Tolna Megyei Népújság, 1962. október (12. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-09 / 236. szám

4 TOLNA »EGYE! NÉPÚJSÁG 196?. október 9, Az ülnökök növekvő feladatáról, oktatásáról A szocialista igazságszolgálta­tásban, ítélkezésben nagy szerep jut a népi ülnököknek. Első fo­kon a büntető tanácsot két népi ülnök, és egy szakbíró alkotja. A népi ülnökök egyenrangú tagként vesznek részt a tanács munkájá­ban, az ítéletek meghozatalánál, a döntéseknél éppen olyan joguk van, mint a szakbírónak Ezért te­hát a népi ülnöki funkció betöl­tése nagy felelősséggel jár. Saj­nos, az ötvenes évek elején az ül­nöki rendszer meglehetősen for­mális volt. Az ülnökök jelentős része érdemben nem tudott hozzá­szólni az ügyhöz, főként mert nem értett hozzá. Mostanában nagy gondot fordítanak a népi ül­nökök szakismereteinek növelésé­re. Szekszárdon a Megyei Bíróság a TIT-tel közösen rendszeres ok­tatásban részesíti őket. A tanács­vezető bírák kéthetenként elő­adást tartanak részükre a teendő­ikről. Ugyanakkor működik az úgynevezett ülnök-akadémia is. Ez 1961-ben kezdte meg működé­sét Szekszárdon. A résztvevők kérték, hogy szervezzék meg az akadémiát az idei évben is, és. a i megyeszékhelyen kívül másutt is. I Ezért Pakson is hozzáláttak az I akadémia megszervezéséhez. Szek­szárdon az idén körülbelül 60— 70 fő vesz részt az akadémia elő­adásain. Nem szakjogászokat akarnak nevelni belőlük, mert hi­szen ehhez nagyon kevés lenne az akadémia, hanem a jogelmélet és gyarkorlat alapjait ismertetik meg velük. A módszer jónak bi­zonyult, mert aki tavaly részt vett az akadémián, sokkal aktí­vabban tud szerepelni a tárgyalá­sokon. Az ülnöki rendszer egyre szé­lesedik, ez a többi közt abban jut kifejezésre, hogy az új bün­tető eljárási jog szerint az ülnöki önállóság is bizonyos mértékig kiszélesedett. Ma már a népi ül­nökök olyan feladatot is elvégez­hetnek, amilyet eddig csak szak­bíró végezhetett el. Magánvádas büntető ügyben például levezet­hetik a békéltető tárgyalásokat. Egyes bizonyítási eljárásokat pél­dául a népi ülnök is elvégezhet. A tapasztalatok szerint a megyé­ben működő népi ülnökök jóré­sze megfelelően látja el teendőit és képes megbirkózni a növekvő feladatokkal. Nyugodtan mond­hatjuk tehát, hogy e tekintetben is jó úton haladunk. Dénes Vera és Werner Mária hangversenye Pénteken este az idei bérleti hangversenysorozat második est­jére került sor a zeneiskola nagy­termében. Dénes Vera érdemes művész csellójának nemes hangja már az első számban elragadtatást váltott ki az érdeklődők sorai­ban. Couperin 250 éve írt öt koncert darabja a hangverseny elején meleg hangulatot terem­tett. Különösen a »Panasz« című darabban ajándékozta meg hall­gatóságát felejthetetlenül szép percekkel. Beethoven könnyben- bánatban született A-dur gor­donkaszonátájának széles nagy dallamai békés, gyógyító derűt sugároztak, míg a Wéber-szoná- lában a könnyed elegancia, a já­tékos virtuozitás csillogott a leg­fényesebben. Talán csak de Falla: Tűztánc című darabjában maradt adós a tűzzel, amennyiben az csupán tánc volt, kellő hév és tűz nélkül. A közreműködő Werner Mária, aki egyébként kitűnően képzett, rendkívül finom árnyalá'sú hang­anyaggal rendelkező és országo­san