Tolna Megyei Népújság, 1962. december (12. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-06 / 285. szám

1962. december 6. TOLVA MEGYÉI NÉPÚJSÁG 3 A pártmegbízatás becsülete * Szovjet tudós cikke más bolygók „értelmes társadalmairól99 A PÁRT EREJÉT ERŐSÍTIK azok a párttagok, akik munkájuk­kal segítik a párthatározatok vég­rehajtását. A párt szervezeti sza­bályzata előírja, hogy a párt tagjai­nak valamennyi alapszervezetben tevékenykedni kell Ebből adódik a pártszervezetek egyik fontos fel­adata, hogy megfelelően gondos­kodjanak az erők elosztásáról, helyesebben arról, hogy úgy osz- szák el a munkát, egyes párttagok ne legyenek túlhalmozva, amikor a párttagság egy része semmilyen pártmunkát nem végez. A pártmunka lényege: növelni a párt szervezeti erejét, gyorsí­tani a párthatározatok végrehaj­tását, erősíteni a párt tekintélyét, tömegkapcsolatát, cselekvőbbó tenni magunkat és másokat, az új társadalom felépítésében. A szekszárdi járási pártértékez- leten elfogadott határozat egyik pontja foglalkozik a pártmunka megjavításának jelentőségével. ,,Továbbra is fontos feladat a pártvezetés színvonalának emelé­se, az öntevékenyebb munka, a párttagság politikai aktivitásának növelése”. E határozat végrehaj­tását célozta a járási pártbizott­ság párt- és tömegszeryezeti osz­tályának munkája, mely szerint a szekszárdi járásban 23 pártalap- szervezetben tanulmányozták a párt megbízatások helyzetét. Az a tapasztalat, hogy a pártszerveze­tek többségében megértik a párt- megbizatások fontosságát, mint a párttagok és tagjelöltek nevelésé­nek eszközét. Akikkel a pártmeg- bizatásokról beszéltek, elmond­ták, szívesen vállalják és teljesí­tik a pártmeg'bizatásokat. E mun­ka végzése közben szélesedik po­litikai látókörük, alaposabb élet- ismeretre tesznek szert, növelik felelősségérzetüket, s miközben tanítják a tömegeket, maguk is tanulnak — mondották. Pártunkat, néhány évre vissza­tekintve, megújhodott szellem hatja át A párt bízik a töme­gekben és viszont a tömegek bíznak a pártban. A párt politiká­jának, szavának hitele van. Nem véletlen, hogy napról napra nő Az IBUSZ új intézkedéssel igyekszik tovább növelni a vidé­kiek részvételét a külföldi tár­sasutazásokban. A tőkés országokba szervezett utak esetében a helyjegyek túl­nyomó többségét különböző or­szágos szervek osztják szét a te­rületükön dolgozó érdeklődők kö­zött, a fennmaradt „szabad ren­delkezésű” jegyeknek viszont már eddig is 60—70 százalékát küld­ték a vidéki irodákhoz. A leg­utóbbi három bécsi kiránduló­hajó közül például kettőt teljes egészében a vidéki turisták töl­töttek meg. Kivételek e szabály alól csalj kényszerhelyzetben fordulnak elő. A párizsi magyar—francia labdarúgó-mérkőzésre szervezett kiránduláson például a 44 fővá­rosi mellett csak egyetlen vidéki szurkoló kapott helyet. De az út megszervezése oly későn vált csak Moszkvában helyreállítják a Szabadság-obeliszket Moszkva (TASZSZ). Az Izvesz­tyija keddi száma hírt ad arról, hogy hamarosan helyreállítják Moszkvában a Szabadság-obelisz­ket, ezt a történelmi emlékmű­vet, amelyet a személyi kultusz idején távolítottak el és zúztak szét. A szovjet alkotmányt jelképező obeliszket Vlagyimir Iljics Lenin kezdeményezésére állították fel és 1918 november 7-én, az októ­beri forradalom első évforduló­ján avatták fel ünnepélyesen. az olyan emberek száma, akik szív­vel lélekkel vesznek részt a köz­ügyek intézésében, mert nemcsak a saját, hanem embertársaik ba­jaival, gondjaival is fáradhatat­lanul tudnak törődni. Becsülete van a pártmegbizatásoknak, amely kiterjed a pártvezetőségekben végzett kötelezettségekre, az ok­tatásra és egyéb megbízatásokra A szekszárdi járásban a párttag­ság bizalmából közel 500 párt- vezetőségi tagot választottak meg, de pártmegbizatást