Tolna Megyei Népújság, 1962. december (12. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-06 / 285. szám

fÖLNÁ MEGYÉI NBPŰJSÁ0 1962. december & Kállai Gyula guineai kitüntetést kapott — Sekou Touré jövőre hazánkba látogat Conakry (MTI). Az MTI ki­küldött tudósítója jelenti: Sekou Touré, a Guineai Köz­társaság elnöke Kállai Gyula mi­niszterelnök-helyettest, a Guineá­ban tartózkodó magyar küldöttség vezetőjét a' nemzeti érdemrend parancsnoki fokozatával tüntette ki. A kitüntetés alkalmával Sekou Touré megkérte Kállai Gyulát, adja át üdvözletét barátjának, Kádár Jánosnak. Káli;# Gyula a tárgyalások be­fejeztével az Elnöki Tanács és a kormány nevében megújította a Sekou Touré elnöknek szóló meg­hívást magyarországi látogatásra. Az elnök kijelentette, hogy öröm­mel elfogadja és 1963-ban tesz eleget a meghívásnak. Ugyan­akkor meghívta Kádár János mi. niszterelnököt Guineába. Kedden délben a magyar dele­gáció Sekou Touré rezidenciáján —i— ebédelt. Délután Kállai Gyula és a magyar delegáció tagjai meg­látogatták a Guineában dolgozó magyarokat: a bauxit-szakembe- reket. geológusokat, mérnököket, a dzsungelben nehéz körülmények között dolgozó kútfúrókat, futball­edzőket és‘ápolónőket. A magyar kormányférfiak több órán át elbeszélgettek a guineai magyar kolónia tagjaival; Megemlékezések Csicserinről a szovjet sajtóban Moszkva (MTI). Az Izvesztyijá.- ban Andrej Gromiko szovjet kül­ügyminiszter terjedelmes cikkben emlékezik meg Georgij Csicserin egykori külügyi népbiztos szüle­tésének 90. évfordulójáról. Ugyan­csak meleghangú megemlékezést közöl Csicserinről a szerdai Prav­da Gromiko a cikkben rámutat, hogy a lenini iskolához tartozó diplomaták között előkelő helyet foglal el a nagy Lenin egyik leg­közvetlenebb munkatársa, Csicse­rin. Noha a cári külügyminisz­térium tisztviselője volt, már 1904 óta részi* vett a forradalmi mozgalomban. Lenin nagyra becsülte Csicserin elvhűségét, nagy műveltségét, bensőséges őszinteségét és egy­szerűségét — írja Gromiko. A cikk megállapítja, hogy Csi­cserin igen nagy szerepet játszott abban, hogy a Szovjetunió bará­ti kapcsolatokat létesítsen a szomszéd országokkal. Csicserin Lenin halála után is védelmezte a külpolitika lenini elveit, meg­valósításuk módszereit Csicserin bátran síkraszállt Sztálin, Rikov és Buharin téves nézetei ellen a nemzetközi poli­tika sok kérdésében. Csicserint 1930-ban felmentet­ték a külügyminiszteri népbiztos tisztsége alól, s mint az idézett okmányok megmutatják, felmen­tésének oka nemcsak a betegség volt — írja Gromiko. — A szemé­lyi kultusz idején Csicserin ne­vét és a szovjet diplomáciában játszott kiváló szerepét lényegé­ben mesterségesen átadták a fe­ledésnek. De napjainkban, ami­kor az SZKP Központi Bizottsá­ga helyreállította a lenini normá kát és elveket, a párt és a nép életének minden területén, így külpolitikában is, kötelességünk tisztelettel adózni Csicserinnek Lenin munkatársának, a szovjet diplomácia kimagasló személyisé­gének, aki minden erejét a szov­jet haza érdekei védelmének szentelte — fejeződik be Gromi­ko cikke. A kozmikus térségben megvalósítandó nemzetközi együttműködés kérdése az ENSZ politikai bizottsága előtt New York (MTI). Az ENSZ- közgyűlés politikai bizottsága folytatta az általános vitát a koz­mikus