Tolna Megyei Népújság, 1962. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-25 / 198. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! TOLN-2, fl&uud*tű. •M/aC^R..:?ÍO,C Ut;l STA •. M.Ü N'KÁ S P A P T TÖ.INA ME,GYEI BIZOTTSÁGA E-S A MEGYEI ÍAMÁCS LAP. XII. évfolyam, 198. szám. ARA 50 FILLER Szombat, 1962. augusztus 25.X R határozat és az ellenérzés Azzal, hogy akár politikai, akár gazdasági vonatkozásban megszületik egy-egy határozat, még nem oldódik meg a feladat. Különösképpen nem, ha a határozat valamely íróasztal fiókjában pihen, porosodik. A határozat meghozatalával tehát nem befejeződik — ahogy egyes tévesen hiszik —, hanem kezdődik a folyamat. Kezdődik azzal, hogy meghatároztuk, mit akarunk végrehajtani és folytatódik, amikor a határozat végrehajtását a gyakorlatban ellenőrizzük. Ellenőrzést többféleképpen végezhetünk: szóban, vagy akár Írásos jelentések értékelése alapján. De a határozatok végrehajtásának leghatásosabb és egyben nélkülözhetetlen módszere a helyszíni ellenőrzés. Ez elsősorban azért fontos, mert a gyakorlatban tanulmányozhatjuk a meghozott határozatok helyességét, életrevalóságát. Másrészt, a helyszíni ellenőrzés során közvetlen kapcsolatba kerülünk a dolgozókkal, s a velük történő beszélgetések alkalmat adnak a vélemények, tapasztalatok kicserélésére. Még ma is elég gyakori jelenség, akár politikai, akár gazdasági vonatkozásban vizsgáljuk, hogy csak akkor kezdik meg az ellenőrzést, amikor a határidő közeledik, vagy teljesen elmarad a határozat végrehajtása. Mások, az ellenőrzést csak úgy tekintik, mint a hibák feltárásának eszközét. Megelégszenek azzal, hogy fényképezés-szerűen rögzítik a mulasztásokat, de operatíven nem segítik a hibák kijavítását. A Simontomyai Bőrgyárban például előfordult, hogy a hiányos ellenőrzés következtében kihagytak technológiai folyamatokat. A hibákra" csák akkor figyeltek fel, amikor már baj volt. Az ellenőrzés nagy szakértelmet, és helyi ismeretet igényel, s nem választható el a napi munkától. A mezőgazdaságban napjainkban nagy munka folyik. A kenyér- és a takarmánygabona betakarítása. Ez a munka is fokozott ellenőrzést követel, hogy . minden szem gabona a rendeltetési helyére kerüljön. A mado- csai Igazság Tsz-ben úgy szervezték meg az ellenőrzést, hogy a cséplőgéptől a magtárig kísérik a gabona útját, vigyázva, nehogy egy szem is elkallódjék. A paksi Aranykalász Tsz-ben kilenc határrészben a központtól 10 kilométeres körzetben dolgoznak a tsz-tagok. A tsz vezetősége, felismerve a helyszíni ellenőrzés fontosságát, az elnök, az agronó. mus és a brigádvezetők bevonásával a napi munka végzése közben ellenőrzik a megtett intézkedések gyakorlati végrehajtását. A helyszíni ellenőrzés fáradságos, de igen kamatozó. A vezetők megismerik környezetüket és emberileg is közelebb kerülnek a dolgozókhoz. Az ellenőrző saját szemével látja az adott üzem termelését, vagy a mezőgazda- sági munka menetét. Hasznos azért is, mert saját fülével hallja a dolgozók véleményét. A határozat — irányuljon bármilyen cél elérésére —, csak akkor ér valamit, ha azt végre is hajtják. De nem árt megszívlelni azt sem, hogy önmagától nem valósul meg. Végrehajtását az ellenőrzéssel is biztosítani kell. P. M. Negyvenezer hold nagyhozamú búzafajtát vetnek a tsz-ek Az intenzív búzafajták termesztése az idén is kedvező tapasztalatokat hozott megyénkben. Éppen ezért növelik azok vetés- területét: a megye termelőszövetkezetei a tervek szerint ez év őszén 40 ezer hold területen termesztenek nagyhozamú húzafaj- tát. Ebből Bezosztája I. 17 500 hold, Bezosztája 4. 