Tolna Megyei Népújság, 1962. szeptember (12. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-23 / 223. szám
A TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 7. ODALMI MELLÉKLETE A giccsről és a versről „CSUPA KÖNNY A SZOBÁM” — A tavasszal egy érdekes, tanulságos kiállítás járta az országot. Csupa művészi se- lejtet, szemetet láthattunk a tárlókban és a paravánokon. A rendezőknek épp az volt a célja, hogy a giccs tömény adagolásával hassanak a nézőre. így is hívták: giccs-kiállítás. Sokan láttuk, s azt hiszem, kicsit izgulva, kicsit félve jártuk végig a termeket, önmagunkat akartuk ellenőrizni. Any nyi rosszat hallottunk már a giccsről, a lakásdíszítésben még ma is uralkodó ízléstelenségről, hogy óhatatlanul fölmerült bennünk a kérdés: vajon nem lettünk-e mi is szolgájává; a szobánkban főhelyre tett kép vagy porcelán másolatát nem látjuk-e viszont ezen a kiállításon? Persze a giccs nemcsak a festészetben, a képzőművészetben üti föl a fejét, jelen van a művészet más területein is, a zenében, a filmen, a színpadon — és az irodalomban is. Mi a közös vonás egy gics- cses képen, egy giccses dalban, egy giccses írásban? A giccs az emberi léleknek a szépre, a művészire törekvő igényét hamisítvánnyal pótolja. „Kifogja a szelet a vitorlából” •— ahogy mondani szokták. A giccsben is van valami „művészi”: a tettetett, a csinált „szép”. De ez úgy aránylik az igazi műalkotáshoz, az igazi széphez, mint a zacharin a kristálycukorhoz. A giccs: pótszer, az igazi művészet pótléka. Hamisítvány. Az irodalmi giccs a próza területén mint ponyva vagy bestseller jelentkezik, a költészetben főként a dalszövegekben, a slágerben foghatjuk fülön. Az irodalmi giccs lemond az eredetiségről, megelégszik a másolással, a kész, patent-formák ismételgetésével. A közönséget leszoktatja a gondolkodásról, az eredetiségről, az egyéniségről, az önállóságról. Mit törje a fejét a szerelmes fiatalember udvarló bókokon, amikor minden helyzetre kész szöveget, sőt verses szöveget talál a dalos füzetekben. a „szív küldi” műsorában, a szórakozóhely énekesnőjének repertoárjában — sazt dúdolja a lány fülébe. Vannak giccses témák, helyzetek, történetek is. de az irodalmi giccs főleg a stílusban, a kifejezés- módban hódít. A hatásos szókincs, az illatos kifejezések elő- rángatása — ezzel él az irodalmi giccs. A recept: vegyél tíz szót — szív, könny, Hold, szerelem, bánat, egyedül, éj, mámor, láz, csók —■, rázd jól ösz- sze, adj hozzá egy kis kötőanyagot, és kész a vers, megvan a biztos siker. Ez az! A biztos siker! Amíg az igazi művész mindig elmondhatja József Attilával: „az én vezérem bensőmből vezérel”, — addig a giccsőrt „alkotásra” csak az olcsó, gyors, könnyű és biztos siker ösztönzi. Azt szokták mondani, hogy a giccs ellen nem lehet harcolni, mert azt a „tömegek” igénylik. Kétségtelen, az „Apu hód med bé’-nek, meg a „Doktor úr”-nak, meg a „pancsoló kis- lány”-nak mindig több hallgatója lesz, mint például egy Ady- versnek. Csakhogy más a közönség ízlésének nevelését és növelését szolgálni, és ismét más a közönség ízléstelenségét kiszolgálni. S akikre az előbbi bízatott, nem engedhetik meg, hogy az utóbbinak még ma is legyenek haszonélvezői és vámszedői. * NEM ÉRTEM!.— Hogy lehetett ilyen verset írni?! — Műiden költő egy kicsit bolond. — Minek nyomtatták ki ezt a verset? Papírpocsékolás az egész. ■— Nem értem! Csak a szavakat olvasom, de nem találok köztük összefüggést. — A költészet haszontalan időtöltés. Ha nem is minden utcasarkon, de még mindig lehet hallani ilyen véleményt. Konyhabölcsesség, mégis sokakat megejt. Persze, könnyű megtalálni ezeknek a megjegyzéseknek a közös gyökerét: a költészet — valami szokatlan, valami nem hétköznapi; megértéséhez a puszta ráció, a gyakorlati ész nem elég. Az is igaz, hogy a mai vers megközelítése talán nehezebb, bonyolultabb, mint — mondjuk Petőfi vagy Arany költészetének a megértése. De lényegében mindenfajta költői alkotás befogadásához a vers sajátos művészi kifejezési eszközének, a költői nyelvnek az ismerete- értése szükséges. Lássunk egy példát! Petőfi SERFÖZÖ SIMON: Ők vettek váiiukra Szénásszekér-döccenéses utak ébresztettek, legelésző tanyák, párolgó erdő-verítékcseppek, harmat-áztatott. hajnali kapák. Ök vettek váiiukra. a cserepes ajkú, mezőkre tartó parasztok, fácán-suhanású pusztáikon ténfergő szél-buggyanás vagyok. Szívem fűzfák esti zokogása, egy darabja a folyópartoknak, por-farkú szekerek dúdolása az alkonyi ringó falvak alatt. LUKACS MIKLÓS: ŐSZI SZONETT Lomha gálya, evez a Nap égi óceán kék vízén, ősz szelekbe hull ntár a fény a rozsda-kontyos fák alatt. Ökörnyál libeg a légen. Még fellobban a nyár, mint vén' lány, ha sejtett csók ég szívén, I — még jó künn a kerti székben. De ott. a hajnali dombon, dér csillog már. gyöngy a lombon. Zizzen az avar s hirtelen Megrebben a rótt szilvaág. A fényen fecske villan át, szárnya alatt a végtelen... egyik legismertebb verse A XIX. század költői. Hogy mondja az utolsó előtti versszakban? Miért és meddig kell küzdeni az igazi költőnek? „Ha majd a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet, ha majd ...” stb. Ha konyha-bölcsességgel közeledem a vershez, nem jutok tovább, mint hogy a költő bizonyára egy akkora és olyan fűz- fakosátfa gondolt, amely tele van mindenféle jóval, amelybe majd mindenki egyformán belenyúlhat. Nyilvánvaló, nem erről van szó. Nem szabad komolyan venni a szavak elsődleges értelmét, mert akkor szamárság sül ki. Meg kell keresni azt a másik, jelképes, az igazi jelentést. Föl kell fejteni a vers nyelvi burkát. A „bőség kosara”: az anyagi jólét szimbóluma. S az idézett verssor értelme: Akkor lesz jó, akkor állhatunk meg, ha majd a gazdasági egyenlőség megvalósul. így viszont már nem költészet, hanem publicisztika vagy közgazdaságtan. Nem mondjuk, hogy a gondolat, az értelem elhanyagolható a művészetben. Viccnek is rossz, amit állítólag Ignotus mondott az egyik Ady-versről: „Vesszek meg, ha értem, de gyönyörű!” — De az is igaz, hogy az egyoldalú, racionalista, vulgáris felfogás sem alkalmas a költészet megértéséhez. Tudomásul kell venni, hogy a vers — művészet. Magán viseli a művészi alkotás sajátos jegyeit. Amennyire egyoldalú a műalkotást az ösztönösség körébeutalni, ugyanannyira torz felfogás az is, amely rideg ésszel, praktikus igazságok keresésével közeledik a vershez. Érzelmi átélés nélkül nincs vers-értés. Kifinomult fül, belső hallás és figyelem kell ahhoz, hogy a vers kitárja rejtett szépségét és értelmét az olvasó előtt. De ez nem olyan ördöngösség. Megszerezhető, kialakítható érzékenység. Csak egy kis alázat meg türelem kell hozzá; A költő talán napokig rágódik egy versbeli megoldáson, egy nyelvi fordulaton, egy pontos jelzőn (a kéziratokon látható rengeteg javítás erről tanúskodik) — s á felszínes olvasó egyJEGYZET- v^/WV/VLnZA3Ay\yüCÄ Nem szoktam, címet adni a jegyzeteknek, beszéljen önmagáért az írás, de az itt következő elé kívánkozik. Tehát a cím ■ A félbemaradt tárgyalás JELENET Szín: Hivatali helyiség. Két íróasztal, néhány szék, képek a falon. Szereplők: Csoportvezető. Előadó. Másik előadó. Újságíró. Történik: 1962. szeptember első napjaiban, az iskolaév kezdete után. Csoportvezető és Előadó egymásnak szemben lévő íróasztaluk mellett ülnek, munkába temetkezve. Kopognak az ajtón. Belép Másik előadó és Újságíró. Székkel nem kínálják őkei, úgy, hogy a beszélgetés során Csoportvezető és Előadó ül, Másik előadó és Újságíró áll. Másik előadó: (Köszön, és mindjárt a tárgyra tér). Bemutatom az Újságírót, az iránt érdeklődik, mi okozta a P.-i iskola tatarozásának elmaradását? Előadó: (Dühösen felkapja a fejét és emelkedett hangon kérdezi). Miféle elmaradást? Újságíró: (Közbeszól). Harmadikén nem lehetett ebben az újjáépített iskolában megkezdeni a tanítást, mert egy sereg dologgal nem készültek el. Előadó: Honnan veszi maga ezt? Újságíró: Kérem, ne ilyen ingerülten. Egyébként kint voltam. Előadó: No tessék. Megint ilyén hülyeségekkel jönnek. Amit ott csináltak, az hibapótlás. Különben... (Felragad egy aktaforma papirost az asztalról és az Újságíró elé dobja. Nem adja, teszi, nyújtja, hanem dobja, valamiféle vérforraló mozdulattal). Különben itt van. Mindig kitalálnak ilyen hülyeségeket. Újságíró: Kérem, én azért kérdezem önt, fnert nem szeretnék valótlant írni... Előadó: (Legyint, aztán közbevág). Ajjaj. Ismerem én már az újságírókat. Épp elég bajom van velük. Újságíró: Kérem én ilyen hangon nem vagyok hajlandó tárgyalni. (El.) Előadó: (Még utánaszól). Akkor uram, nem tárgyal Csoportvezető: (Egész idő alatt egy szót sem szól, úgy látszik, nem tartja érdemesnek közbeszólni.) Újságíró és Másik előadó elvonulnak. A folyosón egymásra néznek. Másik előadó valamiféle bocsánatkérést rebeg, olyasmiért, amit nem ő követett el. Újságíró elvonul egy nagy tanulsággal. Eddig tart a jelenet. A valóságban sem tartott tovább, mint így, elolvasva. Három hétig törtem a fejem, megírjam, ne írjam? Próbáltam mentegetni azt a bizonyos fővolt, összeveszett talán otthon a feleségével, hivatali főnöke igaztalanul megbántotta, vagy valami ilyesféle történt. S nem sikerült mentséget találnom. Tapintatosabb leszek azért, mint ő volt, nem írom ide a nevét, nem akarom több tízezer olvasó előtt aposztrofálni. Úgyis magára ismer, ha meg nem, akkor teljességgel reménytelen eset, s akkor amúgyis hiába írnám ki a nevét. Félreértés ne essék. Nem az újságírón, nevezetesen magamon esett sérelem miatt buzog bennem a felháborodás. Noha. ez is érthető lenne. Mert igaz, hogy mi újságírók is, csakúgy, mint más foglalkozású embertársaink, sokszor tévedünk. Követünk el hibákat. Nem egyszer hiányzik munkánkból a kellő alaposság. Talán akkor is megbántunk valakit, amikor nem érdemelné meg. Tehát köve- vetüiik el hibákat. De emiatt vajon megérdemeljük-e azt, hogy egy ember, akihez a legteljesebb jószándékkal közeledünk, azért, nehogy a megírandó riportban egyetlen téves állítás is szerepeljen, úgy beszéljen velünk, ahogy akkor volt divat beszélni az alacsonyabb rangúnkkal, amikor a szóban- forgó Előadó túlontúl fiatal volt ahhoz, hogy egy hivatal küszöbét akár szülei kíséretében is átlépje ? Nem érdemeljük meg, és nem is megengedhető. De — és ez az amiért a személyemet ért hántáson túl, inkább felháborodtam — hogyan beszél ez az ember olyan „ügyfelekkel”, akiktől még annyira sem kell tartania, mint esetleg egy újságírótól? Aki az ilyen hangra nem hagyja ott önérzetesen, hanem megrettenve kihátrál a szobából, elnézést kér, amiért kellemetlen kérdéseivel „alkalmatlankodni” mert? De ott kint aztán meglesz a véleménye a hivatalról. És ha kevésbé müveit ember, mkkor ennek az egy előadónak a viselkedését, sajnos, általánosítja egész irányító apparátusunkra. Hát ezért háborgók. Es ezért nincs joga senkinek, töltsön be akármilyen állást, ilyen hangon tárgyalni bárkivel. Azt is meg lehet mondani, ha valaki rosszul tud valamit, ha valamit rosszul csinált, azért lehet bírálni. Fel lehet világosítani tudatlanságáról. De kultúrált, emberi hangon. Olyan hangon, amely a ml közéletünkhöz illik és méltó. Szándékosan nem szóltam arról, hogy ott, annál a bizonyos P.-i iskolánál a munka eltolódásáról volt-e szó, vagy tényleg hibapótlásról. Nem tudom. Azért akartam megkérdezni. A kérdésemre nem kaptam kielégítő választ, így az olvasót nem tájékoztathatom róla. Viszont # tapasztaltakat nem tudtam magamba fojtani. Mert nem is szabad. LETENYE1 GYÖRGY SSEilS© szereplő Előadót, hátha ideges -_*.*«*.*.** _ ~ szeri rápillantásra akar ™eg-!OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOQOOOOOOOOOOOOOOOO dönthetetlen véleményt formái o ni róla. g KÓPIÁS SÁNDOR: Ahogy nem beszélhetek bele g mondjuk — a kibernetika gépek szerkesztésébe, mert neirg értek hozzá; ahogy valaki merő puszta jó hallással nem csap g hat. föl zenektitikusnak — min q dig kicsit bosszant, amikot O konyha-filozófiával, szakácsnő g esztétikával hallok versekrö'Ö beszélni: ..Nem értem ezeket rg költőket.” „Hogy lehetett ilye10 leírni?” „Csak papírpocsékolá g az egész.” O A vers megértése, értelmi föl O fogása tágítható, fejlcszfhető g Csak le kell szállni az alkokVO mélyebb rétegeibe, s elemezni.g figyelni kell a verset. AkkorO majd. reméljük, kevesebb leszg a tévedés, a me’lá-hcllás. aző érte'lenség a vers körül. Akk.org — de csak akkor — majd kü-o Iönbséget tud tenni az olvasóg a giccs és a művészet, a dilet-o táns és a jó vers. a tehetség écg a tehetségtel ensée között. n 8 Ne keresd a csodák oázisát; nekünk a hétköznapok homokos talajából kell vizet fakasztanunk, hogy életünk térképéről eltűnjenek végleg a sivatagok. Akaratunknak gyökeret kell eresztenie a bőséget termő időbe, melyet terméketlenségre ítélt sok ezredévnyi zsarnok butaság. Sorsunk törvényeit végre meg kell kötni, mint a futóliomokot, s be kell ültetni a megértés nemes szőlőtőkéivel. Ha a jövendő holnap hajnalban Nap-szemével titkon ránktekiní kedvet kap, hogy édesre érlelje:, mindnyájunkat, mint gyermekeit: 'i fi’ ' 1;rtf DOGOüOOOOOGOOOOOGOOOüOQOOOOOCOOQOQGOOüQOOOOOOOOCöi Tüskés Tiboi
