Tolna Megyei Népújság, 1963. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-03 / 1. szám
4 foufA SflSÜfH KEW5H0 léöS. január 3, SZEKSZÁRDON a világhírű Tátrai-kvartett Pompás műsor lesz az 1962—63. hangversenyévad második felében Simándy József és Ágay Karola operaestje, Dénes Vera és Werner Mária ének- gordonkahangversenye, a Pécsi Díszt Ferenc kórus és Szimfonikus Zenekar együttes hangversenye, valamint, a kaposvári Szabó András zongoraestje után „félidőhöz" érkezik januárban az 1.962—63. évi szekszárdi hangversenyévad. Január 9-én, szerdán, a volt megyeháza nagytermében kerül megrendezésre a világhírű Tátrai-kvartett hangversenye, a sorozat középső hangversenyeként. Tavalyhoz viszonyítva az eddigi 4 hangverseny látogatói létszámát figyelembe véve némi visszaesés volt tapasztalható a közönség érdeklődésében, viszont az is tény, hogy az 1961—62. évi hangversenyévaddal ellentétben ezúttal a második rész lesz majd a „súlyosabb". Erről beszélgettünk az Országos Filharmónia szekszárdi megbízottjával, aki elmondotta, hogy a Tátrai-vonósnégyes első alkalommal szerepel majd Szelcszárdon. A világhírű együttes klasszikus műsort állított össze a szekszárdi hangversenyre, amelyen — az együttesen kivül — Sopronyi Mária zongoraművésznő és Novák László bőgőművész működik majd közre. Februárban kerül majd sorra Husek Rezső zongoraestje. Most van hét esztendeje, hogy a kitűnő pianista Szekszárdra jött a ma mór több mint 400 növendékkel működő Liszt Ferenc zeneiskola igazgatására és művészi vezetésé- ló. Hangversenye minden esetben, így most is nagy érdeklődésre tarthat számot. Márciusban külföldi vendége lesz a sorozatnak. Yoko Kono japán zongoraművésznő látogat el Szekszárdra. A Parisban élő rendkívül bájos japán művésznő hangversenye a sorozni fénypontjának ígérkezik. Áprilisban újra operaest teszi majd változatossá az idei évadot, amely az eddigi tapasztalatok szerint mindig a legtöbb érdeklődőt vonzotta. Ezúttal Palcsó Sándor dunaszentgyörgyi, valamint Fónagy Lívia és Gertrud, szekszárdi származású operaénekesek mutatják be művészetüket, Érsek Mária zongorakísérete méUett. Az 1962—63. hangversenyévad záró- hangversenyére május végén kerül sor, amikor a Budapesti MÁV Szimfonikusok kitűnő együttese Borbély Gyula karmester' vezetésével Beethoven-esttel zárják az 1962—63. évi hangversesnyldényt. A hangverseny szólistája Áldor Lili, az ugyancsak szekszárdi születésű hegedűművésznő lesz, aki bár már két alkalommal is szerepelt Szekszórdon, lényegében mé£- is ez a hangverseny lesz a bemutatkozó hangversenye a művészi oklevél megszerzésé óta. A Tátrai-vonósnégyes januári hangversenyére Bátaszékről, a japán zongoraművésznő márciusi hangversenyére Bátaszékről es Bonyhádról, az áprilisi operaestre Bonyhádról. és a MÁV Szimfonikusok májusi zenekari hangversenyére ugyancsak Bonyhádról érkezik majd külön autóbusz. Ezekre az alkalmakra Bonyhádon á járási kultúrhózban. Bátaszéken Deme József tanárnál lehet jelentkezni. Kellő számú érdeklődő eseten külön autóbusz indításának1' gondolatával foglalkozik a rendezőség Dunaszentgyörgy— Faddról is Pálcsó Sándor áprilisi operaestjére. fyenyid&uU&f ndftfd Előszó helyütt — A. Sxolxsenyiein kisregénye 3 Irta: A. Tvardovszkij Nem mindennapi jelenség a szovjet irodalomban az az élet- anyag, amely A. Szolzsenyictn kisregényének alapját képezi. Fejlődésünk olyan beteges megnyilvánulásainak; visszhangja ez, ámelyék a párt részéről leleplezett. és elvetett személyi kultusz időszakához kapcsolódnak, s amelyek — bár időben nem is állnak tőlünk olyan messze — távoli múltnak tűnnek szántunkra. Ám a műit, bármilyen lett légyen is, a jelen szempontjából soha nem közömbös. A múltat elhomályosító sötét jelenségek teljes és végleges felszámolásának záloga — következményeik igaz és bátor tisztázása. Erről szólt N. Sz. Hruscsov is a XXII. kongresszuson mondott, valamennyiünk számára