Tolna Megyei Népújság, 1962. október (12. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-09 / 236. szám

1962. október 9. TOT,NA HTFOVFT N*T»itJSAG Okos, vidám vasárnap esték Monográfia Decsről — Új formák as ismeretterjesztésben — Mai alfabétizálók Úgy szokták mondani: a fiatal többet bír, bár olyanok is van­nak, akik nem kevés pajzánság- gal így fordítják meg ezt a szó­lást: új seprő jól seper. Így, vagy úgy, nagyjából mindegy: egy ki­csi ebből is, meg amabból is rá­illik a decsi járási művelődési házra. Nem azért, mert néhány hónapos működése alatt megvál­totta a világot, de sokkal inkább azért, mert ezalatt a néhány hó­nap alatt tett egyet és mást, ami arra enged következtetni, hogy jó úton indult el. Ezek között is talán elsőnek érdemel említést az ifjúsági klub, már csak azért is, mert a nép­művelés egyes ágazataiban egyre nagyobb szerepet kapnak a klu­bok. Nem nagy a klub, de mun­kája máris tartalmas. Otthont nyújt a fiataloknak, a községi KISZ-szervezetnek, s egyben azt is lehetővé teszi, hogy az ifjúság megtalálja amit keres. Aki a já­tékot kedveli, azt talál, aki a könyvet, az is rendelkezésre áll, aki pedig a tartalmas, műveltsé­gét szélesítő ismeretterjesztés ba­rátja, ebből is részelhet. Nem úgy, hogy program szerint kitű­zik: most erről a témáról beszél­getünk, hanem amolyan kötött­szabadfoglalkozás keretében, szó­rakoztató formában, de mégis hasznosan. Általában elmondható: a művelődési ház új formákra törekszik de úgy, hogy egyre szélesítse azok körét, akik rendszeres látogatói. Ebben nagy szerepet kap a tava­szi szemlére való felkészülés programja. Mint ismeretes, ta­vasszal az idpinél kisebb mére­tekben rendezik meg a szemléket. A szellemi fejtörők, s a társas tánc az, ami eljut a megyei dön­tőkig. S Decsen már néhány nap múlva elkezdik a válogatás ko­moly munkáját. A járás községei­ben készítik a műsorokat, válo­gatják a párokat a tánchoz. A cél: minél kulturáltabb legyen a fiatalok kedvence, a tánc. A „vá­logatott párok” elviszik a közsé­gekbe a jó ízlést egyáltalán nem sértő táncokat. A tavasz azonban még messze van, s most a népművelési idény kezdetén a sorokat rendezik a művelődési házban. Vagyis: a je­lenleginél még jobban megerősí­tik a működő csoportokat, az iro­dalmi színpadot, a szakköröket. Utóbbiak közé az idén újat is szerveznek: a honismeretit. A szakkörökben tömörült fiatalok feldolgozzák Decs múltját és je­lenét. A távolabbi programjuk szerint monográfiát készítenek a gyűjtött anyagból. Híven a köz­ség hagyományaihoz, célul tűzte ki a művelődési ház vezetősége, hogy tovább viszi a népművészet gazdag hagyományait. Együttmű­ködve a Népművészeti Házzal szerveznek egy népművészeti szakkört, amelynek a tagjai az egyre jobban megújuló és meg­erősödő népművészetet tanulják, s fejlesztik tovább. A művészeti munka mellett ko­moly helyet kapott az ismeretter­jesztés. Ennek új formáit keresik amellyel méginkább népszerűbbé tehetik. Nem vizsgázott még, de valószínű, kedvelt lesz majd az „Okos, vidám vasárnap esték” cí­mű sorozat, amelyben egy köz­ponti gondolat köré csoportosítva sokoldalúan mutatják be a leg­fontosabb kérdéseket, egész estét betöltő műsorban. Ehhez hasonló az is, amit a tsz-akadémia eseté­ben akarnak tenni. Amellett, hogy a szakkérdéseket ismertetik, egy­Beiratkosik . • • Talán csak a szája szélét szív­ta be jobban, mint szokta. Azt már senki sem láthatta, hogy a keze ökölbeszorul, mert olajfol­toktól csillogó markában kalapács nyele feszült. Beidegzett, ügyes mozdulatokkal ütögette meg az acéldarabot, mielőtt újra elindí­totta volna az esztergagépet. Bántotta az előbbi beszélgetés. Pedig a fiatal mérnök nem mon­dott semmit, amivel megsértette volna, szavai között mégis vala­miféle lekicsinylő vállonveregetés bujkált. Ez az atyáskodó, „no szakikám” a fejébe kergette a vért, de nem szólt semmit, mert azt is érezte, ha ez a sértődés kibuggyan