a modern lélektan eszközeivel dolgozik.

Jómódú egri polgárcsaládból származott, s szinte szeme előtt játszódott le a polgárosodás folyamata. Apja az egri zsidó hitközség egyik alapítója, módos kereskedő, s a családban több teológus is akad. De a fiatal Bródy az egri katolikus gimnázium növendéke lesz, s a családi jómód nem tudja átsegíteni a pályakezdés nehézségein. Irno- koskodott, újságíróskodott, s huszonnégy esztendős volt, amikor első könyve, a Nyomor megjelent.

Rengeteget írt, elég maga-szer- kesztette folyóirata, a Fehér Könyv, regényei, novellái, drámái, hírlapi cikkei sorát idézni. S ennek a gazdag életműnek igazi értékét az adja, hogy Bródy- val kezdődik az az új áramlat irodalmunkban, amely egyaránt szakít Eötvös és Kemény szemléletmódjával és a Jókai—Mikszáth vonallal. Bródyt általában a magyar naturalizmus megteremtőjének szokták tekinteni, ennél azonban több. Végeredményben nem elégedett meg a valóság fo- tografikus rögzítésével, nem elbeszélni akart csupán, hanem összegezni egy kort, amely a magyar polgárság kialakulását jelentette. Sajátos stílust teremtett ehhez; ez már nem Jókai vagy Mikszáth adomázó modora, hanem tudatosan formált írói stílus, melyet szándékosan hígít az utcanyelv fordulataival. Ez néha nehézkessé, fárasztóvá, de mindig kifejezővé és főleg eredetivé teszi stílusát, s kiválóan alkalmas arra, hogy sajátos légkört teremtsen.

Gazdag, változatos írói pályáján néhány igazi remekmű is született, sőt úgy érezzük, hogy az igazi Bródy csak most kerül egyre közelebb hozzánk. Az ezüst kecske, A tanítónő, a Dada, s jónéhány remekbeszabott novellája^ nemcsak pályájának kiemelkedő alkotása, hanem irodalmunknak is maradandó értéke.

Száz éve született, s centenáriumát az olvasók egyre gyarapodó tábora ünnepeli.

(cs.)

♦