teljesítenek azok is, akik a tömegszervezetek­ben, munkásőrségben, a kulturális életben, vagy a sportmozgalom te­rületén végeznek munkát. A PART VEZETŐSÉGEK helyes munkaszervezése folytán a párt­tagság jó része eleget tesz vállalt kötelezettségének. A párttagság csaknem teljes létszámmal segítet­te a mezőgazdaság szocialista át­szervezését, maga mellé állítva a pártonkívüliek sokaságát, e forra­dalmi tett teljesítésére. Ezt a megállapítást erősítette meg a VIII. pártkongresszus beszámoló­jának az a része is, amely a párt­tagság munkájáról a következő­ket mondta: „A párttagság az el­múlt évek nagy munkájában és bonyolult harcaiban, a mezőgaz­daság szocialista átszervezésében, a szocialista kultúra gyarapításá­ban és terjesztésében, politikánk végrehajtásában, a szocialista épí­tés minden frontján példamutató­an, a munka nehezét vállalva dolgozott és küzdött.” Számtalan példát lehetne felsorakoztatni a párttagok helytállásáról, a párt- megbizatások teljesítéséről. A Tolnai Selyemfonógyár pártalap- szervezetének mindössze hat olyan tagja van (idősebbek), akiknek nincs konkrét pártmegbizatásuk. A Szekszárdi Faipari Vállalatnál minden párttag végiez valamilyen társadalmi munkát. Ki végez pártmunkát? Ezzel kapcsolatban különböző vélemé­nyeket lehet hallani. Vannak, akik azt állítják,, eleget tesznek társadalmi kötelezettségüknek az­zal, hogy munkájukat példamuta­lahetővé, hogy országos szervezés esetén a hivatalos eljárásokra egyszerűen nem is lett volna idő. A szocialista országokba irá­nyuló társasutazásokról viszont minden év elején 200 000 pros­pektust adnak ki, és bármelyik irodánál bárki jelentkezhet akánnelyik kirándulásra. Minden iroda — akár budapesti, akár vi­déki — ha időben kéri, annyi jegyet kap, amennyit el tud he­lyezni. A külföldi társasutazásoknál az IBUSZ most újítást vezet be. Eddig az irodák csak a jelent­kezési idő lejárta után közölték a központtal, hogy az illető útra hány jegyet adtak el és hány ma­radt fenn, úgyhogy a felesleget már csak a fővárosban lehetett forgalomba hozni, ahol az érdek­lődés mindig jóval nagyobb, mint vidéken. Január elsejétől kezdve viszont az igazgatóság állandóan nyilvántartja valamennyi iroda forgalmát és a felesleges jegye­ket azonnal oda irányítja át, ahol szükség mutatkozik rájuk. így bármelyik irodánál az ország egész jegykészletéből lehet válo­gatni. A vidékiek részvétele a külföl­di társasutazásokban már eddig is jelentős mértékben fokozódott, hiszen például a tavalyi első fél­év 24,3 százalékával szemben ez év első hat hónapjában már el­érte a 42,8 százalékot. Az IBUSZ azonban reméli, hogy az új mód­szer eredményeként a jövőben az eddigieknél is több vidéki vehet majd részt külföldi társasutazá­sokon. magukat Ügy vélik, ezzel eleget tettek a párttagsággal járó köte­lezettségüknek és felesleges még külön megbízatást is vállalniok. Mások csak azt tartják pártmeg- bizatásnak, amit a rendes mun­kán kívül, mint propagandisták, bizalmiak, vagy tömegszervezeti aktivisták végeznek. Erre nézve nem lehet és nem is helyes sé­mákat felállítani. A Tolnai Tex- ti Így árban például nem egy olyan párttag van, aki a Szocialista cí­mért küzdő brigádok munkáját segíti úgy, hogy ez egybekapcso­lódik a munkaidejében végzett tevékenységével. Az ilyen esetek­ben a pártmunkát nem lehet el­választani a napi munkától, he­lyesebben egyiket a másiktól füg­getleníteni. A pártmegbizatások adásánál viszont van egy helyte­len gyakorlat is. A Szekszárdi Já­rási Pártbizottság ilyen vonatko­zásban is vizsgálódott. Megállapí­tották, hogy helyenként csak né­hány aktív párttagra támaszkod­nak, s csak őket tartják alkalmas­nak a különböző funkciókra. Eb­ből következően túl vannak hal­mozva. Serfőző István, a Decsi Községi Tanács elnöke hat vá­lasztott funkciót visel. Ezek mel­lett el kell látnia és pedig első­sorban saját hivatali munkáját, amiért a fizetését kapja. Emellett egyetemen tanul. Ez csak egy ki­ragadott példa, de lehetne még felsorolni jónéhányat az ilyen vonatkozású aránytalanság iga­zolására. A PARTMEGBlZATÁS megtisz­telő feladat, de amikor az aktivis­ták bevonásával foglalkozunk, nem árt gondosan mérlegelni a lehető­ségeket Lépjünk ki az úgyneve­zett „bűvös körből.” Ne legyenek egyesek funkcióval túlhalmozva, amikor mások szívesen tevékeny­kednének és mégis tétlenségre vannak kényszerülve. A Szekszár­di Járási Pártbizottság a küldött­értekezlet határozata szellemében vizsgálta a pártmegbizatások hely­zetét. A tanulságok levonásával körülbelül így summázták a ten­nivalókat. — Csökkentjük a párt­titkárok és vezető funkcionáriu­sok túlterheltségét. Szélesítjük a társadalmi aktivisták körét. To­vábbra is növeljük a párt szerve­zeti erejét, s erősítjük vezető sze­repét. Szorosabbá tesszük a párt­tagok és pártonkívüliek kapcsola­tát, s ezzel is meggyorsítjuk a párt határozatainak érvényre jut­tatását xxxnL Dani mozdulatlanságba fásul­tan állt az út közepén. Megvárta, amíg semmivé enyész a távolodó bicikli nyikorgása, aztán ráérősen indult hazafelé. Megint orgonál- tak a farkaskutyák valahol mesz- sze, az országhatár közelében, s benne is nyüszítve jaj dúltak az érzések a gondolattól, hogy me­gint el kell mennie, de most már egyedül. • Pásztoréknak szoba konyhás házuk volt, mint a legtöbb sze­gényparasztnak, de az elhurcolt gazda ragasztott hozzá egy fél­tetős kamrafélét a háború előtt. Most ezt a szűk helyiséget ren­dezték be szövetkezeti irodának. Tanácsolták a járástól, hogy nyu­godtan sajátítsák ki valamelyik kulák házát, csak hogy hiába múltak a hónapok, a kulák-köl- töztetés emléke nem akart halvá­nyulni a faluban, az bizonyult hát a legokosabbnak, ha nyugton hagyják a lakatot a lezárt por­tákon. Napközben szólt az öreg Kin­cses Antinak, hogy beszélni sze­retőé vele. A párttitkár a rücs­I. Sklovszkij professzor a Kom- szomolszkaja Pravdában rámutat: alapos bizonyítékok’vannak arra, hogy a Tejútrendszerben több milliárd bolygórendszer van. A tudós véleménye szerint egyes bolygókon megjelenhettek olyan értelmes lények, akik civilizációt teremtettek, a tudomány és a technika minden vívmányával együtt. Arra a kérdésre, hogy kapcso­latot lehet-e teremteni az ilyen civilizációk között, Sklovszkij így válaszol: bebizonyított tény, hogy a jelenlegi földi rádiótechnika le­hetővé teszi a csillagrendszerek közti rádióösszeköttetést. A tudós hangsúlyozza azt is: komoly alap van annak feltéte­lezésére, hogy az ilyen értelmes lények társadalmait a Tejútrend­Az Országos Gyorsíró és Gép­író Versenybizottság kedden ün­nepélyes eredményhirdető és díj­kiosztó ülést tartott. Az ünnepség keretében Laborfalusi Gyuláné osztályvezető, a Művelődésügyi Minisztérium képviseletében át­nyújtotta dr. Baczony Lászlónak, a Magyar Távirati Iroda munka­társának a „Magyarország örökös gyorsíróbajnoka” cim elnyerésé­ről szóló díszoklevelet. Ezután kihirdették a dolgozók idei gyors­író- és gépíróversen vének ered­ményét. A percenként 450 szótagos se­bességű gyorsírásban dr. Baczony László, a 400 szótagos fokón Nagy István (Magyar Nemzet), a 350 szótagos fokon Hámory Jenő ta­nár (Vác, Gépíró- és Gyorsíró Is­kola), a 300 szótagos fokon Völ­gyi Béla tanár (Miskolc, Gépíró- és Gyorsíró Iskola), á 250 szóta­gos fokon Pályi Erzsébet (Köny- nyűipari Minisztérium), a 200 szótagos fokon Blaskovits Ká- rolyné (Szolnok, MSZMP Szolnok megyei Bizottsága), a 150 szóta­gos fokon Árva Piroska (Szeged, Városi Tanács) győzött. kös falú, fehérre meszelt irodá­ban várakozott a sánta elnökre. Jobban félt az öregtől, mint vala­mennyi