Tolna Megyei Népújság, 1963. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-24 / 46. szám
4 fOLNÄ MEGYEI NÉPÚJSÁG 1963. február 21. A MERÉNYLŐK FUTÓ PILLANTÁSRA SE méltatjuk áldozataikat, vérzett-e VELÜK A ROLYO, VARY SEM, ERYRE MERY. ™ Majd ez -• A KIS MŰSZER . ELINTÉZ MINDENTi Ne a szád járjon, siess/ Vary két perc múltán az VISSZANYERI ESZMELETÉT. K KOSOK MÁR ELTŰNTEK. HALL A FÜLE MELLETT. RÖÍ VAN SZŐ, DE AHHOZ A KEZET MERMOZD/TSA. Barátságos arcot kérek! Hát lehet ellenállni e kedves felszólításnak? — Két nap múlva lehet a képért jönni — mondja a nyugta átadása közben . Papp Tériké. A fiatalabb legénykék megkísérlik a kérdést: hamarabb nem ta• lálkozhatunk? Tériké ilyenkor szigorú tekintettel utasítja vissza a randevút. Nem követhet el ilyen „könnyelműséget”, hiszen szabad idejének nagy részét a tanulás köti le. Másodéves ipari tanuló a Pombó- vári Vegyesipari Ktsz-ban. Most ■ 'meg éppen van mit pótolnia. Be- ••teg volt. * A tanulmányi eredmény javítása . mindenképpen érdeke Terikének. Ha jobb az eredmény, több a „tanulópénz”. A négyes átlaggal havonként 210 forintot kapott. S ennyi zsebpénz már elkel egy tizenhét éves lánynál. Hát még annak, akinek olyan nagy tervei vannak, mint neki. ■ — A barátnőmet akarom meghívni a nyáron Csehszlovákiából. — Közelebb nem akadt barátnő? — De igen, csakhogy ez a barátság hetedik éve tart. Még az általános iskolába jártam és mint úttörő vettem fel a kapcsolatot Szabó Gizellával, a Csehszlovákiában élő magyar kÉ nyal. Tavaly nyáron vendégük voltam, ez volt az első külföldi utam. Illik viszonozni vendéglátásukat. Messze van még a nyár, de Tériké szorgalmasan készül a barátnő fogadására. S tartogathatna-e kedvesebb meglepetést számára, mint egy fényképalbumot, amelyben megörökíti községét, a megye tájait. A fényképészipari tanuló kislány, felvételeivel nem vall szégyent barátnője előtt sem. Az idén már kilenc camping ál! hazánkban a külföldi turisták rendelkezésére Eddig Magyarországon két camping: a tihanyi és a balatoníöld- %vári állt a külföldi turistáit rendelkezésére. Az érdeklődés azonban nagy mértékben fokozódik külföldön a magyarországi sátorozás lehetőségei iránt s ezért az idén már kilenc tábor várja a külföldieket. Közülük kettő a Duna partján, a főváros közvetlen közelében: az egyik a Római parton, a másik a Szentendre feletti kis Pap-szigeten. Ugyancsak a külföldiek számára tartják fenn az agárdi, valamint Pécs mellett az abalígeti tábort. A Balaton mellett az eddigi kettőn kívül még Balatonfüreden, Bogláron és Fonyód-Bélatelepen verhetik fel sátraikat a más országokból érkező vendégek. Mindenütt lesz lehetőség a gépkocsik parkírozására, mindegyik táborban van vízvezeték, zuhanyozó és egyéb higiéniai berendezés. Mind a kilenc tábor május 29-től, szeptember 25-ig áll a külföldiek — egyidejűleg összesen mintegy 8000 turista — rendelkezésére. A. SZOLZSEMY1CI\ Fordította: Peters Magda, Hetényi Pál, Dosek Lajos, Murányi Bea. VALENTYIN IVANOV tudományos—fantasztikus regénye nyomán írta CS. HORVÄTH TIBOR, rajzolta: SEBÖK IMRE------1 9 — ■■ -----E lőzmények: A Rajna-parti várkastély ódon falai modern gépóriásokat, egy gigantikus sugárágyú első, még nem egészen tökéletes mintapéldányát rejtik magukban. Feltalálói a szörnyű fegyvert szovjet területen végzett rombolással készülnek kipróbálni. A krasznosztavszki