belőle, akkor a mér­tlök legfeljebb csodálkozva nézne rá és megvonná a vállát: Hiszen én csak beszélgetni akartam. Lázadva gondolt arra, és egyút­tal tehetetlen haragféle öntötte el, amiért neki csak hat elemije volt. Amikor ez eszébe jutott, hara­got érzett, és ebben csak az volt a furcsa, hogy nem tudta ki az, akire haragszik. Magára nem, mert ö tanult volna szívesen, hi­szen úgy szerette az iskoláskönyvek nyomdafesték szagát, hogy orrát az új könyv lapjai közé dugva percekig el tudott ábrándozni... A tanítóra sem, mert hiszen biz­tatta, hogy tanuljon. Apjára meg nem hargudhatott, amiért a pen­gőket csak olyan számban tudta megkeresni, ami éppenhogy elég volt a családnak megélhetésre, ezért is majd megszakadt a ku- bikolásban. Ingyen legfeljebb papnak tanulhatott volna, de ne­ki nem az ájtatoskodáshoz volt kedve, hanem a gépekhez. A fia jutott eszébe, aki ugyan­csak a gépekhez vonzódik, meg a tegnap esti beszélgetés. A fiú le­tette a negyedikes gimnazista könyvet, kijött a konyhába, ahol ő azt a kis füzetecskét böngészte, amit itt kapott az üzemben a párttitkártól. Ujjúval akkor rá­bökött arra a részre, ami úgy szólt, hogy „a következő évek­ben tovább szélesítjük azt a rend­szert, hogy a főiskolára kerülő hallgatók előzőleg egy—két évet dolgozzanak.” Vitatkoztak. A fiú azzal érvelt, hogy ez időveszteség, kiesést je­lent a folyamatos tanulásból, ö minél előbb szeretné magát kész mérnökként hasznosítani. Akkor nem jutott eszébe semmi hatha­tós érv é mondat mellett, csak ösztönösen érezte annak igazát. Ma, ha hazamegy, elmeséli neki az előbbi beszélgetést. Igen, jó, ha munka közben megtanulja be­csülni a két kézi munkást és ak­kor őt szeretni fogják ott, ahová kerül, mert nem lesz olyan vál- lonveregetős beszédű, mint a mienk. Egyszerre eszébe jutott a foly­tatás is. Pár bekezdéssel lejjebb ezt olvasta: „Fokozatosan ráté­rünk az ingyenes oktatásra és to­vábbfejlesztjük a társadalmi ösz­töndíj-rendszert”. Elábrándozott. Miért is nem adták ki ezeket az irányelveket huszonöt, vagy har­minc évvel ezelőtt. Most nem itt lenne. Elmosolyodott saját naiv- ságán. Hogyan is adhattak volna ilyen programot akkor, abban a rendszerben. Lekotorta az ezüstként csillogó fémforgácsot és megállította a gépet. Megmérte mennyit kell még leszedni, és megnyomta a zöld gombot. Gondolatai újra visszakalandoz­tak a füzetecskében olvasottak­hoz, méghozzá oda, ahol ez állt: „Szélesítettük azokat az oktatási formákat (levelező oktatás, esti iskola), amelyek lehetővé teszik a dolgozó fiatalok és felnőttek to­vábbtanulását.” Eszébe jutott ez már neki régebben is, de maga is úgy gondolta akkor, öreg ő már a tanuláshoz. A gép hörögve megállt. Újra a kezébe vette a kulcsot meg a ka­lapácsot, hogy meglazítsa a meg­munkált acélt. Amikor ráütött, érezte, olyan határozottan tette, mint ahogy eltökélte magát, be­iratkozik. MONOSTORI MIKLÓS ben irodalmi, történelmi kérdé­sekből is adnak ízelítőt a hallga­tóknak, de úgy, hogy az egész kurzus gazdag, változatos prog­rammal zajlik majd. Máshol is követésre méltó az, amit az iskolai oktatás érdekében tesz a decsi járási művelődési ház. Segített az általános iskolai felnőtt oktatás megszervezésében, de a mezőgazdasági technikum kihelyezett osztályának beindulá­sa teljesen az ott dolgozók érde­me. Azonban talán még a fenti­nél is többet mond, amit az alap- ismereti tanfolyamok megszerve­zése érdekében tettek. A község­ben közel 300 cigány él, akik majdnem teljesen kimaradtak ed­dig a népművelés áramköréből. A szeptemberben elkezdődött ci­gányfoglalkozások egy új alfabé- tizáláshoz vezettek el. Sőt ennél tovább is, mert felkeltették az ér­deklődést egyéb kérdések iránt is. Kovács Sándor a községi ta­nácstitkár együttélésről tartott előadása után egyre többen be­szélnek úgy a cigányok közüli hogy más formát adnak a családi együttélésnek, s másként is dol­goznak a családért. Könnyelmű­ség volna