Tolna Megyei Népújság, 1962. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-22 / 170. szám
4 TOLNA MEGYÉI NÉPÚJSÁG 1962. július 22. Miért döcög a vonat ? Ki többet, ki kevesebbet, de időnként mindenki utazik vonattal. Utazásunkat erősen zavarja az a körülmény, hogy a különböző hosszúságú sínekből összeállított vasúti pályán a két sín közötti résnél a vonat egyet döccen. Mennyivel kényelmesebb lenne olyan vasúti pályán utazni, ahol az egész pálya egy darabból áll, és nem döccen rajta a vonat. Az országban már hat olyan üzem működik, amely ennek a feladatnak a megoldásán fáradozik. Megyénkben Kurd-Csibrákon van egy ilyen üzem. A gyorsvonatok 80—100 kilométeres sebességgel rohannak át az állomáson, és a gyorsan mozgó vonatból nem is igen venni észre a vasút melletti üzemet. A Pécsi Vasútigazgatóság részére itt készítik elő a síneket. Ide érkeznek be a vonalakról felszedett 6—22 méter hosszú sinek, amelyeket itt 24 méteresekké hegesztenek össze Az üzem kicsi, annál hosszabb viszont a neve, éspedig: Magyar Államvasutak Igazgatósági Felépítményi Szakszertárvezetősége, Kurd-CSibrák. A beérkezett síndarabokat gondos vizsgálatnak vetik alá, és oxigénes vágókészülékkel méretre vágják. Győri Lajos oxigénes vágókészülékkel végzi a sinek méretre vágását. Ezután történik a sinek hegesztése, amelyeket 16—30 milliméteres hézagot hagyva illesztenek össze és 4000 fokra hevítenek, és a' sinek közötti hézagot alumini um-vasoxid termálkeverékkel töltik, öntik ki. A varrat kihűlése után — a régi kézi csiszolás helyett — a sínfelületet géppel simára köszörülik. Az eljárás 20— 22 percet vesz igénybe. A régebben alkalmazott kézi erővel történő köszörülés helyett ma már korszerű géppel végzi ezt a munkát az üzem egyik dolgozója, farkas József. Kint a vonalon is folyik a sinek égybehegesztése. Jelenleg a komlói és a cécei vonalon dolgoznak, ahol már a hegesztési idő 4,5—5 percre rövidül le. A VIII. pártkongresszus tiszteletére a dolgozók vállalásokat tettek. Többek között a balesetek megelőzése érdekében tettek felajánlást. A vasutasnapon többen kaptak kiváló dolgozó, kitüntetést, akiknek vezetése és irányítása mel lett a kis kollektíva azért dolgozik, hogy vasútvonalainkon kény elmesebben és biztonságosabban közlekedhessünk és ne döcögjön a vonat. (bj) Ingeket lopott, maid állatorvosnak adta ki magát Éberhardt Nándor már többször volt büntetve: legelőször közvetlenül a felszabadulás után népellenes bűntett miatt ítélte el a bíróság később pedig lopás miatt került börtönbe. Most ismét lopás miatt gyűlt meg a baja a hatóságokkal. Az idei év márciusában Hegyes-pusztáról Györkönybe igyekezett ismerőséhez. Útközben felkéredzkedett Rabacz Lajos györkönyi lakos, kocsijára. Éberhardt összeismerkedett Rabacz Lajossal. Rabacz lakásába is behívta Éberhardtot, majd vacsorával kínálta meg, vacsora után • bocozgattak, majd lefeküdtek. Másnap együtt hagyta el a lakást a gazda és a vendég. Éberhardt azonban nem sokkal ezután visszatért a lakásba és ellopott onnan több inget. Éberhardt útja a lopott holmikkal együtt a györkönyi ismerőséhez vezetett, akihez eredetileg indult, majd Nagydorogra ment. Itt állatorvosnak adta ki magát, több tehenet meg is vip- gált, az egyik helyen meg is hívták vacsorára. Vacsora közben azonban a rendőrség letartóztatta. A bíróság háromhónapi börtön- büntetésre ítélte. Vélemények az új KRESZ-ről A közlekedés oktatását tartjuk legfontosabb feladatnak — Megnövekszik a gépjárművezetők felelőssége — Az új KRESZ sem engedi meg az italozást Január 1-én életbe lép a közúti közlekedés új rendszabálya. Három, közlekedéssel foglalkozó szakembertől kértünk véleményt az új KRESZ-ről. Miben látják az új szabályzat jelentőségét, milyen feladatokat kívánnak ezzel kapcsolatban megoldani — tettük fel a kérdést Tölösi Kálmán rendőrtisztnek, Petró Jenő autóbuszvezetőnek és dr. Tóth Sándor közlekedési ügyésznek. Az új KRESZ fő célja, hogy meggyorsítsa, nemzetközi színvonalra emelje, biztonságossá tegye a közúti közlekedést. Megnőtt az ország kocsiparkja. S ez szükségessé teszi, hogy a régi, bizonyos tekintetben elavult közlekedési szabályokat megváltoztassuk. Lényegében már ezekben a napokban folyik az áttérés az új KRESZ-re. Számos érdekes dolgot tartalmaz, többek között megszünteti az 5—15 kilométeres sebességkorlátozásokat, felemeli a városokban a forgalom sebességét Az új közlekedési szabály megköveteli, hogy tovább haladjunk a már megkezdett széles körű szabályzat oktatási módszereken. Tervezzük, hogy a pedagógusokkal, de az egész társadalommal, különböző szervekkel karöltve, ismertetni fogjuk az új szabályzat gyalogosokra, gépjárművezetőkre vonatkozó részét Nagy lehetőséget látunk abban, hogy az iskolákban az ősztől rendszeressé teszik a kisdiákokkal a helyes közlekedésekről való beszélgetéseket A közlekedési szervek már most készülnek az új KRESZ-re. Néhány községben szükségessé válik bizonyos intézkedések meghozatala a forgalom meggyorsítása érdekében. így többek között Bonyhádon az egyirányú forgalmat rendeljük el. Dunaföld- várott az autóbusz-állomás áthelyezése a piactér helyére is e szellemben történik. Szekszárdon csakúgy, mint más községekben a tanácsok messzemenően támogatják javaslatainkat Szekszárdon például a közlekedés biztonsága érdekében a Béla tér melletti útszakaszt játszó utcává tettük és tükrök felszerelését hajtjuk végre még az idén a Károlyi Mihály, Mátyás király utca, valamint a Mátyás király utca, Rákóczi utca kereszteződésénél. Hő- gyészen az állomási lejáró úton is tükröt szerelnek fel — mondotta többek között Tölösi elvtárs. Sokat beszélgetünk mi gépkocsivezetők az új KRESZ-ről Hisz ez lesz munkánk új törvénye. Szabályosan közlekedtünk eddig is és nagy figyelemmel, de a jövőben még nagyobb felelősségtudattal ülünk a volán mellé, és a forgalom felgyorsítása nagyobb figyelmet kíván a gyalogosoktól, lóhajtóktól és a gépkocsivezetőktől is. Véleményem szerint már ezekben a hetekben kell készülnünk az új közlekedési szabályra. Feltétlenül meg kell találni a módját annak, hogy megfelelő oktatásban részesítsék a gyalogosokat és a traktorosok többségét. Sok kellemetlenséget okoznak nekünk az országutakon száguldozó fiatal motorosok. Helyes lenne, ha a Kommunista Ifjúsági Szövetség motoros túrákat szervezne, ahol az országot látni kívánó fiatalok szervezett formában közlekednének az országúton. Nem elég csak a rendelet ismerete. Szükséges az, hogy mindenki betartsa, mert csak így lesz eredményes. Csak így érjük el, hogy közúti közlekedésünk elérje a nemzetközi színvonalat. A balesetek megelőzésének sok módja van. De talán a legfontosabb, hogy a jövőben még udvariasabban, figyelmesebben közlekedjünk. Szeretnénk azt is — fejezi be véleményét Petró Jenő —, ha az új KRESZ-t nyomtatásban még az idén kézhez kaphatnánk, s mielőbb tanulmányozni tudnánk szabályzatait; fl nemzetközi közlekedési egyezményhez való alkalmazkodás és a hazai viszonyok alakulása szükségessé tette a jelenleg még érvényben lévő közlekedési szabályok reformálását. Rohamosan növekszik a gépkocsiforgalom, és ehhez a fejlődéshez nyilván alkalmazkodnia kell a KRESZ-nek is. Máris elkészült az új KRESZ tervezete. Eszerint enyhülnek a túlzott megkötések. Sokat vitatott kérdés, hogy aa új KRESZ életbe lépése után lehet-e ital hatása alatt gépkocsit vezetni. Sokan azt várják, hogy ez majd megengedi az ital- fogyasztást. Ez abból fakad; hogy az új Büntető Törvény- könyv a vezetés közbeni italfogyasztást, ha az nem éri el az alkoholos befolyásoltság fokát, nem minősíti bűntettnek. Az új KRESZ is tiltja még a legkisebb mennyiségű alkohol fogyasztását is. Különbség annyiban van, hogy az a gépkocsivezető, aki kisebb mennyiségű alkoholt fogyasztott, tehát még az alkoholos befolyásoltság határa alatt van, szabály- sértést követ el és 3000 forintig terjedhető pénzbüntetést kaphat; Tudni kell azonban, hogy az alkoholos befolyásoltság körülbelül két deciliter bor elfogyasztásánál kezdődik. Az új KRESZ tehát vitathatatlanul, félreérthetetlenül elítéli a vezetés közbeni alkoholfogyasztást Az italfogyasztási tilalom nemcsak a gépjárművezetőkre vonatkozik, hanem például a kerékpározókra, lovaskocsi-hajtókra is. Megváltozik az utak rangsorolása. A fejlődésnek megfelelően nagyobb sebességű közlekedést tesz lehetővé, mint a régi. Egyes szakaszokon az autóbuszok, személygépkocsik egyaránt nagyobb sebességgel közlekedhetnek. Az új KRESZ majd a szekszárdi deltánál is lehetővé teszi a gyorsabb közlekedést. A sok enyhítés mellett a KRESZ nagyobb felelősséget ró a vezetőkre — mondotta dr. Tóth Sándor —, mert ha adott esetben a könnyítés ürügyén nem tartják be a biztonságos közlekedés szabályait, bizony könnyen balesetet okozhatnak, márpedig ilyen esetben felelniük kell a balesetért. HARMAN MOSOLYOGTUNK ~M egy órája ülünk Wt/M együtt. Kóstolgatjuk a /ff sillert, ő beszél, én hallgatom, ahogy ostorozza hitetlenségemet, s az 6 hitét állítja szembe vele. Nem nagyon figyelem amit mond, inkább gondolkozom. Azon, hogy milyen furcsa is az élet. Egyik embert ilyenné, a másikat olyanná formálja, két egyformát talán csak elképzelni lehet. Egynek nem volt módja tanulásra, s mégis úgy eligazodik az élet dolgai között, mint egy fiskális a paragrafusok útvesztőjében, más viszont bőven merített a tudományból, s mégis megrekedt valahol a kamasz és a felnőtt kor mezsgyéjén. Paposán ostorozó hangjára fin gyelek fel: — Ne a kétkedést szegezd szembe a hittel... — De én szeretek valaminek az igazságáról hihető módon meggyőződni. Még arról is, hogy vagyok-e egyáltalán. Iróniát sejt a szavak között, s homály fut végig az arcán, idegesen simítja hátra gyér haját, zsebkendő után kapkod. — így nem lehet ezt a dolgot megmagyarázni, ez nem matematika, nem kettős könyve'és. — Utóbbi pedig a szakmád., azzal sok mindent meg tudsz világítani, egész homályos dolgokra tudsz választ adni főkönyvelői gyakorlatoddal. Poharát az enyémhez üti, türelmetlenül kortyint, már valószínű bánja, hogy elkezdtük ezt a disputát. — Még másodéves jogász koromban — csap át másik témára — vitatkoztam így. — A hit dolgairól? — A valláserkölcsről, a nevelésről, s más egyebekről. Én már akkor elhatároztam: gyermekeimet az Írás szerint nevelem. Derülök magamban. — Úgy hallottam, kislányod nem valami szorgalmas hittanóra látogató. Nyugodtabban válaszok — Én megtettem a kötelesséi gémét, beírattam. Magára vessen, ha másként tesz, a kegyelmet, vagy a büntetést csak ö eszközölheti ki magának. Helyben vagyunk. — Te nem szavatolhatod? Meglepődik a kérdésen. — Mindenki maga felel tetteiért. — Ezt mi is így mondjuk, de más értelmezéssel, a környezetről, a társadalmi hatásról is teszünk hozzá nagyon megalapozott tapasztalati dolgokat. Már úgy, a magunk módja szerint. Megint legyint. Engem egy kicsit idegesít a legyintése, az a véleményem, hogy az érveikben gyenge vitapartnerek szoktak ilyen sűrűén legyintgetni. — Érvek — veti rám tekintetét, s lenézően mosolyog. — Kevés hely jut annak, de nem is lehet, hiszen két dolog a hit és a vita. Két különböző. Vagy hisz az ember, vagy nem. — Mi van akkor, ha nem? — Nem részesül a kegyelemből, csak a bűnhődésböl. — Miért akarsz te minden áron bűnhődni, jobban mondva bűnhödtetn i? Megtorpan. Valami kiutat keres saját zsákutcájából. Egy ki- lágó huszárvágással a kegyelemről, a földön és az égben elnyerhető boldogságról beszél. — Itt van például a lottó — lep meg egy váratlan fordulattal — mennyi szegény asszony nyert már rajta. Még mosónők is. Ez csak a kiválasztottak kegyelme lehet. Tapintat ide, vendégbarátság amoda, nem állhatom nevetés nélkül, de az ugratást sem tudom elengedni. — Csuda nagy lehet ott fenn a szelektáció, ha csak ilyen kevés szegényre került sor eddig. Mert én úgy tudom, hogy több mosónő csak kergeti a szerencsét, de még nem sikerült neki fülönfogni... Érzi a gúnyt, amit már nem is titkolok. Megdöbbenve figyel, bizonyára ostobának gondol magában, mert a kegyelemmel a valószínűségszámítást szegezem szembe. Arról beszélek, hogy valahol olvastam: egy bizonyos számítás a svájci lottón bárkit hozzásegíthet egy nagyobb nyereményhez. Ehhez azonban pénzre van szükség, mert sok szelvényt kell vennie az illetőnek. Javíthatatlannak tart, de barátságunk azért nem szenved csorbát. Magához invitált a lakására: nézném meg, milyen szépen berendezkedett. Jó ízlésre valló, intelligens emberhez illő otthon az övé. Nem kis boldogsággal mutatja, de nem felejtkezik el erről: — Mindez az ő kegyelméből... Tizenöt éves, elsős gimnazista lánya cinkosan rámkac~!nt. F.lmo- solyítom magam, s mikor hátranézek, akkor látom: nem csak én, de a felesége is mosolyog. SZOLNOKI ISTVÁN