Tolna Megyei Népújság, 1962. november (12. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-07 / 261. szám
4 fÖLNÄ MEGYEI NfÍPŰJSAQ 1962. november 7. irt» „Minden nedves, minden nehéz. A nyomor országairól térképet rajzol a penészr” József Attila írja ezeket a sorokat szűkebb hazájáról, a külvárosról. A dátum 1927. Külváros, nyomortanyák, ahová nem jut el a fény, a viz, az üröm. Betegség, a tüdöbaj burjánzik... „minden nedves, minden nehéz.” Aporodatt 'világ, mélyben dolgozik az erő. Egy másik dátum: 1962. Sehol annyi új nem otKk a szemünkbe, mint a város peremén. Gyárak, iskolák, munkásotthonok szaporodnak gombamódra. Fénycső-világítás ragyog a tanműhelyben, hideg és meleg víz csordul a munkásszállás csapjain, televíziós antennák nyújtózkodnak az égre. Friss levegő, az erő a felszínen dübörög, uralkodik. PdEószta, Palánk A város északi kapuja. Tíz- tizenkét évig mintha mostoha- gyerek lett volna a többi városnegyed mellett, szemmel is látható változás alig történt itt. Most azonban öles léptekkel pótolja a lemaradást, ma a város leggyorsabban fejlődő része, és nincs messze az idő, amikor az egész város arculatát határozza meg. Ha az ország másik végében jársz, és megtudják, hogy szekszárdi vagy, az első kérdés: Milyen lesz az idei bortermés? Mert Szekszárdot elsősorban vörösboráról ismerik. — A szekszárdi borvidék igazi felvirágzása pedig csak ezután következik be — mondja Székely János, a Szekszárdi Állami Gazdaság főkertésze. — E hatalmas munka legnagyobb beruházása a már részben elkészült szőlőkombinát. Szekszárdot, mint bortermelő vidéket annakidején a kisparaszti szplőművelés tette naggyá annak ellenére, hogy a kisüzem nem élhetett a korszerű tudomány és technika adta minden lehetőséggel. Most a természeti, éghajlati, talaj adottságokhoz járul a modern nagyüzemi gazdálkodás minden újat alkalmazni tudó módszere. Az idén már belépett a termelésbe az oltványkészítő üzemrész — évi két-hárommillió oltvánnyal képes segíteni a rekonstrukciót — az év végéig átadják rendeltetésének az új szőlőfeldolgozót, amiben később palackozó üzemet is berendeznek, majd elkészül a tizenhatezer hek- tós pince is. Az oltványkészítő üzem az első években a rekostrukciót segíti. — Évtizedünk végére kétezer hold modern, gépi művelésre alkalmas telepítésű szőlőterülete lesz a gazdaságnak, ezer holdem pedig gyümölcsöst telepítenek. — Eközben részlegesen, majd később nagyobb mértékben kapcsolódik be az üzem az ország többi részének ellátásába. Itt kísérletezik ki az új telepítési, termelési módszereket is, köztük a Lenz—Moser módszert, amelynek lényege: Hagyományos tőkék helyett »szőlőfákat-« nevelnek. A termés így több lesz, az összes talaj- és növényvédelmi munka géppel végezhető. A szőlőkombinát ablakaiból látható a müszergvári építkezés. Ma még csupasz betonpillérek meredeznek az ég felé, de két év múlva már kikerülnek az első késztermékek a gyárból, hogy hírnévben versenyre keljenek a vörösborral. A közelben lévő iskola, ahol most éppen tízperc szünetet tartanak, három éve áll. Társadalmi munkában építették, hogy ne kelljen a környékbeli gyerekeknek bejárni a városba. Délelőtt a harmincnégy gyereké az iskola, délután a felnőttek veszik birtokukba. Tizenhatan járják á hetedik-nyolcadik osztályt. i Áz építők otthona Szüretelni jártam ide a — mondja a gondnok és szavai szomszédba valamikor. Nem is olyan régen. Most a faipari kárpitosrészlegének műhelye van ott. Itt a munkásszállás helyén meg vizenyős mező volt csupán. Minden új ezen a vidéken, csal: a vágóhíd régebbi. Bertalan János, a munkásszállás gondnoka mondja ezeket, amikor az emeleti szobák ablakaiból körbe mutat a környéken, Nyugatra a szőlőfeldolgozó tartályai, sorakoznak, erjedő must szagát lebbenti erre a szél, mellette a Vas Műszaki Nagyker. raktárai fehérlenek. Északra a vágóhíd húzódik, az épület mögött pedig a Tanácsi Építőipari Vállalat telephelyei nyújtózkodnak. A szobák és a nyolcvannyolc ágy most üres. Az emberek munkában vannak, csak két takarítónő dolgozik az emeleten. A folyosón és a mosdókban már tisztaság és rend uralkodik. A 22-es számú szoba előtt állapodunk meg. Ez nem lakószoba, kicsi kerek asztalok húzódnak a fal mellett piros kárpitu- presszó-székekkel. A szoba végében televízió áll, vele szemben könyves szekrény. Az asztalokon szétszórva újságok, folyóiratok hevernek. — Ez a mi kis kultúrszobánk mögött büszkeség feszül. Lent a földszinten, a folyosó végén, parányi, portásfülkének beillő szoba nyílik. A stúdió. Lemezjátszó és mikrofon áll az asztalon. Innen minden szobába vezeték nyúlik, amelynek végén hangszóró van. Ezen keresztül közlik