is elismert énekes, ezúttal — I különösen a műsor első felében — indiszponáltan szerepelt, ráadásul a zongorakíséret pontat­lansága is erősen érezhető és az előadó számára feltűnően zavaró is volt. Ennek tudható be. hogy az egyre igényesebb szekszárdi zenekedvelők Werner Mária ének­számait — elsősorban a műsor első felében — csak udvarias tapssal fogadták. Sándor Renée teljes mértében igazolta a róla érkező híreket. Dénes VeránaK egyenrangú kamarapartnere volt, aki különösen a Beethoven szo­nátában remekelt. Létay Menyhért kitűnő, han­gulatos összekötő szövege nagy­ban hozzájárult az est sikeréhez. Itt jegyezzük meg, hogy a hangversenysorozat harmadik hangversenyére november 9-én a volt megyeháza nagytermében kerül sor fél nyolc órai kezdettel. A hangverseny keretében a Pé­csi Liszt Ferenc Kórus és a Ze­neművészeti Szakiskola Szimfo­nikus Zenekara Bach és Hän­del müvekkel szerepel. H — U — R 1200 kilométer olasz földön f" -" —-------------­K OSSUTH—GARIBALDI Ha századszor sétálsz el a Colle Gianicolóra, akkor is ad újat számodra. Gyönyörű park és cso­dás kilátás! Csaknem az egész Rómát láthatod egyszerre. így madártávlatból álomszép a város. Nem látod a vakolatlan, renová­lásra váró házakat, s az emberek kopott ruháját. Nem észleled a beteg társadalom ezernyi meg­nyilvánulását, csak a várost lá­tod, mely olyan színes, lenyűgö­ző, hogy a legdrágább képeslap is csak sejtetni engedi ezt a min­den oldalról rád zúduló szépség- özönt. — L, Unita! L, Unita! A göndör hajú, széles homlokú férfi a kommunista párt köz­ponti lapját árulja. Tegnap emlí­tette egyik olasz barátunk, hogy a lapból vasárnap átlagosan 850 ezer példány fogy el. Itt a Colle Gianicolón kevés fogy belőle. Sok a kapitalista országokból jött tu­rista és az unatkozó olasz nyárs­polgár. Az újságárus, nyakában a degeszre tömött, hatalmas ta­risznyával, fürgén mozog. Egy pillanatra megáll mellettünk. Hallgatja beszédünket, felderül az arca, s legnagyobb meglepe­tésünkre megszólal magyarul. A korlátra ülünk, amely alatt feneketlen mélység tátong. Előző napi kísérőnk állítása szerint az életunt rómaiak ezen a korláton keresztül szoktak a lécből a nem létbe átugrani. Újdonsült ismerő­sünknek magvar neve van: Nagy Mihálv. Bizonygatja, hogy nem disszidens, s nyomatékül előveszi kommunista rárf*""'* «i könvvét. Kiderül, hogy 1946 óta párttag. Örvendetes változás Sokat fejlődött egy év alatt a madocsai községi könyvtár ol­vasólétszáma. De nemcsak a be­iratkozott olvasók létszáma nö­vekedett, hanem örvendetes vál­tozás állt be az olvasók megosz­lásában is. Míg tavaly a beirat­kozott felnőtt olvasók száma az összes beiratkozottakhoz viszo­nyítva 36 százalékot tett ki, ez a szám az idén 50 százalékra növe­kedett. Ugyancsak nőtt a dolgo­zó parasztok, a termelőszövetke­zeti tagok aránya is. Az elmúlt évben a beiratkozott olvasóknak mintegy 24 százaléka volt a dol­gozó parasztok köréből. Ez évben 41 százalékra nőtt az arány uk. Tizenhét éves korában kapcsoló­dott be a mozgalomba. Beszéde nyomán regényes csa­ládi múlt bontakozik ki előttünk. Ükapja Kossuth kapitánya volt a szabadságharcban. A reakciós erők győzelme után emigrált. Hosszas hányódás után Olaszor­szágba került. 