Tolna Megyei Népújság, 1962. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-04 / 181. szám
1962. augusztus 4. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Mikor igazságos az osztás? Gondok Udvariban — Munkaegységre, vagy szükséglet szerint? A kenyérgabona-osztás problémáiról beszélgettünk Pomsár Jenő elvtárssal, Udvari község párttitkárával. Nemcsak itt, megye- szerte foglalkoztatja a tagokat — kit így, kit úgy —, hogy mikor, hogyan és mennyit osztanak. Máris van olyan ember, aki azon gondolkodik, mit kezdjen a felesleggel, s akadnak, akik azon tűnődnek, hogyan szerezzék meg a szükségletet. Ez a létező kettősség a tsz-ek vezetőit is foglalkoztatja. Igazságot tenni nagyon nehéz. A magasabbrendű szocialista életszemlélet azt diktálná, hogy a szövetkezetben mindenki megkapja évi kenyérgabona-szükség- letét, ne forduljon elő, hogy egyik család spekulálhasson a búzával addig, amíg a másik család a szükséglethez sem jutott hozzá. A szükséglet szerinti osztást gyakorlattá kellene változtatni, csakhogy ez Udvariban is elég kényes ügynek látszik. Vannak határesetek. A párttitkár elvtárs elmondott erre egy példát. Él a községben egy sokgyermekes asz- szony, férje jelenleg börtönbüntetését tölti. Az asszony részben a gyerekek miatt, részben azért, mert nem szívesen jár a közösbe, nem szerzett annyi munkaegységet, hogy a család az évi kenyérgabona-szükségletét megkaphassa. „Mit tegyünk, hogyan elégítsük« ki őket?” kérdi a titkár elvtárs. És valóban úgy vetődik fel a kérdés, hogy a tsz- tagok szorgalmas közössége köteles-e vajon eltartani azt a családot, amely a felelőtlen szülők terheit viseli? A válasz csak egyféle lehet. Nem! Viszont a gyerekek sem tehetnek sorsukról és ebben az esetben a tsz vezetőinek nagyon nehéz dönteni. Ha kiadják az évi kenyérgabona-szükségletet, az árát soha nem látják. Ha csak annyit adnak, amennyi a munkaegység alapján jár, akkor az megint baj. Lehetetlen ilyen esetben tanácsot adni, kizárólag a közösség kollektív bölcsessége képes eldönteni, hogy mi legyen vele. Ez azonban valóban határeset. Gyakoribb is, egyszerűbb is, de semmivel sem könnyebb az érdekelt tagokkal megértetni a gabonaosztás létező fonákságait. Azt, hogy van, aki szükségleten felül visz haza, és van, aki kevesebbet kap, mint amennyi kellene. Udvariban is ez a helyzet. Nyolctíz család — szorgalmasan dolgoznak — szükségleten felül 8— 10 mázsa, vagy még ennél is több kenyérgabonát számít hazavinni. „Megdolgoztunk érte, nekünk ez jár” — mondják. Sok fáradságba kerül majd megértetni velük, hogy a felesleget adj ált el a termelőszövetkezetnek, az árát nyom ban megkapják. Ez az a dolog, amibe nem szívesen egyeznek bele. A feketepiac miatt. Van aztán még egy furcsa körülmény. ami miatt ez a nyolctíz csatád ragaszkodik a szükségleten felüli, természetben történő osztáshoz. Néhány ember — idősebbek, nagyobb családunk — saját hibáján kívül nem tud any- nyi munkaegységet szerezni, hogy az érte járó kenyérgabona fedezze a család egész évi kenyér- szükségletét. Jobb híjján megvásárolják társaik feleslegét, persze nem a hivatalos áron, hanem drágábban. S ki kell mondani, hogy ez viszont spekuláció, amit csakis úgy lehet felszámolni, ha a tsz a szükségleten felüli terményeket nyomban felvásárolja, és ha ténylegesen érvényesül az egyetlen igazságos elosztási elv: a szükséglet szerinti. Nem könnyű dolog ezt végrehajtani. S ha valahol, hát itt valóban nagyon fontos a türelmes és okos meggyőzés. Rengeteg kár származna abból akár Udvariban, akár másutt, ha a vezetőség egyszerűen csak elrendelné a szükséglet szerinti osztást, a feleslegek felvásárlását anélkül, hogy az emberekkel, a tagokkal szót értene. Az udvari tapasztalatok azt mutatják, hogy legtöbb a politikai munka hatékonyságán, s a vezetők példamutatásán múlik. — szp — Tallózás a párttitkár naplójában Egy kis túlzással lehet ugyan naplónak nevezni azt a keményfedelű füzetet, amelyben Széles István, a Kanacsi Állami Gazdaság vilmosmajori pártszervezetének titkárával tallóztunk. A dátu- rr\pk, a nevek, az emlékeztető bejegyzések sokasága között nagyszerűen bontakozik ki a pártszervezet politikai nevelő és gazdasági munkája, s azok a nehézségek, amelyekkel napról napra meg kellett küzdeni. K. J. neve, s mellette csak ennyi: a fiatal fiú rászokott az italra, I keresetét elissza. Heimlein József párton kívüli aktivista vállalta, hogy a fiúval foglalkozik. A fiú megjavult, keresetét megbecsüli. Szépen íelruházkodott és esetenként a Heimlein családdal együtt megy szórakozni. megalakítottuk a pártszervezetet. A taggyűléseken, pártrendezvényeken a tagok hallgattak, bár láttuk a bajokat, visszaéléseket, némán szemlélődtünk. Egy év telt el ilyen tespedtség- ben. 1901-ben látva azt, hogy így nem mehet tovább, felülkerekedett bennünk a kommunista felelősség. Elkészült az első párthatározat, amelynek végrehajtásáért egy-egy párttagunkat felelőssé tettük. Nem is hosszú idő tellett el, s eljutottunk odáig, hogy párttagjaink a reájuk bízott pártmunkát elvégezték. A pártszervezet — bár az akkori gazdasági vezetők ezt nem jó szemmel nézték — határozatot hozott a termelés pártellenőrzésére és a gazdaságvezető időközönkénti beszámoltatására. Pártszervezetünk elég erősnek bizonyult, hogy fellépjen a pazarlások ellen, s ezzel mind a felügyeleti szervek, mind a dolgozók előtt tekintélyt és megbecsülést szerzett munkájával. Két év után, 1962 februárjában megalakítottuk a KISZ-szervezetet 27 taggal. Pártszervezetünk segíti a KISZ megerősödését. Fiataljaink ezt értékelik is. Van színjátszó és népitánc-csoportunk és rendeztünk névadó-ünnepséget. A KISZ- szervezet augusztus 20-ra műsorral készül. Esténként serényen próbálják az »Egy marék boldogság« című zenés vígjátékot. Nevelési feladatok, családi problémák, cím alatt neveket olvashatunk a párttitkár naplójában — Hepp József KISZ-titkár vegye fel a kapcsolatot a pedagógusokkal és érdeklődjék a telepen lakók gyermekeinek tanulmányi eredményeiről. Voltak iskolamulasztók — mondja a párttitkár —, a szülőkkel beszélgettünk el, és a sok név közül még egy név tűnt fel, azokra, akik elnyerték a szocialista brigád címet. E rövid kis feljegyzést kétszer is aláhúzta a párttitkár. Kiss Jánost. Farkas Ferencet, Pipellán Mihályt és Kovács Ferencet az állami gazdaságban úgy ismerik, mint a legjobb sertéshizlaló brigádot. A brigád május hónapban sertésenként a tervezett 14 kilóval szemben 22 kiló ráhízási súlytöbbletet ért el. A takarmányozási önköltséget is csökkentették, kilónként 3 forinttal. Dicséretben kell részesíteni azokat a dolgozókat is, akik napi munkájuk elvégzése után éjszakai műszakot vállaltak. Ez a feljegyzés egészen friss keletű, július 20-i dátummal. A telep vezetője, Komjáti György ugyanis arra kérte a pártszervezetet — tekintettel az esős időre —, segítse megszervezni az éjszakai műszakot. Hatvan vagon gabonát tisztítottak ki, s volt nem egy olyan család, ahol a férj mellett a feleség is vállalta az éjszakai munkát. több mint 300 vagon sertés, húst ad a népgazdaságnak. Féléves tervünket túlteljesítettük. Négyszáznegyven mázsa sertéshússal adtunk többet. A gazdaságvezetés most már értékeli munkánkat, de néhány évvel ezelőtt még úgy éreztük, hogy mos. toha gyerekként kezelnek bennünket. Az idén — először tíz év útán —, telepünkön is hozzáfogtak a munkáslakások felújításához, a jobb munkakörülmények megteremtéséhez. Ezeket már nem a naplóból, hanem Széles István elvtárssal folytatott beszélgetések során tudom meg. És még valamit: A párttitkár mostanában nagy gondban van. Közeleg augusztus 20-a, amikor az állami gazdaság megjutalmazza a jól dolgozókat. A jutalmazásra a párt, a gazdaságvezetés és a szakszervezet együttesen tesz javaslatot, de ahogy a párttitkár mondja, a vilmos-majori telepen ez elég fogas kérdés lesz, mert annyi jó dolgozójuk van, hogy nem lesz könnyű kiválasztani a legjobbakat. Pozsonyi Ignácné II falus! lakosság ellátásáról tárgyal a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Kedden délelőtt ülést tart a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az első napirendi pont dr. Tuska Pál vb-elnök jelentése a végrehajtó bizottság intézkedéseiről és a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. A második napirendi pont Szendi Pál MESZöV-élnök tájékoztatója a falusi lakosság ellátásáról. A vb- ülés harmadik napirendi pontja Bertha Kálmánnak, a tervosztály vezetőjének előterjesztése a beruházások első félévi teljesítéséről. Negyedik napirendi pontként bejelentésekre kerül sor. Kiállítások, gazdag színházi és hangversenyprogram arany- és ezüstlakodalmasok kitüntetése a bonyhádi művelődési ház új munkatervében Készülnek a művelődési házak, otthonok munkatervei. Jó példát szolgáltat a bonyhádi járási művelődési házé, amely a kultúra minden területére kiterjeszkedik, együtt kíván folytatni nevelő és szórakoztató munkát. Tekintettel arra, hogy a különböző üzemekben, hivatalokban, ktsz-eknél rendszeres ismeretterjesztés. folyik, a járási művelődési ház az évadra csak tizenegy ismeretterjesztő jellegű előadást tervez. Ezek között szerepel egy író-olvasó találkozó is, amelyen a legjelesebb dunántúli írók és költők (Pákolitz István, Csorba Győző) találkoznak bonyhádi olvasóikkal. Sokat ígérő a járási művelődési ház színház- és hangverseny- programja. Figyelembe vették a megnövekedett bonyhádi igényeket és azt, hogy egy-egy rendezvény mind több látogatót vonz a környező községekből. Huszonnyolc színielőadás, hangverseny, illetve Ki mit tud? műsor szerepel a programban, a későbbiekben azonban még hozzá csatlakozik a művelődési ház színjátszóinak két előadása is. Egy kedves színfoltja is van az új évad programjának. A járási művelődési ház számontartja, hogy a községben négy olyan házaspár van, akik a tervidőszakban tartják aranylakodalmukat, az ezüstlakodalmas házaspárok száma pedig tíz. Ebből az alkalomból a híres bonyhádi énekkar köszönti az ünnepeiteket, az úttörők és KISZ-tagok pedig virággal kedveskednek az öreg házaspároknak. Ezzel is szorosabbra kívánja fűzni kapcsolatát a járási művelődési ház a község lakosságával. A jövőben csak képesített könyvtárosok dolgozhatnak a közkönyvtárakban A Művelődésügyi Minisztérium utasítást adott ki a közkönyvtári munkakörök képesítéshez kötéséről és a könyvtárosok szakoktatásáról. A rendelkezés kimondja: a jövőben a közkönyvtárakban- csak olyanok alkalmazhatók, akik megfelelő iskolai végzettséggel és könyvtárosi szakképesítéssel rendelkeznek. Könyvtárosi munkakörben a napi teljes munkaidőben foglalkoztatott dolgozóknak felső, illetve középfokú könyvtárosi szakképesítéssel kell rendelkezniük, míg a nyolc óránál kevesebbet dolgozóknak alapfokú könyvtárosi képesítést kell szerezniük Az előírt iskolai végzettséggel, illetőleg könyvtárosi szakképesítéssel nem rendelkező, de már alkalmazásban álló könyvtári dolgozóknak a szükséges iskolai végzettséget, illetve szakképesítést legkésőbb 1971 december 31-ig kell megszerezniük. A rendelkezéssel egyidőben az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtártudományi tanszékének irányításával egyéves szaktanfolyamot szerveztek, hogy a könyvtárakban dolgozók levelező úton is elsajátíthassák a könyvtári szakismereteket. A középfokú könyvtárosi képesítés megszerzésére a megyei és a nagyobb városi könyvtárakban esti és levelező tagozattal indítanak szak- tanfolyamokat. a gyár ni. Keresztesi leteszi a kannát, gonddal a sarokba tolja, majd e célra tartott rongyot vesz elő íróasztalából, kis üvegcséből rátölt, és lemossa ujjait. Mindent a helyére tesz, s az órájára néz. — Nyolc óra — mondja —, kezdjük el a munkát. Lojzi fintorog és zsebrevágja a sportújságot. — Hevesi? — kérdi egy idő múlva, és a harmadik, üres íróasztal felé bök. — Már bent van, rövid értekezletre ment. Legyen szíves, adja csak ide a B—6-os rajzait. Köszönöm. És belehajol a papirosba. Aranka, két szobával messzebb, maga elé néz. A számjegyek egy kicsit táncolnak a füzetére hulló napfényben. Gyűrűje is szikrázik tőle. A gyűrű. A régi kötelék, az elhullott érzelem emléke. Néha úgy érzi, gyűlöli a virágokat. Ki tudná irtani valamennyit, összeborzad. Gyilkos gondolat volt ez. Szemközt Jónás Gizi elmosolyoÍRTA: TÚRI ANDRÁS dik. A negyedik asztalnál a kis kopasz Fischer könyvelő magá- bamélyedten körmöl, Illésné a számológépet nyúzza. És kint vad diadallal szikrázik a július. Csak ebédidő lenne már — gondolja Aranka. Szombat van, ilyenkor ebéd után mindig megvárják egymást, és együtt mennek az autóbuszhoz. Lopva az órájára pillant, féltizenkettő. — Féltizenkettő — szólal meg Lojzi és ásítást nyom el. — Fene lassan múlik az idő. Keresztesi nem felel, némán dolgozik. Jó az ilyen vén embernek — gondolja a fiú. Legalább ötven éves. Nincsenek vágyai, álmai, nem szerelmes, nem akar már semmit, csak a virágait. Meg a munkát. Minek is él már az ilyen? Nem is tudnak ezek ketten: Keresztesi, meg Hevesi másról beszélni, mint a rajzokról, a tervekről, a gyárról. De gyönyörű az idő odakünn! Az ördög bújna minden íróasztalba! — Nem segítene átrendezni néhány cserepet az ablakban? Másfél napig nem kapnak vizet, egy kicsit a hűvösre tolnánk őket. — Nagyon szívesen. Csak mondja meg, melyiket. — Azt a páfrányt talán, meg a két begóniát. Aztán a cáriniuso- kat. Úgy, köszönöm. Egy kicsit nyújtózik. — Hány óra? — Tizenkettő. — Remek. Ma korábban ebédelünk. És maga? — fordul a belépő Hevesi felé. —- Kezet mosok, és mehetünk. — Mindnyájan egyszerre? — Ugyan, szombat van. Ma úgysem dolgozunk többet. — Jó, hát akkor menjünk! Keresztesi még beszól Arankáért. Megígérte, s ez már olyan szokássá vált náluk, mint a mindennapi kézmosás. Aranka boldog. Ezek az együttes étkezések a nap legszebb percét jelentik számára. Együtt megy velük étkezni Jolán, és Karcag is, a kereskedelmiből. A folyosó végén Lojzi megtorpan. — Menjenek csak előre — mondja —, nekem még van egy kis dolgom. Nemsokára jövök. És eliramodik. Hevesi utána néz — micsoda hebehurgya kölyök. Az ebédlőben viszonylag kevesen vannak. Szombaton délben (Folytatás a 4. oldalon.)