Tolna Megyei Népújság, 1962. december (12. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-13 / 291. szám
2 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAÖ 1962. december iái Hruscsov elvtárs beszámolója a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ■ ■ I f r ülésén (Folytatás az 1. oldalról) a kubai forradalom és hogyan alakult a Szovjetunió és Kuba viszonya. A szabadságszerető kubai nép — vezére, Fidel Castro és harcostársai köré tömörülve — az imperialistaellenes népi forradalom zászlaját magasba emelve, megtisztította hazája földjét az észak-amerikai fosztogatóktól és cinkosaiktól. Ez valóban hősi, csodálatra méltó harc volt. A kubai forradalom a dolgozók forradalma volt, a dolgozók érdekében. A Kubai Köztársaság a szocializmus alapjait lerakó demokratikus állammá vált. S amikor a függetlenségét kivívó kubai népre imperialista szomszédja gazdasági, majd katonai nyomást gyakorolt, a szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió, természetesen Kuba segítségére siettek. Az Egyesült Államok reakciós erői a nemzetközi kapcsolatok általánosan elismert szabályait lábbal tiporva, a kubai forradalom győzelmének első napjától kezdve mindent megtettek annak érdekében, hogy Kuba forradalmi kormányát megdöntsék és visz- szaállítsák uralmukat. Megszakították Kubával a diplomáciai kapcsolatokat, felforgató tevékenységet folytattak és folytatnak, gazdasági blokád alá vették Kubát. De még ezzel sem érték be. Elhatározták, hogy csendőri funkciókat vállalva, a kubai forradalom katonai elfojtásának útjára lépnek, vagyis az ellenforradalom exportálásának jogát akarták megszerezni maguknak. Az Egyesült Államok Kubával szemben alkalmazott politikája a legzabolátlanabb, a legreakciósabb politika. Kimondottan hajmeresztő dolog kijelenteni, hogy Kuba fenyegeti Amerikát, vagy bármely más országot, s ezen az alapon különleges jogot formálni a Kuba elleni fellépésre. Az amerikai reakció, agresszív akcióinak igazolására, azt állítja, hogy a Karib-tenger térségében a válságot maga Kuba ifléZfe elő, hozzátévén, hogy a Szovjetunió is felelős, mert rakétákat és »IL—28” bombavetőket szállított oda. De vajon így van-e? Igaz, mi a kubai kormány kérésére vittünk oda fegyvereket. De milyen indítékok vezettek, amikor ezt a kérést teljesítettük? kizárólag humánus indítékok: Kubának szüksége volt fegyverre, mint az ag- resszorok megfékezésének eszközére, de nem mint a támadás eszközére. Hiszen Kubát a területére való behatolás reális veszélye fenyegette. Tavaly áprilisban az ellenforradalmár zsoldosok nagyarányú katonai behatolást hajtottak végre Kubában. Ezt az inváziót az Amerikai Egyesült Államok teljes támogatásával készítették elő és hajtották végre. A forradalmi Kuba, honvédelmének megerősítése érdekében, kénytelen volt minden szükséges intézkedést megtenni. A Szovjetunió segített Kubának egy, a népe vívmányai felett őrködő erős hadsereg megteremtésében. Mivel az Egyesült Államok részéről fokozódott a fenyegetés, a kubai kormány ez év nyarán további segítséget kért a szovjet kormánytól. népének megvédelmezésére azt a I lehetőséget láttuk, hogy rakétákat helyezünk el Kubában: ha az amerikai imperialisták valóban rászánják magukat a behatolásra, akkor hadd érezzék, hogy a háború, amellyel fenyegetőznek, ott áll saját határaiknál, hogy reálisabb fogalmat alkossanak a termonukleáris háború veszélyéről. Megtettük azt a lépést, amit a súlyosan kiéleződött helyzet megkövetelt. Bizonyosak voltunk abban, hogy ez a lépés észhez téríti az agresszorokat, s megértvén, hogy Kuba nem védtelen, az amerikai imperializmus pedig nem mindenható, kénytelenek lesznek megváltoztatni terveiket. Ebben az esetben természetesen a rakéták Kubában való tartása is feleslegessé válik. Valóban, ha korábban bizonyosak lettünk volna afelől, hogy az Egyesült Államok nem fog behatolni Kubába, s ettől szövetségeseit is visszatartja, ha az Egyesült Államok ezt a politikát követi, akkor nem lett volna szükség