Különleges Ren. deltetésű Erőmű tudósai felfigyelnek a veszélyre. XLI, —1 Ivan Gyenyíszovics! Nem azért kell imádkozni, hogy csomagot kapjunk vagy külön adag levest Amit az emberek sokra tartanak, Isten szemében hívság! Lelkiekért kell imádkozni: hogy az Ur kiűzze szívünkből a gonoszt ... — No figyelj ide. Nálunk, a polomnai templomban a pópa ... — A pópádról ne beszélj! — kéri Aljoska, még a homloka is ráncba,szalad a fájdalomtól. — De, csak hallgasd meg. — Suhov felkönyökölt. — Polomná- ban, a mi egyházközségünkben nincs gazdagabb ember a pópánál. Ha például elhívnak tetőt fedni, az emberektől napi 35 rubelt kérünk, de a pópától százat. Még csak meg sem nyikkan. Ez a polomnai pópa három városban, három nőszemélynek fizet tartásdíjat, s a negyedik családjával él. Még a püspök is cimborái vele, a pópánk nyújtja oda a püspöknek a zsíros mancsát. És a többi pópát, ahányat csak küldtek, mind elmarta, senkivel sem akar osztozkodni... — Minek beszélsz nekem a pópáról ? A pravoszláv egyház elszakadt az evangéliumtól. Nem sittelik le őket, mert nem szilárd a hitük. Suhov nyugodtan nézte, dohányozva, Aljoska felindulását. — Aljoska, — s félretolta a baptista kezét, arcába fújta a füstöt. — Nem vagyok én Isten ellen, értesz engem. Szívesen hiszek én Istenben. Csak a Paradicsomban meg a pokolban nem hiszek. Miért néztek bennünket tökfilkóknak, miért meséltek Paradicsomról, meg pokolról? Ez az, anú, nem tetszik nekem. Suhov megint a hátára feküdt, a hamut a feje fölött óvatosan leszórta a priccse és az ablak közé, hogy ki ne égesse a kapitány holmiját. Elgondolkodott, nem is hallotta, mit hadar Aljosa. — Száz szónak is egy a vége, — mondta ki, akármennyit imádkozol, nem vesznek le a büntetésedből. Úgyis le kell ülnöd, első perctől az utolsóig. — De ezért nem is kell imádkozni! — szörnyül ködik Aljoska. — Minek neked a szabadság? Odakint elfojtja a gyom a hitedet! Örülj, hogy börtönben vagy! Itt van időd lelkedre gondolni! Pál apostol is azt mondta: „Miért sírtok és miért szomorítjátok szívemet? Nemcsak fogságot szenvedni, de meghalni is kész vagyok Urunkért, Jézusért!” Suhov hallgatagon nézte a mennyezetet. Már maga sem tudta, kívánja-e a szabadságot, vagy sem? Eleinte nagyon kívánta és minden este számolgatta, hány nap telt el, hány nap van még hátra. Aztán megúnta. Aztán kezdett rájönni, hogy haza úgysem engedik a magafajtát, száműzetésbe küldik. És hol lesz jobb az élete, itt-e vagy ott, azt nem tudni. Csak akkor szeretett volna szabad lenni, ha hazamehet. Haza meg nem engedik ... Aljoska nem hazudik, hangján is, szemén is érzik, hogy örömmel ül börtönben. — Nézd, Aljoska, — magyarázza neki Suhov, — nálad ez valahogy rendjén van: Krisztus azt parancsolta neked, hogy ülj a sitten, Krisztusért ülsz. De miért ülök én? Azért, mert negyvenegyben nem készültek fel a háborúra? Ezért? Mit tehetek én erről? — Úgy látszik, nem lesz második számlálás... — dörmögött a priccséről Kilgas. — Az ám! — felelt Suhov. — Fel kell írni a kéménybe korommal, hogy nincs második számlálás. — És ásított: — No, aludjunk. De ekkor az elcsendesedő, el- nyugvó barakkban lármát hallottak a külső ajtótól. Berohantak a folyosóról ketten, akik a válen- kiket vitték el és kiabálnak: — Második számlálás! Már jön is mögöttük a smasz- szer: — Átmenni a túlsó felébe! Pedig már volt aki