Tolna Megyei Népújság, 1962. október (12. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-09 / 236. szám

1062. október 0. TOLNA ÍWEGYFT NfcPÜJSAcÖ 5 Döntő fordulat a szekszárdi áruház ügyéhen Korábban hírt adtunk arról, hogy Szekszárdon a Garay téren a Népbolt Vállalat áruházat léte­sít. Az erre a célra kiszemelt épületben jelenleg a Malomipari és Terményforgalmi Vállalat van, a földszinten pedig ruházati bolt, s több különböző célra használt helyiség. A Megyei Tanács keres­kedelmi osztálya tárgyalásokat folytatott a Belkereskedelmi Mi­nisztériummal az építkezés pénz­ügyi fedezetének biztosítására vo­natkozóan. A tárca biztosított is nagyobb összeget az 1964-es évre. A Budapesti Kereskedelmi Ter­vező Iroda előzetes felmérést vég­zett az épületben és megállapí­totta, hogy az épület átalakítható áruházi célokra. Szükséges azon­ban, hogy az épületben lévő min­den helyiséget igénybevegyenek, így aztán még sok részfeladatot kell megoldani, míg hozzákezd­hetnek az építkezéshez. Az épületet teljes egészében át kell adni tulajdonjogilag a Nép­bolt Vállalatnak. A különféle va­gyonvédelmi követelmények és tervezési, építési szempontok egy­aránt szükségessé teszik, hogy az egész épület rendelkezésre álljon. A Malomipari és Terményforgal­mi Vállalat az irodaház megépü­lése után kiköltözik az épületből, helyiségei tehát felszabadulnak. Az épületben van a kenyérbolt, edénybolt, egy fűszer-csemege bolt, és egy ruházati szaküzlet. Ezek elhelyezése az irodaház megépülése után nem jelent kü­lönösebb problémát, hiszen a ter­vek szerint az OTP helyén nagy és korszerű élelmiszerszaküzletet létesítenek, a ruházati szaküzlet helyett pedig áruház lesz az épü­letben. Megtalálják a módját az edénybolt elhelyezésének is. De gondoskodni kell a Cipész Ktsz munkaátvevő és javító részlegé­nek, valamint a virágüzlet el­helyezéséről. Nagyobb gondot je­lent azonban az épületben lakó családok elhelyezése. Hét lakás van az épületben és a lakókat nyilván nem lehet kitenni az utcára. Az áruház ügyével nemrégiben a Megyei Tanács Végrehajtó Bi­zottsága is foglalkozott. Határo­zatot hozott arra, hogy az épüle­tet át kell adni a Népbolt Vál­lalat tulajdonába, a benne levő ke­reskedelmi és más közületi egy­ségeket ki kell telepíteni. Ugyan­akkor utasította a Városi Tanács Végrehajtó Bizottságát, hogy gon­doskodjon a szóbanforgó épületben lakó családok fokozatos kihelye­zéséről. Az áruház ügyében tehát döntő lépést tettünk előre, mert hiszen a hatósági intézkedés megterem­ti majd a terv megvalósításának lehetőségét. Igaz, a terv végre­hajtása még vissza van, és ez nagy munkát jelent majd min­denekelőtt a Városi Tanács ré­szére, örvendetes azonban, hogy mind közelebb kerülünk a helyes elgondolás megvalósításához. Napos idő Várható időjárás ma estig: száraz, napos, az évszakhoz ké­pest enyhe idő. Mérsékelt, nap­közben kissé élénkebb keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19—23 fok között. — Pályázati felhívás a Moson­magyaróvári Agrártudományi Fő­iskolán oktatói állások betöltésére. A géptani tanszéken és a növény- védelmi tanszéken egyetemi ta­nársegédi, az állattenyésztési tan­széken pedig egyetemi adjunktu­si állás betöltésére hirdet pályá­zatot az iskola. Részletes felvi­lágosítást a főiskola személyzeti osztálya nyújt. CXXXXXXXXXXX3000000000C A 44. sz. Építőipari