Tolna Megyei Népújság, 1963. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-11 / 8. szám
J963. .Január 11. TOLNA MEGYEI NEPŰ.TSAÖ 5 Nagy utat tettünk meg a törvényesség terén Or. Szilcz Ákos megyei főügyész nyilatkozata A tanácsválasztási előkészületek idején sok szó esik a törvényességről. Ezzel kapcsolatban nyilatkozatot kértünk dr. Szilcz Ákos megyei főügyésztől. — Hogyan változott, a megye törvényességi helyzete az elmúlt négy év során? — Az ellenforradalom után megkezdett úton tovább haladtunk, előre. Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az elmúlt négy év, a most lelépő tanácsok mű. ködösének időszaka, a törvényesség megszilárdítása szempontjából is gazdagabb volt, mint bármelyik korábbi tanácsi ciklus. Ez egyenesen fakad a párt politikájából. A Megyéi Pártbizottság például rendszeresen figyelemmel kísérte, hogy a tanácsok a törvények szellemében tévékeny- kednek-e. Az ügyészségi szervek, mint a törvényesség betartására hivatott intézmények is teljesítették feladatukat: állandóan őrköd tek a törvényesség felett. Vizsgálataink során megállapítottuk, hogy a Megyei Tanács és a Végrehajtó Bizottság rendszeresen értékeli, elemzi saját munkáját. Megvizsgálják, nem követtek-e el valamit a törvényesség ellen. Ha valahol mulasztást tapasztalnak, a felelősségrevonás sem marad el. A mulasztások — az ügyészségi vizsgálatok megállapításai szerint — rendszerint jóhiszemű félreértésből, vagy a rendelkezések hiányos ismeretéből adódtak. — Mit állapított meg az ügyészség a rendőrség munkájával kapcsolatban? — Az ügyészség, a törvényes előírásoknak megfelelően törvényesen felügyeletet gyakorol a rendőrség vizsgálati munkája felett. Vizsgálataink azt tükrözték, hogy a rendőrség minden területen a törvényes előírások szerint jár el. Ez igen jelentős fejlődés, mert hiszen — ezt mindenki tud. ja _ volt időszak, amikor a hatóságok gyakran megsértették a törvényességet. A rendőrségre 1958 után az a feladat várt, hogy Négyszáz bélyegárusító automatát szerel lel az idén a posta a fővárosban és vidéken A posta-fejlesztő mérnökeinek egy csoportja éveik óta foglalkozik a posta munkáját könnyítő, s a közönség kényelmét szolgáló automaták előállításával. A múlt évben hatvan képeslap-automatát szereltek fel a fővárosban, smost újabb hatvanat gyártottak a vidéki postaigazgatóságoknak. A múlt év végén elkészült a húsz filléres bélyegárusító próbasoro- zat is. Az automatába tekercsben, egyszerre ezer bélyeg fér el. Az idén a járműtelepi műhely a terveik szerint négyszáz ilyen automatát gyárt, s köztük már nemcsak húsz, hanem negyven- és hatvanfilléres bélyeget árusító berendezés is lesz. Az új automatákat először a képeslap árusító gépeik mellé állítják, később pedig már „házon kívülre”, a posta- hivatalok falára is szeretnek fel belőlük. a lehető legszélesebbre fűzze kapcsolatait a dolgozó néppel, s a bűncselekmények felderítésé mellett a lakosság széles tömegeinek bevonásával küzdelmet folytasson a bűncselekményes megelőzése érdekében. Feladatát teljesítette. Erre mutat, hogy sikerült megteremtenie az önkéntes rendőri hálózatot, s az eredményesen működik. A tömegkapcsolat azonban más tekintetben is megnyilvánul. A rendőrségi eljárásokról elmondhatjuk, hogy törvényesek: ha valaki ellen eljárást indítanak, minden esetben megállapítható a bűncselekmény alapos gyanúja. A törvényesség megszilárdulásához tartozik az is, hogy egy-egy bűnöző esetében felderítik a különféle személyi körülményeket, s általában az elkövetés : okait. Különösen az új BTK és BE megjelenése jelentett nagy előrehaladást. E törvénynek megalkotása