Tolna Megyei Népújság, 1962. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-24 / 171. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1962. július 24. Ismét divat lesz a hernyóselyem ? A nylon, a perion és más műszálak megjelenése nemcsak azt jelentette, hogy az eddiginél is változatosabban öltözködhetünk, hanem azt is, hogy a selyemnek igen erős, közkedvelt, sokféleképpen hasznosítható versenytársa lett. Ezt érezték éveken át a Tolnai Selyemfonó dolgozói is. Hiszen 1959-től 1962 második félévéig csaknem 130 dolgozóval csökkent az üzem munkásainak létszáma. Ebben az időszakban mintegy 30 százalékkal csökkent az üzem termelése is. A kereskedelem — az igényeknek megfelelően — egyre jobban a műszálak felé fordult, tömegesen hozta forgalomba a technika újdonságait, és közben fokozatosan háttérbe szorult a selyem. Mindez azt eredményezte, hogy nemcsak a csillogó selyemmel foglalkozó dolgozókat, hanem a felsőbb vezetést is egyre inkább foglalkoztatta a selyemipar helyzete. Többen úgy ítélték meg ennek az iparágnak a jövőjét, hogy néhány éven belül átadja helyét a gazdaságosabban termelő iparágnak. Ez a borúlátás indokoltnak látszik, mert egyre csökken az eperfák száma, ami a hernyók élelmét biztosította. A közelmúltban azonban váratlan fordulat következett be, ami legalább is egy időre — megoldotta a Tolnai Selyemgyár legfőbb gondját. A kereskedelem szakemberei megjelentek az üzemben és a mintakollekció alapján több 10 000 méter selymet rendeltek meg. A kereskedők elmondották, hogy az utóbbi időben egyre nagyobb az -,igénu. ■«* egykor oly népszerű selyemáruk iráni. Ismét divat lesz a selyem. Ezeknek az igényeknek megfelelő en a felsőbb szervek módosították az üzem harmadik negyedévi tervét. A cérnázó terve például két és félszeresére emelkedett. Ez, amellett, hogy a cérná- zóban dolgozók részére biztosítja a rendszeres munkát, azt is jelenti, hogy az üzemben 1958-ban létesített szövődé ebben a félévben az eddigieknél nagyobb arányban dolgozhat fel hernyó- selymet. Az első félévben a szövőgépeknek alig 35—40 százaléka szőtte az üzem termékét, a többi műselymet dolgozott fel. Most ez az arány 65—70 százalék a hernyóselyem javára. Ezek az intézkedések jó hangulatot teremtettek a dolgozók körében, amit csak fokozott, hogy — bár kisebb mértékben —, de rendezték fizetéseiket, ami növelte az átlagkeresetet. A selyemgyári dolgozóknak van munkájuk, kedvezőnek ígérkezik a negyedik negyedév is. Ez azonban nem azt jelenti, hogy végérvényesen megoldódott a selyemgyár jövője. Tárgyalások folynak arról, lehet-e eredményesen működtetni az üzemet, lehet-e gazdaságosan felhasználni a termelésben, lehet-e biztosítani a szükséges nyersanyagot számára? Selyemgyáriak maradnak-e a jelenleg selyemmel foglalkozó dolgozók, vagy sem? Erre majd csak később kapunk feleletet. Annyi azonban bizonyos, Tolna nem marad üzem nélkül. Ha nem selymet szőnek majd a tolnái szorgos kezek, akkor valami mást alkotnak, talán még maradandóbbat, szebbet, fényesebbet, mint a lágyan omló hernyóselyem. K. Balog János Akinek csak két méter a világ Van-e határa az emberi akaraterőnek? Meg vagyok győződve róla, hogy nincs. Annál is inkább, mert legutóbb Nagymányo- kon ennek egy nagyon érdekes példáját láttam. Kretzer Józsefről van szó, aki a szódavíz-gyártás mellett zenével is foglalkozik. Persze ez utóbbit magánszorgalomból. Ez magában még nem túl érdekes, csak akkor, ha tudjuk, hogy Kretzer József — vak. A zenével kapcsolatban csak ennyit mond: „Szenvedélyem ez nekem, mint más embernek a kártya.” — Gyermekkorában a Vakok Intézetében tanult meg hegedülni. Zongorázott is egy időben. Mégis az igazi szenvedélye a citera, amelyen minden segítség nélkül tanult meg játszani. Es ennek is története van. — Talán sohasem tanultam volna meg játszani rajta — mondja —, ha nem találkoztam volna ellenvéleménnyel. Amikor hozzá- kezdtem, sokan mondták -j nem