Tolna Megyei Népújság, 1962. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-29 / 201. szám

2 ÜQiKÄ MEGYEI NÜP15JSÄ9 ' 1962. augusztus 25. Bumedien ezredes értekezletre hívta össze az algériai katonai vezetőket Algír (MTI). Bumedien ezredes, az algériai reguláris hadsereg ve­zérkari főnöke keddre összehívta az 1., 2., 5. és 6. vilaja vezetőit a kelet-algériai Sétif városába. Az említett négy katonai körze­tet — az AP közlése szerint — Bumedien már korábban felosz­latta és vezérkarának irányítása alá helyezte. E körzetek vezetői Ben Bella támogatói voltak. A Sétif-i értekedet, amelynek összehívására Ben Bella tudomá­sával került sor, valószínűleg ki­fejezésre juttatja majd a hadse­reg álláspontját a válságba jutott politikai helyzetet illetően. Bu- mediennek az a célja, hogy egye­sítse a volt katonai körzetek ve­zetőit a Ben Bella ellen fordult vilajákkal szemben. Bumedien vezérkara bejelen­tette, hogy Sétifben kedd dél­után 17 órakor (magyar idő) saj­tóértekezletet tartanak. Belka- szem Krim szintén sajtóértekez­letet jelentett be kedden Algír­ban. Diplomáciai megfigyelők sze­rint Ben Bella hívei és ellenfelei között nem fenyeget a fegyveres összecsapás veszélye, de azt le­hetségesnek tartják, hogy a jelenlegi zűrzavar megoldása a katonai diktatúra valmilyen for­mája lesz. Algír központjában hétfőn este több száz arab nő tüntetett, felvo­nulás közben, -le a fegyverek­kel** kiáltásokat hangoztatva. Kö­vetelték a letartóztatások és kín­zások megszüntetését, valamint egy erős központi kormány meg­alakítását. Ez volt az első tün­tetés Algírban azóta, hogy a po­litikai bizottság bejelentette, a 4. vilaja vezetői ellen folytatott harcban a lakossághoz fordul tá­mogatásért. Az FLN politikai bizottsága egy hétfői közleményében el­ítélte az Algírban végrehajtott illegális és önkényes házkutatá­sokat, letartóztatásokat. A köz­lemény megállapítja, hogy kato­nákat; akik Massu francia tábor­nok ejtőernyősei ellen harcoltak, letartóztattak azért, mert a poli­tikai bizottság irányvonalát kö- vettéki A 4. vilaja főhadiszállása is kiadott egy közleményt hétfőn este, kifogást emelve az ellen, hogy a politikai bizottság egy külön algíri FLN-bizottságot hí­vott életre. A 4. vilaja közölte továbbá, hogy házkutatások so­rán rejtegetett fegyvereket fog­lalt le a politikai bizottság hí­veinél. Hétfőn délután Marengobean incidens tört ki francia katonák és az algériai felszabadító had­sereg tagjai között, amikor a felszabadító hadsereg katonái meg akarták akadályozni egy európai farmer elköltözését. Az Algériai Kommunista Párt nyilatkozata Algír (ADN). Az Algériai Kom. munista Párt Politikai Bizottsága nyilatkozatban állást foglalt az ország belpolitikai válságának ügyében. A párt sajnálkozással állapítja meg, hogy a válság kö­vetkeztében el kellett halasztani a választásokat, s emiatt meg­hosszabbodik az ideiglenes poli­tikai viszonyok időtartama is. Ez súlyosan érinti Algéria jövőjét. Az Algériai KP Politikai Bi­zottsága elítéli az erőszak alkal­mazását a jelenlegi súlyos hely­zet megoldásában és felszólít minden algériait, tartózkodjék a terméketlen vitáktól, akadályozza meg a testvérharcot és minden erejével teremtse meg a nép egységét a neokolonializmus és szövetségesei ellen. Az Algériai KP emlékeztet rá. hogy a parlamenti választások jelöltlistájának összeállításánál nem vették figyelembe az összes hazafias erőket. A párt mégis arra szólított fel, hogy szavazza­nak ezekre a jelöltekre, hogy mielőbb megválaszthassák a nem­zetgyűlést és megteremthessék a stabil intézményeket. A párt ra­gaszkodik a választások mielőbbi megtartásához, de okvetlenül szükségesnek tartja, hogy köz­ponti hatóság szervezze meg azt. A jelenlegi körülmények között ez a hatóság csak az FLN poli­tikai bizottsága lehet, amelynek támaszkodnia kell valamennyi irányzat és hazafias szervezet