Tolna Megyei Népújság, 1962. november (12. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-02 / 257. szám
2 •tolna MEGYEI NEpCjSAÖ 1062. november 2. U Thant Havanna-i tárgyalásairól visszaérkezett New Yorkba Havanna (MTI). U Thant, az ENSZ ügyvezető főtitkára kétnapos havannai megbeszélései után csütörtökön, magyar idő szerint a kora hajnali órákban visszaérkezett New Yorkba. U Thant a havannai repülőtéren hangoztatta: Mindenekelőtt szeretnék köszönetét mondani a kubai kormánynak és népnek a meghívásért. Igen hasznos, szívélyes tanácskozásokat folytattam Fidel Castro miniszterelnökkel. Remélem, hogy megbeszéléseink hozzájárulnak a kérdés békés megoldásához. U Thant New Yorkban a következőket mondotta: „A kubai vezetőkkel folytatott 'gyümölcsöző tárgyalások után térek vissza Havannából. Ezeket a megbeszéléseket szigorúan a Fidel Castro miniszterelnökkel folytatott levelezéseim alapján tartottuk.” „Tanácskozásaink során megállapodás született arról, hogy az ENSZ továbbra is hozzájárul a probléma békés rendezéséhez.” U Thant New York-i nyilatkozatában azt is elmondotta, bizalmasan közölték vele Havannában, hogy már folyamatban van a Kubában létesített támaszpontok felszámolása, és a művelet péntekre be is fejeződik. Ezt követően a fegyverrendszereket visszaszállítják a Szovjetunióba. Az ENSZ szóvivője közölte, hogy U Thant megérkezése után felkereste az Egyesült Nemzetek Szervezetének székházát, s találkozott Stevensonnal, az Egyesült Államok ENSZ-küldöttségének vezetőjével és Kuznyecovval, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettesével. A megbízott főtitkár tájékoztatta őket havannai útjának eredményeirőL Fidel Castro, a Kubai Köztársaság miniszterelnöke ,U Thant- tal folytatott tanácskozásai után részt vett a havannai egyetemi hallgatók nagygyűlésén. A Reuter a havannai rádióra hivatkozva közli, Fidel Castro felszólalásában hangoztatta, hogy a forradalmi kormány erősebben kerül ki a válságból, mint ' bármikor is volt. i A miniszterelnök kijelentette, hogy a tárgyalások során a kubai fél ismét világosan leszögezte a válság megoldásával kapcsolatos öt feltételt. A brazil kormány elégedetten nyilatkozott a brazil jószolgálati küldöttség kubai látogatásáról. Albino da Silva dandártábornak, a küldöttség vezetője, útban hazafelé, San Jüanban szintén hangoztatta, U Thant, az ENSZ ügyvezető főtitkára közölte vele, hogy véleménye szerint az ENSZ révén sikerül békésen megoldani a kubai válságot. Események SOROKBAN Tokio (TASZSZ). Mint a Kyido hírügynökség jelenti, a napokban F—105—D mintáié, hangsebességnél gyorsabb amerikai vadász- és bombázó repülőgépek érkeztek Okinawa szigetére. Ezek a gépek hidrogénbombákat is szállíthatnak. Okinawa szigetén már 20 különböző rakétatámaszpontot építettek. Tavaly máius óta időnként amerikai atomtengeralatt- járók is befutnak a sziget kikötő jébe. London (MTI). A belfasti hajóépítő, gépipari és textilgyárak 60 000 munkása szerdán délután beszüntette a munkát, hogy felhívja a parlament, a kormány és a közönség figyelmét a fenyegetően súlyosbodó munka- nélküliségre. Húsz bolgár pedagógus érkezett hazánkba a magyar—bolgár kulturális egyezmény keretében. A bolgár alsótagozatos nevelők kéthetes tanulmányútiuk során általános iskolákat látogatnak meg Moszkva (TASZSZ). AlekszcJ Koszigin, a Szovjetunió Miniszter* tanácsának első elnökhelyettese csütörtökön fogadta Sir Roger Makinst, a brit atomerő hatóság elnökét. Ugyancsak csütörtökön az atomerőfelhasználási állami bizottságban Roger Makins találkozott Andronvik P-'-niz'anccal. A találkozón elfogadták a szovjet és az angol atomszakemberek közötti együttműködés továbbfejlesztésének programját. Moszkva (TASZSZ). Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió miniszterelnöke és Leonvid Brezsnyev, a Legfelső Tanács Elnökségének elnöke Algéria nemzeti ünnepe, a függetlenségi harc megindulásának évfordulója alkalmából üdvözlő üzenetet küldött Ben Bellának, az Algériai Köztársaság miniszterelnökének és Ferhat Abbasznak. az algériai nemzetgyü. lés elnökének. Moszkva (TASZSZ). Mikojan, a szovjet Minisztertanács első elnökhelyettese november 1-én Kubába utazott, hogy a nemzetközi helyzet kérdéseiről eszmecserét folytasson Fidel Castro kormányával. New York (AP). Sztrájkba léptek a New York-i Daily News szerkesztőségének tagjai. Az újságírók szerdán éjfélkor íróasztalaikat otthagyva tiltakoztak az ellen, hogy nem járt eredménynyel érdekképviseleti szervük tárgyalása fizetésük rendezéséről. Stockholm (TASZSZ). Az 1962. évi fizikai Nobél-díjat I.ev Da- vidovics Landau akadémikus, szovjet tudósnak ítélték oda. Berlin (MTI). A nyugat-berlini Steinplatzon a műszaki egyetemnél mintegy ezer főnyi tömeg viharosan tiltakozott a Der Spiegel című lap szerkesztősége ellen foganatosított rendőri akció miatt. A gyűlés szónokai közül Wolfgang Neuss, a híres nyugatberlini színész intézte a legélesebb támadást Strauss bonni atomminiszter ellen. Az Egyesült Államok visszaállította a Kuba-ellenes blokádot és a légi megfigyelést Washington (MTI). Mint a nyugati hírügynökségek közük, Salinger, a Fehér Ház sajtótitkára szerda esti sajtóértekezletén bejelentette, hogy az Egyesült Államok visszaállítja a Kuba-ellenes blokádot és a légi megfigyelést Kuba fölött. Mind a blokádot, mind a légi megfigyelést két napig szüneteltették U Thant ENSZ ügyvezető főtitkár kérésére. A Kuba-ellenes intézkedések visszaállítása csütörtökön hajnaltól kezdődött meg. Salinger nem ' vált hájláfido megmondani, hogy pontosan mikor folytatódik a légi megfigyelés. Az intézkedések visszaállítását azzal indokolta, hogy még. nem történtek „hatékony ENSZ-lépé- sek” a Karib-tenger térségében. Elmondotta még, hogy Kennedy elnök szerdán este másodízben is találkozott a nemzetbiztonsági tanács végrehajtó bizottságának tagjaival és ezen a találkozón határozták ed a blokád és a megfigyelés újbóli alkalmazását. Salinger azt is bejelentette, hogy Kennedy elnök elhalasztotta csütörtökön délutánra előirányzott sajtóértekezletét. Az el nők csak a kubai helyzet tisztázódása utgn kíván majd találkozni a sajtó képviselőivel. Kérdésekre válaszolva a sajtótitkár még elmondotta, hogy a blokádszünet idején a szovjet búzát szállító két török hajó áthaladt az amerikai hajók őrvonalán és folytatta útját Kubába. A Reuter és azvAP jelentése s"zérí‘nt Lestér ' Pearson; a kanadai liberális ellenzék vezetője televíziós beszédet mondott, és ebben javasolta, hogy a NÄTO és a varső szerződés képviselői üljenek le a tárgyalóasztalhoz, törekedjenek a nemzetközi feszültség további enyhítésére. Hozzáfűzte, elérkezett az ideje, hogy a NATO — és ezen belül Kanada — felülvizsgálja egész katonai stratégiáját. * Ideiglenes alkotmány Jemenben Szanaa (MTI). Szalal jemeni elnök nyilatkozatot adott a középkeleti hírügynökségnek. Hangsúlyozta. hogy az ideiglenes alkotmány kikiáltása és az új kormány megalakítása azt a célt szolgálta, hogy megszilárdítsa a belső helyzetet és biztosítsa, hogy az ország az Egyesült Arab Köztársasághoz hasonló úton haladjon.. »Ez Egyiptom és Jemen egységének előjátéka«« — mondotta a jemeni elnök. Kairói jelentés szenjat az EAK elnöki tanácsa, Afíael Hakim Amer marsallnak legutóbbi jemeni látogatásáról készített jelentése alapján megvizsgálta a jemeni helyzetet. Ali Szabri, az EAK végrehajtó tanácsának elnöke közölte: Amer marsall jelentéséből kitűnik, hogy Jemenben megszilárdult a forradalom és a kormány teljesen ellenőrzi az országban a helyzetet. Ali Szabri közölte, hogy Amer marsall látogatást tett Szirvah térségében, a keleti határ közelében állomásozó EAK-erőknél. Amer marsall meggyőződött arról — mondotta Ali Szabri —, hogy ezek az erők a jemeni egységekkel együtt megfelelően felkészültek arra, hogy visszaverjenek bármiféle