Tolna Megyei Népújság, 1962. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-24 / 171. szám

1562. július 24. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 fi dombóvári taszformáliríleiís sorsa Közel 20 milliós beruházással nem lehet felelőtlenül bánni ^JSÍlh'í ldeg&ít!ie.dtiek az ífMsÁQLzelt ifiarl tamiléktél ? Dombóvár mellett terebélyes épület emelkedik. Kezdetben so­kan nem is tudták, hogy milyen létesítmény lesz a temető mögöt­ti, a községtől kissé távol eső épü let. Annál nagyobb volt az öröm, amikor megtudták, hogy egy nagy. kapacitású transzformátorállomás, s üzembehelyezésével jelentősen megjavul a környék villamosener- gia-ellátása. Csakhamar szárny­ra kelt annak a híre is, hogy csaknem 20 milliós beruházással épül, tehát országos viszonylat­ban is jelentős létesítményt kap Dombóvár. Mi sem természetesebb, mint hogy a sajtó is felfigyelt a ké­szülő transzformátorállomásra. Felemelő érzés volt látni a nagy munkát, az alakuló, formálódó művet. Különféle nevezetességek is adódtak bőven: az épületet tel­jesen előregyártott elemekből ál­lították Össze, a berendezést egy országos hírű szocialista brigád készítette és így tovább. A múlt év végére volt kitűzve az átadás. Mindenki készült a nagy ese­ményre. Az avatási ünnepélyről szóló értesítés helyett azonban arról érkezett hír, hogy néhány hetes eltolódás lesz bizonyos bo­nyodalmak miatt. Néhány hét múlva is az volt a válasz, hogy ismét közbejött valami, amire nem számítottak. Közben Vége lett a télnek, elolvadt a hó — de a transzformátorállomás, még mindig nem működött. „Most már csak pár hét az egész és bekapcsolhatjuk a hálózatba — mondták. — Ez viszont már biz­tos.” A pár hét helyett pár hó­nap is elmúlt azóta, de az állo­más még mindig nem működik. Sok idő telt el a hivatalos át­adási határidő óta. A szerelők a múlt év nyarán nagy előnyre tet­tek szert. Igaz, később anyag­hiány akadályozta a mpnkát, de mégis érthetetlen ez a nagy ké­sés. Nem akarunk ünneprontók len­ni, de bűn lenne elhallgatni azt a felelőtlenséget, ami az épület történetéhez — sajnos — hozzá­tartozik, és ami ugyancsak saj­nos, nem éppen időben kerültek mindezek felszínre. Persze, a felelősséget nehéz pon tosan meghatározni, annál is in­kább, mert — mint ahogyan az ilyen esetben lenni szokott — a különböző érdekelt szervek egy­másra igyekeznek hárítani. Az igazság az, hogy többen követ­tek el szabálytalanságot. Nézzük sorjában. Az épület előregyártott elemekből készült. Az elgondolás újszerű, s mint új kezdeményezést, csak üdvözölni lehet. Értesülésünk szerint ez a kezdeményezés azonban nem je­lentett költségmegtakarítást, sőt, igen sok probléma merült fel az építkezés során. A Déldunántúli Áramszolgáltató Vállalat terv­osztályvezetőjének, Katona elv­társnak véleménye szerint az elő­regyártott elemeket összeépítő Komlói Építőipari Vállalat mun­kája ellen már a kezdet kezde­tén komoly kifogások merültek fel, végül az Építésügyi Minisz­tériumnak kellett közbelépnie. Az épület tervei egy neves ter­vező nevéhez fűződnek. Végül nagy késéssel elkészült az épü­let. Kiderült azonban, hogy a be­épített panel-elemek nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. Az épületelemeken hajszálrepe­dések