Tolna Megyei Népújság, 1962. október (12. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-09 / 236. szám
5 TŐTWX HtMyfí N15FŰJSÍ3 1962. október §, Ä szoud-arábiai fegyveres erők behatoltak Jemenbe Szanaa, (MTI). Az AP hírügy- lentette, az utóbbi 48 órában Thant ügyvezető főtitkárhoz és nökség a kairói rádió jelentésére már több kisebb összetűzés volt Zafrullah Khanhoz, a közgyűlés hivatkozva közli, hogy Jemen a köztársaságiak és a szaud-ará- elnökéhez, hogy mint mondotta — északi határán ütközet folyik a biai betolakodók között. »-megmagyarázza a való helyzetet jemeni és szaud-arábiai fegyveres Hasszán herceg trónkövetelő, az országban«. A herceg táviratá- erők között. Szaud király katonái, időközben folytatja aknamunkáját ban azt állítja, hogy a nép őt tá- fóként testőrségének tagjai, igyek- az új rendszer ellen. Hasszán, aki mogatja. Azt is közölte, hogy a szenek elérni a határtól mintegy a legutóbbi hírek szerint a határ- vezetése alatt álló emigráns kor- •50 mérföldnyire délre fekvő hoz közel fekvő Najranban tar- mány külügyminisztere nemsoká. Szada városát. Mint a rádió je- tózkodik, táviratot intézett U ra az ENSZ-köegyűlésre New Yorkba érkezik. Újabb kommunista térhódítás az osztrák választási kampányban Bécs (MTI). A klagenfurti törvényhatósági bizottság vasárnapi választásán az osztrák kommunisták újabb figyelemreméltó sikert értek el: a kommunisták és a baloldali szocialisták blokkja 175 százalékkal több szavazatot kapott, mint a legutóbbi — 1957-es — választáson. A november 18-ára kitűzött parlamenti választások előtt megindult országos választási kampányban a múlt vasárnap Kremsben elért kommunista mandátumnyereséggel együtt a kommunisták és a baloldali szocialisták blokkjának klagenfurti térhódítása nagy riadalmat vált ki az osztrák kormánykörökben. A koalíciós kormánypártok fokozzák a kommunisták elleni diszkriminációs nyomást; miután a választási rádiópropagandából már teljesen kirekesztették a baloldali blokk képviselőjelöltjeit, újabb jogtalan rendőri intézkedésekkel korlátozzák a kommunisták választási gyűlését, elkobozták a baloldali blokk választási röpiratait. Schirra sajtóértekezlete Houston, (MTI). Walter Schirra amerikai űrhajós vasárnap Hus- tonban sajtóértekezleten számolt be szerdai kilencórás űrrepülésének részleteiről. Schirrát a texasi városka utcáin mintegy három- százezer ember üdvözölte, amikor egy 19 gépkocsiból álló oszlop élén a sajtóértekezlet színhelyére hajtatott. Itt háromszáz újságíró tett fel kérdéseket Schirrának, aki az amerikai űrhajósok közül a leghosszabb időt töltötte a világűrben. Schirra kijelentette, hogy a súlytalanság állapota egyáltalán nem okozott számára problémát, nem volt rosszul, nem émelygett; nem volt fáradt, s kész lett volna akár egy napig folytatni útját. Az űrhajós tréfásan megjegyezte, hogy a legnagyobb problémát az jelentette számára, hogy egyik társa húsos szendvicset csempészett az űrhajóra, de olyan helyre tette, ahol nem tudta elérni. Míg Carpenter csaknem teljesen elhasználta korábbi űrutazása során az űrhajó térbeli helyzetét stabilizáló berendezés üzemanyagát, Schirra elmondotta, hogy sikerült az üzemanyag 78 százalékát megtakarítania annál a berendezésnél, amely a visszatérés idején biztosítja az űrhajó megfelelő pozícióját. Schirra kijelentette, hogy véleménye szerint az űröltözék hőmérsékletszabályozását sikerült megoldani, csak az első fordulat idején melegedett fel túlságosan az űrruha. »Amikor visszatértem, még vacogtam is. Első ízben fort dúlt elő, hogy valaki megfázott a világűrben« mondotta. A sajtóértekezlet egyik legérdekesebb újdonsága az volt, hogy az űrhajós beszámolójából kitűnt: bizonyos időre az energiával való takarékoskodás végett megszakította az összeköttetést a Földdel, és, amíg ismét helyre nem állította, a Földről adott jelzésekkel őt nem lehetett elérni. Közölte azt is, hogy amikor kikapcsolta az űrhajónak a Földhöz viszonyított térbeli helyzetét stabilizáló berendezést, a Sigma—7 csak igen lassan forgott tengelye körül, tehát nem „pörgött”. Egy tengely- körüH fordulat ideje körülbelül hat perc volt. Mint ismeretes, a törvényes kormány külügyminisztere Aini, már az ENSZ székhelyén tartózkodik. A MEN hírügynökség jelenti: Ahmed Macha, Jemen kairói megbízottja megbeszélést folytatott Irak. Libanon, Szudán, Marokkó és Tunézia ügyvivőjével. Az eszmecserék után az iraki szóvivő kijelentette, hogy kormánya a közel jövőben el fogja ismerni a köztársasági Jement. A szanaai rádió hétfői adásában hírül adta, hogy a legfelsőbb védelmi tanács tanácskozásra a fővárosba rendelte a sejkeket, a törzsek vezetőit. A tanács első hivatalos ülését — mondta a rádió — október 14-én tartja. A rádió még arról is beszámolt, hogy a kormány 52 szakértőt kért az EAK- tól, hogy segítséget nyújtsanak a különféle minisztériumok meg szervezésében. Az AFP a MEN hírszolgálati irodára hivatkozva közli, hogy Baydani, jemeni miniszterelnök- helyettes kjelentette: minthogy az Egyesült Államok késlekedik az új kormányt elismerni. Jemen felül fogja vizsgálni azokat a megállapodásokat, amelyeket még a királyrezsim kötött az Egyesült Államokkal. Ez különösképpen az amerikai petróleum-társaságok számára lesz hátrányos. Események SOROKBAN Rio de Janeiro (TASZSZ). Brazíliában parlamenti választásokat tartottak. Vasárnap megválasztották a kongresszusnak mind a 409 képviselőjét, a szenátus tagjainak kétharmadát. 11 kormányzót és 7 alkormányzót, valamint a helyi közigazgatási szerveket. A szavazás reggel nyolctól délután öt óráig tartott. Az előzetes eredmények hétfőn este váltak ismertté, a véglegesek csak másfél-két hét múlva. Joao Goulart, a Brazíliai Egyesült Államok elnöke táviratban mondott köszönetét Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének a brazil nemzeti ünnep alkalmából kifejezett jókívánságaiért. Bonn (AP). Adenauer kancellár vasárnap este befejezte háromhetes üdülését Cadennabiában és visszatért Bonnba. Varsó (MTI): Az 1961. márciusában megkötött lengyel—kubai kulturális megállapodáshoz a napokban Havannában jegyzőkönyvet csatoltak az 1962—63. évi együttműködésre vonatkozóan. E jegyzőkönyv tapasztalatcseréket, küldöttségek cseréjét, valamint sokoldalú együttműködést irányoz elő a közoktatás, a tudomány, az egészségvédelem, a kultúra és a művészet terén. Peking (TASZSZ). »Basutoföld népe követeli, hogy jövő év júniusáig adják meg függetlenségét« — jelentette ki G. Kolisang, a basutoföldi nemzeti kongresszus párt főtitkára az Uj Kína hír- ügynökség kairói tudósítójának. Hazánkban jelenleg feszült a helyzet — mondotta Kolisang. — Az angol imperialisták 1990-ig akarják elhúzni Basutoföld függetlenségének kikiáltását. Az imperialistáknak érdekük fenntartani gyarmati uralmukat, mert hazánk gazdag az ásványi kincsekben. Ezenkívül fenn akarják tartani azt a helyzetet, hogy Ba- sutoföldről olcsó munkaerőt szállítsanak a délafrikai kapitalisfák- nak. A franciaországi helyzet a nemzetgyűlés feloszlatásával olyan fordulatot vett, amire de Gaulle uralomrajutása óta nem volt példa Eddig kilencszer nyújtottak be bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, azonban most történt meg először, hogy a polgári pártok is a kormány ellen szavaztak. Ez azt mutatja, hogy Franciaországban a legkülönbözőbb politikai erők fogtak össze, hogy gátat vessenek a tábornok személyi diktatúrájának. Coty és Auriol, volt köztársasági elnökök is szembefordultak de Gaulle-lal, azonban a parlamenti csata után hátra van az október 28-i népszavazás, amelytől de Gaulle pozíciója megerősödését reméli. Az elnök az alkotmány megsértésével kiírt népszavazáson már a kérdést is úgy teszi fel a franciáknak, hogy az alkalmas a megtévesztésre: Akarja-e a francia nép, hogy a jövőben közvetlen szavazással, maga válassza meg a köztársasági elnököt? Eltekintve attól, hogy az ilyen jellegű választásokon majdnem mindig az „igen” szavazatok szoktak győzni, a kérdés valószínűleg nem fogja eltéveszteni hatását. Erre utal a Reuter párizsi tudósítja is, aki politikai körök véleményét idézve arra számít, hogy de Gaulle a népszavazáson többséget kap. Ez az elképzelhető lehetőség természetesen tovább növeli a jelenlegi francia politikai életet jellemző ellentéteket. Mert ebben az esetben a népszavazás ugyan megerősíti de Gaulle pozícióját, az elnök azonban minden bizonnyal csatát veszít a parlamenti választásokon és így szembe kerül saját parlamentjével. A mostani választási harcban ugyanis az UNR, de Gaulle pártja egyedül áll szemben nemcsak a kommunistákkal, hanem az egész ellenzékkel, s a szocialisták és a polgári pártok már arra készülnek, hogy választási szövetségre lépjenek. így minden bizonnyal meg tudják szerezni az UNS mandátumainak egy részét is. A francia politikai pártok már megkezdték előkészületeiket a választásokra, amelyeket mindössze 14 nap választ el a népszavazástól. Ennél azonban két szempontot kell figyelembe venni. Az egyik az, hogy a népszavazás eredménye befolyásolhatja a parlamenti választásokat, másrészt ami ennél is fontosabb, maga a választási törvény, amely elsősorban az UNR-nék kedvez. Emlékezetes, hogy az 1958-as választásokon a kommunisták a szavazatok 22 százalékát kapták meg, de az igazságtalan választási rendszer következtében a mandátumoknak csak két százalékához jutottak. De Gaulle és az ellenzék ösz- szecsapásának következő állomása az október 28-i népszavazás lesz. A szocialisták, az MRP, a függetlenek és a parasztok pártja, a radikálisok és más ellenzéki pártok megállapodtak, közös kampányt indítanak, hogy a választók „nem”-mel szavazzanak. A Francia Kommunista Párt kétnapos tanácskozás után felhívást adott ki, amely újból leszögezi: az alkotmánymódosítás feletti népszavazás óriási veszélyt jelent Franciaországra nézve. De Gaulle az alkotmány- ellenes népszavazásban felhatalmazást keres, hogy újabb lépést tehessen a diktatúra felé. A Francia Kommunista Párt éppen ezért felszólítja a választókat, hogy a népszavazáson erőteljes „nem”~mel szavazza- ,nak, szánjanak szembe a monopoltőke szolgálatában álló személyi uralommal, amely mé- hében hordozza a fasizmus és a háború veszélyét, nyissák meg az utat véglegesen a demokrácia felé. A Francia Kommunista Párt megismétli a demokratikus pártok és szervezetek egységére tett javaslatát: egyesítsék erőiket a Franciaországot fenyegető veszély elhárítására. Ismét megkezdődtek Brüsszelben a tárgyalások Anglia közöspiaci tagságául Brüsszel (MTI). Edward Heath miniszter, aki angol részről a közös piachoz történő esetleges csatlakozásról folytatott tárgyalásokat vezeti, hétfőn ismét összeült Brüsszelben a »hatok« képviselőivel. A hétfő délelőtti ülésen Heath tájékoztatta kollégáit a brit nemzetközösség miniszter- elnökeinek konferenciájáról. John Gollan, Nagy-Britahnia Kommunista Pártjának főtitkára egyik beszédében kifejtette, hogy ha Anglia belép a közös piacba, elveszti jövőjét, mint független, demokratikus, haladó nemzet és a németek által irányított kapitalista hatalmi csoport tagja lesz, amely Európát állandóan kettéosztja és növeli a háború halálos veszedelmét. Anglia nagyságát és biztos jövőjét csak a következő politika ígéri: 1. Minden hidegháborús politika beszüntetése, a békés együttélés politikájának követése; 2. Véget kell vetni a tory-mo- nopólium uralmának Anglia gazdasági és társadalmi élete felett. A kommunista párt javaslatai ezek: 1. Anglia javasoljon a világ összes nemzete részvételével világgazdasági értekezletet, amely egyesíti a Keletet és a Nyugatot, az elkötelezett és az el nem kötelezett országokat; 2. Anglia mondjon le az atomfegyverekről Fogadjon el atomfegyvereket eltiltó egyezményt tudományos műszerekkel való ellenőrzéssel. Javasoljon kölcsönös visszavonulást és atomfegyver- mentes övezetet Közép-Európá- ban és haladéktalan tárgyalásokat a berlini válság elintézésére. 3. Kulcsfontosságú iparágak államosítása. 4. A katonai kiadások csökkentése évi 750 millió fonttal. A megtakarított pénzt költsék a nyugdíjak emelésére, új kórházak, iskolák, egyetemek, utak és évi 400 000 lakóház építésére. 5. A demokrácia erősítése a fajok elleni izgatás a fasizmus törvényes eltiltásával. Egyhetes nemzetközi tudományos tanácskozás a Magyar Tudományos Akadémián a nyugodt nap évének előkészítésére Nagyjelentőségű nemzetközi tudományos tanácskozás kezdődik szerdán Budapesten. Már a napfolt maximum idején rendezett nemzetközi geofizikai év végén elhatározták, hogy az akkor nyert adatokat a legközelebbi minimális napfolttevékenység éveiben, 1964 január 1 és 1965 december 31 között rendezendő, úgynevezett nyugodt nap évében fogják ellenőrizni. Ebben az újabb nemzetközi együttműködésben ismét részt vesz a világ valamennyi országa. Munkájukat több országot összefogó régiókra tagozódva készítik elő, illetve hangolják össze. Ez a feladata a nemzetközi geofizikai együttműködés kelet-euró- pa—ázsiai régiója 6. ülésszakának is, amelynek ünnepélyes megnyitója szerdán délelőtt 10 órakor lesz a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Az ülésszakon az eddigi értesülések szerint a Szovjetunió, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és természetesen Magyarország küldöttségei vesznek részt,