külföldi agressziót. Hozzáfűzte, hogy a szaud-arábiai és jordániai rádióállomások állításai, amelyek szerint a volt imám csapatai előretörnek Jemenben, minden alapot nélkülöznek. Ammani jelentés szerint a Jordánia és Szaud-Arábia tárgyalá! sai nyomán a két ország főváro- ’ sában közleményt adtak ki. A közlemény szerint a két ország augusztus 27-i megállapodása értelmében a két uralkodó a jövőben összehangolja tevékenységét. A két ország együttműködése kiterjed politikai, katonai, gazdasági és kulturális térre. Az ammani rádió különben azt állítja, hogy a trónfosztott imámhoz hű csapatok elfoglalták Szirvah várát, és jelentős hadizsákmányt ejtettek. Az ammani rádió szerint a Szaud-Arábiában élő jemeniek vezetői azt javasolják, hogy mozgósítsák a Szaud- Arábiában élő félmilliós jemeni származású lakosságot. Érdekes kommentárt közölt az AP-hírügynökség tudósítója. Webb Mckinley, a szaud-arábiai Dzsid- da kikötőjéből. A tudósítás beszámol arról, hogy Szaud-Arábia fegyvereket szállít a jemeni határra, ezenkívül jelentős pénzügyi támogatást nyújt a forradalommal szemben álló jemeni törzseknek. A szállítmányokat amerikai pilóták viszik a jemeni határra, egy-egy fordulóért 450 dollárt kapnak. A szaud-arábiai uralkodó azért kényszerüli amerikai pilóták alkalmazására, mert október elején saját légierejének öt gépe átállt a jemeni erőkhöz. Az AP tudósítója rámutat arra is, hogy a királypárti erők állításai katonai sikereikről megfigyelők szerint, erősen túlzottak és Szalal tábornok szilárdan ellenőrzi az országot. A kubai megoldódása világszerte nagy megkönnyebbülést jelentett, hisz az amerikai imperialista köröknek a Karib tenger térségében szőtt agresszív tervei könnyen lángba boríthatták volna a világot. A szovjet kormányt a jóakarat ég a józan ész vezette, amikor olyan békés kezdeményezést tett, amely alkalmas volt arra, hogy megoldja a kubai válságot, sőt lehetőséget adjon arra is, hogy hasonló módon, békés eszközökkel, tárgyalások útján oldják á meg a többi vitás nemzetközi kérdést is. A szovjet kormány lépése a jóakarat politikájának diadalmaskodása az erőpolitika felett, de mint a Krasznaja Zvezda kommentárja megállapítja, nem elég, ha csak az egyik fél tesz erőfeszítéseket. Arra van szükség, hogy "a nyugati kormánykörök szintén tegyenek reális lépéseket az általuk előidézett feszültség enyhítésére. Az emberiség határozott intézkedéseket vár az Egyesült Államoktól, folytatja a Krasznaja Zvezda, olyan lépéseket, amelyek megerősítik a Kuba területi sérthetetlenségének tiszteletben tartására vállalt kötelezettséget. Ezek közül a legfontosabbakat Fidel Castro miniszterelnök vázolta legutóbbi nyilatkozatában. Az Izvesztyija szemleírója megállapítja, hogy még korai lenne a kubai válkág mérlegét megvonni, az azonban már most is elmondható, hogy keserű csalódásban volt részük az Egyesült Államok szélsőséges köreinek, amelyek Kuba elleni támadásra készültek. Azonban azt is meg kell állapítani, hogy sok még a rendezetlen kérdés a kubai válsággal kapcsolatban, s mint Igor Orlov, a TASZSZ szemleírója írja, nincs mindenkinek ínyére a szovjet kormánynak az a békés kezdeményezése, amely lehetőséget adott a Karib tenger térségében kialakult és pusztító háborúval fenyegető konfliktus rendezésére. A TASZSZ idézi Goldwater szenátort, aki toválság vábbra is támadásra uszít Ku* ba ellen. John Beard angol parlamenti képviselő arra a veszélyre hívja fel a figyelmet, hogy az Egyesült Államok bizonyos körei „sajátosan értékelik” a Szovjetunió és az Egyesült Államok között létrejött békés megegyezést. Az angol képviselő kijelentette, ne.pi lehetetlen, hogy ezek a 'körök szeretnék folytatni az agresz- sziót és a kacérkodást a háború veszélyével. Ezt az aggodalmat alátámasztják azok az intézkedések is, amelyeket az Egyesült Államok foganatosított. A legutóbbi jelentések szerint visz- szaállították a Kuba elleni