a legutóbbi országgyűlés érdeme. — A lakásügyi törvényekkel kapcsolatban mit tapasztalt az ügyészség? — Igen örvendetes, hogy a vitás ügyek száma rohamosan csökken. Ez annak a következménye, hogy a tanácsok igazságosan, törvényesen intézik az ilyeh ügyeket. Különösen Dombóvárott voltak jó tapasztalataink. Kétségtelen, néha adódik probléma, Sőt e tekintetben egy-két, hangsúlyozóm, csak egy-két törvénysértő eljárással is találkoztunk. Ennek a hátterében azonban az a tény volt, hogy még mindig nincs elég lakás. Az utóbbi években jelentősen javult a lakáshelyzet megyénkben, tehát az okok is megszűnőben vannak, sajnos, a régi mulasztás pótlásához azonban sok időre van szükség. A tanácsok a szűk lehetőségek közt is igyekeznek a, lehető, legbecsületesebben intézkedni. — A tanács- és végrehajtó bizottsági üléseken általában sok határozat születik. Mi ezeknek a sorsa? — Mindenekelőtt tisztázni kell, hogy a határozatok meghozatalánál, akármilyen kérdésről is legyen szó, szigorúan ragaszkodnak a törvényes előírásokhoz. A Megyei Tanács és a Végrehajtó Bizottság például rendszeresen hozott határozatot az elmúlt négy évben. Köztük egyetlen egyet sem találtunk olyat, amelyik törvény- sértő lett volna. Ugyanezt tapasztaltuk a járási tanácsoknál is. A községekben néhány határozatot nem lehetett jóváhagyni, de ezek száma elenyésző vrolt. Nem tapasztaltunk a határozatokban részrehajlást sem. A határozatok jelentős része nem kérelemmel, beadvánnyal kapcsolatos, hanem a gazdasági, kulturális tevékenységet segítik. Ezek a határozatoK mind jók voltak, megfelelő alapot nyújtottak a feladatok megoldásához. A határozatokat azonban nemcsak meghozták, hanem rendszeresen ellenőrizték azok végrehajtását. A Megyei Tanács elnöke például minden ülésen számot adott a lejárt határidejű határozatok sorsáról. Az esetek túlnyomó többségében végrehajtásról számolhatott be. a kivételek pedig előre nem látott akadályokból fakadtak. — A tanácsi szervek különféle üléseit hogyan értékeli az ügyészség? — A tanácstörvény előírja hogy az üléseken mindig a soron lévő legfontosabb feladatokról kell tanácskozni, határozni, s ez is ' a tanácsi demokratizmus egyik fokmérője. A tanácstörvényben előírt ülések többségét megtartották Tolna megye területén, s azokon rendszerint széles körű vita bontakozott ki. Az üléseken mindenki bátran elmondhatta és elmondta a véleményét. Az nem fordult elő, hogy ezért valaki is hátrányt szenvedett volna, a kiskirályós- kodó szellem ismeretlen volt a megye tanácsi életében. A legkülönfélébb napirendi pontok szerepeltek a kereskedelem helyzetétől kezdve a munkaügyi kérdésekig. Talán az'ipari kérdátek- ■fcfeí kellett volna egv kicsit ,4őbr, bet foglalkozni. Mindebből lakod, 'hogy az egyes tanácsi' vezetők külön-külön is mindent meg. tettek a törvényes előírások betartása érdekében, még akkor is, ha közben ilyen, vagy olyan okból néhány vezetőt el kellett távolítani a tanácsi apparátusból. — A jövőt illetően? — A VIII. pártkongresszus határozatai alapján a tanácsi életben mindinkább előtérbe kell kerülnie a gazdasági szervező munkának és e munka törvényességének is nagyobbak a követelményei. . Bod a Ferenc A Bonyhádi Ruházati és Szolgáltató Ktsz-ben több mint egy éve folyik a szalagszeríí termelés. A szövetkezet az idei év első negyedében 200(1 leányka-ruhát és 1000 blúzt készít. Ezenkívül 7500 női kötényt gyártanak exportra, melyet az NDK-ba szállítanak. Képünkön a szalag alól kikerülő munkát kézi munkával befejezik, kézi-varrónők: Kocsis Ilona, Varga Erzsébet, Nagy Antalné és G. Kovács Györgyné. — — | ||—1[ ||—( |_, ..............|| ,01— ^ é s a hazaszeretet Valahányszor hazautazom a szüléimhez, újra és újra gyermeknek érzem magam, mintha egy lépést se tudnék, tenni a mama nélkül, Legtitóbb igen nehéz helyzetbe kerültem. Az egyik vasárnap délután éppen vasalni segítettem, amikor egyszer rsnk édesanyám elkomolyodott. — Jaj! Majdnem elfelejtettem a dolgr>~ríot! Holnap estére be kell adni! Hát így van ez, egyforma a diák, akár 6. akár 43 éves. Mert inai nyám 43 éves, nehéz, paraszti munkában megkérgesedelt kzzév-l újra fogja a vékptiy ceruzát, beült áé iskolapadba, és putrii ja, amit. elzárt előle a régi világ. Esténként előfordul ugyan, hogy el-elbóbiskol magyarázat közben, mégis érdekli minden, és úgy tud izgulni amiatt a bizonyos dolgozat miatt, mint pár évvel ezelőtt .én is izgultam. Magabiztosan felajánlottam a segítségemet, hisz Vörösmarty Szózatát jól ismerem, nem egyszer írtam dolgozatot erről a versről. Milyen a rendületlen hazaszeretet? — Petőfit, Aranyt, Kölcseyt idézek, részletesen elemzem a verset, és közben anyám ír, ír... azaz jegyzetel. Hiszen már nem is arról beszélek, mit írhatna a dolgozatba, hanem előadást tartok. És magabiztosságom egyszerre elszáll. Furcsa érzés segíteni egy diáknak, aki az anyám. Furcsa, hogy én segíthetek annak, aki eddfg nem fogadott el semmit, csak adni tudott. A hosszú léből édesanyám leszűrte a lényegei. Elkezdte egy idézettel, majd így folytatta: — Az igaz hazaszeretet a munkában nyilvánul meg. Aki, szereti hazáját, az nem hátrál meg a nehéz munka elől sem, Tanul, hogy tudásával is gyarapítsa az országot. Gyermekeit úgy neveli, hogy azok bárhová kerülnek' is, megállják helyükét, A hazaszé- .rető-ember mindig teljesíti kötelezettségeit a hazával szemben. — Nem, lesz ez kevés? — kérdem. — Nem. És igaza van. írtam már sok hosszú, magyaros, szabatos dolgozatot, sokra adtak tanáraim ötöst. De ez a kis dolgozat mindegyiknél többet, ér, még ha nem is feled meg teljes mértékben a jó fogalmazás követelményeinek, erre csillagos ötöst ad.vék. T. A. Ujváry Lajos festőművész kiállítása Hőgyészen A sikeres szekszárdi bemutatkozás után, a Béri Balogh Ádám Múzeumból most Hőgyészre kerülnek Ujváry Lajos festőművész képei. Ezzel a tárlattal a kiállító szülőhelyének tiszteleg, mert Ujváry Lajos, bár jelenleg a fővárosban él és dolgozik, hőgyészi származású. A kiállítás megnyitására délelőtt 11 órakor kerül sor, amelyet egy héten keresztül, tehát január 20-ig látogathat a hőgyészi művészetkedvelő közönség, a községi művelődési házban. BENÉPESEDETT a hónapokon keresztül elhagyatott Gerenyás- puszta. Az időközben kiürített lakásokat is elfoglalták, a füstölgő házkémények azt mutatják, hogy a puszta újra életre kelt. Takarmányosok és állatgondozók forgolódnak az istállók körül. A Jól kezdődött az új esztendő sáról _ tárgyal. Uj tervek, s új elgondolások merülnek fel, mert van mire tervezniük. A, gazdasági épületekkel megoldódóit, a férőhely, s adva van a ,lehetőség az állatállomány növelésére, ^ét- százról ezerre növelik. at Juhásza-! ... ... .... . tót,- harminchétről hetvenre a változást a puszta uj gazda), a doreletre. Most mar a többségük volt.) A tsz tagjai ugyanakkor szarvasmarha-állományt Hízó- szárazdi Búzakalász Tsz tagjai hazatalált, ugyanis ahogy látták látták, hogy addig, amíg ők férő- marhából az elmúlt évben leszer hozták magukkal. Eldőlt ugyanis a tsz vezetőségében és a gazdái- hely nehézséggel küzdenek, addig ződött .85 helyett az idén 50-re a vitatott kérdés. A Hőgyészi kodásban beállott változást, mi a községtől alig két kilométeres kötnek szerződést. Húsz hóidról, Állami Gazdaságtól a