felettesétől együttvéve. Vacsora után behúzódott a sze- dett-vedett bútorok közé, egyik cigarettáról a másikra gyújtott, s a sűrű füstben olyannak tűnt a lámpa, mintha nem is levegőben, hanem zavaros vízben világítana. Anti ezen az estén akarta meg­mondani, hogy Klárit kizárták a pártbóL A lányával együtt jött az öreg. Látva a nagy füstöt, nyitva hagyta az ajtót. Klári nem lépett be a szobába. Ellenségesen köszönt, a küszöbre állt, nekitámaszkodott a félfának. — Azért jöttünk, te Anti — kezdte az öreg —, hogy meg­mondjad világosan: kinek Va­gyunk mi útjában? Neked, vagy a pártnak? A titkár behúzódott a szoba túlsó sarkába, hogy ne lássa Klá­rit. Volt ott egy régi ruhásláda, szekrény híján ebben tartották az iratokat. Ráült. Szomorúan nézte az öreget, aki az asztalra könyö­költ, s a lámpa mögül figyelte őt, szerben 10 millió fényévnél jóval nagyobb távolságok választják el egymástól, ilyen körülmények kö­zött minden valószínűség szerint arra van lehetőség, hogy kis, automata kutató-rakétákat bocsás­sanak fel a közelebbi csillagok felé. Ha ezek a kutató-rakéták idegen bolygóról származó rádió­jelzéseket vesznek, azonnal elin­dulhatnak a jelzések forrásai fe­lé. Ez kétségtelenül magára von­ná az ottani értelmes lények fi­gyelmét. Sklovszkij professzor vélemé­nye szerint nagyon fontos min­denfajta kozmikus eredetű rádió­jelzés beható tanulmányozása, mert nem lehet kizárni annak le­hetőségét, hogy az említetthez ha­sonló kutatórakéták máris kerin­genek naprendszerünkben. A gépíróversenyen a percen­ként 450, 320, 260, illetve 200 le­ütés feletti sebességi csoportok győztesei: Boromissza Ivánná (Külkereskedelmi Minisztérium), Sárdi Lászlóné (Földművelés- ügyi Minisztérium), Forgony Fe- rencné (Eger, Megyei Tanács). „A legjobb idegen' nyelvű ver­senyző” címét gyorsírásból 150 szótagos francia nyelvű áttételé­vel Benkő Lázár (egyetemi hall­gató) nyerte, gépírásból a német nyelvű másolásban elért eredmé­nyével Rajkai Arturné (Könnyű­ipari Minisztérium) érdemelte ki. A gyorsirási csapatversenyt a hivatalok csoportjában a Köny- nyűipari Minisztérium, a vállala­ti csoportban a Bács-Kiskun me­gyei Malomipari és Terményfor­galmi Vállalat csapata nyerte meg. Gépírásból a hivatali cso­portban a Hírlapkiadó Vállalat csapata érte el az első helyezést. A tömegszervezeti csoportban mind gyorsírásból, mind gépírás­ból az MSZMP Bács-Kiskun me­gyei Bizottságának csapata győ­zött. válaszra várva. Anti türelmesen, a mesélő emberek merengésével beszélt: — Nekem senki sincs láb alatt. Ismerem Józsi bácsit, tudom, hogy a saját ügyében, vagy a család­jáért egy tapodtat sem lép. Meg­próbáltam maga helyett. Mindent megpróbáltam. Ez jött ki belőle. Amíg lehetett, vitatkoztam.- Az­tán parancsoltak. Még mindig jobb, ha engem hibáztatnak. Egy emberről én is szívesebben hin­nék rosszat, mint a pártról. Néhány kósza szúnyog dünnyö- gött be a szobába, mohó csapon- gással szimatolták körbe az em­berek arcát. Kincses messzebbre tolta magától a kormos üvegű lámpát. — Arra utasítottak, hogy Danit küldd el a faluból? Pásztor Anti nem szólt, nem is nézett Kincsesre, csak fejbólintás- sal válaszolt. — Milyen indokot mondtak? — faggatta tovább az öreg. — Hogy élesedik az osztályharc. Azt kívánják tőlem, hogy válasz- szam el őket. Kommunista nem élhet kuIákkal. Erre Klári bejött a szobába. Rémülten, gyanakvóan meredt Antira. — Arról nem beszéltél, hogy milyen kulákról van szó? — kér­dezte olyan hangon, amely alig hasonlított az övére. (Folytatás a 4. oldalon) tóan elvégzik, politikailag kepeziu Kedvezi új rendszer vidékiek számára az IBUSZ külföldi társasutazások helyjegyeinek szétosztásában PI-né GERENCSÉR MIKLÓS: Padgalambok A dolgozók gyorsíró- és gépíró verseny ének eredménye

Next

/
Thumbnails
Contents