1859-ben Garibaldi vörösingesei közé állt. Emlékira­tai szerint erre a tettre Petőfi Sándornak a világszabadságról írt feledhetetlen versei ihlették. Háromszor sebesült. Hat kitünte­tést kapott. Garibaldi személye­sen tűzte mellére a szabadság- harc egyik legmagasabb érdem­rendjét. Amikor megnősült, olasz lányt vett feleségül. Azóta a csa­ládban, amelyet alapított, két nyelven tanulnak beszélni a gyermekek. Nagy Mihály tréfá­san megjegyzi: „Úgy hozta a sors, hogy az apanyelvünk magyar, az anyanyelvűnk olasz lett.” A második világháború idején, amikor az Olasz Kommunista Párt a Garibaldi osztagokat szer­vezte, Nagy Mihály édesapja az elsők között jelentkezett. Két évig harcolt a hegyek között. A fa­siszták elfogták és halálra kínoz­ták. Társait a legkegyetlenebb kínzások folytán sem árulta el. Nagy Mjhály a korláttól, Gari­baldi hatalmas lovasszobrához vezetett bennünket. Sokáig be­szélt nekihevülve a nagy szabad­ságharcosról, hadvezérről, anti- klerikális gondolkodóról, aki szépírással is foglalkozott, ha ide­je engedte. Beszélt a „marsalai vörösinges ezer” megindulásáról, Caprea szigetéről, az aspromon- tei, mentanai ütközetekről. Nem történelemkönyvből tudta, amit Garibaldi Giusepperől elmondott. A családban apáról fiúra szállt a történelmi valósággal vegyített legendák emléke. Sokáig néztük Anita szobrát. Garibaldi felesége az asszonyi hűség és hősiesség mintaképe volt. A bronzszobor, amit róla készítettek, mélyen az ember em­lékezetébe vésődik. Törékeny nő ül vadul vágtató lovoú. bal ke­zével pöttömnyi gyermeket szorít kebléhez, jobb kezében lövésre tartott pisztoly ... Ott volt min­den ütközetben férje oldalán. Elmentünk Nagy Mihály laká­sára. A „város peremén” él, a Via Antonio Cerasi nevet viselő utcában. Szűk szobájában feltű­nően sok a könyv. A berendezés egyetlen vaságy, szekrény, asztal és egy mosdótál. A falon szülei képe mellett két sárgult kép, ko­pott keretben: Kossuth és Gari­baldi. Magányosan él. Az örökös lét­bizonytalanság miatt nem vág ne­ki a nősülésnek. Sokat olvas. Ke­vés keresete nagy részét köny­vekre költi. A könyvek méreg­drágák. Az olasz könyvpiacot el- özönlötte a lélekölő amerikai ponyva. Nagy Mihály sokoldalú tevékenységet végez. Újságot árul, tömeggyűléseken szónokol, plakátokat ragaszt, jelszavakat fest és időnként egy-egy cikke is megjelenik az újságban. Szeretne Magyarországra látogatni. Sze­retné látni a szabad magyar né­pet, amelyről Kossuth álmodott. Búcsúzáskor megígértük, hogy küldünk számára magyar köny­veket. Mielőtt elhagytuk volna szegényes padlásszobáját, meg­mutatta a családi ereklyéket: ük­apja kitüntetései mellett vékony, agyonolvasott, elsárgult Petőfi- kötetet pillantottam meg. Lefekvés után sokáig kerülget az álom. Ébren álmodozom a szabadság iránti szeretet olthatat- lanságáról. Az ükunokáról, aki tudja, hogy a kommunista párt zászlaja az egyetlen igaz zászló, melyet követni kell, ha hű akar lenni az ükapához, Kossuth ka­pitányához, Garibaldi vitézül harcoló vörösingeséhez. Ha az ezer színben pompázó Rómát lát­ja az ember a Colle Gianicolóról, gyönyörűség tölti el a lelkét, ha barátainkkal találkozik, s beszél azokkal, akik a holnap Olasz- országácrt folytatnak kemény küzdelmet, ennél