a szállás rendezvényeit, tennivalóit és akiket érdekel bekapcsolva hagyják akkor is, amikor muzsika szól belőle. A főzőfülkében minden szobának külön szekrénye van. Itt tartják a hazait az emberek, mert szellős, hűvös a helyiség. A sarokban villanyrezsó áll, akik kacérkodnak a szakácsművészettel itt kipróbálhatják tehetségüket. Az udvaron a virágágyás még őszi hervadásában is pompázik. A padok mögött nemes gyümölcsfák fiatal, vékony törzsei ágaskodnak. Pár év múlva már teremnek is. A kapu alatt egy pillantás a kifüggesztett hirdetményekre. Az ember helye a társadalomban* munkavédelem, űrhajózás — néhány cím az esti előadásokból. Nyolcvannyoic átfutó ember állandó otthona, jut eszembe amikor kilépek a „tobév” munkás- szállás kapuján a párás őszi reggelbe... -Mr Négyen — a százhúsz közül Százhúsz fiatal kezdte meg két hónappal ezelőtt a szakma elsajátítását a Déli Kertváros szomszédságában épült műszergyári tanüzemben. Akkorra válnak szakmunkásokká, amikor az építők átadják rendeltetésének az új gyárat. Az esztergaműhelyben új műveletet tanulnak, a lépcsős esz- tergálást. Ennél a műszerész-esztergánál Tischler Anna a főszereplő. Egyike a legjobb tanulóknak — eddig csak négyeseket és ötösöket kapott — ezért bízta rá oktatója. Blázer János elsőként a munkát. Tanulótársai, Hesz Mária, Farkas László és Boda József egyelőre figyelnek, a következő órában ók is megpróbálják. Új nagykereskedelmi raktárak Űj nagykereskedelmi raktárak sorakoznak a város keleti részén. A gyárakból vagonokban érkező árut átveszik, majd eljuttatják a megye boltjaiba. Közel négyszáz kereskedelmi dolgozó több száz millió forint értékű árut kezel, csomagol és kiild a falvakba. Az új raktárak közül a „legöregebb” a Déldunántúli Textil- és Ruházati Nagykereskedelmi Vállalat lerakata, ahol most Aradi János a méterosztály vezetője és Brezniczki Ilona eladó a dombóvári lak- berendezési bolt szállítmányát állítja össze. P. Jánossal tíz évvel ezelőtt találkoztam. Kint, a város peremén, pontosabban bent a hegyek között, egy szurdikban lakott. Három gyerek figyelt akkor ránk látott szájjal, miközben hány- tuk-vetettük a világ sorát, a jövőt tervezgettük. Kubikos volt akkor. Most is az. Hozzá igyekszem. Taposom a sarat a kertváros felé. Mögöttem gépkocsi motorját hallom, a kerítés mellé húzódom, mert a sofőr sem tehet arról, hogy vágja a kerék a sarat, a vizet. Elhúz a kocsi. Az új AKÖV -telephez visz vasbetongerendát. Jobbra tőlem bérház magasodik. Három emeletes. Tavaly adták át a i lakóknak. Száz évvel ezelőtt, itt még tengernyi víz volt. öt éve is békák kuruttyoltak a tóban. Azután megbontották a hegyet, lehordták Látja, így élünk... ide több ezer köbméter földei, és betöltötték a béka-tavat... De már épül a másik két bérház, a nagy mellett. Mindegyik huszonnégy- lakásos... Ezeket követi egy nádtetős felvonulási épület, és már előttem is van az új város. A kertváros. Kert is, meg város is. A házak körül veteményes ker- tecske, egy—két gyümölcsfával, rövidke szőlőlugas — mert mégiscsak Szekszárdon vagyunk... Betűzöm az utcatáblákat. Mártírokról nevezték el valamennyi utcát. Itt lakik P. János. Uj házban. Még piroslik a téglafal. Nincs bevakolva. A kerítés vékony drótháló, erősebbre még nem tellett. A kapu, az már erős. Kicsiny virágágyás, és már az ajtóban állok. Fejem felett meredezik a majdani üvegterasz teteje. Úgy látszik, üvegre még nem tellett. Keresem a gazdát, barátomat. Nincs otthon. Féleségével van csak szerencsém kezet szorítani, de ö is siet, munkára megy. A nagy sietségben mégis bemutatja a lakást. Azzal a jellegzetes büszkeséggel, ahogy a ma luk erejéből építő családiház-tulajdonosok tudják csak ezt tenni. — Nézzem meg a konyhát — invitál. Még a régi bútor áll itt. De tisztaság van, s rend is. A szoba, a gyerekeké már új berendezéssel. Az „öregek” szobája csendes, takaros, öreg bútorokkal. — Hát így vagyunk... Látja, tgy élünk. Jól? élhetnénk jobban is. Talán több is kellene ruhára, meg szórakozásra, de hát házat is építeni, meg fényűzőn is élni? Nem megy három gyerekkel. Igaz, már nagyok, de hát nagy gyerek nagy gond. Tudja maga is. Még szerencse, hogy részletre adták ezt a tv-t, mert mit is csinálnánk esténként... Ne haragudjon — jut hirtelen eszébe a munlca — sietnem kell, jöjjön el hozzánk a jövő héten, akkor délelőttös leszek, az uramat is itthon találja... Jövünk be az öreg városba. P.-né mutatja a szomszédok házait. Itt lakik egy lakatos, amott egy tűzoltó, ott, abban a palatetősben meg az ura kártyavartnere, az is kubikos... Ók is ott laktak fönn a hegyen, s itt építettek családi házat. A kertvárosban. (pálkovács)