keletkeztek még az előre­gyártó vállalatnál, de szállítás közben is, sőt a már beépített ele­meken is néhány hónapos állás után. Ezek a hajszálrepedések az­tán áteresztették az épület külső falára verődő csapadékot, már­pedig ilyen épületben semmi esetre sem lehet nagyfeszültségű villamos berendezést üzemeltetni. Az ügyből vita lett: a beruházó vállalat reklamált, a többiek érveltek, bizonygattak sa­ját igazságuk mellett. Döntő bi­zottság elé került az ügy. A ter­vező ekkor egy szigetelő mű­anyagbevonatot javasolt. Az épü­letet be is vonták ilyen műanyag­masszával. Kiderült azonban, hogy ez sem megfelelő, mert a műanyag nem tudja követni a panel-elemek hőokozta változá­sait. A műanyagon is repedések keletkeztek, az épület továbbra is beázott. A tervező véleménye szerint a műanyag alkalmazásá­nak szakszerűtlen technológiája okozta a repedéseket. Ezután megszületett a döntő bizottság újabb határozata: hullámpala-bo­rítást kell alkalmazni. El is ké­szült a borítás, most már nem ázik be az épület, tehát végre nincs akadálya az üzembehelye­zésnek. Ki a felelős? Az ügyben érde­keltek közt kialakult egy olyan vélemény, hogy nem lenne he­lyes bárkit is elmarasztalni, mert hiszen ki nem kísérletezett épít­kezésről van szó, és ez áldozatot követel. Ez az álláspont azonban legfeljebb a felelősség elkendőzé­sére alkalmas. Magyarázat,; két­ségtelenül mindenre akad, a fe­lelősségérzet helyett azonban nem magyarázkodni kell. A felelősség megoszlik A döntő bizottság a műanyag­bevonás költségeit a Déldunán­túli Áramszolgáltató Vállalatra hárította. A hullámpala-borítás költségeit fele-fele arányban a tervezőre és a Gyárkéményépítő és Kazánszigetelő Vállalatra há­rította, mert ez a vállalat végez­te a műanyag-szigetelést. Ez hoz ­závetőlegesen mutatja a felelős­ség arányát is. Vitathatatlanul Pályázat gyorsírási tankönyv írására A Művelődésügyi Minisztérium és a Tankönyvkiadó Vállalat pá­lyázatot hirdet gyorsírási tan­könyv írására. Az első résznek az irodai gyorsírás teljes anyagát, a másodiknak az ezt kiegészítő sztenogrammokat, gyakorlószöve­geket kell tartalmaznia. A tan­könyvnek fel kell ölelnie a gyors­írást kezdő fokon tanulók részé­re valamennyi iskolatípusban elő­írt tantervi anyagot és illeszked­nie kell a jelenlegi érvényben le­vő gyorsírás 2. tankönyvhöz. A pályázatot egy személy, vagy munkaközösség is benyújthatja. A pályamunkákat — jeligés levél kíséretében — öt példányban keli megküldeni a Tankönyvkiadó, Vállalat címére, (Budapest, V. Szalai utca 10—14.) 1962. novem­ber 30-ig. Pályadíjak: Első díj 3000, má­sodik díj 2000, harmadik díj 1000 forint. A bírálóbizottság egyes pályamunkákat jutalomban, vagy dicséretben is részesíthet. Az érdeklődők bővebb felvilár gosítást a Művelődésügyi Minisz­térium közgazdasági és kereske­delmi osztályán, illetve a tan­könyvkiadó szerkesztőségénél kaphatnak. — Az idén Bonyhádra költözik a DÉDÁSZ mázai üzemvezető­sége. A Komlói Építőipari Vál­lalat itt készített az üzemveze­tőség számára egy épületet, cse­rébe a mázai épületért. A mázai épületet a vállalat egy salak épü­letelemgyár céljaira használja. I — Tizenhat csőkút fúrásához I fogtak hozzá a Biritól Állami Gazdaságban. Ezzel a jövő év­ben csőkutakból már 1600 hold területet fognak öntözni. A zöld­ségféléken kívül szántóföldi r.