pusztát gaz- szerint az ígéret földjéből a való- távolságra lévő Gerenyás-puszta 49 holdra növelik a kertészetet dasági épületeivel és a szárazdi ság földje lett, visszaszivárog- gazdasági épületei az üzemegy- amelynek öntözését a csernyédi Búzakalász Tsz földjeivel köz- tak a faluba, s tsz-ben jelentkez- ség-rendszer megszüntetésével patak vize biztosítja, árasztásos vetlen határos 650 hold területet tek munkára. Ekkor újabb prob- csaknem kihasználatlanok. A módszerrel. csaknem költség- a szárazdi tsz-hez csatolták. . léma megoldása előtt állt a veze- korszerű vízvezetékkel ellátott mentesen. A szárazdi tsz-tagok új éve tőség. A napról napra szaporodó istállók üresen tátonganak. szerencsésen kezdődött. Birtokuk- tagokat, és a munkára jelentkező Ez volt az előzménye azoknak ^ ba vették a pusztát, benépesítek- családtagokat nem tudták meg- a tárgyalásoknak, amelyek a »aakazu KOaSEGBLIV gyöték az egy idő óta üresen tálon- felelőképpen foglalkoztatni, mert szárazdi Búzakalász Tsz tagsá- ]veresen megváltozott a tsz-tagok gó istállókat. Berendezkedtek az kevés volt a föld. gának megbízásából a tsz vezetői irodákban, s újból nyüzsög, él a - és az állami gazdaság vezetői puszta. A szárazdi tsz-ről az el- A TSZ-VEZETÖSEGNEK be- között folytait. Az ügyben többmúlt években nem sok jót lebe- csületére válik az a komoly erő- szőr megfordultak Budapesten a, tett hallani. A termelőszövetkezet feszítés, amit tett. A lehetőségek- Földművelésügyi Minisztériumakkori vezetőségének jobbadán a hez mérten növelték az állat- ban, mígnem az ügy részükre beszéd, az ígérgetés volt a fegy- állományt, -létesítettek húsz hol- kedvezően megoldódott, vere, amely mögött vajmi kevés das kertészetet, de mindez nem Jól kezdődött az új esztendő, bevolt a lényeg, a tett. A tagok — volt elegendő ahhoz, hogy a ' ........ találkozik, most már másként beszél egymással, mint' egy-két évvel ezelőtt. Akkor, abban az időben, számtalanszor voltunk tanúi ilyen és hasonló beszélgetésnek, »Nem tudnál barátom munkahelyet szerezni nekem is, ott, ahol té dolgozol? Ha csak , „ t. - — ta- szélnek bizakodással a szárazdi pJ nvfim rá m ahogy erről most mar beszelnek gok rendszeres foglalkoztatott- tsz-tagok, s erre a bizakodásra f fai„t - Y - hagynám is — menekültek az ígéret föld- ságát megoldják. Az állatállo- minden okuk megvan. ‘ ’ aJUl _______ Az el. lerol. Ki epitkezeseken, ki álla- mány további növelését egyrészt múlt évet eredményesen zárják, mi gazdasági dolgozóként kereste akadályozta a takarmánytermö Az év elején ígért — helyesebben meg a kenyerét, amit meg is terület hiánya, másrészt az álla a íalut«. Ma az elmúlt év gazdasági eredményeiről és előre nézve az idei év kilátásairól beszélnek az emberek, ha az utcán, vagy a , - tervezett munkaegység-részesedés, hnithnn január 13-án, vasárnap talált, de nem így a boldogulást, tok elhelyezés-ét sem tudták biz- a tsz életében először — telje- uotjás hanetán bőszéinek tosítani. Az egészségügyi szervek síivé lesz. A tsz főkönyvelője. ' J Visszahozta őket a faluba a csaA szálád szeretete, a föld és az, hogy áUandóan kifogásolták ugyanis, Várkonyi Henrik! a leltározó bi-’ neSafS*'föld^T^ságáník Sttük ^ llkást ^ kosrtoT hogy a községi istállókból kifo> ™-^jät összesíti. Az el. r^égzetf munka kinzettuic a lakást es kosztot, , ,. . nők, Deli Janos, a brigadvezetők- meeélhetéqt híd hivw+ani kevés pénz jutott haza a család- tó° tragya-le fertőzi a levegőt. iíei _ az új helyzetből adódóan e°e f f d biztosítani. nak." Emlékeznek v-issza a ván- (Ennek megszüntetése is időszerií — a lehetőségek jobb kihasználá- p m 1