térségben megvalósítandó nemzetközi együttműködés kér­déséről. Lengyelország képviselő­je felszólalásában támogatta a kozmikus térség kutatására és fel- használására vonatkozó nyilatko­zat szovjet tervezetét, amely ked­vező alapot jelent a nemzetközi szólalásában a bizottság elé ter­jesztett közös amerikai—kanadai javaslat-tervezetet támogatta. Dean közölte, hogy az angol kül­döttség külön nyilatkozatterveze­tet terjeszt a bizottság elé. Ezzel véget ért az ENSZ-köz- gyűlés politikai bizottságának kedd délutáni ülése Az ENSZ-közgyűlés különleges politikai bizottságának keddi ülé­együttműködés létrehozásához. Az: se az Izráel és az arab államok amerikai küldött által tett kije- j közti ellentétek jegyében zajlott lentés, amely lehetőséget teremt a kozmikus térség kémkedés cél­jaira történő felhasználásához, összeegyeztethetetlen az ENSZ alapokmányával. Peru képviselő­je sürgette, hogy mielőbb dol­gozzák ki a világűr békés kuta­tásának és felhasználásának jogi normáit A bizottság délutáni ülésén fel­szólalt Csatorday Károly, a Ma­gyar Népköztársaság képviselője. Csatorday hangoztatta, itt az ide­je, hogy lefektessék a kozmikus térség békés felhasználására vo­natkozó nemzetközi együttműkö­dés alapelveit. A magyar küldött rámutatott arra, hogy az Egyesült Államok képviselője meg akarja akadályozni olyan határozatok elfogadását, amelyek lehetetlen­né tennék a világűrnek az em­beriség kárára történő felhasz­nálását. Az Egyesült Államok ál­tal a magaslégkörben végzett nukleáris robbantások nemcsak a nemzetközi közeledésre voltak károsak, hanem sértették az egyes országok szuverénitását is. Meg­engedhetetlen az, hogy a mester­séges holdakat a világűrből foly­tatandó kémkedésre alkalmazzák. Csatorday Károly megemlítette, hogy az United States News and World Report amerikai lap köz­lése szerint az Egyesült Államok legalább húsz kém-szputnyikot lőtt fel. A magyar küldöttség támogatja a kozmikus térség békés felhasz­nálására vonatkozó szovjet nyi­latkozattervezet. Patrick Dean angol teüWött fél­lé. Az izraeli küldött felszólalá­sában az Egyesült Arab Köztár­saságot „a Közép-Kelet első szá­mú zavart keltőjének* nevezte. Az EAK delegátusa viszont Iz­raelt náci mintájú, a • faji meg-* különböztetést hirdető, terjeszke­dő politikával vádolta. Az ezt kö­vető vitában Jordánia, Szíria, Irak, Szudán és Libanon képviselői támadták Izraelt, és hangoztatták, hogy az izraeli küldött felszóla­lásával el akarta terelni a figyel­met a bizottság napirendjén sze­replő fő kérdésről, a palesztinai arab menekültek ügyéről. A közgyűlés gyámsági bizottsá­ga kedden befejezte a portugál uralom alatt álló területekről szó­ló vitát. Egyes jelentések szerint az afrikai és ázsiai államok kül­döttei a hét végén, vagy a jövő hét elején erélyes hangú javas­latot terjesztenek a bizottság elé Portugália gyarmati tevékenysé­gének elítéléséről. Souvanna Phouma és Szufanuvong a szovjet—laoszi gazdasági együttműködésről Magyar katonai kormányküldöttség látogatásai Bulgáriában Szófia (MTI). A Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi minisz­ter vezette magyar katonai kor­mányküldöttség bulgáriai tartóz­kodásának 5. napján Kazanlikba látogatott, a rózsák völgyének »fővárosába«. A küldöttség meg­tekintette a Kazanlik közelében állomásozó bolgár páncélos ezre­det és részt vett az ezred névadó ünnepségén. A kazanliki páncélos alakulatot a bolgár—magyar ba­rátságról nevezték el és ebből az alkalomból Czinege Lajos vezér- ezredes csapatzászlót adományo­zott az ezrednek. Kormányválság Argentínában Buenos Aires (DPA). Argentí­nában — mint nyugati hírügy­nökségek jelentették — kiújulta kormányválság. Kedden este ugyanis benyújtotta lemondását Alspgaray gazdaságügyi, Puente munkaügyi és Julio Cesar Cri- fevelli építésügyi miniszter. Le­mondtak a többi gazdasági tárca miniszterei is. Alsogaray egy sajtóértekezleten saját és minisztertársai lemondá­sáért a hadsereg vezetőit hibáz­tatta, akik — megakadályozták a kormány gazdaságpolitikájának végrehajtását: az ország gazda­sági életének fellendítését. A Reuter-iroda hírmagyarázó­ja azonban a lemondás okát más­ban látja. Mint írja, Alsogarayt az utóbbi időben mindenfelől tá­madás érte nadrágszíj-megszorító politikája miatt a munkáltatók épp úgy támadták, mint a mun­kavállalók. Mint a Reuter-iroda jelenti, Guido elnök tárgyalásokra magá­hoz kérette a hadsereg fegyver­nemeinek vezetőit. Vientiane (TASZSZ). Souvanna Phouma Jaoszi miniszterelnök kijelentette, hogy elégedett a lao­szi küldöttség moszkvai látogatá­sának eredményeivel. A közel­múltban nyilvánosságra hoZbtt közös közlemény — állapította meg Souvanna Phouma — arról tanúskodik, hogy a szovjet kor­mány elő akarja segíteni Laosz- nak az 1962-es genfi egyezmények értelmében a semlegesség és a függetlenség útján megvalósuló fejlődését A miniszterelnök kije­lentette, hogy a szovjet—laoszi kereskedelmi és gazdasági egyez­mény elősegíti a két ország gaz­dasági kapcsolatainak fejlődését Laosz kész ipari termékeiből mindazt a Szovjetunióba szállíta­ni, ami e baráti ország számára érdekes lehet Szufanuvong miniszterelnök­helyettes hangot adott azon meg­győződésének, hogy a kereskedel­mi forgalom mindkét ország né­peinek javára gyorsan fog növe­kedni. Kereskedelmi együttműkö­désünket a tudományos, a mű­velődésügyi és a sporttapasztala­tok cseréje fogja kiegészíteni. Ea hasznos lesz — állapította meg. Busás nyugdíjat kapnak a nácik Berlin (MTI). Megdöbbentő ada­tokat közöl a Die Mahnung című nyugat-berlini haladó polgári folyóirat arról, milyen hatalmas összegeket fizetett, illetve fizet ki ma is a bonni állam nyugdíj címén egész sor hétpróbás hitle­rista vezetőnek. A hirhedt Otto Winkelmann, egykori SS. és rendőrtábornok, akt 1944-ben egyik főszereplője volt Magyarország teljes »gleich­schal tolásának«, most is havi 1705 márka nyugdíjat élvez. Erich Gritzbach SS-Oberführer, Göring személyi referense havi 1293 már­ka nyugdíjat kap. Paul Körner egykori államtitkár, SS-Ober. gruppenführer kereken 2000 már­kát vág zsebre nyugdíj címén. Még rajta is túltesz dr. Hjalmar Schacht, a nácizmus első számú pénzügyi szakértője, a maga havi 2800 márkájával. A folyóirat még több tucat ha­sonló esetet sorol fel, s meg­jegyzi, hogy mindezek csak ki­ragadott példák, mert a náci- rezsim egykori támaszai általá­ban feltűnően magas állami tá­mogatást élveznek Nyugat-Német- országban. A bonni kormány ugyanakkor — mint ismeretes — pert indított a Nácizmus Üldözöttéinek Szövet­sége (VVN) ellen, hogy feloszlassa azoknak a bátor harcosoknak az