még sokkal fenségesebb érzés keríti hatal­mába. Mert rajtuk keresztül töb­bet láthat, mint a Colle Gianicolo magaslatáról, rajtuk keresztül beleláthat a jövő Rómájába, mely szebb lesz, igazabb, tündöklőbb, mint a mai. Következik: Amalfi, Sorrento, Pompej. Haypál Tibor K omámasssony hol a — verseny (Folytatás a 3. oldalról) tam meg, dehogyis mondtam meg mindent. — Lehet, hogy akarsz még va­lamit mondani, de elkéstél, azt hiszem, annak semmi értelme. — Az még nem olyan biztos — lépett egészen közel hozzá Csán.vi. — Lehet, hogy jó leszek én még. Ha egyszer rájössz, hogy a tanító úrnak a parasztlány nem feleségnek kell, hanem egészen másnak... Csak arra vigyázz, ne­hogy akkor már késő legyen. — De nagyon féltesz egyszerre. Valamikor hetekre elmentél. Nem érdekelt, hogy élek-e, vagy ha- lok-é. Élted a magad életét, gon­doltad, úgyis várlak, úgyis téged várlak. Tudd meg, hogy én ezt meguntam... — Nem megyek el többet. Seho­va nem mozdulok mellőled. — Felőlem azt csinálsz, amit akarsz. Nem váltottunk gyűrűt egymással. De vele, 'Miklóssal, igen! — Azzal a piperkőc senkiházi­val? Mit szerettél meg rajta? Hogy olyan szénen tud beszélni? Vagy azt hiszed, több a pénze? Ha én itt a szövetkezetben neki- állok dolgozni, többet fogok ke­resni, ne félj. — Majd egyszer rájössz, hogy nem minden a pénz. Nagyon so­kat jelent, az igaz. De mégse mindent. Tudod ... nem elég csak jól élni. Szépen kell élni. Hidd el ezt nekem, És te... te nem tudsz szépen élni. Te nem becsü­löd még a saját otthonodat, az édesanyádat sem. Azt hiszed, nem panaszkodott nekem azelőtt? Hogy amikor hazajöttél, soha nem volt egy jó szavad hozzá. Csak a tiszta inget követelted, meg pénzt kértél tőle, azt se kér­dezted, honnan adja. Te szép-ke- veset vittél haza. Hogy otthon segítettél volna valamit? Azt hit­ted, leesik az aranygyűrű az uj- jadról. Nézd meg a házatokat, mielőtt legközelebb elmennél hazulról. Rossz a kerítés, mállik a vakolat. Anyád meg végigsírja az éjszakát, míg te a kocsmában legénykedsz. Hogy nem törődsz vele, sorsára hagyod. Hát szabad ezt, hát illik ezt?! És azt kívánod, hogy én erről ne tudjak? Felejt­sek el mindent, mert kegyeskedtél rám nézni? Ne kívánd ezt tőlem. — Nem mondom én, hogy fe­lejtsd el. Csak hidd el, minden másképp lesz ezután. — Nem hiszek neked. Nincs közöm hozzád. Ne haragudj, mennem kell. — Várj még, Erzsikéin. Bo­csáss meg nekem. Szeretlek. Jobban szeretlek, mint az élete­met Gyere vissza hozzám. Meg­esküszünk. Ha akarod, holnap megesküszünk. Mielőtt a lány védekezhetett volna, hirtelen mozdulattal át­ölelte. Erzsi kétségbeesetten pró­bált szabadulni a szorításból. — Eressz! Eressz el, mert se­gítségért kiabálok! A Petőfi utcából kikanyarodva hirtelen Miklós toppant eléjük. Rájuk nézett, a sarkon a villany- oszlop tetején hivalkodva vilá­gított a villanykörte, s Miklós, mintha megkövült volna, földbe­gyökerezett lábakkal megállt. „Hát így vagyunk...” suttogta maga elé. Aztán, mint aki mene­kül, hirtelen otthagyta őket. Egészen messziről hallotta csak a lány hívó hangját, de nem vett róla tudomást. Erzsi sírva futott el — ellenkező irányban. Pár pillanat múltán Csányi ottmaradt egyedül az utcán. Ho­mályosan érezte, hogy most va­lami jóvátehetetlen