11 500 hold, Szkoroszpelka 1000 hold, San Pastore 3000 hold, Autonómia 7000,, hold lesz. Az intenzív búzafajták} termesztéséhez holdanként 240 kilogramm vegyes műtrágyát kapnak a termelőszövetkezetek. A tavasszal pedig 120 kilogrammot. A termésfokozás érdekében mezőgazdaság irányítói a múlt! év tapasztalatai alapján külön-! böző intézkedéseket tesznek. a,, Népviseletbe öltözött decsi lányok a bárom termelőszövetkezet nevében ajándékokat adnak át a decsi szövetkezeteket patronáló Beloiannisz Híradástechnikai Gyár küldöttségének. A Szovjetunió tiltakozó jegyzéke az Egyesült Államokhoz a nyugat-berlini provokációk miatt Moszkva, (AP). Szoboljev szovjet külügyminiszter-helyettes pénteken magához kérette a moszkvai amerikai nagykövetség ügyvivőjét és átnyújtotta neki a szovjet kormány jegyzékét — jelenti a moszkvai rádió. A jegyzék emlékeztet rá, hogy 1962. augusztus 13-án, 18-án, 19-én és 20-án Nyugat-Berlinben fasiszta elemek veszélyes provokációkat követtek el szovjet katonai személyek ellen, akik azért mentek át Nyugat-Berlinbe, hogy felváltsák az ottani szovjet háborús emlékmű őrségét, valamint a szovjet diplomáciai képviselet' egyes tagjai ellen is. Ezek az incidensek az amerikai megszálló hatóságok cinkos elnézése mellett zajlottak le. A nyugat-berlini fasiszta és re- vansista elemek ellenséges cselekményei miatt a Szovjetunió kormánya a leghatározottabban tiltakozik az Egyesült Államok kormányánál, és szükségesnek véli rámutatni, hogy hasonló provokációk megismétlődése esetén sor kerül a szükséges lépésekre. Mint ismeretes, a nyugat-berlini csőcseléknek a jegyzékben említett provokációs cselekményei Nyugat-Beriinnek abban az övezetében történtek, amely amerikai megszállás alatt áll. Amint nyugati hírügynökségek közük, pénteken délután a nyugat-berlini amerikai megszálló hatóságok a csütörtöki naphoz hasonlóan ismét feltartóztattak három szovjet katonai járművet. A friedrichstrassei átkelőhelyen amerikai gépkocsi elállta három szovjet katonai gépkocsi útját, amely őrséget szállított a nyugat-berlini szovjet háborús emlékműhöz. A szovjet járműveket később útjukra engedték, de a szokásokkal ellentétben, amerikai katonai gépkocsik kíséretében. Áz AP amerikai hírügynökség jelentése szerint az említett eseménnyel csaknem egyidőben a friedrichstrassei átkelőhelyen egy angol katonai gépkocsi akadálytalanul haladhatott át a demokratikus Berlinbe. A nyugati hatalmak válasza a Szovjetunió augusztus 10-i jegyzékére London (DPA). A három nyugati hatalom diplomáciai képviselői pénteken azonos szövegű jegyzékeket nyújtottak át a szovjet külügyminisztériumban, válaszul az augusztus 10-i szovjet jegyzékre, amelyben a Szovjetunió a nyugatiak berlini provokációi miatt tiltakozott. A tiltakozást a nyugati válaszjegyzékek (Folytatás a 2. oldalon) Szeptember 1—16 között: a magyar műanyagipar első országos seregszemléje A következő években fordulóponthoz érkezik a hazai műanyag- gyártás. Egymás után készülnek majd el és lépnek termelésbe a második ötéves terv nagy műanyaggyárai, mint például a PVC-t gyártó berentei vegyiművek, a tiszai vegyikombinát műanyagüzemei, a Hungária műanyag- és gumigyár új feldolgozó gépsorai, stb. A fordulat küszöbén a magyar műanyagipar nagy seregszemlét tart, hogy áttekintést nyújtson a hazai gyártás jelenlegi helyzetéről, közeli jövőjéről. A Nehézipari Minisztérium szeptember 1. és 16. között rendezi meg az első országos műanyag, kiállítást, a budapesti ipari vásár területén. A kiállítás megfelelő csoportosításban mutatja be a nálunk gyártott, illetve, forgalomba hozott műanyagokat, műszaki adataikat, felhasználásukat, beszerezhetőségüket, az ipar és a mezőgazdaság különböző ágaiban kipróbált alkalmazásukat. A bemutatóval párhuzamosan a szakemberek egyhetes ankéton, konzultációkon beszélik meg a műanyaggyártás és felhasználás problémáit. Bemutatják a már régebben ismert műanyagokon, a PVC-n, a poliészteren, a poliamidon kívül a népgazdasági távlati terveké ben gyártandó fenoplasztokat, aminoplasztokat, poliolefineket, a szilonitot, a polimetilmetakrilát- féléket, stb. Érdekes része lesz a kiállításnak a legújabb típusú szintetikus szálakkal készült szövetek, ruhák, a bőrt helyettesítő műbőrök gazdag választékának bemutatása. Láthatja majd a közönség a műanyag belsőrésszel gyártott Lehel hűtőszekrényt is, a Chemolimpex külkereskedelmi vállalat pedig a Magyarországon még kevésbé ismert külföldi műanyagfélék bemutatásával vesz részt a kiállításon. 8 lakosság szolgálatában Kisipari kiállítás Dombóvárott Érdekes kiállítás nyílt meg az elmúlt napokban Dombóvárott, a Kisiparosok Országos Szövetsége helyiségében. A község kisiparosai mutatják be, hogyan segítik a - lakosság igényeinek, szükségleteinek kielégítését. A kiállítást szinte uralja a javítás-szolgáltatás. Múlt századbeli ódiváíú szekrényből készült modem, fényezett bútor, régiből újjávarázsolt kalapok, nagyméretű konzervdobozból készített vizeskannák, műstoppolt szövetanyagok, felújított tűzhely, eirongyo- lódott, de újra kötött könyv, hulladékanyagból készült gumipárna és még sok minden dicséri ae ügyes kezű dombóvári kisiparosokat. A kiállítás vendégkönyvében számos dicsérő bejegyzés van már, különös elismeréssel nyilatkoztak a látogatók a nyolcvan esztendős Lehőtz István műbútorasztalos által készített intarziás képkeretről, Kanizsai Lőrinc kádármester üvegfenekű hordójáról, de kijutott a dicséretből a többi kiállítónak is. Átadták a döbröközi vízmű második szakaszát A döbröközi vízmű első szakasza már korábban elkészült, és ezzel 5 utcát tudtak ellátni megfelelő ivóvízzel. Az idei évben tovább folytatták a vízmű építését és elkészült a második szakasz. Ezzel újabb 3 utcába jut el az ivóvíz. Eddig összesen egymillió 600 ezer forintba került a vízmű. A harmadik szakasz jövőre készül el és ezzel befejeződik a község vízművesítése, Ötven tenyészállat megyénkből a Mezőgazdasági Kiállítás állattenyésztési bemutatóján Miközben megyénk mezőgazda- sági dolgozóinak tele a kezük a nyári munkákkal, arra is gondolnak, hogy a minden eddiginél nagyobb szabásúnak ígérkező Országos Mezőgazdasági Kiállításon is megfelelően képviseljék megyénket, gazdaságukat. Ez a munka az állattenyésztők körében már az utolsó stádiumban jár. A tegnapi napon vagonba rakták megyénkben — mintegy nyolc helyen —■ azokat az állatokat, amelyekkel az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek — és két tsz-tag egyénileg is — részt vesznek a kiállításon. Több mint félszáz különböző állatot mutatnak be megyénkből a szeptember elsején megnyíló kiállításon. A tegnapi nappal elindítottak 15 tenyészsertést, hét tenyésztehenet, három tenyész- üszót, 11 kost, egyenként 10 kilón felüli gyapjúval, három anyajuhot, négy lovat és egy versenyfogatot. S fő szenzációként a Szekszárdi Állami Gazdaság ötmázsás hízott sertését. Hosszú volna az állatokat küldő valamennyi gazdaságot felsorolni. Mégis néhányat megemlítünk, mint a faddi I^enin, a tengelici Petőfi Tsz-t, s a kosokat küldő megyei tanács kostelepét. Bízunk benne, hogy az eddigiekhez hasonlóan megfelelően képviselik megyénk „színei!.”, Hét esélyes brigád A dombóvári járás kisipari termelőszövetkezetei az elmúlt évben éppúgy, mint az idén, munkájukban betartják a tervszerűséget. Tavaly a tervezett 30 600 000 forinttal szemben 31 millió forint értéket termeltek. Ennek megfelelően növekedett a szövetkezetek évi nyeresége is. Az elmúlt évben 33 000 forinttal haladták túl a tervezetet. Termelő tevékenységük 60—70 százalékban a lakosság számára javításokra és szolgáltatásokra irányul. Szép eredményeket értek el például a kislakás-építésben a Dombóvári Építőipari Ktsz dolgozói. 1960-ban 23, 61-ben 34, 62-ben pedig már 40 családi házat építettek, illetve építenek fel. Jól kamatozik a földművesszövetkezetek és kisipari termelőszövetkezetek együttműködése, amelynek következtében az idei évben új részlegeket szerveztek a falusi lakosság minden irányú igényeinek kielégítésére. A dombóvári járás ktsz-eiben a pártkongresszus tiszteletére munkaversenyt kezdeményeztek. A döbröközi ktsz-ben 5, a dombóvári faipari k-tsz-ben 3, a vasipari ktsz-ben 6, a vegyesipari ktsz- ben 4 brigád indított mozgalmat a szocialista brigád cím elnyeréséért. A versenyző brigádok eredményeit negyedévenként rendszeresen értékelik és ellenőrzik a vállalások teljesítését. A legutóbbi értékelések szerint hét brigád esélyes a szocialista brigád cím elnyerésére,