aludt! Felmordulnak, válenkibe dugják lábukat (a vattamadrágot úgysem veszi le senki — anélkül megfagynának a pokróc alatt.) — Fuj, átkozottak — káromkodik Suhov. De nem haragszik nagyon mert még nem aludt. Cézár csak felnyújtja a kezét és két süteményt, két darab cukrot, meg egy kerek szelet kolbászt rak föl. — Köszönöm, Cézár Markovics, — hajlik le Suhov az ágyközbe. — A zsákocskáját meg adja föl ott a fejem alatt biztonságban lesz. (Felülről nem csórják el olyan hamar, meg aztán ki is keresgélne Suhovnál?) Cézár feladta Suhovnak bekötözött, fehér zsákocskáját. Suhov a matraca alá dugta és még várt, míg több embert átkergetnek, hogy kevesebbet kelljen mezítláb állnia a folyosón. De a smasz- szer kiszúrta: — Hé, ott! A sarokban! És Suhov könnyedén, mezítláb a padlóra szökött (olyan jól elhelyezte a válenkijét meg a kapcákat a kemencén, kár lenne leszedni). Igaz, meg is szokta, nem tart soká a dolog. A mamuszt úgyis elveszik, akinél nappal megtalálják. Azok a brigádok, amelyek szárítóba adták a válenkiket, szintén jól néznek most ki, mamusz- ban, puszta kapcában, vagy mezítláb. A TUDÓS SERJtSÉRÉRT KIÁLTANA. DE... — Hé! No! — ordított az őr. — Lazsáltok, dögök? — duplázott rá a barakkfelelős. Valamennyitiket átkergették a barakk másik felébe, az utolsókat a folyosóra. Suhov is itt állt a falnál az árnyékszék mellett. Lába alatt vizes volt a padló hideg húzódott be az előtérből. Mindenkit kihajtottak és a smasszer meg a barakkfelelős mégegyszer bement megnézni, nem bújt-e el valaki, nem lapul-e valaki egy homályos kuckóba és alszik. Mert ha kevesebbet számlálnak, baj van, ha többet számlálnak, akkor is baj van, újabb számlálás jön. Körbejártak, visz- szatértek az ajtóhoz. — Első, második, harmadik, negyedik... Most már gyorsan beengedik őket, egyenként. Tizennyolcadiknak Suhov is benyoma- kodott. Futás a priccshez, már a hágcsón a lába, — hopp! — már fent is van. No, jó. Visszadugja a lábát a pufajka ujjába, rá a pokrócot, arra a buslátot, aludjunk! Most majd a barakk másik felét hajtják át a mi felünkbe, de ez már nem a mi bajunk. Cézár visszaért. Suhov leengedte neki a zsákját. Aljoska is visszatért. Olyan tu- tyi-mutyi, mindenkit előre enged, keresni meg nem tud. — Nesze, Aljoska! — és odaadta neki az egyik süteményt. Aljoska mosolyog. — Köszönöm, — De hiszen magának sincs! — Edd csak meg! Ha nekünk nincs, valahogy csak szerzünk. ö meg a darabka kolbászt a szájába! Rágja! Rágja! Húsillat! És húslé, igazi. Ide ment, a hasába! És már nincs is kolbász.' A többit — gondolja Suhov — majd kivonulás előtt. És a fejére húzta a vékony, piszkos pokrócot, mór oda sem figyelt, ahogyan a priccsek köze megtelt a barakk másik feléről való zek-ekkel; várják, hogy az ő részüket is ellenőrizzék. Elaludt Suhov, édes-elégedetten. Sok minden jó érte a mai napon: nem zárták karcerbe, a brigádot nem hajtották a szocvároskába, ebédnél kását szerzett, a briga- déros jól megbulizta a százalékot, a falrakás vígan ment, nem bukott le a pengével a motozásnál, este Cézártól keresett, dohány- kát is vásárolt. És nem lett beteg, erőre kapott. Elmúlt egy nap, felhőtlen, csaknem boldog. Rabsága, első percétől az utolsóig, háromezer-hatszáz-ötvenhá- rom ilyen napból állt. A szökőévek miatt jött hozzá még három. (Vége!) ÓXER LABORÁNS KÖRÜLNÉZ, A RYIL- IALK K&TVERÉST 'VOMBAN ÉRTI Ml SINCS EREJE, HORY