képviselőivel folytatott testvéri tanácskozásokra. Khider levele a 4. számú algériai katonai körzet parancsnokságához Párizs (TASZSZ). Khider, az FLN politikai bizottságának fő titkára levelet intézett a 4. szá­mú katonai körzet (vilaja) pa­rancsnokságához, mert az utóbbi időben nézeteltérések merültek fel több belpolitikai kérdésben. A levél felszólítja a katonai kör. zetet, vesse alá magát a köz­ponti hatalomnak. Az Algír vá­rosát és az ország központi tér­ségét ellenőrző katonai körzet­hez címzett üzemet hangoztatja: »-Mivel Algírban összpontosulnak az összes központi szervek, e vá­ros kizárólag a központi hatalom­nak, vagyis a politikai bizottság, nak van alárendelve«. • " ‘ • » Faresz Párizsban tárgyal Párizs (MTI). Abderrahman Faresz, az algériai ideiglenes vég­rehajtó szerv elnöke hétfőn Pá­Rikhye tábornok Nyugat-Iriánba repült Djakarta (MTI). Rikhye tábor­nok, az ENSZ tűzszüneti ellen­őrző bizottságának vezetője beje­lentette Dj akartában, hogy ked­den reggel az indonéz légierő gé­pei Nyugat-Irián fölé repültek és megkezdték a tájékoztató röp­cédulák ledobását a területre. Ezeken a röpcédulákon az indo­néz kormány a tűzszüneti meg­állapodásról értesíti a nyugat­iriáni dzsungelben tartózkodó mintegy kétezer ejtőernyős ön­kéntesét. Rikhye tábornok megbeszélése­ket folytatott indonéz vezetőikkel a tűzszünet életbeléptetésével kap csolatos gyakorlati tennivalókról, majd indonéz katonatisztek kísé­retében hétfőn este Nyugat-Irián- ba repült. A Föld két ismeretlen holdját fedezték fel Lehef, hogy még három másik is kering körülöttünk rizsban tárgyalt Joxe állammi­niszterrel. A megbeszélések kö­zéppontjában az eviani egyez­ményen alapuló francia—algériai gazdsági megállapodások állot­tak. Aláírásukat eredetileg a múlt hét csütörtökére tervezték, az algériai küldöttség azonban nem értett egyet a francia felté­telekkel. A hétfőn este kiadott félhiva­talos francia jelentés szerint a megbeszélések ezúttal megegye­zéssel végződtek és kedden sor került a megállapodások aláírá­sára. Három egyezmény a Szaha­rái olajkészletek közös kihaszná­lására vonatkozik, amelynek francia részről elsőrendű fon­tosságot .tulajdonítanak. Az evia­ni egyezmény értelmében Algéria hat éven át elsőbbségi jogot biz­tosít a francia tőkéscsoportok­nak a szaharai olaj kutatásában és termelésében. Faresz és gazdasági tanácsadói hír szerint több napig Párizsban maradnak, ahol további tárgya­lásokat folytatnak a francia gaz­dasági és pénzügyi körökkel. Hruscsov megbeszélést folytatott U Thanttal Jalta (TASZSZ). Hruscsov, a szovjet Minisztertanács elnöke kedden fogadta a Szovjetunió­ban látogatáson lévő U Thantot, az ENSZ ügyvezető főtitkárát és megbeszélést folytatott vele. A beszélgetés baráti, fesztelen han­gulatban folyt le. Utána Hruscsov meghívta U Thantot, hogy ebédeljen vele, csa­ládja körében. Hédervári Péter, a Nemzetközi Holdszövetség tagja elmondotta a legújabb felfedezések szerint a Hold nem is egyetlen kitar­tó útitársa Földünknek. A krakkói csillagvizsgáló mun­katársa, K. Kordylewsky ugyanis nemrég eddig ismeretlen holdacs- kákat— két, egymás közelében keringő meteorfelhőt, — fede­zett fel, sőt fényképezett le, ame­lyek valószínűleg szintén belát­hatatlan idők óta járnak Földünk körül. A Kordylewsky-féle ikrek pá­lyája szigorúan a Földhöz kap­csolódik, megegyezik a Hold út­vonalával, úgy, hogy a most fel­fedezett holdak tőlünk mintegy 384 000 kilométernyire, s ugyan­csak 384 000 kilométerrel a Hold mögött keringenek körülöttünk. A Hold—pályához azonban csak a két iker közös súlypontja ra­gaszkodik görcsösen, maguk az ikrek, és a bennük „utazó” egyes meteorok viszont a maguk törvé­nyei szerint gomolyognak e súly­pont körül saját egyéni pályái­kon. Mindegyik iker különböző méretű meteorok igen laza tö­megéből áll, úgy, hogy bár lát­szólagos kiterjedésük külön-külön is mintegy négyszeresen haladja meg a Holdét, fényük mégis rend­kívül gyenge. Éppen ezért tudtak olyan sokáig rejtve maradni az ember előtt. A felfedezés ugyanakkor alá­támasztja azt a régi feltételezést is, hogy az immár három ismert holdon kívül még további kísé­rőink is lehetnek. Az egyik a most felfedezettek tükörképe gya­nánt, ugyancsak a Hold pályá­ján, de előtte járhat szintén 384 000 kilométerrel, a másik kettő pedig a Földet a Holddal összekötő egyenes vonalában ke­ring. A közelebbi a Föld és a Hold között, a távolabbi viszont a Holdon is túl. A Hold-pálya még mindig is­meretlen „utasának”, valamint a Föld és a Hold között keringőnek az észlelése — ha egyáltalán lé­teznek — csupán a megfigyelő műszerek tökéletesedésén múlik. A Holdon túli esetleges útitársun­kat azonban csak akkor láthatja meg majd az emberi szem, ha si­kerül oly messzire eltávolodnunk a Földtől, ahonnan már bepillan­tás nyílik a Hold „háta mögé” is. Újabb földrengés-hullám Dél-Európában Róma—Athén. Heves földren­gés volt kedden délben egyidő- ben Olaszország déli részén és Görögországban. A földlökések epicentrumát a kutatók a gö­rögországi Peloponézosz-félsziget. re helyezik. Az olaszországi Bariban három perces időkülönbséggel két föld­rengés rémítette meg a lakossá­got. Az épületekben jelentős kár keletkezett és az utcákat el­borították a háztetőkről alá­záporozó cserepek és törme­lékek. Erős volt a földrengés hatása Nápolyban, Avellino- ban és más körzetekben is, ahol a múlt héten nagy ká­rokat okozott és több halá­los áldozatot követelt a ter­mészeti csapás. Avellinoban még mindig ezrek hajléktalanok a múltheti föld­rengés következtében. Bariban és Nápolyban ismét ezrek tódultak az utcára. Hruscsov és Norodom Szihanuk üzenetváltása Moszkva (TASZSZ). Nyikita Hruscsov válaszolt Norodom Szi­ltanuknak arra az üzenetére, amelyben a kambodzsai államfő felhívja a szovjet kormány fi­gyelmét arra a súlyos veszélyre, amelynek Kambodzsa a nálánál katonailag jóval erősebb orszá­gok összeesküvései, szabotázsai, blokádjai és agressziói révén már évek óta ki van téve. Norodom Szihanuk üzenetében a többi között hangoztatta: „Kam­bodzsa felkéri a szovjet kormányt és a többi államokat, amelyek a múlt hónapban Genfben tanács­kozásra ültek össze, ismerjék el és hivatalosan szavatolják Kam­bodzsa semlegességét, valamint területi sérthetetlenségét. Kam­bodzsa kész arra, hogy e célból alávesse magát bármely szüksé­ges ellenőrzésnek.” A szovjet kormányfő válaszá­ban rámutat, hogy a Szovjetunió mindig mély tiszteletet tanúsított Kambodzsa semlegességi státusa iránt. „Az ön ama óhaja, hogy a lao­szi kérdés rendezésére összeült nemzetközi értekezlet 14 részvevő országa ismerje el és hivatalosan szavatolja Kambodzsa semleges­ségét, valamint területi sérthetet­lenségét, a szovjet kormány tel­jes megértésére és támogatására talál.” A szovjet kormány egyet­ért Norodom Szihanuknak azzal a javaslatával, hogy a kambod­zsai kérdés megvitatására hív­janak össze nemzetközi értekez­letet és kifejezi készségét, hogy részt vegyen ezen a tanácskozá­son. A szovjet kormány nevében Hruscsov kifejezi reményét, hogy a nemzetközi laoszi értekezlet többi részvevő államai szintén pozitívan viszonyulnak Norodom Szihanuk javaslatához. Az Egyesült Arab Köztársaság kilépett az Arab Ligából Nyugati hírügynökségek jelen­tik: az Egyesült Arab Köztársa­ság küldöttsége kedden kivonult az Arab Liga Tanácsának Shturai (Libanon) üléséről, majd a kairói rádió közlése szerint az Egyesült Arab Köztársaság formálisan be­jelentette kilépését az Arab Li­gából. Az Arab Liga Tanácsának so- ronlévő ülésszakán a Szíriái Arab Köztársaság küldöttsége arra kér­te az Arab Liga Tanácsát, hogy határozatban bélyegezze meg az Egyesült Arab Köztársaságot, mi­vel — hangoztatta a Szíriái kül­dött — az beavatkozott Szíria bel- ügyeibe. A szíriai delegáció ké­sőbb okmányokat terjesztett a Tanács ülése elé, amelyekkel ezt a beavatkozást kívánta bizonyí­tani. Az Egyesült Arab Köztársa­ság küldöttségének vezetője a be­terjesztett okmányokat hamisak­nak és torzításoknak minősítette. Az EAK küldöttségének kivo­nulása után az arab országok de­legáció-vezetői titkos ülésre ültek össze. Portugál-Guinea felszabadítási pártja főtitkára a gyarmatosítók kegyetlenkedéseiről Accra (MTI); Amilcar Cablar Portugál-Guinea felszabadítási pártjának főtitkára, aki néhány napja Accrában tartózkodik, hét­főn sajtóértekezleten tájékoztat­ta az újságírókat a Portugál-Gui- neában uralkodó helyzetről. A többi között kijelentette: — Mi mindent elkövetünk a békés megoldás érdekében, de most már más lehetőségünk nincs, minthogy fegyverrel kergessük ki a portugálokat Guineából. Cablar elmondotta, hogy a bör­tönökben háromezer foglyot kí­noznak a gyarmatosítók. Azokat az afrikai katonákat, akik között a párt eredményes munkát vég­zett, lefegyverezték és táborokba zárták. A felszabadító mozgalom elleni gazdasági rendszabályok értelmében a munkát sok helyen leállították s így az afrikai mun­kások és alkalmazottak százai vál tak kenyértelenné. Sokhelyütt megakadályozták a mezőgazdasá­gi munkák elvégzését és ennek következtében a lakosságot most éhinség fenyegeti. A városokban este hét órától kijárási tilalmat rendeltek el. A kórházakban nem részesítik orvosi segítségben azo­kat, akiket nacionalistáknak tar­tanak. A főtitkár a továbbiakban a portugálok gaztetteinek hosszú sorát ismertette. Elmondotta, hogy legutóbb például 12 afrikait dobtak a tengerbe, miután lábuk­ra súlyos köveket kötöttek. A bennszülött lakosság körében az elkeseredettség egyre nő s a fel­szabadítási párt tevékenysége nyomán egyre több szabotázs­akciót hajtanak végre. * VII. A Nemzetközi Diákszövetség kongresszusának határozatai Leningrád (TASZSZ). A Nem­zetközi Diákszövetség VII. kong­resszusa hétfőn számos nemzeti és nemzetközi tárgyú határozatot hozott. A kongresszus egyik ha­tározata üdvözli az algériai népet „az imperializmus fölött aratott ragyogó győzelem alkalmából.” A kongresszus szükségesnek tartja egy nemzetközi bizottság megalakítását, amely gondoskod­nék az algériai egyetemi könyvtá­rak és laboratóriumok helyreállí­tásáról. A spanyolországi közoktatási helyzetről szóló határozat elítéli a spanyol egyetemeken uralkodó középkori szellemet és cenzúrát, elítéli azokat a kegyetlen mód­szereket, amelyeket Franco ha­tóságai az ellenzéki érzelmű spa­nyol diákokkal szemben alkal­maznak. A Nemzetközi Diákszövetség kongresszusa külön határozatot hozott a laoszi diákság helyzeté­ről. A határozat megállapítja, hogy „Laosz ifjúsága számára a legfőbb probléma most a kultúra, a közegészségügy fejlesztése, va­lamint az írástudatlanság meg­szüntetése”. A kongresszus meg­bízta a Nemzetközi Diákszövetség titkárságát, nyújtson hathatós se­gítséget a laoszi ifjúságnak e feladatok megoldásában. A líbiai helyzetről szóló hatá­rozat elítéli a líbiai nemzeti diák- szövetség megalakítása ellen foga­natosított rendszabályokat, köve­teli a Tripoliban és Kirenaikában lévő amerikai és angol támasz­pontok azonnali megszüntetését. A Nemzetközi Diákszövetség VII. kongresszusa egyhangú hatá­rozatot hozott a szövetség ösztön­díjairól. Jelenleg évente több mint 70 ázsiai, afrikai és latin­amerikai országból mintegy 250 diák részesül a Nemzetközi Diák- szövetség ösztöndíjaiban. A kong­resszus köszönetét mondott azok­nak a tagszervezeteknek, amelyek ösztöndíjakat ajánlottak fel, és gondoskodnak a náluk tanuló ösz­töndíjasok megfelelő tanulmányi és életfeltételeinek biztosításáról. Az erre vonatkozó határozat kü­lön kiemeli a moszkvai Népek Barátsága Egyetem fontos szere­pét és megemlékezik a prágai no­vember 17 egyetem felállításának jelentőségéről.

Next

/
Thumbnails
Contents