ö- • vények öntözésére is sor kerül. hiba volt az építkezés előkészí-’ tűsénél. Ez az. épülettípus nc»i volt kellően kikísérletezve, még­is megrendelték és hozzákezdtek az építkezéshez. Sőt, nem is csak Dombóvárott, hanem másutt is építkeztek hasonló terv alapján,' s ott ugyancsak hasonló hibák fordultak elő. Az előregyártó vál­lalat még nem ismerte kellően a panel előregyártási technológiá­ját. Ezt csak később ismerte meg, miután már leszállították a dom­bóvári elemeket. Nem volt, tehát megfelelő az előkészítés, márpe­dig nagy beruházásról volt szó. Az is igaz, hogy a felelősség bizonyos mértékig elmosódik: nem lehet merev határvonalat húzni. Mindegyik szerv mellett is. ellene is szólnak érvek. Sőt. vállalaton belül is hasonló a hely zet: lehet ..passzolgatni” a fele­lősséget jobbra-b.alra, ..felfelé” és ..lefelé”, mert, hiszen nem e«v ember foglalkozott az üggyel. De ezzel nem tehetünk pontot az ügy végére, ebbe nem nyugodha­tunk bele. A nép vagyonáról van szó. és hova jutunk, ha egy ilyen ügy végére pontot teszünk azzal,, hogy megfizettetik a többlet- kiadást? A. többletkiadást akár­melyik vállalat fizeti meg. nz a nép zsebéből kerül ki. És mi lesz, ha minden beruházásnál ilvon bo­nyodalmak és kérések fordulnak élő? Ezért szeretnénk beszámol­ni Ionunkban arról is, hogy mi­iven felelősségre vonás történt a dombóvári trematTmátorállomás hibás építése miatt. Boda Ferenc WWAVWÍWMW/WAVlVVl'l'Vl, A kérdést egy értekezlet dob­ta felszínre, ahol valaki felállt és azt mondta: — Mi évek óta az ipari tanu­lók nevelésével foglalkozunk. A tapasztalat azt mutatja, hogy a régi szakmunkások nem szívesen veszik, ha érettségizett fiatalokat kapnak ipari tanulónak. — Már az glső mondatból is kiderül, hogy iparitanuló-iskolai tanár szájá­ból hangzott el. De utána még hozzátette azt is, hogy a tapasz­talatok ' alapján ő sem szívesen veszi az érettségizett fiatalok je­lentkezését a különböző iparágak­ba. . . Azóta már, ha felméréseket nem is végeztek, de utánanéztek a dolognak. Valóban tapasztalni ilyen jelenséget. Ha túlzás is ál­talánosnak kikiáltani, néhány he­lyen felütötte a fejét és rendkí­vül káros hatással van. Ha részletesen nem is, azért so­roljunk fel egy-két érvet, amely némely öreg szakmunkás részéről elhangzik: — Túlságosan magabiztosak az érettségizett fiatalok. Sokat gon­dolnak maguk felől. — A nem érettségizettek nem olyan „beképzeltek”. Velük köny- nyebben. boldogulunk. Ezek, és még néhány hasonló, a kimondott, a kijelentett érvek. Mennyi bennük az igazság? Itt is hiba lenne általánosítani. Feitehetűieg nem tapasztalatok híján mondják ezt néhányon az öreg szakik közül. Tehát néhány fiatalban valóban van hiba. Ez nevelési feladatot jelent. Azok a fiatalok, akik tizenkét esztendei — a valamikorihál ma­gasabb színvonalon folytatott — tanulás után érettségi vizsgát tesznek, sokkal magasabb álta­lános műveltséggel rendelkeznek, mint azok, akik valamikor eset­leg hat osztályt tudtak kijárni az elemi népiskolában. Ha most ennek a tudata túl­zott magabiztosságot, beképzelt­séget eredményez, az hiba. De még ha ilyesmi nem is áll fenn, bizonyos