tengeri blokádot és folytatják a légi megfigyelést Kuba felett. A New York World-Telegramm and the Sun „magasállású személyiségekre hivatkozva azt írja, „Kennedy elnöknek az az ígérete, hogy nem támadja meg Kubát, ha Hruscsov miniszter- elnök kivonja onnan a szovjet fegyvereket, nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok kizárja az invázió lehetőségét más körülmények között”. Hozzá kell ehhez venni azt is, hogy a Pentagon nem szüntette be az inváziós erők növelésére irányuló ténykedését. A New York Herald Tribune arról ad hírt, hogy a légierők 14 000 tartalékosát tényleges katonai szolgálatra hívják be, s tovább folyik a fegyveres erők nagyarányú összevonása. A TASZSZ szemleírója megállapítja, hogy a világ közvéleménye kénytelen számolni ezekkel a tényekkel, s fokozott figyelemmel kíséri az egész világ, hogyan oldódik meg a gyakorlatban a Kubai Köztársaság belügyeibe való be nem avatkozás szavatolásának kérdése. Lehetetlenné kell tenni — folytatja a TASZSZ — az újabb provokációt Kuba ellen. Ezt kívánja az összes érdekelt fél igazi érdeke, ezt kívánják mindazok, akiknek drága a béke és a népek biztonsága. Az ENSZ közgyűlése leszavazta a dél-rhodesiai alkotmányt New York (MTI). Az ENSZ közgyűlését szerdán a késő esti órákban rendkívüli ülésre hívták össze, hogy döntsön az új dél- rhodesiai alkotmány kérdéséről Mint már. jelentettük, kedden harminchét afrikai és ázsiai ország határozati javaslatot terjesztett elő, amely indítványozza, az ENSZ szólítsa fel Nagy-Britan- niát. hogy haladéktalanul függessze fel a dél-rhodesiai alkotmányt, amely november 1-én lépett hatályba —, és adjon utasítást, ne tartsák meg a rövidesen esedékessé váló általános választásokat. A közgyűlés nyolcvanegy szavazattal, kettő ellenében elfogadta a határozati javaslatot, amelyet a gyámsági bizottság már korábban jóváhagyott. A hatá- i bzáti javaslat mellett foglalt állást Japán kivételével az egész afro-ázsiaj . csoport. Ellene szavazott Dél-Afrika és Portugália. .Tizenkilenc tagállam tartózkodott a szavazástól, hét ország képviselője nem volt jelen. Anglia nem vett részt a szavazásban. Godber államminiszter kijelentette, Anglia továbbra sem fogadja el a közgyűlés illetékességét ebben a kérdésben. Whitehead dél-rhodesiai mi. niszterelnök sajtóértekezletet tar- tott, amelyen kifejtette azt a vé. leményét, hogy az új alkotmány biztosítja »az ország politikai helyzetének enyhülését«. A szavazás 23,53 órakor ért véget, az afrikai és ázsiai küldöttek szerint még idejében ahhoz, hogy befolyásolja az új alkotmány életbelépését. A dél-rhodesiai küldöttek azonban azzal érveltek, hogy Salisburyban, a fővárosban már 53 perccel elmúlt éjfél. Ülést tartott a KGST külkereskedelmi állandó bizottsága Moszkva (TASZSZ). A Szovjetunió fővárosában ülést tartott a KGST külkereskedelmi állandó bizottsága. A tanácskozáson a KGST-országok egymás közötti kereskedelmének 1963-ban történő fejlesztésével foglalkoztak. A bizottság munkájában részt vettek Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország. Mongólia, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió képviselői. Megfigyelővel képviseltette magát a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság. A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén a pénzügyminiszter előterjesztése alapján határozatot hozott a tanácsok, végrehajtó bizottságok és szakigazgatási szerveik költségvetési feladatairól és hatásköréről. A nehézipari miniszter jelentést tett arról, hogyan teljesítette a kőolaj- és gázipar a második ötéves tervében előírt feladatait. A belkereskedelmi miniszter a ruházati kereskedelem helyzetéről és fejlődéséről tett jelentést. A földművelésügyi miniszter az őszi mezőgazdasági munkák menetéről adott tájékoztatást. A kormány a jelentéseket megvitatta és jóváhagyólag tudomásul vette. A Minisztertanács ezután folyó ügyeket tárgyalt.