Válla­lat Budapestre felvesz kubikosokat vegyes munkára, segéd­munkásokat és lakatosokat. Tanácsigazolás és munka- ] ruha szükséges. Szállást és napi kétszeri étkezést bizto­sítunk. Jelentkezés: Buda­pest V., Kossuth L. tér 13— 15. ' <9) oooexxxxxjooooooooooooo Kétnapos üveg-, 'porcelán-, díszműáru- kiállítás Bonyhádon, a cipőgyári kultúrotthonban. Belépés díjtalan! Nyitva: 8—18 óráig. Rendezi: ÜVÉRT és Népbolt Vállalat. (32) (l§ Eseménynaptár ii Schönherz Zoltán 20 évvel ezeíőtt, 1942. október 9-én végezték ki a Margit körúti katonai fog­ház udvarán SCHONHERZ ZOLTÁN elektromérnököt, a kommunista párt már­tírját, Egészen fiatal korától kezdve részt vett a mozgalomban, mint a Szlovák Ifjúsági Szövetség tagja, majd vezetője. A magyarországi kommunistákkal 1938-tól san a KMP vezetőségi tagja lett. Ő írta az illegális Szabad Nép első vezércikkét: SZABAD NÉP SZABAD ORSZÁGBAN cím­mel. A Horthy-vészbíróság előtt és bör­tönében is példaképe volt az önzetlen, kemény kommunistának. Idézünk búcsú­leveléből. „Abban a hitben halok meg, hogy munkám nem volt hiábavaló. Ha még- egyszer születnék és újból élnék, akkor sem tudnék másképpen élni . . . Töretle­nül állok itt, mint egész életemben és úgy is halok meg.” * 110 évvel ezelőtt, 1852-ben e napon szü­letett EMIL FISCHER német kémikus, a biokémia (életvegytan) egyik megalapozó­ja. Jelentősek a cukrok szerkezetére és a purinokra (pl. a kávéban lévő koffein) vonatkozó kutatásai, ö állított először elő Veronáit. 1902-ben a szőlőcukor szintetikus előállításáért és a purincsoport felfedezé­séért Nobel-díjjol tüntették ki. * 50 évvel ezelőtt, 1912-ben halt meg JAROSLAV VRCHLICKY cseh író, okinek sokoldalú irodalmi működése nagy hatás­kezdve állott összeköttetésben és hamaro- ^ sál volt hazája szellemi életére, — Magyar egyházi küldöttség Rómában. Hamvas Endre Csanádi püspöknek, a magyar katolikus püspöki kar elnökének vezetésé­vel szombaton délelőtt kilenc ta­gú magyar egyházi küldöttség érkezett Rómába a második vati­káni ökumenikus zsinatra. A kül­döttség tagjai között van Kovács Sándor, szombathelyi püspök, va­lamint Brezanóczy Pál egri apos­toli kormányzó. — A 150 éves tengelici műem­lék már tizenegy éve nyújt csa­ládias otthont a járás Öregjei ré­szére. A szociális otthonban je­lenleg is 72 rászoruló tölti gond­talanul öreg napjait. • • .Apróhirdetések ........ A z apróhirdetés dija: «zavaraként hétköznap 1.— Ft, vasárnap 6« ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden további vastagon sze- dett szó két szónak számít. Törköly-szeszbérfőzésre elő­jegyzéseket már most fel­vesz a Szekszárdi Szesz- és Űdítőitalipari Vállalat, Szekszárd, Bogyiszlói út. * A disznóvágásokat kö­vető torlódások elkerülése végett, az év közben ösz- szegyűjtött hulladék-zsira­dékját most cserélje be háziszappan ra a Szekszárdi Szesz- és üdí­tőitalipari Vállalatnál, Szek­szárd, Bogyiszlói út. (36) Eladó két szoba, kony­ha, mellékhelyiségekből j álló hóz. Tamási, Széche­nyi u. 38. (46) Pecsenyecsirke- és kacsa nagyüzemi tenyésztését fe­lelősséggel vállalja leinfor­málható szakember. Tervet elkészíti, üzemet (baromfi- telep) megszervezi; munka­erő nem szükséges. Szent­endre. Postafiók 49. (17) Háromszobás, összkom­fortos családi ház sürgő­sen eladó, 100 gyümölcs­fával, vasútállomás mellett, azonnal beköltözhető. Cím a kiadóban. (44) | Jó karban lévő kétajtós Skoda 26 000-ért eladó, j Tolna, Kossuth u. 21. (67) j 402-es Moszkvics — ki­fogástalan — eladó. Szek­szárd, Lehel u. 10. (64) A Gerjeni Földművesszö­vetkezet kétszemélyes ön- kiszolgáló boltjába azon­nali belépéssel boltvezetőt keres. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezés szemé­lyesen, vagy írásban. Szak- képzettség és erkölcsi bi­zonyítvány szükséges. Fel­vétel esetén útiköltséget térítünk. (66) EBŰS, TARTÓS. VI2AUÖ Családi örömök... — Milyen szépen fejlődik a kicsike! (Endrődi István rajza.) — Leszállították október 8-ávaI a Lehel hűtőszekrény árát 6400 forintról 5200 forintra. Egyes rádiótípusok árát mintegy 13 szá­zalékkal mérsékelték. — Megjelent a Tolna megyei Mezőgazdasági Szemle, az MSZMP Tolna megyei Bizottsága agit.-prop. és mezőgazdasági osz­tálya, a Tolna megyei Tanács VB mezőgazdasági osztálya kiadvá­nya októberi száma. — Két és félezer úttörő dol­gozza fel a megindult őrsi fog­lalkozások keretében a nyári tá­borozás élményeit. A megye 189 csapatából 71 vett részt táboro­záson és országjáráson, közel 3000 úttörő részvételével! — A kongresszusi verseny ered­ményei tükröződnek az önköltségi terv jelentős mértékű túlteljesí­tése mögött a Tanácsi Építőipar­ban. A vállalat az első félévben a tervezett 1,5 százalékkal szem­ben 2,5 százalékos eredményt ért el. — Csökkent a termelési költség megyénk helyi iparának könnyű­ipari ágában. A tervezett 94 szá­zalékos költségszinttel szemben 93,3 százalékos költséghányadot ért el az ágazat. — Rendőrségi közlemény: A Paksi Járási Rendőrkapitányság­ra 5 használt matracot adtak be talált tárgyként. A matracok jú­nius 25-én egy — Dunaföldvár fe­lől Paks irányába haladó — is­meretlen tehergépkocsiról estek le. A matracokat jogos tulajdono­sa átveheti a Paksi Járási Rend­őrkapitányságon. — A Televízió műsora. 17.30 100 kérdés — 100 felelet. 18.30 Látogatás a Távközlési Kutató Intézetben. 19.00: Közvetítés a debreceni Csokonai Színházból. Puccini: Köpeny. Egyfelvonásos opera. Menotti: Amélia bálba megy. Egyfelvonásos opera. Ve­zényel: Rubányi Vilmos. Kb. 21.30: Hírek. KAPHATÓ AZ ÁLLAMI ÁRUHÁZAKBAN. SZÖVETKEZETI ÁRUHÁZAKBAN ÉS SZAKÜZLETEKBEN I (’7) A Tolna megyei Tanács VB Építés-Közlekedési és Vízügyi Osztálya, Szekszárd, azonnali belépésre keres épí­tész- vagy általános mérnö­köt, 1222/a és 1222/b kulcs­számú, valamint közgazda- sági egyetemet végzett köz­gazdászt 1233/b kulcsszámú munkakör betöltésére. (25) Az É. M. pécsi Épület- anyagfuvarozó Vállalat, Pécs, Megyeri u. 50. RAKODÓ­Isit íeri 0 n Tolna megy ét? 7. szelvény Világhírű zeneszerző — sok hangversenyt adott Szekszárdon Kodály Liszt Bartók 1x2 Tipp: MUNKÁSOKAT vesz fel pé­csi munkahelyre. Jelentke­zés a vállalat munkaügyi osztályán. (37) Figyelem! Gyűjtse össie a megye iro­dalmával, művészetével, kultúrájával fog­lalkozó 12 tippszelvényt, s azokat bor;- tékban október 15-18-a között küldje be o Tolna megyei Népújság címére. A bo­rítékra írja rá: ,, Rejtvény pályázat'1. Egy személy több tippel is pályázhat. Minden boríték külön-külön vesz részt a pályázaton. A nyertesek nevét október 21-i számunk­ban közöljük. A harmadik forduló díjai: I. Sárközi szőttes (terítő) 199 forint, li. herendi váza 107 forint, III. Junior töltőtoll, IV. fara­gott doboz, V. könyv.

Next

/
Thumbnails
Contents