kisebbségi érzést okoz az öreg szakmunkásokban, s en­nek tudható be, hogy nem szíve­sen látják az érettségizett ipari tanulókat. Ahhoz nem fér kétség, hogy az idős szakmunkások sokkal na­gyobb szakmai tudással, több ta­pasztalattal rendelkeznek, mint az általános műveltség tekinteté­ben felettük álló fiatalok. De ez önmagában mindinkább kevés lesz. A szakmai tudásnak páro­sulnia kell a magas szintű általá­nos műveltséggel, mert annak birtokában kinek, kinek szakmai műveltsége is emelkedhet és emelkedik is. Ez a felismerés ül­teti pádba — a különböző szintű iskolákban — idős emberek ez­reit. Az lenne az ideális, ha minden szakmunkás érettségizett volna. És a cél, hogy az legyen. Idővel el is fogjuk érni. 1 Éppen ezért nem ellenkezni, hanem örülni kell annak, hogy mind több kö­zépiskolát végzett fiatal válik ipari tanulóvá. Sőt, az lenne kí­vánatos, ha az üzemek tervsze­rűbben munkálkodnának azon, hogy iparitanuló-gárdájukat a ’•""épiskolát végzettekből töltsék fel. L. Gy. ■ w\r .ruv j Tizen hatezer adag 'fagylalt lölllKlJIJk Cséíesforgálom a strandon Vasárnapi aratók A hőmérő higanyszála fokoza­tosan emelkedett. Meleg hét­vége köszöntött be. Szombaton délben, amikor az emberek ha­zafelé tartottak az üzemekből és hivatalokból, már rekkenő volt a hőség. Az aszfalt felett forró levegő remegett és a benne ra­gadt tűsarokvédők arról tanús­kodtak, hogy meg is olvadt he­lyenként. Ebéd után megindult az „in­vázió”. Több mint félezer ember kereste fel ezen a napon a szek­szárdi strandfürdőt és meghatá­rozhatatlan azoknak a száma, akik a Dunán, Sión és egyeb vizek mellett kerestek felüdülést. Vasárnap ez a szám csak emel­kedett — tudtuk -meg Szabó Lász­lótól, a Víz- és Csatornaművek irodájából. — Ezen a napon pontosan 87'9-en keresték fel a strandot. A Vendéglátóipari Vállalatnál még nem tudták megmondani pontosan, hogy mennyi sör és üdítő ital fogyott el ezekben a napokban, de ízelítőnek a forga­lomból csak annyit, hogy a Sör­kertben öt hektó világos és hat hektó Kinizsi sört csapoltak. A Szabadság éttermében 1600 po­hár sör akadt gazdára. Ugyan­ezeken a helyeken több láda bambi és gyümölcslé is elfogyott. Magas számoszlop kerekedik ki a végén amikor Kovács Zol­tán összeadja, hogy hány kiló fagylalt fogyott el a hét végén. Az eredmény: közel nyolc má­zsa, vagyis ha kilónként húsz adagot számolunk, tizenhatezer fagylaltot fogyasztottak el szom­baton és vasárnap Szekszárdon. A vasúton különösen szomba­ton volt nagy a forgalom. Köz­vetve a Balaton felé tartó vona­tokon zsúfolásig megteltek a ko­csik. Négy termelőszövetkezetet hív­tunk fel telefonon hogy megtud­juk: vasárnap az aratásra ked­vező időben folyt-e a munka? Három helyen igenlő választ kap­tunk, a negyediken mosolyogva tagadtak, ők már befejezték. A cikóiak például egész nap arat­tak, hogy szerdára egyetlen levá- gatlan kalász se maradjon. Monostori Miklós Jól esik a lubickolás a Csörge-tó hűs vízében. A hét /végén sok száz ember talált felfrissülést ezen a fürdőhelyen is. Akiknek már nem jutott hely a medencében a napon süttetik magukat. Vajon lefekvéskor hányán emlékeznek meg sziszegve a tűző nap­sütésről a kánikuláról?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents