Tolna Megyei Népújság, 1962. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-25 / 198. szám

2 fÖLNÄ SÍEGYEI NEPŰJSAGÍ 1962. augusztus 2S. Algériában ismét súlyosra fordult a helyzet Algír (MTI). Csütörtökön az al- I meg akarták akadályozni a fó­gíri fórumon, a volt kormányzó- sági palota előtt 15—20 000 főnyi tömeg gyűlt össze, s Mohamme- di Szaid, az FLN politikai bi­zottságának egyik tagja mondott beszédet. — Algéria népe — mondotta — büszke lehetsz magadra: győzte­sen harcoltál Európa, a NATO, és Franciaország ellen... Ha újabb harcra kerül sor, algériai nép ne félj. Mi melletted leszünk, veled együtt harcolunk, hiszen gyer­mekeid vagyunk és mindig veled maradunk. A beszéd után nem lehetett megállapítani, hogy a tüntető tö­meg a politikai bizottság mellett van-e — írja a DPA tudósítója. — A tüntetőket ugyanis a 4. ka­tonai körzet hívta össze, hogy tüntessenek a hadsereg mellett, most pedig a politikai bizottság tagjait éltették. A volt kormányzósági palota erkélyén ezután megjelent Mo­hammed Khider, a politikai bi­zottság főtitkára és — mint az AFP jelenti — beszédében elítél­te „azokat a testvéreket, akik rumra összehívott tüntetést A katonatisztek önkényes cen- zúrázási tevékenységére célozva kijelentette, senkinek sincs joga korlátozni a nép kifejezési sza­badságát. A hadsereg, — mondot­ta — a népből született, de ez nem jogosít fel bizonyos vezető­ket arra, hogy erőszakot alkal­mazzanak a nép ellen. — A nemzeti felszabadító had­sereg — folytatta —, erőt képvi­sel, de most arról van szó, hogy ez az erő a népet, vagy csak egyeseket fog-e szolgálni. Befejezésül Khider hangsúlyoz­ta, hogy az algériai forradalmi nemzeti tanács határozatainak ér­vényt fognak szerezni és a nem­zeti felszabadító hadsereg helyze­tét valóban demokratikus alapo­kon fogják rendezni. Beszédet intézett még a tö­meghez Rabah Bitat is. A beszédek elhangzása után el­tűntek a katonatiszteket éltető feliratok, és a tömeg élére olyan tüntetők álltak, akik Ben Bellát és a politikai bizottságot éltették. Ben Bella és Khider nyilatkozata Algír (Reuter). Csütörtökön több párhuzamos tüntetésre ke­rült sor Algéria fővárosában. A lakosság részint a politikai bi­zottság, részint a hadsereg mel­lett foglalt állást, az esti órák­ban azonban a helyzet a politi­kai bizottság, a polgári vezetés javára fordult. Ben Bella miniszterelnök-he­lyettes, a politikai bizottság tag­ja, az algíri fórumon beszédet mondott. „Vegyétek a fegyvert a bal, a csákányt pedig a jobb' ke­zetekbe. Hét és fél évig harcolta­tok, a soron következő években polgári munkát kérünk tőletek.'’1 — mondotta Ben Bella a mint­egy 25 000 főnyi tömegnek. A mi­hogy néhány napon belül mun­kaalkalmat biztosítanak minden­kinek, megnyitják az üzleteket. „Csodákra nem vagyunk képesek, a gazdasági helyzet pedig — a múlt örökségeképpen — rendkí­vül nehéz. A politikai bizottság azonban veletek van és a forra­dalom győzni fog!” — hangsú­lyozta. Az algériai vezető a to­vábbiakban földreformot Ígért, majd rátért az új állam külpoli­tikájának ismertetésére. Algéria vezetői mindent meg fognak ten­ni az egyesült Észak-Afrika, a Maghreb megteremtéséért és tá­mogatni kívánják az angolai sza­badságharcosok függetlenségi küzdelmét — jelentette ki. A hadsereg szerepével foglal­kozva Ben Bella hangsúlyozta, hogy annak feladata az ország határainak biztosítása. Khider, a politikai bizottság főtitkára csütörtökön este sajtó­értekezletet tartott. Meglepetést keltett az a bejelentése, hogy a négyes számú vilaja egységei szerdán elfoglalták az algíri rá­dió épületét. Khider kijelentette, hogy amennyiben a katonák nem adják át a rádiót a polgári hatóságok­nak, a politikai bizottság a nép­től kér segítséget. A főtitkár hangsúlyozta, hogy a politikai bi­zottság nem hajlandó engedmé­nyekre, mert ezek végül is anarchiához vezetnének. A bi­zottság felhatalmazását a forra­dalmi tanácstól kapta, és élni fog jogaival. Az esti órákban lassan helyre­állt a nyugalom Algír utcáin. A tömeg szétszóródott. Megfigyelők megállapítják, hogy a tüntetések célja lényegében közös volt: a tö­megek munkát, kenyeret, és jobb életkörülményeket követelnek. Klgírban a hatalom még a 4. vilaja parancsnokságának kezében van T Algír (MTI). Nyugati hírügy­nökségek beszámolói szerint Al­gírban, ahol a csütörtök esti órák­ban helyreállt a nyugalom, pén­teken nem változott a helyzet, összetűzést a városból sehon­niszterelnök-helyettes megígérte, nan sem jelentettek. Az algíri "rádió a jelek szerint továbbra is a 4. számú vilaja parancsnoksá­gának kezén van. Az AP tudó­sítója jelentette, hogy szigorú ka­tonai cenzúra lépett életbe: gép­pisztolyt» katonák akadályozzák meg, hogy az algíri rádió és a la­pok szerkesztőségei híreket kö­zöljenek az FLN politikai bizott­ságának határozatairól és beje­lentéseiről. Pénteken mintegy 200 ember részvételével kisebb tüntetés zaj­lott le az algíri fórumon. A tün­tetők „Kenyeret akarunk!” jel­szóval vonultak fel. Az NDK hadiflottájának parancsnoka Moszkvába érkezett Moszkva (TASZSZ). Neukirchen ellentengernagy, a Német Demok­ratikus Köztársaság hadiflottájá­nak parancsnoka pénteken ka­tonatisztek csoportjának kíséreté­ben Leningrádból Moszkvába ér­kezett, ahol két napig Gorskov flottatengernagynak, a szovjet ha­diflotta főparancsnokának lesz a vendége. 200 000 új lakás Koreában Ebben az évben újabb 200 000 lakást építenek a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, elsősorban gyárnegyedekben és fa­lun. Az állam az idén a tavalyi összeg másfélszeresét irányozza elő lakásépítésre. A képen: K>.-\~sz*.m 1000 lakásos új lakónegyede, amelynek átadását ez év október végere tervezik. MTI Külföldi Képszolgálat Az AP és a Reuter tudósításai szerint mind gyakrabban fordul elő, hogy katonai járőrök1 házku­tatásokat tartanak és előzetes le- tartóztatási parancs nélkül őrizet­be vesznek polgári személyeket. Egyes esetekben a járőrök olvas­hatatlan aláírással ellátott elfo­gatási parancsokat mutatnak fel. A város több pontján fegyveres katonák bezárták azokat az üz­leteket és üzemeket, amelyeknek tulajdonosai külföldön tartózkod­nak. A 4. számú vilaja parancsnok­ságának szóvivői hangoztatták, hogy ezeket az önkényeskedése- ket neokolonialista elemek köve­tik el. Az FLN politikai bizottságának szóvivői — az AP jelentése sze­rint — beismerték, hogy a politi­kai bizottság nem tudja érvénye­síteni hatáskörét Algír városában és a környező területeken. Az AP tudósítója rámutat, hogy Algír arab lakosságának többsé­ge ugyan a politikai bizottságot támogatja, de az mintegy 150 ki­lométeres körzetben nem rendel­kezik fegyveres erővel. A 4. szá­mú vilaja katonai parancsnoksá­gának viszont mintegy 20 000 fegyverese van Algírban és a vá­ros körül. Á Spanyol Kommunista Párt az asturiai sztrájkmozgalomról Párizs (ADNI. A Spanyol Kom­munista Párt nyilatkozatot tett közzé, amelyben foglalkozik az asturiai sztrájkmozgalommal. A nyilatkozat hangoztatja: továbbra is fennállnak a tavaszi sztrájk­mozgalom fő indítóokai. Ez a ta­pasztalat arra tanítja a munkás- osztályt és a néptömegeket, hogy semmiféle szabadságot és igazi jogot nem élvezhetnek addig, amíg fennáll a Franco-rendszer. A Spanyol Kommunista Párt felszólítja az ország valamennyi dolgozóját, hogy támogassák az asturiai sztrájkoló bányászokat és nyilvánítsák irántuk szolidari­tásukat. Azt a bombamerényletet köve­tően, amelyet a múlt héten kö­vettek el San Sebastianban, Fran­co spanyol diktátor nyári rezi­denciája közelében, húsz embert letartóztattak — jelenti a TASZSZ. Áz NDK berlini városparancsnokának kinevezése világossá tette, hogy a Német Demokratikus Köztársaság fő­városában az NDK szuverén jogai érvényesek. Ezekkel a sza­vakkal kommentálta Otto Win­zer, az NDK helyettes külügy­minisztere Poppe vezérőrnagy kinevezését, hozzátéve, hogy a szuverén német állam fővárosa már régóta nem alkalmas hely az elévült megszállási rendszer fenntartását célzó mesterkedé­sek folytatására. A külügyminiszter-helyettes hangsúlyozta, hogy a legutóbbi nyugat-berlini provokációkat az Adenauer-kormány és a Brandt- féle szenátus szervezte, mert ezzel szeretnék a nyugati ha­talmakat rávenni a régóta el­évült négyhatalmi státus fel­élesztésére. A bonni revansis- ták azt szerették volna, ha el tudják választani az NDK-t fő­városától, ez a törekvés azon­ban teljesen kudarcot • vallott. Winzer kijelentette: a szovjet haderők az NDK kormányával kötött megállapodás alapján azért tartózkodnak a Német Demokratikus Köztársaságban, mert Nyugat-Németországban NATO-csapatok vannak. A NA­TO most már Nyugat-Berlin- ben is megvetette lábát, így a szovjet hadsereg az NDK had­erőivel együtt a béke, az NDK és az egész szocialista tábor biztonságán őrködik. Az NDK külügyminiszter-helyettese hang súlyozta, hogy a NATO-csapa- tok helyett átmenetileg az ENSZ katonai alakulatai biz­tosíthatnák a nyugalom és bé­ke fenntartását Nyugat-Berlin- ben. amíg a lakosság nem te­remti meg békés életének és az NDK-val való normális kap­csolatainak biztosítékait. A nyugatiak a pénteki napon válaszoltak a Szovjetunió au­gusztus 10-i jegyzékére, azon­ban a válasz nélkülöz minden konstruktív elemet, s hiányzik belőle az a jószándék, ami a tarthatatlan nyugat-berlini helyzet mielőbbi normalizálá­sához szükséges volna. A há­rom nyugati hatalom éles sza­vakkal próbálja a Német De­mokratikus Köztársaságra és a Szovjetunióra hárítani a fele-: lősséget a nyugat-berlini fe­szültség fokozódásáért, s megis­métli azt a korábbi javaslatát, hogy tartsanak négyhatalmi megbeszéléseket a helyzet to­vábbi rosszabbodásának meg­akadályozására. A Pravda washingtoni tudó­sítója részletesen elemzi a nyu­gat-berlini helyzetet, s hangsú­lyozza, hogy ennek rendezése minden nép alapvető érdekeit, köztük az Egyesült Államok nemzeti érdekeit is szolgálná. Aligha titok bárki előtt is az Egyesült Államokban — írja Sz. Visnyevszkij, a Pravda wa­shingtoni tudósítója — mire ve­zet, ha továbbra is fenntartják a háborús veszélygócot Európa szívében és tovább fokozzák a bonni militaristák étvágyát. A tudósító hangsúlyozza, hogy minden józan gondolkodá­sú embernek egyetlen ésszerű következtetést kell levonnia, éspedig azt, hogy nem veszte­getve az időt, meg kell kötni a német békeszerződést, kölcsö­nösen elfogadható szerződés alapján rendezni kell a nyugat­berlini helyzetet. Hozzáteszi, sajnos, nem vehető észre, hogy Washingtonban komolyan el­gondolkoznának a kialakult helyzeten, s erre mutat az a válasz jegyzék is, amit a Szov­jetunió augusztus 10-i jegyzé­kére küldtek. Mindenki előtt világos, mi­lyen veszélyt rejt magában az egyre feszültebbé váló nyugat­berlini helyzet, amelyet a jelek szerint a bonni militaristák to­vább akarnak szítani. Épp>en ezért joggal állapítja meg a Pravda, hogy annak, aki szívén viseli az egyetemes béke sor­sát, nem szabad heteket, hóna­pokat vesztegetnie. A Szovjet­unió és a többi békeszerető or­szág sok jóakaratról és türe­lemről tett tanúságot, konst­ruktív lépéseket várva az ame­rikai kormánytól — teszi hoz­zá a lap. Ez a türelem termé­szetesen nem lehet végtelen —• fejezi be cikkét Visnyevszkij, a Pravda tudósítója. A Szovjetunió tiltakozó jegyzéke az Egyesült Államokhoz a nyugat-berlini provokációk miatt (Folytatás az 1. oldalról) éles szavakkal utasítják el, és a nyugat-berlini feszültség fokozó­dásáért a Német Demokratikus Köztársaságra és a Szovjetunióra igyekeznek hárítani a felelősséget. Az Egyesült Államok, Francia- ország és Nagy-Britannia a pén­teki jegyzékben megismétli azt a javaslatát, hogy tartsanak négy­hatalmi megbeszéléseket a fe­szültség megszüntetésére és a helyzet további rosszabbodásának megakadályozására, A javaslat szerint legjobb lenne ezeket a megbeszéléseket Berlinben meg­tartani, de a hely megállapítását a nyugati hatalmak nem tekintik javaslatuk feltételének. Brit kormánykörökben hangsú­lyozzák, hogy a jegyzékek. szándé­kosan hagyták nyitva azt a kér­dést, milyen síkon bonyolódjanak le a Berlinnel kapcsolatos tár­gyalások. Azt szeretnék, ha a négy hatalom berlini megbízottai kezdenének megbeszéléseket, de nem zárják ki azt a lehetőséget sem, hogy a kapcsolatfelvétel a moszkvai nagykövetek síkján, vagy esetleg még magasabb szin­ten történjék meg. Waldeck Rochet nyilatkozata a Neues Deutschlandnak Berlin (TASZSZ). Waldeck Rochet, a Francia Kommunista Párt helyettes főtitkára a Neues Deutschlandnak adott nyilatkoza­tában élesen elítélte a nyugat­berlini és a bonni ultrák vesze­delmes akcióit a Német Demok­ratikus Köztársaság ellen. A francia népet mélységesen felhá­borítják ezek a provokációk, ame­lyek célja szítani a háborús őrü­letet és megsemmisíteni a nem­zetközi feszültség enyhítésének le­hetőségét — hangsúlyozta Rochet. — Az imperialisták által sugal­mazott komoly nyugat-berlini in­cidensek ismét csak alátámaszt­ják, hogy a jelenlegi abnormális -nyugat-berlini helyzet fenntartá­sának célja: megőrizni ezt a kém- és revansista központot. Ez rendkívüli veszélyt jelent a világbékére. Ezért minden béke- szerető francia forrón óhajtja, hogy a békeszerződés megkötése útján, békésen rendezzék a német kérdést — jelentette ki a Fran­cia Kommunista Párt helyettes főtitkára. — A békeszerződés meg fogja erősíteni Németország jelenlegi határait, megszünteti Nyugat-Berlinben a megszállási rendszert, demilitarizált, szabad várossá változtatja majd Nyugat- Berlint és elősegíti a viszony normalizálását a két német ál­lam között.

Next

/
Thumbnails
Contents