emlékezetes záróbeszédében: „Köte- lésségühk, hogy gondosan és sokoldalúan tisztázzuk a hatalommal való visszaélés ügyeit. Múlik az idő, mi meghalunk valamennyien, de amíg dolgozunk, sok mindent tisztázhatunk és kell is tisztáznunk. Meg kell mondanunk az igazságot a pártnak es a népnek .;. Meg kell tennünk ezt, hogy sohase ismétlődhessenek meg az ilyen jelenségek." Az „Iván Gyenyiszovics egy napja" nem emlékirat, nem feljegyzés vagy visszaemlékezés arról, amit a szerző személyesen is átélt, bár csak a személyes átélés tehette ilyen hitelessé és valószerűvé ezt a kisregényt. Ez szép- irodalmi mű és éppen a benne foglalt életanyag művészi megvilágításának ereiénél fogva válik különös értéket jelentő bizonyítékká, olVan művészet dokumentumává; amelynek a lehetősége ilyen „sajátos anyag’’ esetén mind ez ideig, eléggé valószínűtlennek tűnt számunkra. Az olvasó hiába keresné A. I Szolzsen.ticin kisregényében an- i nak a történelmi időszaknak át- I fogó ábrázolását, amely egyebek között a harminchetes év keserű emléke. Az „Iván Gyenyiszovics egy napjá'-nak tartalma természetesen a cselekmény idejét és színhelyét, főhősének látókörét tekintve is korlátozott. Ám a büntetőtáborba zárt Ivan Gyenyi- sizovics Suhov életének egy napja az Irodalomban először jelentkező A. Szolzsenyicin tollából olyan képpé bontakozik ki, amelyet az író az emberi jellemek rendkívüli életszerűségével és hitelességével ruházott fel. Mindenekelőtt ebben rejlik a mű ritkaságszámba menő hatóereje. Az olvasó a foglyok tragikus helyzetében ábrázolt emberek közül sokat el tud képzelni más környezetben — a fronton, vagy a háborút követő évek építkezéseinél. Olyan emberek ezek. akiket a körülmények parancsszava a kemény fizikai és erkölcsi próbatételek sajátos, szélsőséges körülményei közé helyezett. A kisregény nem halmozza szándékosan a szovjet törvényesség megsértéséből eredő kegyetlenségeket és önkényeskedéseket. A szerző a táborélet egyik egészen közönséges napját ábrázolja, ébresztőtől takaródéig. De ez a „közönséges" nap szomorúságot kelt az olvasó szívében, aggódást azoknak az embereknek sorsáért, akik olyan elevenen és hozzánk közel állóan lépnek elénk a mű lapjairól. Az író kétségtelen sikere, hogy ennek a fájdalomnak és aggódásnak semmi köze sincs a reménytelen lehangoltsághoz. Ellenkezőleg, a szépítetlen és kemény igazságnak az a hatása, bogy mintegy megszabadítja lelkünket annak a dolognak a ki- mondliatatlanságától, amit ki kellett mondani és ezáltal megsziiér- ’ ditja az olvasóban a hősi és magasrendű érzéseket. Ez a komor hangulatú elbeszélés újabb példája annak, hogy a valóságnak nincs olyan területe, vagy jelensége, amelyet napjainkban kizártak volnak a szovjet művész alkotó tevékenységének szférájából és amely elérhetetlen volna a valósághű leírás számára. Csak az a kérdés, milyen lehetőségekkel. adottságokkal rendelkezik maga a művész. Még egy tanulságos és egyszerű következtetésre vezeti az olvasót ez a kisregény: az igazán jelentős tartalom, a nagy életigazsághoz való hűség, a mélységes emberiesség — még a legnehezebb témák ábrázolásánál is — feltétlenül életrehívja a megfelelő formát. Az „Iván Gyenyiszovics egy napjáéban a forma leghétköznapibb megszokottságában és külső igénytelenségében is világos és eredeti, sohasem öncélú, s ezért hatja át belső méltóság, ezért erőteljes. Nem akarom az olvasókat megelőzve dicsérni ezt a kisterjedelmű alkotást, bár számomra két-, ségtelen, hogy a mű azt adja hírül: irodalmunk új, eredeti • és teljesen érett művésszel gazdagodott. A túlontúl fipnyás ízlésű Olvasókban talán ellenérzést kelt az a körülmény, hogy a szerző —; egyébként nagyon mérsékelten és céltudatosan — alkalmazza annak a környezetnek egyes jellemző szavait és kifejezéseit, amelyben a mű hőse él. Egészében véve azonban az „Iván Gyenyiszovics egy napja’’ az olyan irodalmi művek sorába tartozik, amelyeket megismerve eltölt bennünket a vágy. hogy más olvasók is osszák a szerző iránti elismerésünket. • Az elmúlt hetekben számos olvasónk fordult hozzánk, hogy valami közelebbit megtudjon Szolzsenyicin regényéről. Nemcsak az ö, hanem. valamennyi olvasónk kívánságának teszünk eleget, amikor vasárnapi számunkban megkezdjük az ..Ivan Gyenyiszovics egy napja" című regéjiy folytatásos közlését. jMWIIIH «HIHMIIIII: .