Tolna Megyei Népújság, 1963. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-20 / 16. szám
1963. január 20. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 7 Tu do »»l án y—TECHNIKA ——— Három óra a moszkvai központi távírdában Ezt a házat Moszkva központjában nemcsak a moszkvaiak ismerik jól, hanem a főváros minden vendége. Az első emeleten három teremben helyezték el a Szovjetunió központi távírószolgálatát. A távírásznők több száz készüléket kezelnek. A többi termekben fehérre festett automaták sorakoznak. Mindössze három szakember ellenőrzi működésüket. A második emeleten van a nemzetközi szolgálat. Az asztalok felett táblák: Athen, Budapest, Bukarest, Varsó, Peking, Prága, Párizs, London, New York. Á telefontávírászok szakadatlanul munkában állnak: Moszkva kapcsolatot tart fenn az egész világgal. A mellette lévő teremben láthatjuk a telefotógépeket. A többi teremben a technikai személyzet, az ellenőrzési csoport talált helyet. Valaha mindössze 151 gép dolgozott a moszkvai távírdában Ma több mint kétezer gyorsjáratú betűtávíró működik itt. Évente több mint 130 millió távirat indul el ebből .a teremből, majd érkezik meg ide. Ott tartózkodásunk egyetlen órája alatt 20 ezer A Szovjetunió központi távírdájának épülete, a Gorkij utcán. 312 táviratot továbbítottak. Az újságokban gyakorta találhatunk olyan fényképeket, amelyek felirata jelzi: „Képtávírón érkezett”. Azelőtt ha ilyen képet láttunk, bizonyosak lehettünk benne, hogy a képminőség gyenge. Ma ez a felirat már elragadtatást vált ki a szemlélőből: képtávirat, amelyet több ezer kilométer távolságból vettek fel, s mégsem lehet megkülönböztetni az eredetitől! A Szovjetnuió képtávíró szolgálata hazai gyártmányú gépekkel dolgozik. Az egyik ilyen készülék, a „Néva”, 1958- ban a brüsszeli világkiállításon nagydíjat nyert. Van a központi távírdában egy olyan készülék is, amely bármilyen távolságban, bármilyen rajzot és kézírásos szöveget is továbbít, a rajz, vagy a szöveg a címzés helyén bármilyen papírra felvehető. Egy papírlapot tartottunk a kezünkben, még érezni lehetett rajta a friss nyomdafesték szagát, és nézegettük a kézírásos betűket, a bonyolult rajzokat, s nehéz volt elhinni, hogy nem kézzel rajzolták mindezt a papírra, hanem amit a kezünkben tartunk az egy másik földrészről érkezett és a rédióhullámok műve — mindez pedig a perc egyetlen tört része alatt röppeni át a mi földrészünkre. Természetesen különleges szak- képzettségű emberekre van szükség ahhoz, hogy ezt a bonyolult technikát irányítani lehessen. A központi távírda épületében megtalálhatjuk a távírászok iskoláját, a Szovjetunió posta- és táv- írász technikumának egyik részlegét. A részlegvezetők és a csoport- vezetők azelőtt a gyakorlatban legjobban bevált dolgozók közül kerültek ki. Ma ezeket az embereket itt saját munkahelyükön képezik ki, megfelelő középvagy felsőfokú oktatásban részesülnek ... Végigmegyünk a működő gépek sorai között. Akárcsak a többi teremben, itt is megüti fülünket a billentyűk jellegzetes kattogása.'A gépek mellett távírászok ülnek. De... miért dolgoznak ilyen lassan? Mint megtudjuk, — ez a csoport iskolásokból áll, Néhány moszkvai iskola diákjai itt töltik a politechnikai oktatás gyakorlati munkaidejét. A kilencedik osztályosok megismerkednek a távírdái munka ábc-jévél, a tizedikesek pedig hetenként kétszer rendszeresen dolgoznak a gépeken. A tizenegyedik osztály diákjai pedig már fizetést is kapnak. Három külföldi beszélgetett a diákokkal. Összeismerkedtünk velük — Magyarországról jöttek a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumból. Reiff Frigyes, Túri Károly és Juhari István, magyar vendégeink részletesen tanulmányozták a Szovjetunió Központi távírdáján az Utánpótlás-oktatást, kiképzést — Nálunk, Magyarországon —• mondotta Reiff Frigyes — két postástechnikum van. Tervbe vettük, hogy még egy szakintézetet hozunk létre Budapesten. Nagyon sok mindent felhasználhatunk otthon azokból a tapasztalatokból, amelyekkel itt megismerkedtünk. Idejében — ahogy mondani 6zokás. A szovjet embereknek nincsenek titkaik barátaik előtt! Három órát töltöttünk el a távírdában. Az ott dolgozóktól igen sok érdekes apróságot tudtunk meg a központi távírda életéből. Elmesélték, hogyan dolgoztak a moiszkvai távírászok annakidején, 1937-ben Cskalov nagyszert repülőú ja alatt, azt is elmódtak, hogyan teljesítettek egyfolytában, több napon keresztül szolgálatot a nagy honvédő háború napjaiban. Sok fontos iratot továbbított már a központi távírda. A távírászok emlékeznek rá, hogy amikor Hruscsov elvtárs Indonéziában tartózkodott, innen továbbították Djakartába a stadion tervrajzait, amelyet épp akkor készítettek el a szovjet tervezők. És a szovjet űrhajósok útjának felejthetetlen napjait! Akkor aztán nehéz napok jártak a táv- írászokra. A telefonisták biztosították a külföldi tudósítók szamára az állandó kapcsolatot hazai szerkesztőségeikkel. Telefotó- kon továbbították szerte az egész világba a szovjet űrhajósok képeit. És néhány órán belül ezek a képek megjelentek minden földrész újságaiban. Egyszóval a központi távírda dolgozóinak megvan a maguk dicső története, meg vannak a magúk hagyományai. S nagyon büszkék arra, hogy nagy kollektívájuk elnyerte a kommunista munka üzeme elnevezést. J. Dokucsajev és B. Kozlov Mesterséges földrengések — a lakónegyedek kipróbálására Moszkva (MTI) A Szovjetunióban nagyszabású kísérleteket hajtanak végre az idén. A téglából a panelekből épített lakónegyedeket próbálják ki, hogyan állnak ellen egy esetleges földrengésnek. Az épületeket víz- és gázvezetékkel, csaftomázással, s központifűtő-berendezéssel szerelik fel, majd robbantással mesterséges földrengést idéznek elő. A kísérleteket filmszalagon is A magyar postai delegáció a központi távírda tanműhelyében. megörökítik. Világjáró TOLNA MEGYEIEK Egy a szerencsések közül „Sok urunk nem volt rest, se kába, birtokát óvni ellenünk S kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk." (József Attila: Hazám.) SchaUi Antal tolnai kőműves a kivándorlók azon elenyésző kis csoportjához tartozott, akik aránylag szerencséseknek mondhatják magukat. — Miért mentem ki? Mert ötödmagamról kellet gondoskodnom, s belebonyolódtam a házépítésbe is. A szülőházban három testvér családjának már igazán szűk volt a hely. Kölcsönből valami nagy nehezen megépítettük az új fészket. A bajok azonban csak ezután következtek: fizetni kellett volna, de nem volt miből. Kétezer pengő adósságom volt, s a kereset a szűkös családfenntartási költségek mellett jóformán a kamatokra sem futotta. S az első szerencséje ekkor álcádt. Az egyik rokona már kint volt Törökországban, s kész hellyel kínálta. — Bizony, ha ez nincs én is jöhettem volna vissza, mint annyian mások 1929-ben Aki várt munkára az meg úgy járt, mint az egyik ismerősöm: ennyi pénze sem maradt, hogy vissza tudott volna jönni. Ott rekedt, s ma is kint él. — A másik szerencsém az volt, hogy munkavezető voltam már a későbbi időben. Ugyanis leestem az állványokról, s eltörtem a lábam. Ha egyszerű munkás vagyok, mehettem volna amerre egyenes az út. így járt egyébként a harmadik szomszédom Joósz barátom is. Kétszer volt balesete, 6—6 hétig senki sem törődött vele miből él. Nem volt ott munkásbiztosítás, ha nem tudott dolgozni, élt ahogy tudott. Nekem szerencsém volt — ismétli mégegyszer — mert kaptam fájdalomdíjat, s valahogy átvészeltem a kényszerű pihenőt. — S közben elég jól kerestünk. Igaz, nem nyolc órát dolgoztunk, hanem elkezdtük a munkát, amikor egy kicsit már láttunk, s addig gyűrtük ameddig láttunk. Akkordba dolgoztunk — teszi hozzá — hát hajtani kellett áz embernek magát. A harmadik szerencséjéről így beszél: hazajöttem 1931-ben. Ankarában dolgoztunk Kepaál pasa rezidenciáján. Én észrevettem, hogy egy év óta egyre több a török irányító az építkezéseken. Megtanulták tőlünk a szakmát, s a mi keresetünk kezdett apadni. No, gondoltam magamban, ezért hagytak bennünket keresni egy ideig. — Nem vártam meg míg ott is sztrájkokra, harcra kerül a sor a munkáért, a nagyobb darab kenyérért, hazajöttem. Úgy éreztem, ha már harcolni kell, köny- nyebb lesz itthon. Volt is részem benne. S most a hatvannyolc éves vándor, nyugdíjas kőműves amint emlékezik a küzdelmes múltra, jóleső érzéssel élvezi békés öregségét a kis házban, amelyért világot járt. (Sz—E) Bőzéi néni Így ismerik n községben Vörös Sándorné körzeti ápolónőt. Vizekben a napokban — ahogy mondja — mindkét keze tele van munkával. Annyi dolga van, hogy még az estéi is rámennek. Délelőtt a körzeti ápolónői beosztásánál fogva dr. Genye Sándor körzeti orvos mellett teljesít szolgálatot. Délután és az esti órákban a körzetét járja. Ne ijedjék meg kedves olvasó, akinek netalán hozzátartozója, vagy rokona van Hőgyészen. Nincs ok az ijedtségre, mert szerencsére, nem tömeges járványos megbetegedésről van szó. Beteg annyi van a községben, amennyi a téli időszakban lenni szokott, és Bözsi néni azt a két—három fekvőbeteget látogatja, akiket már régebb óta ápol. A mostani nagy elfoglaltságát az adja, hogy egyszerre két munkát is végez. Mivel naponta több háznál megfordul munkája során, segíti a jelölő gyűlések előkészítését. Ahol megfordul, felkéri a háziakat, vegyenek részt a tanácstagi jelölő gyűléseken. — Tizennyolc évig szülésznős- ködtem Hőgyészen. Ez alatt az idő alatt csaknem minden házban megfordultam. Bizony, ahogy visszagondolok, jónéhány fiatal, akinek a születésénél segédkeztem, az idén mint választópolgár, a szavazóurnák elé lép. Nem különös? Annak idején a világra segítettem, most pedig a jog asztalához invitálom őket. Eljár as idő — mondja múltbanézően. — Bözsi néni a népnevelő munka mellett még egy másik szép feladatot is magára vállalt, ön- kéfiies véradókat toboroz. — Ez nem közvetlenül csak az én feladatom, de szívesen csinálom. Körzetemben eddig vagy százan jelentkeztek önkéntes véradásra. — Százan? Imponáló számadat. Talán csak nem azért van ilyen sok jelentkezője, mert az illetők nem akarnak nemet mondani? — Ne tessék ám arra gondolni, hogy esetleg pressziót alkalmazok. Az egyetlen érvem a meggyőző beszéd. Hogy miről beszélek? Arról, hogy a véradással emberek életét menthetjük meg. Emlékeztetem az asszonyokat arra, hogy milyen jól esett nekik, amikor ők, vagy családtagjuk bajban volt, és azonnal segítségükre siettünk. Magam is adtam vért szülő anyának. Általában az asszonyokkal e tekintetben könnyen szót ért Bözsi néni, s úgy vélekedik, hogy az asszonyok bátrabbak. A száz jelentkezett véradó 75 százaléka nő. — És gondolja, hogy a január 20-i önkéntes véradásra el is mennek azok, akik jelentkeztek? — Igen, bízom, hogy nem hagynak cserben. Nem hagynak cserben, már csak azért sem, mert rám is mindig számíthattak. P. M. Tíz űj lakás a mázai téglásoknak Rosszak a mázai téglagyár munkáslakásai. Fél évszázada épültek. Vizesek, összedőlésüktől kell minden nap tartani. A kis ablakú, egészségtelen lakásokat hamarosan lebontják. Az ÉM Tolna megyei Téglagyári Egyesülés vezetői úgy határoztak, hogy e téglagyár dolgozóinak tíz lakást építtetnek. Már elkészült a két, egyenkét ötlakásos — két szoba összkomfortos — családi ikerház terve. A két bérhéz építését egy hét múlva kezdik meg — amennyiben az időjárás ezt lehetővé teszi. A tervek szerint még az idén befejeződik az építkezés, és ősszel tíz család költözhet új, korszerű lakásba. A régi lakóházakat peejig majd lebontják. A tavasszal adják át a Dombóvári II. Téglagyárban az átalakított bérházat. A korszerűtlen, egészségtelen bérházat átalakították, emeletráépítést végeztele, és a tavasszal tizennégy dombóvári téglagyári munkás költözik új lakásba. Néhányan máris beköltöztek a felújított lakásokba.