egyesületét, akik vállalván az újabb üldözést is, figyelmeztetik a nyugatnémet lakosságot az egyre nagyobb mérvű fasiszta­militarista veszedelemre. Intézményessé vált a magyar tudósok részvétele a nemzetközi űrkutatásban A Szovjetunió kezdeményezé­sére széles körű vflágűfkutatás folyik a kozmosz békés felhaszná­lásának elősegítésére. A kutatás tárgyából következik, hogy ezen a téren máris nemzetközi koope­ráció épült ki. A magyar tudo­mány is — szerény lehetőségeihez képest — egyre nagyobb részt kí­ván vállalni a világűr megisme­résének és az emberiség javára történő hasznosításának munkájá­ból. Abból a célbői, hogy a ma­gyar tudósók intenzívebben be­kapcsolódjanak a kutatómunkába, az Akadémia kebelében űrkuta­tási bizottság alakult, amely egy­ben a Tudományos Egyesületek Világtanácsa (ICSU) űrkutatási bizottságának (COSPAR) tagja. A bizottság elnöke Bognár Géza akadémikus, titkára Egyed László akadémiai levelező tag. Átszervezések az Egyesült Államok fegyveres erőinél Washington (TASZSZ). Robert McNamara, az Egyesült Államok hadügyminisztere hozzálátott az amerikai hadsereg tartalékos ál­lományának és a nemzeti gárdá­nak „gyökeres” átszervezéséhez — jelenti az AP. Az átszervezés kö­vetkeztében — a hadügyminisz­ter szavai szerint — a tartalékos állomány és a nemzeti gárda ere- e „nagymértékben megnövek­szik”. A tartalékos állomány és a nemzeti gárda nyolc gyalogos hadosztályát és több mint hét­száz kisebb alegységét átalakít­ják, a kor követelményeinek meg­felelően szervezett új egységek­be osztják. Az átszervezésnek be kell fejeződnie még a jövő nyári kiképző táborok megnyitása előtt. f' írók, mint népi ellenőrök Űjjászületőben egy régi hagyomány Moszkva (TASZSZ). Ismert szovjet írók egy csoportja levelet küldött Alekszandr Seljepinnek, az SZKP Központi Bizottsága és a Minisztertanács párt- és állami ellenőrzési bizottsága elnökének. A levélírók hangoztatják; készek részt venni az említett bizott­ság munkájában, »örülünk an­nak — írják —, hogy felújult a valóban népi ellenőrzés, amelyet megsemmisítettek Sztálin sze­mélyi kultuszának időszakában«. A levélírók emlékeztetnek, hogy egykor olyan neves írók és publicisták voltak népi ellenőrök, mint Hja Ilf, Jevgenyij Petrov, Mihail Kolcov, Gyemjan Bednij. A levelet a Lityeratumaja Ga- zeta szerdai száma közölte. Alá­írták: Vaszilij Akszjonov, Nyiko- laj Aszejevt Alekszandr Bezi- menszkij, Andrej Voznyeszensz- kij, Szergej Mihalkov, Robert Rozsgyesztvenszkij és mások. Az EAK első mezőgazdasági szakemberképző központja Budapesten ülésezik a KGST növényvédelmi állandó munkacsoportja A KGST növényvédelmi állan­dó munkacsoportja december 4-től 8-ig Budapesten tartja ülését. A tanácskozáson azokat a legújabb eljárásokat vitatják meg, ame­lyek a tudományos kutatások és a gyakorlati kísérleték szerint az eddigtejenél eredményesebbe» vé­dik a növényeket a kártevők és a betegségek pusztításaitól. Az ülés napirendjén szerepelnek a növényvédőszerek hatékonyságá­nak és gazdaságosságának vizs­gálatára alkalmas módszerek, va­lamint a növényvédelem más, nemzetközi szintű megoldást Kairó közeiében a szovjet »Traktorexport« külkereskedelmi váll»» lat közreműködésével megnyílt az EAK első mezőgazdasági ember képző központja. £vryt gflMim *

Next

/
Thumbnails
Contents