dolog történt. Első pillanatban örömet érzett, de az öröm íze megkeseredett a szájában. Lassan elindult hazafelé. Köz­ben nem tudott szabadulni az imént átélt pillanatoktól. Komo­lyan gondolta, amit mondott. Ha Erzsi visszafogadta volna, való­ban itthon marad. S mivel így történt a dolog, most bujdosson el? De hiszen nem addig van az! Neki tartania kell magát. Ott van az édesanyja, ott a ház, az otthona. Igaza volt Erzsinek ... Igaza volt? De mit jelent az, hogy szépen élni? Azt, hogy megcsinálja a kerítést, meg a házat? Marhaság. Mindenki úgy él, ahogy neki a legjobb. Egyik ember se erősza­kolhatja rá az álláspontját a másikra. (Folytatjuk) zámtalan dolgot felje­gyeztem már a blokkfü­zetembe és a CSKBV igazgatója is már — úgy lát­szott —, belefáradt a nyilatko­zásba. Gyorsan végiglapoztam a jegyzetet, és úgy éreztem, nyi­tott könyvként fekszik előttem az egész üzem, a Csöveket Ki- és Beszerelő Vállalat felépítése, mindennapos élete. Színes szavak­kal ecsetelve ott lapult a feljegy­zések között az is, hogy hamaro­san bábjátszó szakkört indítanak be az üzem keretein belül, és hogy a népi táncosok új csűr- döngölőst tanulnak a jövő héten. Még egy kérdést megkockáztat­tam, ami tulajdonképpen idejöve­telem célja volt: — Hogy állnak az üzemben a verseny vállalások­kal"! Az igazgató úgy kapta fel a fe­jét, mintha valami sértő meg­jegyzést tettem volna. Aztán iz­gatottan kezdett kutatni az aszta­lán tornyosuló papírok között, mi­közben — mintegy önmagát is biztatva — maga elé mormolta: — Természetesen minden rend­ben van..., de bővebbet a főmér­nökünk tud mondani, ügy em­lékszem. nála vannak a verseny­kimutatások. De ő kint van a ki­szerelő üzemrésznél... Merész lépésre szántam el ma­gam. Elbúcsúztam az igazgatótól, aki kézfogáskor egy búcsúzkodó sóhajt préselt ki magából. Csak útközben a kiszerelde felé jutott eszembe, hogy ez a sóhajtás a megkönnyebbülés jele is lehe­tett. Elhessegettem a gondolatot és a főmérnököt már egyenesen ezzel a kérdéssel köszöntöttem. — Kíváncsi lennék a verseny- vá... Félbeszakított. Sajnálkozva von­ta meg a vállát és az szb-titkár- hoz küldött. Újabb kocsikázás után a beszereldénél állapodtunk meg. Szervez Ödön szaktárs azon­nal úgy emlékezett, hogy ennek az ügynek külön reszortfelelőse van, Hanya Gábor személyében. Nála vannak a kimutatások. Hanya Gábort nem találtam az irodán, ahová már az szb-titkár. Szervez Ödön küldött. Tanácsta­lanságomban egyik lábamról a másikra álltam az ajtóban, ami­kor mentőangyalként megjelent a folyosón Csupaszt Vilmos, a személyzetis. — Ja, hogy a Hanya szaktársat keresi? ö egy héttel ezelőtt hoz­zájárulással eltávozott a CSKBV- tői. Összetörve bámulhattam ma­gam elé, mert Csupaszi Vilmos barátion a váltamra helyezte kö­vérkés ujjait. — Miben segíthetnék? Valaki kellene nekem, aki a versenyről... Lekapta a kezét a vállamról. Megvonta az övét, és búcsúzás­képpen azzal mentegetőzött, hogy valamit sürgősen át kell beszél­nie, a már nem tudom kivel. Ennyi a történet. Zárószó he­lyett még csak annyit, nehogy azt higgye valaki, hogy ez itt a megyében, mégkevésbé azt, hogy Sz.ekszárdon, a..., szóval nem ott történt. —M —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents