Tolna Megyei Népújság, 1962. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-02 / 179. szám

1962. augusztus 2.

TOLNA MEGYEI NÉPŰJSÁG

3

Á JÓZSEF ATTILA BRIGÁD

A

gyár legcsendesebb munkahelyén, a selyemszobában dolgoznak. Fiatal lányok, asszonyok, köztük a legidősebb sincs több harminc évesnél. Az arányt a lányok és asz- szonyok közt helytelen lenne megállapítani, hiszen ez gyakran változik. Mint Szépvölgyi Lászlóné brigádvezető mondja, két esküvő még az idén esedékes, kettőt pedig — ezt a naplóba is beírták — tavasszal tartottak meg. Munkájuk: Selyemtisztítás. A fonodából idekerülő motringokból szedik ki a csomókat, teszik alkalmassá a selyemfonalat a további feldolgozásra.

— Milyen változás történt, mióta a selyemszoba dolgozóinak fele szocialista brigádot alakított?

— Jobban megy a munka, kevesebb a hulladék — válaszol Pirgi Anna részlegvezető. — Azelőtt nem volt ritka az olyan nap, hogy egyik-másik selyemtisztító öt-hat deka hulladékot „termelt”. Ma fél, esetleg másfél deka a napi „teljesítmény”. A tisztítást lehet úgy is végezni, hogy a csomók kiszedésénél sok jó szál is veszendőbe megy, de ha figyelmesebb, lelkiismeretesebb a tisztító, ezt elkerülheti. Én azonban sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy megváltozott a hangulat, a légkör a selyemszobában. Mintha kicserélték volna a fiatalokat... De miért beszéljek én, nézzük inkább a naplót.

Díszes kötésű füzet, lapjai elég gyűröttek. Látszik, sokat forgatják a naplót.

„Elvállaltuk két gyári nyugdíjas patronálását

...Védnökséget vállaltunk a napközi otthon nagycsoportja felett.

MITFAHREREK

Nagy, kerek szemük kitágul, az egész világot egyszerre akarják látni. A poros szélvédő üveg mögül meresztgetik szemüket a földkotró csikorgó, dübörgő, számukra egyáltalán nem csodás masinára. Nem csodás számukra, mert nem először nézik. Megszokták, hisz ők a mitfahrerek, ők a kocsikísérők a nagy héttonnás Skoda tehergépkocsikon, melyek huszonkétezer köbméter földet szállítalak le a hegyből.

Ül a két gyerek az ülésen, s nézik a nagy munkát. Szünidő van, s ilyenkor minden csodás mulatságot megkeres a gyerekember. Emlékezem, gyerekkoromban számomra az volt a csodás, ha kukoricahajas lovaglópálcát foghattam a lábaim közé, nekik meg gép, százlóerős gép kell...

Nyekken a hatalmas rugóköteg egy-egy „kanál” föld terhétől, telik a teherkocsi. A motor halkan

duruzsol. A gyerekek biztatják a sofőrbácsit: — Most többet vigyünk, mint az előbb, csak egy „kanállal”! — kérik, könyörögnek. De a szabály, az szabály, és csak a megengedett mennyiséget rakja fel a gép és már indulnak is. A sofőr gondosan bezárja az ajtót, ráhúzza a biztonsági fogantyút, kapcsol és elindul, le a hegyről. A két gyerek meg ott rá- zatja magát az ülésen, porosán, talán éhesen is, mert kinek jut eszébe ilyen nagy munkában az evés? Majd jön a váltás, akkor a sofőr bácsi mellé ülnek a poros gyepre, s ott esznek pár falatot, hogy azután határtalan boldogsággal szaladjanak haza, pi- hegve, kicsit fáradtan, s újságolják majd: „műszakon voltunk” — társadalmi munkában.

Ki tudja, lehet-e elég korán kezdeni a mitfahrerséget?

— PJ —

Nyitott szemmel Zombán

Aki rendszeresen járja tsz-einket, nyitott szemmel, pontosan felmérheti azok alakulását, fejlődését, akkor is, ha nem tekint bele a könyvelésbe, a magtárba, a góréba, ha nem nézi meg a mezőt és az istállókat.

Sok-sok apró jelenség, mint egy komplikált gép műszerei mutatják, hogy hol áll a tsz a fejlődésben. A tsz-ben uralkodó szellem, a tagok hangulata a legbiztosabb fokmérője a jó termelő, irányító, vagy éppen nevelő munkának.

A napokban a zombai Parasztbecsület Tsz-nél járva örömmel mutatták a vezetők az újonnan átalakított borjúnevelőt, ahol szemmel láthatóan, nagyon jól érzik magukat a jól

táplált, jól gondozott állatok. Amint ezeket nézegettem, a vezetők és gondozók társaságában, észrevétlenül négy-öt tizenkét év körüli fiú settenkedett a közelünkbe. Az egyik aznap leválasztott borjúról megállapítottam, hogy talán 130 kilogramm is lehet. Az egyik kis szemlélő ezt már nem bírta szó nélkül, és közbeszólt.

— Ez 135 kiló, az a piros, az 130...

Ez volt az első meglepetésem. Tovább mentünk, megnéztem a hízó bikákat, majd mellettük az üszőket. Talán mert a bikáknál nem sokat időztünk, a kislegény utánunk szólt a jó gazda teljes, és jogos büszkeségével.

— Ezek az enyémek.

Azóta is sokat gondolkoztam a történeten. Lehet-e véletlen, hogy a gyerekek éppen a tsz majorjában szórakoznak szívesen. Érdekli őket, hogy hány kiló a leválasztott borjú, és övéiknek tekintik a göm- bölyödő hízó bikákat. Biztos vagyok abban, hogy ez a jelenség nem véletlen. A környezet, a felnőttek gondolkodása, szelleme buggyant ki a gyerekekből, és itt már nem lehet szállóige az, hogy „minden a mienk, de semmi sem az enyém". Itt nem lesz gond a szakember-utánpótlás sem, éppen a jelenlegi szakemberek jó munkája nyomán.

Prajda Vendel

Egyezményt írtak alá a KGST tagállamok közös energetikai liszpécser-központjának felállításáról

Moszkva (TASZSZ). Moszkvában egyezményt írtak alá a hét KGST-tagállam, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyar- ország, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió, egyesített energia-rendszeri központi diszpécser-hivatalának megszervezéséről.

A központi diszpécser-hivatal

székhelye Prága lesz. Létrehozásának célja az, hogy az egyezményben részt vevő államok a lehető legjobban kihasználhassák az enregiarendszerek egyesítésében rejlő gazdasági előnyöket.

Eddig az egyezményben részt vevő öt állam energiarendszerének összekapcsolása történt meg. Románia és Bulgária energia- rendszere 1963—1964-ben kapcsolódik be a közös rendszerbe.

...A gyárkapu előtti virágoskert gondozását elvállaltuk.

...Ma véradás volt. Négy brigádtag adott vért (nevek felsorolva) a többiek gyávaságuk miatt maradtak el, de már megbánták.

...Ma volt a József Attila olvasómozgalom beszámolója. Minden brigádtag eredményesen tett eleget beszámolási kötelezettségének.

...Ma brigádértekezleten elhatároztuk azt, hogy nemcsak a jót írjuk be a brigádnaplóba a tagokról, hanem azt is, ha esetleg veszekednek, vagy pletykálkod- nak. Minden esetben név szerint beírjuk azt is, miért vesztek ösz- sze, vagy mit pletykáltak...

Bizony, azelőtt előfordult, hogy hogy egyik-másik brigádtag olyat mondott, amiből sértődés, veszekedés lett — mondja Szépvölgyi Lászlóné. — Amióta meghoztuk ezt a rendszabályt, mintha elvágták volna. Mindenki fél, hogy amit mond, bekerül a naplóba.

Közös kirándulásokról, nyugdíjasok meglátogatásáról, társadalmi munkáról szólnak többek közt a bejegyzések. Egy alkalommal sürgős munkát kaptak a napközi otthontól: A kirojtosodott gyermek-takarókat kellett másnap reggelre beszegni. Mindegyik brigádtag hazavitt egyet — a brigádvezető kettőt —, reggel már készen hozták a plédeket. Máskor meg babapongyolákat varrtak a játékbabákra. Júniusban, amikor leállt a gyár, szabadságra ment a brigád, veszélyben volt a virágoskert, elhervadnak a virágok, ha nem locsolják őket. Ugyanis minden nap más a „kertfelelős”. Sikerült a „problémát" megoldani, persze, az eső is segített.

A brigád egyik tagját áthelyezték más munkahelyre. De nem lépett ki a brigádból, kérte, hogy továbbra is részt vehessen a brigád életében, a brigádgyűléseken, a társadalmi munkában. Legutóbb pedig két új tag, Kaiser Józsefné és ifj. Link Józsefné kérte felvételét.

— Mi indította arra, hogy belépjen? — kérdem Linknét.

— Olyan szépen dolgoznak a fiatalok, olyan jól megértik egymást, hogy én is — bár idősebb vagyok náluk — szeretnék részt venni a brigád életében.

A napló legutolsó bejegyzése az elmúlt napokban kelt: A textilipari szocialista brigádvezetők országos tapasztalatcseréjén vett részt Szépvölgyiné. Megnézte a brigádnaplót Nagy Józsefné köny- nyűipari miniszter, ő, a helyettese, a szakszervezet vezetői és egy olasz szakszervezeti vezető, aki szintén részt vett a tanácskozáson, kívánt további jó munkát a brigád tagjainak. A brigád most ezekre az aláírásokra a legbüszkébb.

(J)

A szövetkezeti gazdák már unják

Nemrég Faddon

jártunk, ott is panaszkodnak. Tegnap Németh Vilmos Kö- lesdről írt egy levelet, ő is panaszkodik. Július végén tanácsülést tartottak, és a felszólalók közül hárman hozták szóba a Szedrest Gépállomást. A három felszólaló közül egyik sem dicsért; társaik nevében elmond ták, hogy a szövetkezeti gazdák kifejezetten unják a gépállomás okozta állandó bajokat. Németh Vilmos levélírónk szerint a borjádi Haladás Tsz-ben a tagok kézzel kénytelenek csépelni a baltacin- magot, a gépállomás cséplőgépe ugyanis néhány kéve után felmondta a szolgálatot.

Panaszkodnak, hogy a Szedrest Gépállomáson nincs ügyeleti, készenléti szolgálat. Ha baj van, hivatalos idő után hiába telefonálnak. Másnap reggel 8-ig nincs aki intézkedjék. Elég gyakori a géphiba, vagy a törés, és a gyors intézkedés nagyon is szükséges lenne, mert a gépállomás körzetében már a múlt héten nagy volt a szempergés.

Valamit tenni kellene, mert a szövetkezeti gazdák zsebe érzi meg legjobban a hanyagságokat. De a népgazdaság szempontiából sem közömbös, hogy jól, avagy rosszul dolgozik a gépállomás.

Ilyenkor előfordul, hogy a panaszosok a hibákat, a bajokat eltúlozzák. De még ez sem mentheti a valóban létező problémákat. S különben is, nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. A sok panasz közül nehéz lenne eldönteni, hogy melyik a jogos, és melyik a jogtalan. Erre csak egy körültekintő, és alapos vizsgálat lenne képes.

Egy bizonyos. A tsz-tagok nagyon unják a Szedresi Gépállomás ténykedését. Nincs kizárva, hogy elfogy egyszer a megyei igazgatóság türelme is, és megfelelő intézkedések történnek, hogy Szedresen rend legyen.

— szp —

Élete mint nyitott könyv

Izgatottan készült a párttag- gyűlésre Kozma Istvánná. A taggyűlést megelőzően kétszer is felkereste a könyvelésben dolgozó ajánlóját, Szabó Józsefet.

— Mit gondol, Szabó elvtárs, felvesznek tagjelöltnek? Nem tudja, mit kérdeznek majd tőlem? — faggatta izgalommal ajánlóját.

— Ugyan Rozika néni, miért ez a nagy izgalom? Nem először vesz részt párttaggyűlésen. Abban is biztos vagyok, hogy a feltett kérdésekre meg tud válaszolni. Gondoljon arra, hogy a szemináriumokon milyen bátran mondta el véleményét. Nincs oka különösebb izgalomra. Meg vagyok győződve arról, hogy az elvtársak nem kérdeznek olyat, amire ne tudna válaszolni. Valamennyien jól ismerjük munkáját, családi körülményeit, és azt is, hogy őszinte híve a rendszernek — próbálja megnyugtatni az izgatott asszonyt.

Kozma Istvánná, a Nagydorogi Dohánybeváltó dolgozója az emlékezetes taggyűlés óta már tagjelöltje az MSZMP-nek.

— Most már magam is látom, nem kellett volna izgulni. Valóban úgy történt minden, ahogy Szabó elvtárs mondta. Az elvtársak nem tettek fel olyan kérdéseket, amelyekre ne tudtam volna válaszolni. Nagyon jólesett az is, hogy a taggyűlés előtt olyan szeretettel fogadtak maguk közé, hogy teljesen legyőztem ide- gességemet. Amikor a pártmeg-1

bízatásokról volt szó, annyit mondtak, hogy úgy dolgozzam, mint eddig.

— Nem is adhattunk volna más megbízatást Rozika néninek — mondja Kövecses Ferenc, az üzemi pártszervezet titkára. — Mint pártonkívüli, három év óta rendszeresen részt vett politikai oktatáson, fejlesztette politikai tudását. A mozgalmi munkából állandóan kivette részét. Szakszervezeti aktivista évek óta.

A munkájáról az üzem vezetője, Bóta Zoltán beszélt nagy elismeréssel. — Kétszeresen kitüntetett dolgozója üzemünknek. A pártszervezet minden tagja méltónak találta a tagjelöltségre, de a pártonkívülieknek is az a véleményük: Kozma Istvánnéval

nyert a párt.

Egyik ajánlója, Szabó József így beszélt:

— Jól ismertük Kozma elvtársnő munkáját, amely az egyik legjobb ajánlás, de úgy gondoltuk, nem árt, ha a családi körülményeivel is közelebbről megismerkedünk. Nagyon helyeseltem, hogy férjével és tanítónő lányával már jóval a tagjelöltség előtt megbeszélte, hogy tagja akar len ni pártunknak. Mindketten egyetértettek elhatározásával és felvétele előtt vele együtt izgultak, utána pedig közösen örültek. Még néhány hónap és tagja lesz a pártnak Kozma Istvánná, akinek élete és munkája olyan előttünk, mint egy nyitott könyv.

P. M.

kh C4 a gyár

IRTA: TÚRI ANDRÁS

1. Aranka kartársnő.

Gyönyörű szép júliusi szombat volt. A nap már reggel fél nyolckor úgy égetett, mintha az afrikai nappal akarna versenyezni. A külső Váci úton szinte izzottak a kövek a kocsiúton, lihegett az aszfalt a járdán, s az emberek arcukat törölgetve siettek munkahelyükre.

— Phű, micsoda hőség lesz ma — sóhajtotta Dani bácsi, az Első Magyar Vegyiművek portása, mialatt a gyárkapuban állva figyelte a befelé igyekvő tisztviselőket.

— Csak hadd legyen, Dani bácsi — vetette oda Lojzika, teljes nevén Csiszár Lajos, a. tervosztály fiatal technikusa, amint túlmo- dem szabású kék nadrágjában, nagvkockás, színes ingében, feltűnő formájú sarujában odalépett a blokkoló órához. — Végre egy hét vége, amikor érdemes leszaladni a Balcsihoz.

—• Hová, kérem? — kérdezte az öreg.

— A Balcsihoz. Ja, persze, maga ezt nem érti, nevetett a fiú. — Balcsinak hívom a Balatont, a jó öreg teknőt. Már régen szerettem volna leruccanni a motoromon, de eddig olyan pocsék szombatokra ébredtünk, hogy nem volt érdemes.

— Persze, nem egyedül ruccan, igaz? — jegyezte meg némi éllel Szabó kartárs ugyancsak a tervosztályról, aki szintén ebben a percben fordult be a kapun.

— Az csak természetes! Ki jár egyedül a Balatonhoz?

Dani bácsi enyhe megvetéssel tekintett a jókedvű fiú után, akinek különleges öltözékére, nyegléskedő magatartására nem egyszer hallott már megjegyzést, főként az idősebb tisztviselőktől. A fiút afféle huligánként könyvelték el egyesek, elsősorban azok a savanyú természetű agglegények és vénkisasszonyok, akik idegesí- tőnek találták a fiú állandó nevetését, hangos jókedvét, és kedves hetykeségét.

De már jön is Aranka kartársnő. Sietős, apró léptekkel közeledik retiküljét komikusán lóbálja a kezében, sárga neccében tízóraiját viszi fehér szalvétába csomagolva. Mindig siet, pedig még soha, sehonnan nem késett el. Egyike a leglelkiismeretesebb tisztviselőknek, a kereskedelmi osztály legmegbízhatóbb könyvelője. Valamivel negyven -fölött jár, orra enyhén piros az izgalomtól. Az egész élet egyetlen nagy izgalom a számára. Izgatott a hivatalban, és izgatott otthon, terézvárosi egy szoba, összkomfortos lakásában, ahol egyedül lakik, vénlányos pedantériával, és rettentő takarékosan. Épp ezért mindene van, még televíziója is, és esténként Lisztet és Beethovent hallgat lemezjátszóján, (Folytatás a 4. oldalon.)