tudsz te megtanulni rajta játszani. Ha ezt nem mondják, abbahagyom. Valahogy így járt az írógéppel is. 1938-ban megoperálták a szemét, s annyira javult a látása, hogy nemcsgk a fényt érzékelheti, hanem 2 méteres körzetben az árnyakat is. Két méter a világ! S mégis mennyire túljutott rajta. Kézzel írni nem tud, hiszen nem látja a betűket. Mégis szerette volna levelezését maga intézni. Megtanult, hát írógéppel írni: Sorba szedette pontírásos betűkből az írógéphez hasonlóan a betűket. Addig gyakorolta, míg ma tűrhető gyorsasággal ír a gépen. Mégis a zene világa az, amely mutatja, mennyire kiterjedt a 2 méteres érzékvilága. — A feleségem sokszor mondta eleinte — kezdi mesélni a történetet —, minek jársz te annyit a pincesorra? Csak később tudta meg, hogy régi német népdalokat gyűjtögettem. Ezeket aztán segítőtársammal, Mózer Ferencnével előadjuk. Ö énekli, én citerázom. Bejártuk már a fél országot, kul- túrvérsenyeken vettünk részt, s a községben is ha zenei megmozdulás van, mi ott vagyunk. A kétméteres világ azonban tovább szélesült. Az összegyűjtött német népdalokat magnetofonra is felvették, s vagy hatva- nat belőlük a Pécsi Rádióhoz is elvittek. Palotabozsokra is adtak vagy két szalagra valót. De nem lett hűtlen a hegedűjéhez sem, csak azt akkor veszi elő, ha az iskolások valamilyen ünnepélyén lépnek fel. Hozzátartozik tehát a községhez, nemcsak úgy, mint egyszerű lakó, hanem mint a régi hagyományok felkutatója, felszínre hozója. S hogy vak, a 2 méteres körzet világának rabja, ez mit sem számít. Kitör a szűk világból, s versenyre kel a látókkal. _ (Sz—E) Mezőgazdasági könyvismertetés tirózih Stíndor! Csonthéjas termésűek. Őszibarack Brózik Sándor értékes munkával gyarapította pomológiai irodalmunkat. A Termesztett gyü- mölcsfajtáink-sorozat 2. kötete húszfajta őszibarack valamennyi jellemző tulajdonságát ismerteti. Ezeknek könnyebb felismerhető- ségét 39 színes és 75 egyszínű táblával segíti elő. A tudományos munka szól az őszibarack eredetéről, hazai elterjedéséről és gazdasági értékéről is. A mondanivaló tömörségét számos táblázat, ábra és grafikon szolgálja. Kiadja a Mezőgazdasági Könyv kiadó. Ára; 150 forint. HARMAT ENDRE: forradalom a junták földjén Keserű a cukor A chivatók uralma Először is óriási intenzitással kiépült a jól fizetett besúgók, az úgynevezett chivatók rendszere. «Munkájuk« nyomán megteltek a börtönök, koncentrációs táborok létesültek. A hírhedt santiagói Moncada erődben olyan betonbunkerek létesültek az udvaron, amelyek kőburkolatát át- forrósí tóttá a kegyetlenül tűző nap, és kibírhatatlan volt bennük a hőség. Ezekben az ablaktalan szűk lyukakban 24 órát kelleti vigyázzban állniok a politika) foglyoknak, szemükbe szüntelenül reflektor vakító fénye szúrt, így kezdődött egy típus-kihallgatás a Moncada laktanyában. Az 1961 nyarán Kubában járt magyar szakszervezeti küldöttségnek bemutatták a Szaktanács nemzetközi titkárát, Ódon Alva réz de la Campát. A régi munkásmozgalmi harcosnak mindkét karját levágták a tábornok pribékjei. A delegációnak feltűnt, hogy az egyik nagyüzem portása furcsán elváltozott hangon üd vözli őket. Aztán felvilágosították őket: a Batista-legények kasztrálták a szerencsétlent. Ez a módszer egyébként rendkívül gyakori volt, Claude Julien francia újságíró megfogalmazásával »szinte kormányzati forma lett a tábornok Kubájában«. Egy letartóztatott ellenzéki csoport egyik tagjához, Haydée Santamária orvosnőhöz a szokásos vigyázz-állásos - - kihallgatás nyitánya után elegáns fehér kesztyűs őrmester lépett be. Nyájasan érdeklődött társai hollétéről. Miután a lány megtagadta a választ, az őrmester eltűnt, kis idő múlva — most már nem fehér, hanem vértől vörös kesztyűben — visszatért és közölte: »Mivel nem válaszolt, kinyomtam a testvére balszemét". Mivel Santiago mindig az ellenállás egyik legnagyobb központja volt, a város szenátora és egyben a helyi újság, a Libériád (Szabadság) tulajdonosa engedélyt kapott Batistától, hogy elrettentésül közölje lapjában a megcsonkított és kivégzett demokraták fényképeit. Ebben a csodálatos újságban még a levelezési rovat is a besúgók, a chivatók szolgálatában állott. Egy levél a sok közül: »Manóié Alfaro, a casimiroi harisnyagyár alkalmazottja 30 pár magasszárú harisnyát küldött Castro híveinek. Ezt az embert azonnal agyon kell lőni«. Jaques Lanzmann neves francia újságírónak volt Havannában egy ismert rajzolóművész barátja. Amikor Lanzmann felkereste őt Kubában, a művész éppen falfehér arccal csomagolt. Mindent felrúgva, mindent hátrahagyva készült az ország elha- gyásárá. A rajzoló, aki soha nem foglalkozott politikával, ezt mondta vendégének: „Nem is annyira a haláltól félek, hanem attól, amit előtte csinálnak. Kitépik az ember körmeit, barátom! Kiszúrják a szemét, barátom, és a legborzasztóbb az, hogy kiherélik az embert. Nézze itt a szomszéd házat (karjával előremutat). Tegnapelőtt megrohanták Ventura rendőrei. Ventura a kínzás szakembere. Uram isten, mit kellett végighallgatnom. (Fejét lehajtva, kezébe temeti, hajában turkál.) Iszonyú volt! Nincs is erre szó. A szomszédasszonyom fia, egy 18 éves gyerek ezt kiáltozta: „Nem, nem, por favor, kérem, csináljanak akármit, csak azt ki ne vágják!” A hóhérok egy másik kedvelt módszere még a római patríciusok agyában fogant. A politikai foglyokat vadállatok elé vetették. Nem véletlen, hogy Santiago egyik, a SIM-nek, vagyis a biztonsági szolgálatnak „dolgozó” tigrisét a partizánok fényes nappal lelőtték. A terror az élet minden területére kiterjedt. Eljutott a legeldugottabb iskolába is. Egy faluban a helyi rendőrfőnök óra közben bejött az egyik tanterembe és megkérdezte: „miből van bőven Kubában?” A gyerekek a cukor és a dohány mellett azt is kiáltozták: — Munkanélküliekből! A tanító örökre repült... Ezek után érthető, milyen feneketlen gyűlölettel vette körül a nép a pribékeket. Egy csendőr még Batista első hatalomrajutá- sa idején kegyetlenkedett szülőfalujában. Áldozatainak hozzátartozói megmondták neki: bosz- szút állnak. Félelmében feköltö- zött a fővárosba. Ez 1933-ban történt. Huszonnégy esztendeig nem ment haza. 1957-ben honvágya támadt. Úgy gondolta, ami volt, régen volt, elavult dolog. Egy napig volt odahaza. Másnap ezt a cédulát találta a rendőrség a holttestén: „Az igazság néha késik, de mindig megérkezik”. Golyóálló Cadillac A legnagyobb rangú hóhérok nevét szerte Latin-Amerikában ismerték és gyűlölték. Közülük is kiemelkedett Esteban Ventura, a már említett havannai rendőr- parancsnok, az egyik leghirhed- tebb kínzómester, Pilar Garcia, a rendőrség országos főnöke, Cha- viano tábornok, a santiagói katonai biztonsági szolgálat (SÍM) parancsnoka, Ugaldo Carillo, a SÍM országos főnöke, valamint Castague kapitány, a kommunistaellenes elhárító szolgálat (mert ilyen is volt külön!) vezére. Az élet minden területén szadista rendőrügynökök vették át a hatalmat. A Batista által „kézbevett” szakszervezetek korlátlan ura például egy Eusebe Muyal nevű pribék volt. Az a kevés újságíró, aki bejuthatott hozzá hatalmának tetőpontján, elmondotta: irodája hihetetlen fényűzéssel készült, fala különleges eljárással rózsaszínűre volt pácolva és fényezve. Amikor az egyik riporter megkérdezte, mi a titka annak, hogy ezen a luxusfalon mindenütt apró dudorodások pillanthatok meg, Muyal úr büszkén, derűsen közölte: a fal páncéllemezekkel van bélelve és a halványrózsaszín festék alól a szegecsek feje domborodik ki. Ha Muyal elhagyta az irodát, hat testőr kísérte felhúzott géppisztollyal a kapu előtt álló és Detroitban megrendelésre készült golyóálló ablakokkal ellátott, belül páncéllemezekkel bélelt Ca- dillac-ig. A kocsi hátsó ablakának üvegébe gumival szegélyezett és belülről ugyancsak golyóálló üveggel elfedhető nyílás volt. Rendeltetése: szükség esetén ki lehetett dugni és az esetleges üldözőre irányozni a géppisztoly csövét. Mindebből az is kiderül, hogy amiként lenni szokott, a hóhérok amíg egy jobb sorsra érdemes népet hosszú esztendőkön át és szüntelenül rettegésben tartottak — maguk is szüntelenül rettegtek e nép jogos haragjától. „Amerika egyik legnagyobb gengsztere” Felmerül a kérdés: a maguk egyéni szempontjából mit védtek olyan görcsösen Batistáék? Az alábbiakban — dióhéjban — megpróbáljuk érzékeltetni, hogy nekik volt mit védeniük. Ha a jópénzű turista az Antillák Gyöngyére jött, gyönyörű, modern főváros fogadta. A szállodákban minden luxus megvolt, felhőkarcolók nyúltak az ég felé, esténként viliództak a modern mozgóreklámok neonfényei, a jól aszfaltozott utakon amerikai kocsik tömege suhant, az előkelő negyedben valósággal dzsungelt alkotott a sok televíziós antenna. Ez volt a kulissza. Emögött azonban — elsősorban a vidéken, de a városok kiterjedt nyomor- negyedeiben is — ott volt a rideg realitás: a hatalmas tömegek nyomora. És — amiről az alábbiakban szólni akarunk — a kulisszák mögött ott pöffeszkedett és fojtogatott a történelem talán legrafináltabban megalkotott korrupciós szisztémája, a sógorság, komaság, protekciózás, a zavaros üzletek hihetetlen méretű lián- rengetege. Nem véletlen, hogy Fidel Castro első Batista-ellenes támadásai során nem is elsősorban politikai, hanem egyszerűen bűnügyi húrokat pengetett. A félelmet nem ismerő fiatal ügyvéd egyszerűen „bűnözőnek és tolvajnak” titulálta az ország elnökét. Nos, vessünk egy pillantást a bűnnek, a korruptságnak erre a páratlan tobzódására. ... Batista még Floridában készült a hatalom-átvételre, amikor titkára bejelentett neki egy Me- yer-Lansky nevű urat. A tábornok óvatos duhaj volt. Felkönyökölt a parti fövenyen, a valószí- nűtlenül kék tenger partján, szeme gyanakvóan összeszűkült és megkérdezte a titkárt, mit tud erről az emberről. Az alkalmazott vállat vont, mire Batista kiadta az utasítást: valamilyen ürügygyei hívja másnapra a látogatót, addig pedig tudjon meg róla, amit lehet. A precíz titkár még aznap este jelentette: — Egy amerikai szenátusi jelentésben bukkantam a Meyer- Lansky névre, uram. Kefauver szenátor, a szerencsejátékokkal kapcsolatos szenátusi vizsgáló- bizottság vezetője ebben a jelentésben azt állította erről az úrról, hogy egyike Amerika hat legveszedelmesebb gengszterének. De még soha nem sikerült rábizonyítani semmit. — Soha semmit? — kérdezte elismerő mosollyal Batista. —■ Várom Meyer-Lansky urat. Pánamerikai Monte Carlo A tábornok nemsokára intenzív tanácskozásba merült egy karcsú, elegáns, őszülő halántékú férfiúval. Batista azonnal felismerte vendégében a szakembert és megkezdte egy régi tervének előkészítését. Ez a terv az volt, hogy Havannát, a festői környezetben elterülő gyönyörű várost, amely repülőn alig egy órára van az amerikai gazdagok paradicsomától, Miamitól és mintegy öt órára New Yorktól, afféle pánamerikai Monte Carlóvá, a szerencsejátékok fővárosává építik ki. Amikor esztendőkkel később Meyer-Lansky floridai villájában kézhez kapta a reggeli lapokat és azt olvasta bennük, hogy Ful- gencio Batista tábornok vette át a hatalmat Kubában, összecsomagolt és repülőgépre ült. Esztendőkig el sem hagyta Kubát. Még a gépen rövid levelekben értesítette „szaktársait” az új lehetőségről és nemsokára megérkezett Havannába Louis Santos, akit az amerikai rendőrség alvilági nevén Santos Trafficantenak ismert. Ezt az urat a hatóságok elméletben évek óta körözték, a hírhedt, Anastasia-ügy miatt. Arról volt szó, hogy egy ismert, dúsgazdag és nagystílű gengsztert fodrászánál hangtalan pisztolyból halálos golyó ért. A rendőrségnek alapos gyanúja volt arra, hogy a tettest Santos Trafficante körében kell keresni. Mindkét gengszter szerencsejátékkal foglalkozott ugyanis és két dudás úgv látszik még olyan nagy csárdában sem fért meg, mint az Amerikai Egyesült Államok. (Folytatjuk)