«!/ «mMIIIIIIW «WWMunW. «Mm «MMim «MMMMa MH». És újra a tehenéről kezdett beszélni. Mániákusok? Azok! Mániára van szükség hogy az ember igazolja cselekedeteit, a mindenkori választását önmaga előtt, hogy megkapaszkodjon valamiben, szét ne essen darabokra, értelme legyen az életének. Boldog, aki a kenyérkereső munkáját tudja mániákusan szeretni, de hányán vannak ilyenek? Az állatorvosé már csak igazán jó szakma, sokoldalú és jövedelmező, szép családja is van, háza mindene, nyugodtan élhetne és minden szabad idejét családfa-kutatással tölti. Az isten tudná megmondani, hány megye levéltárával áll levelezésben! A tanácselnöknek a méhészet a mindene, de olyan parasztember is van. aki verseket ír, meg regényt és ezt mindennél fontosabbnak tartja. Az öreg tanítót bármikor ló lehet csalni az osztályból, de még éjjel az ágyából is, ha valaki azt mondja, hogy cserépdarabot, csontot, vagy követ talált szántás vagy ásás közben. TAXI A SZÖI.ÖK KÖZÖTT Észre se vette, hogy bekanyarodott a nyolcvanhármas kilométerkőnél. A varjút kereste, de nem látta egyik fán sem, helyette a kanyaron túl, ahol már kétoldalt jól, rosszul bekerített szőlők meg gyümölcsfák kezdődnek, más varjak röppentek föl az útról lomhán, ráérősen és ráültek a kerítésoszlopokra, sétáltak az almafák alatt. Homokos része ez a határnak, itt nyáron, száraz időben süllyed meg a talicska, a motor, de még a kocsi kereke is, most az eső leverte, a nedvesség összetapasztotta, könnyű ntáto- rozni rajta. Senki sem járt az úton, mintha az emberek elbújtak volna. Miért is jön ő ide? Igaz, erre van az ő présházuk, de ott most semmi keresnivalója. Sárika meg talán nincs is kinn és ha kinn volna is, mit akar tőle? Búcsúzni, el kell búcsúzni — kapaszkodott meg a gondolatban. Nem hagyhatja el szó nélkül. Szépen elválni — ez a legnehezebb és ők nem válhatnak ti csúnyán, magyarázat nélkül. Meg kell mondani mindént. hogy fölborul az egész élete, hogy se bujkálni nem tud. se változtatni a sorsán. Taxi állt az úton. Látta már a nyomokat előbb is. Autó. Ügyet sem vetett rá, biztosan borért jött valaki a válóéból, vagy a népnevelők jártak erre. Itt mélyül az út és a mélyedésben meggyűlt a víz, ez előtt a tócsa előtt áll a taxi s két ember veszekszik mellette. — Janikám! — kiáltja a magasabbik — aztán mintha elhamarkodott volna valamit — Takács úr! Segítsen már. nem akar tovább vinni ez a jóember, pedig még csak az út elején vagyunk. — Elakadunk, kérem! — magyarázza az egyenruhás sofőr. — Kihúzatom! — rikkantja a hosszú Bartha — száz lovam van nékem, három kormosom, zeto- rom, minden. Kihúzatom én á pokolból is. Húzza meg elvtársi — fiyújtotta a konyakosüveget a sofőr felé, de az nevetve szabadkozik. — Takács úr. — nyomja raésl már János kezébe az üveget — Konyák. Háromcsillagos, itt vannak a csillagok. Poharam nines, de ez fertőtlenít, Né vesse meg. Aztán áttoljuk ezt a hintót. Beugrunk hozzánk egy pohárra, mert aztán nekem is ntennem kell, sok van még hátra. — Hát elvtársi — öleli át. a sofőr Vállát és hyzzá az út széle felé, itt okiáit nincs is sár, az egyik kerék megkapaszkodik és ú4y ál röpül mint a madár. Kié ét az autó? Állami tulajdon! Az is a miéhk. A sofőr csak nevet, tudja hogy jó utasra akadt, nem is ‘szeretné elszalasztani az üzletet, de a kocsiját. is félti, elakadnak, aztán isten tudja, mit gohdol közben ez a kapatos ember, még elmegy szó nélkül. Igv mór jobb, hogy hárman varrnak, ha ném sikerül átgázolni. hát az egyik Itt- máraö* van tanú, van biztosíték. — Takács úr. ne vesse meg ezt a kis, italt, jó itrl ez. Nngy- Iigéten Vy; te n a Koronában, vagyis a Békében A legjobbat. Megérdemeljük. Azt mondták nékem a népnevelők: ne sajnálja azt: a négy holdját, ezután ezernyolcszáz holdja lesz. Hát rongv ember vagyok én? ,M:lyen gazda az, aki meg se nézi a földiét? Most körüljárjuk a birtokot, Takács úr. Taxival. F"y kétezerholdas paraszt nem járhat gyalog. Mikor é’’nénk a végére? Nincs árra idő. i— Menjünk, öregem, nem siilv- lved itt meg a rakott szekér sem, idenézzen. — És úpv cipőben átgázolt a tócsa legmélyebb rmzén, nadrágja síiéről csurog a lé és nagyokat emoan a cipő, ahogy a sárból kihúzza. Már integet a víz másik szélén. — Na látja, átjöttem saját lábamon. pedig kilencven kiló vagyok. Hát kátyú ez? Kis esőié, semmi, kemény az alja, mint a beton. Oldalt jön vissza, ahol valóban van egy szárazabb sáv. átkarolja a sofőrt és nyomja be az ülésbe, az még szabadkozik, de csak amolyan széplány-módja, mégse mondhassa senki, hogy ő ellenkezés nélkül ment neki a víznek. — A maga felelősségére, Bartha úr — mondja, hogy nyo- matékot is adjon ellenkezésének. — Száz százalékig — nyújtja a kezét Bartha. jelezve, hogy nemcsak úgy a levegőbe beszél. — És ha elakadunk? — Nem akadunk el. Kitolom magam, neki rugaszkodok és kiröpítem. Látja azt a tanyát? — mutat bent a iák közt egy fehér falú házra. — Ott lakik az én Vörös Jóska komám, annak olyan lovai vannak, hogy Pestig el- huzatnák ezt az autót. Toronv- jránt, érti. Az a mi lovunk, igaz, Takács úr. Tudom én, hogy milyen útra szabad ráménni. jártam én bt autóval eleget, mikor a barom fisoknál dolgoztam. A sofőr közben beült az autóba. járatta motort, ,kiscé hátra- tolatott, aztán egyetlen nekirugaszkodással, a vizet messzi oldalt fröccsen íve. átszaladt a tócsán. — Na látja! — kiáltotta örvendezve Bartha — Visszafelé még könnyebb lesz. Erre iszunk egyet. Kínálta-’ Jánosnak az üveget immár harmadszor, aztán ő is kortyintoft a konyakból. Míg áttolták a motort a szárazabb oldalsó részen, estyre azt maava- rázt'a. hogy u höfüljária a birtokot. Taxival. Cs^k előbb még h.azaugrik egy fMet ennivalóra, meg itt akarja elkezdeni a határ- szem!*'. az ő földjeinél, az ő fattyájánál. És hívta Jánost, tartson ve'e, de lega'áfcb egy fa'at kolbászra, pohár borra ugorjon be hozzá, ne sértse meg. ne nézze le a szegény embert. János egyre azon törte a fejét, hogyan szabadulhatna minél előbb. Azt nem mondhatja, hogy sürgős dolga van. ilyen időben nem jár a pincék felé az. akinek sietős a dolga. — Megvárjuk Takács úr — integetett Bartha hátrafelé még akkor is, amikor féllábbal már bent volt az autóban. — Várjuk, én addig intézkedem. Ott vezet el az út a tanyája előtt, el sem lehetett kerülni és János hiába szabadkozott, csak kicsalta belőle a beleegyező bó- lintást. EMBEREK A TANYÁN Két lakóépület volt itt egymással szemben istállóval, ólakkal, nagy szabad térséggel a hátuk mögött. Valaha egy nagyligeti malmosé volt ez a tanya, az ö idejéből maradtak meg a nagy disznóólak, a két épületben négy vagy öt család is lakott akkoriban, a földosztás után kelten maradtak: • Bartháék, meg az asztmás Csótó. aki ötvenéves korára szótian vénemberré változott. Most ugyan az alsó házban megint két család van: a nagyobbik Csótó lány férjhez ment s a fiatalok külön-formán laknák, maguknak güzüloek. mert házat akarnak építeni és ilyenkor, különösen ahol kisebb testvérek is vannak, jobb a különicassza. Maradt még így is' egy nagyobb leány, Juliánná, benne van má: ő is a korban, de nemigen akad kérője, mert hibás szegény, jobbkezén csökevényesek, visszahallottak az ujjai, így született. Ügyesen elvégez minden házkörüli munkát és amúgyis erős. fejlett lány, majd szétpattan a blúza, de a hibáin miatt gyámoltalan. alig beszél még a lánypajtásaival is. És van még kát kisebb fiú a C- ' '• maiadban, azok meg még iskolások. (Folytatjuk)