rakétáink felállítására Kubában. Egyesek úgy tüntetik fel a dolgot, hogy mi az Egyesült Államok megtámadása céljából szállítottunk Kubába rakétákat. Ez terI mészetesen oktalanság. Miért kellett volna nekünk ehhez Kubába szállítani rakétákat, amikor lehetőségünk volt, és van arra, hogy saját területünkről sújtsunk le, amikor a kellő hatósugarú és erejű interkontinentális rakétáink rendelkezésre állanak a kellő mennyiségben. Nekünk egyáltalán nincs szükségünk idegen területen lévő támaszpontokra. Köztudomású, hogy valamennyi külföldi támaszpontunkat felszámoltuk. Mi kizárólag a Kubai Köztársaság védelme érdekében helyeztünk el rakétákat a szigetországban, s nem azért, hogy megtámadjuk aa Egyesült Államokat. Hruscsov elvtárs ezután részletesen ismertette az imperialisták katonai előkészületeit Kuba megtámadására, majd így folytatta: Most, amikor a Karib-tenger térségében lezajlott események által kiváltott feszültség felengedett, amikor a konfliktus rendezésének utolsó stádiumában vagyunk, szeretnék jelentést tenni a Legfelső . Tanács küldötteinek arról, mit tett a szovjet kormány a háború közelgő lángjának eloltása érdekében. Á szovjet kormány békés kezdeményezései Október 23-án, tüstént azután, hogy az Egyesült Államok a Kuba elleni blokádot bevezette, a szovjet kormány a védelmi jellegű intézkedések elrendelésével egyidejűleg nyilatkozatot adott ki, s ebben határozottan figyelmeztetett arra, hogy az Egyesült Államok kormánya súlyos felelősséget vállal magára a világ sorsáért és meggondolatlanul játszik a tűzzel. Nyíltan kijelentettük az Egyesült Államok elnökének, h'-'gy nem nyugszunk bele az : ^erikái hajók nyílttengeri kait jcodásába és ebből a célból megtesszük a Szükséges intézkedéseket. A szovjet kormány egyszersmind felhívta a világ népeit, torlaszolják el az agresszorok útját Ezzel egyidejűleg bizonyos lépéseket tett az Egyesült Nemzetek Szervezetében. A szovjet kormánynak a kubai válság rendezésére irányuló békés kezdeményezését a szocialista országok és az ENSZ más tagországai többségének népe teljes mértékben támogatta. Ám az Egyesült Államok kormánya tovább izzította a légkört. Az Egyesült Államok militarista erői a fejleményeket úgy értelmezték, hogy meg kell indítani a kuba elleni támadást. Október 27-én reggel kubai elvtársaktól és más forrásokból értesítést kaptunk, amelyben közvetlenül az állt, hogy a behatolásra a legközelebbi 2—3 nap leforgása alatt sor kerül. Az általuk kapott táviratokat végső riadónak tekintettük. S ez a riadó indokolt volt. Azonnali akciókra volt szükség, hogy a Kubába való beható- I lást elhárítsuk és a békét megőrizzük. Az Egyesült Államok elnökének kölcsönösen elfogadható megoldást javasló üzenetet küldtünk. Ebben a pillanatban még nem volt késő arra, hogy a háború immár füstölögni kezdődő gyujtózsinórját eloltsuk. Amikor ezt az üzenetet elküldtük, arra számítottunk, hogy magának az elnöknek az üzenetei is aggodalmat és azt a törekvést juttatták kifejezésre, hogy megtaláljuk a kialakult helyzetből a kivezető utat. Kijelentettük, hogy ha az Egyesült Államok kötelezettséget vállal arra; nem támadja meg Kubát, továbbá a vele szövetséges államokat is visszatartja a Kuba elleni agressziótól, akkor a Szovjetunió hajlandó lesz kivonni Kubából azt a fegyvert, amelyet az Egyesült Államok »támadónak« minősít. Válaszul az Egyesült Államok elnöke kijelentette, hogy ha a szovjet kormány hajlandó eltávolítani Kubából ezt a fegyvert, akkor az amerikai kormány megszünteti a vesztegzárat, vagyis a blokádot, s nyilatkozatot tesz arról, hogy mind maga az Egyesült Államok, mind pedig a nyugati félteke más országai felhagynak a Kuba elleni invázióval. Az elnök teljes határozottsággal kijelentette — ezt az egész világ tudja —, hogy az Egyesült Államok nem fogja megtámadni Kubát és szövetségeseit is távoltartja az ilyen lépésektől. De hisz mi éppen azért küldtünk fegyvert Kubába, hogy elejét vegyük az ellene intézkedő támadásnak! Ezért a szovjet kormány megerősítette, hogy hajlandó kivonni Kubából a ballisz- I tikus rakétákat. A kubai kérdés átment a békés tárgyalások szakaszába Megállapodás jött létre számos új rendszabályról, köztük arról, hogy Kubában több szovjet középhatósugarú ballisztikus rakétát helyeznek el. Ennek a fegyvernek a szovjet katonák kezében kellett maradnia. Mi volt a célja ennek az elhatározásnak? Természetesen sem mi, sem kubai barátaink nem gondoltunk arra, hogy a Kubába küldött kisszámú középhatósugarú rakétát az Egyesült Államok, vagy bármely más ország megtámadására fogják felhasználni. Nekünk csupán Kuba győzelme volt a célunk. Nem maradhattunk közömbös szemlélők. Elhatároztuk, hogy ‘•egítő kezet nyújtunk Kubának. Kuba szabadságszereto Nos. röviden szólva így született meg a kölcsönösen elfogadható döntés, amely az értelem diadalát, a béke ügyének sikerét jelentette: a kubai kérdés átment a békés tárgyalások szakaszába, s ami az Egyesült Államokat illeti, ott e kérdés, hogy úgy mondjuk, a tábornokok kezéből a diplomaták kezébe került. A szovjet miniszterelnök ezután arról szólt, miként vonták ki a rakétákat és az IL—28-as szovjet repülőgépeket Kubából, hogyan '"ókként a feszültség a kölcsönös intézkedések hatására, majd így folytatta: I Most kedvező feltételek alakultak ki a Karib-tenger térségében keletkezett veszélyes válság felszámolására. Most be kell fejezni a tárgyalásokat, rögzíteni kell a Szovjetunió és az Egyesült Államok kormánya közti, üzenet- váltások eredményeként elért megegyezést és azt az Egyesült Nemzetek Szervezetének tekintélyével kell alátámasztani, A szovjet kormány meg van győződve arról, hogy nem szolgálja a béke érdekeit a Karib-tenger térségében kirobbant válság teljes rendezésének halogatása. Reméljük, hogy ezt megérti az Egyesült Államok kormánya is. Néhány tanulság Először: Sikerült elhárítani az inváziót, amely minden nap fenyegette a Kubai Köztársaságot, s ebből következőleg megakadályozni a katonai összecsapást. Sikerült úrrá lenni a válságon, amely általános termonukleáris háborúval fenyegetett. Másodszor: Az Amerikai Egyesült Államok az egész világ szírié előtt nyilvánosan kötelezettséget vállalt arra, hogy nem támadja meg a Kubai Köztársaságot és szövetségeseit is visszatartja ilyen támadástól. Harmadszor: A legféktelenebb imperialisták, akik arra számítottak, hogy Kuba miatt termonukleáris világháborút indíthatnak, ezt nem tudták megtenni. A Szovjetunió, a béke és a szocializmus erői bebizonyították, hogy a háború híveire rá tudják kényszeríteni a békét. Melyik fél győzött, ki nyert? Ebben az esetben azt mondhatjuk, hogy győzött a józan ész, győzött a népek békéjének és biztonságának ügye. Az érdekelt felek józanul ítélték meg a helyzetet és számításba vették, hogy ha nem kerül sor olyan lépésekre, amelyek segítenek úrrá lenni az események veszélyes alakulásán, kirobbanhat a harmadik világháború. Kölcsönös engedmények és kompromisszum eredményeként megállapodás jött létre, amely lehetőséget adott a veszedelmes feszültség megszüntetésére, a helyzet rendezésére. Hruscsov ezután elmondotta, hogy az Egyesült Államok uralkodó köreiben vannak olyan politikusok, akik most is ragaszkodnak ahhoz, hogy minél előbb kirobbantsák a háborút a Szovjetunió és a szocialista tábor országai ellen, majd részletesen ismertette Kuba szerepét a válság megoldásában. Ezt követően a következőket mondotta: Mindenkinek világosan látnia kell, hogy a Szovjetunió sohasem hagyja cserben a forradalmi Kubát. A Szovjetunió megtartja azt az ígéretét, hogy segít a forradalmi Kubának. A forradalmi Kuba nem marad védtelen. Napjainkban az imperialisták kénytelenek számolni a Szovjetunió, a szocialista országok növekvő erejével. Rendelkezünk olyan hatalmas erejű interkontinentális rakéták szükséges mennyiségével, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy visszaüssünk az ellenségnek, ha kirobbantja a háborút. Azokat a militaristákat pedig, akik azzal kérkednek, hogy a Szovjetunió ellen polaris-rakéták- kal felszerelt tengeralattjáróik vannak, meg egyebük, amit ők „meglepetésnek” neveznek, figyelmeztetjük: mi sem vagyunk akármilyen legények. Nem csodálkozunk azon, hogy a „kemény kéz politikája” szószólóinak össze-vissza kórusában a primet Adenauer és a hozzá hasonlók viszik. Mégis meg kell mondanom a „hidegháború kancellárjának”, hogy hiába örvendezett a nyugat „szilárdságán”, amely, úgymond, bennünket arra kényszerített, hogy kivonjuk a rakétákat Kubából. Bátor vagyok biztosítani önt, hogy amikor úgy határoztunk, hogy negyven rakétát Kubában helyezünk el, akkor is érintetlenül megtartottuk az ön —, hogy úgy mondjam — „részét” arra az esetre, ha ön agressziót indítana el Európában. Most pedig, amikor az ön „megelégedésére” rakétáink visszatértek Kubából, ezeket is hozzácsatoltuk azokhoz a védelmi eszközökhöz, amelvek nyugati határainkat biztosítják. Az elmondottakból nyilvánvalóan kitűnik, a Kuba körül kialakult helyzet megindult rendezésének több eredménye: és következtetés Minek örül ön, Adenauer úr? Mintha megfeledkezett volna arról az egyszerű számtani szabályról, hogy az összeadandók felcserélése — az adott esetben a szovjet visszavágás ereje — nem változtat az összegen. Hruscsov ezután elmondotta, hogy Adenauer mellett más államférfi is kezd hitet tenni a „kemény kéz politikája” mellett, majd így folytatta: Nem lehetetlen, hogy valami őrült kirobbantja a háborút. De, ha kirobbantja, akkor bizony okosok ezreinek is nehéz lesz azt megállítani. Ezt jól tudjuk a történelemből is. Lehetséges-e újabb invázió Kuba ellen? Természetesen nem lehet kezeskedni az eszeveszett militaristák tetteiért, de teljes meggyőződéssel mondhatjuk, hogy azokra az esztelenekre, akik háború kirobbantására vetemednek, kivétel nélkül ugyanaz a dicstelen vég vár, mint a hitierekre, mussolinikra és a többi barbárra, akik a világot a háború feneketlen szakadékba taszították. És mégis felmerül a jogos kérdés: megtudtuk akadályozni a háború kirobbanását Kuba eseté, ben, ésszerű kompromisszum segítségével, pedig a világ a szó szoros értelmében közvetlenül a háború küszöbén állott, de vajon lesz-e lehetőség akárcsak enyhíteni is a háború veszélyén, ha az imperialisták újabb válságot idéznek elő? Ebben nem lehet bízni. Valóban képzeljék csak el egy percre, hogy bonyolódik a helyzet Európában, mondjuk, a német békeszerződés megkötésének kérdése körül. És képzeljük el, hogy az amerikai militaristák és Ade- nauer-féle sugalmazóik azt fogják állítani, hogy — úgymond — »a kemény kéz politikája« a Nyugatnak kifizetődik, tehát még hajthatatlanabb magatartást kell tanúsítaniok. Ezeknek az uraknak azt mondhatjuk: talán csak nem gondolják, hogy az önök nyomására kötelezzük magunkat arra, hogy kivonjuk a rakétákat a Szovjetunió területéről, vagy azt, hogy megijedünk, ha bombázással fenyegetnek bennünket? Megmondom nyíltan, uraim, ha politikájukat ilyen számításokra építik fel, akkor csúnyán elszámítják magukat! Ilyen fogásokkal nem tudják levenni a napirendről a megoldásra váró nemzetközi kérdéseket, köztük a német kérdés békés rendezését sem. Ezeket meg keli oldani, bár önök szemmel láthatóan el akarják temetni ezeket a kérdéseket, s egyúttal bennünket is el akarnak temetni. Ha rálépünk a vitás kérdések erőszakos megoldásának útjára, akkor ez valóban katasztrofális világháborút idézhet elő. Ezt kell számításba venniük a nyugati államférfiaknak. Meg kell emlékezni arról, hogy a Karib-tenger körzetében kitört válság békés rendezésének idején elégedetlen kiabálás hallatszott a másik sarokból is, olyan emberek részéről, akik méghozzá marxista—leninistáknak nevezik magukat, holott cselekedeteiknek semmi köze sincs a marxizmus— leninizmushoz. Gondolok többek között az albán vezetőkre. A bírálatuk, amelyet a Szovjetunió címére intéztek, lényegében csatlakozott a legreakciósabb, leghangosabb nyugati köröktől kiinduló kritikához. (Hruscsov elvtárs beszédének második részét lapunk holnapi számában közöljük.)