azt mondani, hogy ez­zel minden megoldódott, de, hogy a cigánykérdés megoldásához szükség van a műveltségi színvo­nal emelésére, ahhoz nem férhet kétség. S Decsen ezt próbálják tenni. Bízunk benne: a kezdeti lendület nem csökken. S akkor, amikor majd a járásban végzett munkájáról készítünk értékelést, a mostaninál is biztosabban mondhatjuk: a fiatal járási mű­velődési ház betölti feladatát. Sz. I. A baleseti jegyzőkönyv kitöltése teljesen szabályos, mind a tizenöt kérdőpontra sza­batos választ adtak a jegyző­könyv készítői. A jegyzőkönyv szerint szeptember 8-án, 13,45- kor Máté Mária, a Magyar Se­lyemipari Vállalat dolgozója a hulladéktépő-gép erőátviteli szerkezetének védőburkolatát felemelte és a mozgó gépen tisztítást végzett, melynek kö­vetkeztében a jobb kéz mutató ujját a kúpfogaskerékpár ösz- szeroncsolta. A jegyzőkönyvet aláírta az üzemvezető, a gyár­vezető, a műhely és a szak- szervezeti bizottság társadalmi munkavédelmi felügyelője, a gyár biztonsági megbízottja. Va­lamennyien egyetértenek a ki­vizsgálás eredményével, sőt egyetért ezzel a sérült, — aki a jegyzőkönyv megállapítása sze­rint felelős a balesetért — Má­té Mária is. Csak miután a Szakszerveze­tek Megyei Tanácsának munka- védelmi felügyelője kivizsgálta az ügyet, derült ki, hogy a fe­lelősség korántsem terheli egye­dül a sérültet, aki a baleset következtében mutatóujját el­veszítette. Kétszeresen is meg­sértették a balesetelhárítási óvórendszabályokat: A gyárban szerkesztett és készített gépet üzembehelyezés előtt nem mu­tatták be, nem kérték annak üzembiztonsági felülvizsgálatát az SZMT munkavédelmi osztá­lyától. Másodsorban pedig, fia­talkorút bíztak meg a gép ön­álló kezelésével, ezt az óvórend­szabály pedig határozottan íilf* ja. Az SZMT munkavédelmi fel­ügyelője ez alkalommal még két baleset körülményeit vizs­gálta meg, ezeknél is hasonló szabálytalanságokat derített fel. Pruzsina Mihály ácsot olyan gyalugépen érte baleset, amely­re nem voltak felszerelve az előírt védőberendezések. Ifj. Klein János segédmunkás bale­setét pedig eltitkolták. Ijesztően romlott a Tolnai Selyemgyárban ez évben a bal­eseti statisztika. Míg tavaly összesen négy baleset történt, ezek huszonegy munkanap ki­esést okoztak, az idén eddig már kilenc baleset fordult elő, a kiesett munkanapok száma pedig meghaladja a százat. A jegyzőkönyvekbe — sajnos, má­sutt is — legtöbb esetben a balesetet előidéző okként a dol­gozó vigyázatlansága, az óvó­rendszabályoknak általa tör­tént megsértése szerepel. Mint Máté Mária példája is mutatja, e felületesen megállapított oko­kon kívül megtalálható a mű­szaki, gazdasági vezetők fele­lőssége is. Nem lehet kétséges, hogy a balesetek számának emelkedé­se egyenes következménye a fe­lületes kivizsgálásoknak. Ott, ahol csak a sérült dolgozót te­szik felelőssé, és egy, vagy két „lépcsővel” feljebb már nem kutatják az okokat, nem érvé­nyesítik a felelősségrevonást, nehéz rendet teremteni. Egymillió forint értékű oltóanyag sertéspestis ellen Néhány héten át sertéspestis pusztított a dombóvári és a pak­si járásban. Az azonnal alkalma­zott beavatkozások (zárlati intéz­kedések, védőoltások, stb.) ered­ményeképpen a betegséget sike­rült leküzdeni. Az elmúlt három hét alatt állatorvosaink 54 000 Szüreti előkészületek a 2000 holdas szekszárdi borvidéken Kétezer holdon érik a szőlő a Szekszárd vidéki dombokon. Az idei termésben nem okoz jelentős kiesést sem a tavaszi fagy, sem pedig az aszályos nyár, mint erre a korábbi években volt példa. A hamarosan megkezdődő szüret előkészítése sok munkát adott a termelőszövetkezeteknek és a pin­cegazdaságnak is. Az Állami Pin­cegazdaság a pincebővítések és a korszerűsítések következtében minden eddiginél nagyobb meny- nyiségű szőlő és bor tárolására felkészült. Több mint tizenöt ezer hektoliter bor befogadására vár­nak a hordók. sertésnél egymillió forint értékű oltóanyagot használtak