Tolna Megyei Népújság, 1962. szeptember (12. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-27 / 226. szám

XII. évfolyam, 226. szám. ÄRA 50 FILLER Csütörtök, 1962. szeptember 27. Szkobeicin akadémikus átnyújtotta Dobi Istvánnak a Nemzetközi Lenin Békedijat Szerdán az Országház Munká- Szakszervezet főtitkára, Bodonyi Bizottságának osztályvezetője, dr.!; csy-termében rendezett ünnepsé- Pálné, a Budapesti Nőtanács tit- Pesta László, a Fővárosi Tanács!; gen D. V. Szkobeicin akadémikus kára, Bognár József, a Kulturális Végrehajtó Bizottságának elnök-!; átnyújtotta Dobi Istvánnak a Kapcsolatok Intézetének elnöke, helyettese, Pólyák János, a Vasas;; Nemzetközi Lenin Békedíjat. Az Dezséry László, az Országos Szakszervezet főtitkára, Prieszol? ünnepségen megjelent Kádár Já- Béketanács főtitkára, Erdei Fe- József, az Elnöki Tanács tagja,? nos, a magyar forradalmi mun- renc, a Magyar Tudományos közlekedés- és postaügyi minisz-'! kás-paraszt kormány elnöke, az Akadémia főtitkára. Erdey-Gruz terhelyettes, dr. Rusznyák István,!; MSZMP Központi Bizottságának Tibor akadémikus, a Tudomá- a Magyar Tudományos Akadémia!; első titkára, Kállai Gyula, a Mi- nyos- és Felsőoktatási Tanács el- elnöke, Seregélyi József, az El-]; nisztertanács elnökhelyettese, a nőké, Harmati Sándor, a Hazafias nöki Tanács tagja. Szabó Pál, a Hazafias Népfront Országos Ta- Népfront Országos Tanácsának Hazafias Népfront Országos Ta-J; nácsának elnöke, dr. Münnich titkára, dr. Harrer Ferenc, a Ha- nácsának alelnöke, Szobek And-|; Ferenc államminiszter, Marosán zafias Népfront budapesti bízott- rás, az Elnöki Tanács tagja,;; György, az Elnöki Tanács helyet- ságának elnöke, Kiss Károly, a Úszta Gyula, az Elnöki Tanács;! tes elnöke, az MSZMP Központi Népköztársaság Elnöki Tanácsá- tagja és Veres József, a Fővárosi;! Bizottságának titkára és Rónai nak titkára, Kristóf István, az Tanács Végrehajtó Bizottságának;! Sándor, az országgyűlés elnöke, a Elnöki Tanács tagja, a Magyar— elnöke. Jelen volt az ünnepségen« Magyar—Szovjet Baráti Társaság Szovjet Baráti Társaság főtitkára, M. A. Popov, a budapesti szov-!; elnöke, a Magyar Szocialista dr. Mihályfi Ernő, az Elnöki Ta- jet nagykövetség ideiglenes ügy-! Munkáspárt Politikai Bizottságé- nács tagja, Mód Péter, a külügy- vivője, H. Grochulski, a Lengyel? nak tagjai; Szakasits Árpád, a miniszter első helyettese, Nagy Népköztársaság budapesti nagy-t Béke Világtanács Irodájának tag- Dániel, az Elnöki Tanács he- követe, a Budapesten akkreditált? ja, az Országos Béketanács el- lyettes elnöke, NánáSi László, az diplomáciai testület doyenje, va-z nöke, Dobi Istvánná, továbbá Elnöki Tanács tagja, Z. Nagy Fe- lamint A. P. Bajdanov, a Nem- ' Barcs Sándor, az Elnöki Tanács renc országgyűlési képviselő, Or- zetközi Lenin Békedíjat odaítélő tagja, Blaha Béla, a Bányász bán László, az MSZMP Központi bizottság munkatársa. Még ebben az évben új, korszerű raktárépületet adnak át Szek- szárdon a FÜSZÉRT Vállalat részére. Az épület teljes egészében előregyártóit elemekből készül, amelyeket részben a helyszínen, részben Dunaújvárosban készítettek. Most folyik az úgynevezett Debron-ívek beemelése, amelyből negyven darabot helyeznek el az építkezésen. (bj) Két hét alatt 39-cel nőtt D. Y. Szkobeicin beszéde Kedves Elvtársak, Barátaink! — Mindenekelőtt engedjék meg, hogy a Nemzetközi Lenin Béke­díj bizottság és valamennyi jelen­levő nevében szívből üdvözöljem és meleg szeretettel köszöntsem kedves ünnepeltünket a Nemzet­közi Lenin Békedíjjal történő magas kitüntetése alkalmából. — A Nemzetközi Lenin Béke­díjasok száma ebben az évben újabb nevekkel, különböző föld­részeket képviselő nagynevű sze­mélyiségekkel gyarapodott, olyan kiváló békeharcosokkal, mint Kwame Nkrumah, Pablo Picasso, Faiz Ahmad Faiz, Olga Poblete de Espinosa és mostani ünnepel­tünk, a tisztelt Dobi István elv- társ. Különböző politikai néze­teik ellenére mindannyiukat ösz- szekapcsolja az a közös törekvés, hogy megvédjék a békét a Föl­dön és erősítsék a népek barátsá­gát. — Mi, szovjet emberek büsz­kék vagyunk arra, hogy a ki­emelkedő békeharcosok között ha­zánk képviselői is helyet foglal­nak, akik közül joggal külön em­lítjük meg fáradhatatlan béke­harcosunkat, a Szovjetunió kor­mányfőjét, a Szovjetunió Kommu­nista Pártja Központi Bizottságá­nak első titkárát, a mi kedves N. Sz. Hruscsovunkat. — A ma átadott kitüntetés a nagy Lenin nevét, a világ első szocialista államának megalapító­ja, a béke és a népek közötti ba­rátság megteremtése lánglelkű harcosának nevét viseli. Ez a ki­tüntetés a világbéke megőrzése és megszilárdítása nagy ügyéhez va­ló kimagasló hozzájárulás elisme­rését jelenti. — önt, kedves Dobi elvtárs, je­lentős hely illeti meg a béke és boldogság megteremtéséért, a né­pek közötti barátság megerősíté­séért folytatott nemes harcban. Hosszú évek során minden erejét a hazája szabadságáért és függet­lenségéért folytatott küzdelemnek szentelte, s amikor Magyarország elnyerte függetlenségét és a szo­cialista országok hatalmas család­jába vezető, az új élet építésének útjára lépett, Ön továbbra is ren­dületlenül munkálkodik a mun­kaszerető hős magyar nép, a bé­ke és a népek közötti barátság javára. — A Szovjetunió és a Ma­A Nemzetközi Lenin Békedíjat odaítélő bizottság 1962. április 20-i határozata az 1961. évi Nemzetközi Lenin Békedíj odaítéléséről Dobi István államférfi részére (Magyar Népköztársaság), a népek közötti béke megőrzéséért és megszilárdításáért folytatott harcban szerzett kimagasló érdemeiért. A bizottság elnöke: D. V. Szkobeicin A bizottság elnökhelyettesei: Kuo Mo-Zso (Kína) Louis Aragon (Franciaország) A bizottság tagjai: Grigorij Alekszandrov (Szovjet- Ivan Malek (Csehszlovákia), unió), Pablo Neruda (Chile), John Bernal (Anglia), Szahib Szingh Szokhi (India), Renato Guttuso (Olaszország), Jan Dembowszki (Lengyelország), *'ia Ehrenburg (Szovjetunió), Anna Seghers (NDK), Kaoru Jasui (Japán). gyár Népköztársaság között még sohasem léteztek a test­véri barátságnak olyan szí­vélyes kapcsolatai, mint ma. Ezek a kapcsolatok a teljes egyen­lőség, a kölcsönös tisztelet és az önzetlen segítség elveire épülnek. A népi Magyarországgal a szó-* cializmus és kommunizmus fel­építéséért, az európai és a világ­békéért folytatott harc közös cél­jai fűznek össze bennünket. Ma­gyarország és a Szovjetunió a szo­cialista országok nagy közösségé­nek egyenjogú tagja. A szovjet népnek magyar testvérei iránt táplált meleg érzéseiről minden nálunk járt magyar állampolgár meggyőződhetett. — Az országaink közötti gaz­dasági és kulturális kapcsolatok sikeresen és állandóan fejlődnek. Nem lehet kétség afelől, hogy ezek a kapcsolatok továbbra is erősödni és fejlődni fog­nak mindkét nép érdekében, az egész világ békéje és a né­pek barátsága javára. — ön, kedves barátunk, nagy érdemeket szerzett a magyar és szovjet nép barátságának erősí­tése terén. (Folytatás a 2. oldalon) a kettős műszakban dolgozó traktorok száma A Gépállomások Megyei Igaz­gatósága szeptember első napjai­ban valamennyi gépállomási igaz­gató figyelmét felhívta a kettős műszak megszervezésére. Az ed­digi eredmények azonban azt mu­tatják, hogy az érdekelt vezetők e fontos tennivaló érdekében eddig ke­veset, sőt, egyik-raásilt gép­állomáson semmit nem tettek. Gyönkön nem hogy növekedett volna, hanem még csökkent a ket­tős műszakban dolgozó erőgépek száma. Hasonló a helyzet Tamá­siban. Az illetékes járások mező- gazdasági osztályainak célszerű lenne közelebbről megnézni a csökkenés okát és megfelelő in­tézkedéseket tenni, mert a talaj­munkák és az őszi vetések vég­zése egyáltalán nem kielégítő. Talajmunkában egyedül a Bölcskei Gépállomás dolgozói értek el számottevő ered­ményt, a vetés is e gépállo­más körzetében halad a leg­jobban. Annál rosszabb a helyzet a tamá­si, az iregszemcsei, a teveli és a Nagydorogi Gépállomás körzeté­ben. A Bonyhádi Gépállomás kör­zetében szeptember 24-ig a trak­torosok a vetést még meg sém kezdték. Várdombon mindössze 1,2 százaléknál. Tamásiban 5 szá­zaléknál, Tevelen 5,7 százaléknál tartanak. E gyenge eredmények elsősor­ban a kettős műszak jelentőségé­nek lebecsülésével magyarázha­tók. A legutóbbi két hét alatt a kétműszakos gépek száma mind­össze 39-cel nőtt. E téren kielégítő eredményt egyedül a Várdombi Gépállo­máson értek el, ahol 24-gyel növekedett a kétműszakos gé­pek száma. Gazdag program a El. Kulturális Napokon A KPVDSZ bizottságai az idén I repelnek, s színpadra lépnek .a is megrendezik az 1961-ben szép I kereskedelmi dolgozók öntevé­eredményekkel zárult kulturális napokat. A II. Kulturális Napok rendezvényeinek sorában kiállí­tások, akadémiai megnyitók sze­Bővül a földművesszüvetkezetek szolgáltató tevékenysége — 800 községben működik kölcsönző A rádiók, a televíziós készülé­kek, a különböző háztartási gé­pek javítása, a szemfelszedés, a vegytisztítás elvégeztetése érdeké­ben a falusi embereknek koráb­ban a városba kellett utazniok, s az útiköltség gyakran többszö­röse volt az elvégeztetett mun­ka díjának. A földművesszövet­kezetek — külön díj felszámolá­sa nélkül — most magukra vál­lalták a közvetítést a lakosság és a kisipari szövetkezetek között. Ma már az ország 450 községében folytatnak ilyen tevékenységet. Zala megyében például 132 felve­vőhelyet létesítettek. Tolna me­gyében 25í faluban szervezték meg hasonló módon szolgáltató tevékenységüket. Veszprém me­gyében 17 községben működik szemfelszedő. Pest megyében hat mosoda megnyitását tervezik. A rendszeres kölcsönzést csak­nem 800 községben szervezték meg. a lakosság mintegy 30 000 alkalommal vett igénybe e szol­gálat keretében háztartási gépe­ket. A Győr-Sopron megyei Tét községben még diafilmet is köl­csönöznek a gyerekeknek. Sok­helyütt szervezték meg az üvege­zést, képkeretezést, vegytisztítást, egyes helyeken már rendszeres kozmetikai szolgálat is működik. kény művészeti csoportjai is. Az október 14—21 között megrende­zésre kerülő program ideje alatt országosan csaknem 1200 politikái iskolán 28 ezer kereskedelmi dol­gozó kezdi meg a tanulást, s mintegy tízezer dolgozó részvéte­lével indulnak a Belkereskedelmi Szabadakadémiák. Tolna megyében is színes, gaz­dag programot ígér az egyhetes rendezvény, amelyen a Tolna me­gyei Népbolt és a Magyar Nem­zeti Bank megyei fiókjának dol­gozói vesznek részt. Október 14- én Szekszárdon a belvárosi párt- szervezet székházában ünnépélye- sen nyitják meg a kézimunka-, rajz-, képzőművészeti, és fotó­kiállítást. Másnap a TIT-klub- ban találkoznak a, kereskedelmi dolgozók, ahol előadást hallgat­nak a zenéről. Október 17-én a Kereskedelmi Akadémia, 18-án pedig más természetű oktatás be­indítására kerül sor. A követke­ző napon az atomról, annak bé­kés felhasználásáról hangzik majd el előadás a TIT-klubban,

Next

/
Thumbnails
Contents