Tolna Megyei Népújság, 1962. október (12. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-04 / 232. szám
2 íoCSfS Siegte! NfPűjsAa 1962. október i flz EflK-ban kért menedékjogot egy Szand-lrábiábél Jemenbe tartó fegyverszállító repülőgép személyzete Aden—Kairo (MTI). Az AFP közlése szerint Szalal jemeni miniszterelnök Szanaaban az elnöki ptuota előtt egy tömeggyűlésen beszédet mondott. Ismét kijelentette, hogy a jemeni köztársasági kormány külpolitikája az együttműködésen alapul: „Jemen együtt akar működni mindazokkal az államokkal, amelyek tiszteletben tartják függetlenségét, de nem tűri, hogy bárki is beavatkozzék belügyeibe.” Rámutatott arra, hogy a megdöntött rendszerben fontos tisztségeket lelkiismeretlen emberek töltöttek be, a királyság idején virágzott a korrupció. A hírügynökségi jelentések szerint a megdöntött királyság hívei sem tétlenek, szervezkednek hatalmuk visszaszerzésére. Egyes törzsek támogatják a „royalistákat”. A Reuter rámutat, az adeni angol hatóságok azzal számolnak, hogy esetleg törzsi villongások támadnak Jemenben. A kormány ellen szervezkedő törzsek felfegyverzését Szaud- Arábia vállalta. Egy kairói jelentés elmondja, hogy kedden egy szaud-arábiai repülőgép szállt le egy egyiptomi repülőtéren. A repülőgépen ládaszámra voltak amerikai gyártmányú fegyverek. A gépet vezető három szaud-arábiai repülőtiszt politikai mene-1 dékjogot kért az Egyesült Arab Köztársaság hatóságaitól. A kairói repülőtéren sajtóértekezletet tartottak, és ezen közölték, hogy a fegyvereket a szaud- arábiai kormány a jemeni királypárti lázadóknak szánta. Abdel Kader Hatem államminiszter a sajtóértekezlet végén bejelentette, hogy a szaud-arábiai tiszteket átveszik az Egyesült Arab Köztársaság légierejébe. Megadják nekik ugyanazt a rangot, amellyel hazájukban rendelkeztek. Jugoszlávia kedden elismerte az új jemeni kormányt. Tito elnök táviratban üdvözölte Szalal miniszterelnököt. Ainl jemeni külügyminiszter kedden folytatta kairói tárgyalásait, s mint az AFP jelenti, megbeszélést tartott Indonézia és Céylon nagykövetével, a tunéziai nagykövetség ügyvivőjével és az EAK több tisztviselőjével. Tájékoztatta őket a jemeni helyzetről, s felkérte Indonéziát és Ceylont, isméi-je el a Jemeni Arab köztársaságot. Kádár János üdvözlő távirata a Jemeni ttraii Köztársaság Miniszterelnökéhez Őexcellenciája, Abdullah al Szalal, a Jemeni Arab Köztársaság miniszterelnöke. SANAA A Jemeni Arab Köztársaság miniszterelnökévé történt kinevezése alkalmából fogadja legőszintébb jókívánságaimat. A Magyar Népköztársaság kormánya nevében sok sikert kívánok önnek és kormányának, Jemen függetlenségének megszilárdítása, a jemeni nép jólétének emelése érdekében kifejtett erőfeszítéseihez. Bizonyos vagyok abban, hogy országaink kapcsolatai a kormányaink közötti együttműködés eredményeképpen, erősödni fognak. KÁDÁR JÁNOS, a magyar forradalmi munkás— paraszt kormány elnöke. I Pravda a Jemeni Rrafe Köztársaságrál Moszkva (TASZSZ). A Pravda szerdai száma cikket közöl A. Vasziljev tollábái a Jemeni Arab En^Ml a feszültség Mississippi államban Barnett kormányzónak haladékot adott a bíróság Oxford (Mississippi) (Reuter), A James Meredith néger diák felvételével kapcsolatos véres tüntetések után az Öle Miss-egyetem vezetői felhívták a hallgatókat, térjenek vissza tanulmányaikhoz. Az ötezer lakosú Oxford városkában jelenleg 3600 szövetségi katona tartózkodik, de a várost körülvevő erőkkel ez a szám 15 000- re emelkedik. Szerdán reggel mintegy ötven diák az egyetem egyik épülete előtt elégetett egy szalmabábut, amely Meredith-et jelképezte és petárdákat robbantott. A katonák gyorsa feloszlatták a csoportosulást. Az egyetem vezetősége közölte, hogy kedden a látogatottság körülbelül 50—70 százalékos volt a különböző előadásokon. A fajgyűlölő kampány jegyében 14 diák bejelentette, hogy elhagyja az egyetemet, ahova 114 év óta először vettek fel néger diákot. Alfanette Bracy 21 éves néger lány közölte, hogy ő is felvételét kérte az egyetemre. Meredith megpróbáltatásai — mondotta — nem ingatták meg elhatározásában. Maga Meredith, akit továbbra is rendőrök kísérnek az előadásokra, kijelentette, hogy az előadásokon a fehér diákok egyike som volt barátságtalan hozzá — viszont a mellette lévő helyek üresen maradtak, sokan pedig úgy viselkednek vele szemben, minit az őrültek. A hírügynökségi jelentések szerint a letartóztatott Walker tábornokot, a vasárnapi diákroham szervezőjét a hadsereg springíiel- di orvosi központjába szállították, .hogy megvizsgálják elmeállapotát. New Orleansban a szövetségi fellebbviteü bíróság kedden 10 napos haladékot adott Ross Bar- nettnek, Mississippi állam kormányzójának és Paul Johnson alkormányzónak, hogy tisztázzák magukat az ellenük emelt vádak alól. Mint ismeretes, a bíróság az elmúlt héten elmarasztalta a két politikust, mert megakadályozták Meredith felvételét az egyetemre. A tárgyaláson sem Bamett, sem Johnson nem volt jelen. A két fajvédő politikusnak kedden 11 óráig kellett volna megjelennie a bíróság előtt, hogy tisztázza magát, ellenkező esetben börtön és fejenként napi 10, illetve 5000 dollár pénzbüntetés várt volna rájuk. Mississippi állaim főügyésze kedden kijelentette, hogy a kormányzó és álkonmányzó ellen emelt vádak alaptalanok. A kormányzó házát Jacksonban, az állam fővárosában Mississippi állam karhatalma őrzi. felbsszaltadás Mana környékén A súlyos felhőszakadás és árvíz következtében több mint 300 ember életét vesztette és mintegy 500 ember eltűnt. Az ítéletidő nagy anyagi károkat okozott. A képen: romhalmaz az ár elvonulása után, MTI Külföldi Képszolgálat Köztársaság kikiáltásáról. A cikk szerzője bevezetőben ismerteti a jemeni népnek az imperializmus és kolonializmus ellen, a nemzeti függetlenségért vívott harcát. Hangsúlyozza, hogy „igazságos küzdelmében a jemeni nép mindig baráti támogatásra talál a Szovjetuniónál.” Jemen feudális-abszolutista rendszere sötétségben és tudatlanságban tartotta a néptömegeket, elnyomott minden olyan törekvést, amely az államigazgatás rendszerének demokratizálására irányult. A hadsereg egyes haladó képviselői r több ízben kísérletet tettek a monarchia megdöntésére, de minden esetben kegyetlen megtorlás volt a válasz. Az ország középkori elnyomatásban élt. Azok a liberális1 reformok, — írja Vasziljev — amelyeket Jemen utolsó királya ígért, már nem tudták megakadályozni a forradalmat. A hadsereg kezébe ragadta a hatalmat és széles körű szociális átalakításokat jelentett be. A Pravda cikkének szerzője felhívja a figyelmet arra, hogy a fiatal köztársaság megszületése az arab-félszigeten, riadalmat keltett az imperialista hatalmakban, és mindenekelőtt Angliában. Az imperialista sajtó rágalmazó kampányt vezet Jemen ellen. Nkrumah mondott beszédet a ghanai parlament megnyitó ülésén Accra (MTI). Az MTI accrai tudósítója jelenti: Nkrumah ghanai elnök kedden a parlament megnyitó ülésén beszédet mondott. Kijelentette, hogy egyszer s mindenkorra ki akar küszöbölni minden megvesztegetést és felforgató tevékenységet. Köszönetét mondott a parlamentnek a javaslatért, amelyben a képviselők azt a kívánságukat fejezték ki, hogy Nkrumah élete végéig maradjon elnök, de a maga részéről nem fogadta el a javaslatot. Hozzáfűzte: a köztársaság alkotmánya szerint az elnöki tisztség betöltésére minden öt évben választást kell tartani. Ghana nemzetközi kapcsolatairól szólva az elnök ismételten leszögezte, hogy a harc az imperialista és gyarmatosító hatalmak ellen nem ér automatikusan véget a függetlenség elnyerésével. Nkrumah ezután a közös piac kérdésével foglalkozott és kijelentette, hogy az az imperialisták újabb eszköze Afrika kevésbé fejlett országainak kizsákmányolására. Míg az ipari országok mind kevesebbet fizetnek a nyersanyagokért, amelyeket nekik exportálunk — mondotta —, ugyanakkor egyre többet fizetünk azokért a gyáripari termékekért, amelyeket tőlük importálunk. Cape Canaveralból pályára vezérelték a „Sigma-7” amerikai űrhajót Cape Canaveral (MTI). A Cape Canaveral-i rakétakísérleti támaszpontról szerdán helyi idő szerint reggel 7 óra 15 perckor, magyar idő szerint 13 óra 15 perckor Atlas-típusú rakéta segítségével pályájára vezérelték a „Sigma—7” amerikai űrhajót, amelyen Walter Sehirra 39 éves amerikai űrhajós a tervek szerint hatszor kerüli meg a Földet. A rakéta végső ellenőrzése magyar idő szerint hajnali öt órakor kezdődött meg. A radar-berendezések zavara negyedórás késedelmet okozott. Az ellenőrzés végül mindent rendben talált. Walter Sehirra űrhajóst magyar idő szerint hét óm negyven perckor keltették fel. Ezután került sor a végső orvosi vizsgálatra, majd íelerősítették testére a szervezetet ellenőrző műszerek elektródjait. Magyar idő szerint fél kilenckor beöltöztették ezüst űrruhájába, majd az inditóhelyre szállították, ahol tizenegy óra huszonhat perckor foglalta el helyét az általa elkeresztelt, 1900 kilogramm súlyú „Sigma—7” űrhajóban. A végső ellenőrzés után helyi idő szerint 7 óra 15 perekor (magyar idő szerint 13 óra 15 perc) kiadták a „go” — „mehet” —jelzést. Működésbe léptek az Atlas rakéta hajtóművei. Az emelkedés és gyorsulás szakaszában, amikor az űrhajós testére nehezedő nyomás eléri az ember súlyának nyolcszorosát, Sehirra állandó kapcsolatban állott az ellenőrző állomással és közötte, hogy minden az előirt rendben történik, s jól érzi magát. Az Atlas- rakéta fokozatai rendben leváltak és 13 óra 21 perckor a „Sigma—7” rátért pályájára. Az űrhajó sebessége óránként 28 000 kilométer, pályájának a Földtől számított legmagasabb pontja 282 kilométer, legkisebb magassága pedig 150 kilométer. Ha minden rendben megy, Sehirra hat fordulat után fejezi be repülését a csendes-óceáni Midway-sziget kő* zelében. Az űrhajó útját 17 meg-* figyelő állomás követi, a kijelölt két leszállási körzetben 40 hajó, 150 repülőgép és 40 000 ember áll készenlétben felkutatására. A repülés tervezett hossza hat fordulat, de csak a harmadik fordulat után dönt a kísérlet parancsnoka arról, megvan-e minden szükséges feltétel a „Sigma— 7”-nek mind a hat fordulat megtételére. Ha az űrhajó stabilizációs rendszere, amelynek feladata biztosítani a „Sigma—7” stabil térbeli helyzetét, túl sok üzemanyagot fogyaszt el addig, az űrhajózást félbeszakítják és akkor a leszállásra a Karib-tenger térségében kerül sor. Sehirra pályájára jutva jelentette, hogy aa üzemanyag- és az oxigénellátás* valamint az elektromos berendezések működése kitűnő. Mint az AP írja, Sehirra több mint kilenc órás repülése csaknem kétszer olyan hosszú időtartamú, mint Glenn és Carpenter* a két előző amerikai űrhajós útjai A kísérlet fő célja egy 17—18 foH dulatoe, 24 órás út előkészítése. Ezt a kísérletet 1963-ra tervezik: A 24 órás űrrepülésre az amerikaiak lényegében az eddigi típusú űrhajót akarják felhasználni* amely mintegy két tonna súlyú* s ennek következtében csak korlátozott mennyiségű üzemanyagot vihet magával. Schirrának egyik feladata az*, hogy meghatározza, miképpen lehet az űrben a' lehető legjobban takarékoskodni az üzemanyaggal^ a műszerekhez szükséges villamos energiával és a hőmérséklet állandósításához szükséges vízzel. Hogy e fontos anyagokkal takarékoskodjék, Sehirra a negyedik és ötödik fordulat során kikapcsolja a stabilizáló és ellenőrző berendezéseket, s így az űrhajó szabadon forog majd vízszintes és függőleges tengelyei körül. ülésezik az Amerikai Államok Szervezete New York (MTI). Az Egyesült Államok továbbra is nyomóst gyakorol a latin-amerikai országokra, hogy cinkosokká tegye őket egy Kuba-ellenes blokád szervezésében. Kennedy elnök kedden vacsorát adott az Amerikai Államok Szervezetének „nem hivatalos washingtoni tanácskozásán” részt vevő latin-amerikai külügyminiszterek tiszteletére. Az elnök a vacsorán felszólította a külügyminisztereket, akadályozzák meg a „kommunizmus tovaterjedését Kubából" és tegyenek olyan lépéseket, amelyek végső soron a „kubai nép felszabadulásához vezetnek.” „A nem hivatalos tanácskozás’’ keddi ülésén felszólalt Rusk külügyminiszter, aki a Kubai Köztársaság ellen irányuló egész sol konkrét intézkedést terjesztett jóváhagyás végett a tanácskozás résztvevői elé. Rusk felszólította a külügyminisztereket, adják áldásukat az olyan intézkedésekre* mint például Kuba „elszigetelésének” fokozása és „a szabadságszerető kubaiak támogatása, bárhol is tartózkodjanak azok”. $ I I l Értesítés! Az ügyintézés meggyorsítása és ügyfeleink kényelme ér jí( dekében i I I I 1962. október 1-től kezdődően megyei igazgatóságaink hatáskörébe utaltuk az összes vagyonbiztosítási, valamint az állami autó- és állami tűz- és betöréskárok rendezését A biztosítások számának állandó növekedése indokolj azt az intézkedést, amelynek következtében a kárrendező gyorsabbá és egyszerűbbé válik, a károsultak hamarabb jut hatnak az őket megillető kártérítési összeghez. Felkérjük ügyfeleinket, hogy a fenti biztosítások körébe tartozó káraikat közvetlenül megyei igazgatóságunkhoz je- lentsék be. i i! i(! Állami biztosító (8) 8 I $ §