fel, amely- lyel 110 millió forint értékű ser­tést mentettek meg a megbete­gedéstől, illetve elhullástól. A betegség által okozott veszteség az eredményes munka következ­tében még a fél százalékot sem éri el. A további védekezéssel kapcso­latban felhívjuk a sertéstartó kö­zönség (termelőszövetkezetek, ál­lami gazdaságok, egyéni állat­tartók) figyelmét, hogy főleg há­zalóktól származó húst ne vásá­roljanak meg. Mindennemű, de különösen a fagyasztott sertéshús mosólevét és hulladékát semmi­sítsék meg, sertéseik esetleges megbetegedését azonnal jelentsék az állatorvosnak. Dr. Kovács Jenő főállatorvos Kovács Imrét HAZAFELE.. XXIV. Arra nem is számított, milyen feleletet kap. Nagyobb meglepe­tés volt az, mint délben az előleg. — Hát ha szükség van ránk, mehetünk éppen — szólt Péter és Elek rábólintott. — Csak hát előbb haza kellene menni, egy kis dolgunk van. Andris és Albert egymásra néz­tek. Szinte egyazon gondolatok jártak a fejükben. Mi történhe­tett ezekkel? — Pósa néni házánál leszünk. Gyertek csak oda nyugodtan, — jelezte Andris, hogy számít rájuk. — Utána bemegyünk majd egy pohár borra, — békült Albert, s először nézett Péter szemébe. — Nincs ám forint, testvér, az a baj, — mondta Elek s kénysze­redetten mosolygott hozzá. — Nem baj, van minekünk, — húzta ki magát Albert. Erre meg Péterék néztek egy nagyot. — Kit ütöttetek le? — Miért kellett volna azért valakit leütni. Megmondta Zsiga bácsi, ezután másképp lesz ide­haza. Minden hónapban előleget kapunk, pénzelőleget, ne jöjjünk zavarba évközben sem. — Mennyit kaptatok? — tette fel óvatosan a kérdést Péter. — Én ezerháromszázat — mondta Albert vidáman. — Ha­nem sietünk a többiek után, vá­runk benneteket is — szólt vissza még és Andrissal együtt elsietett. Andrisék állták szavukat. Ami­kor este nyolc óra felé otthagy­ták az öreg házat, amely egy dél­után alatt is csinosabb formát öltött kezük munkája nyomán, egyenesen a kocsma felé tartot­tak, ügyelve arra, hogy együtt maradjanak Gállal és Csányival. Ez a mai este ott a kocsmában olyan volt, mint valami felettébb ünnepélyes szertartás, amilyen­re azelőtt ritkán volt péida. Csá- nyinak szokatlan volt, hogy nem 6 adja a bankot, mint annyiszor más alkalommal azelőtt, de las­sacskán beletörődött ebbe is. Az italt viszont mértékletesen fo­gyasztotta, sört ivott, azt is csak pohárral s váltig érdeklődött Andristól, Alberttól, hogy hát mi­lyen is az az új rend a szövet­kezetben. Albert, a tőle megszokott nyu­godt hangnemben részletesen és alaposan szerette volna felvilá­gosítani a komáját. Ugyanakkor szerette volna hallani tőle, miért olyan rosszkedvű. Csányi csak megvonta a vállát: — Gondolkozom az életem fe­lől, pajtás. Nem vagyok már mai gyerek. Lassan most már el kel­lene dönteni, hogy mi is legyen velem. És hát az a baj, tudod, hogy olyan nagyon egyedül ér­zem magam... — Még mindig nem tudtad túl­tenni magad rajta? — Nem olyan könnyű az, ha az ember szeret valakit. . — Mulass egy jót, keress má­sik lányt, hiszen van elég! Meg­látod éjfél felé már egészen más­ként látod a világot — biztatta Andris a barátját, s szavait egy­úttal Péterhez is intézte. Honnan is gondolhatta volna, hogy bajt csinál azzal az indítványával, hogy induljanak hazafelé. Alighogy szétoszlott a társaság, s Csányi elindult a nagy utcán hazafelé, pár lépésnyire előtte siető leányalakot pillantott meg az úton. Kezében .tejeskannával Erzsi sietett. A legény egy pilla­nat alatt felismerte, s torkában dobogó szívvel eredt a nyomába. — Jó estét, Erzsi — köszöntöt­te egészen halkan és rögtön szo­rosan mellette termett. — Jó estét! — rebbent fel a lány s önkéntelenül sietősebbre fogta lépteit. — Hová sietsz annyira? Ne siess már. Nekünk még beszélnivalónk van egymással. — Nem gondolnám, hogy lenne. Megmondtam én neked' mindent és te se maradtál adós. — Tévedsz, Erzsi! Nem mond­(Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents