Tolna Megyei Népújság, 1962. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-21 / 169. szám

TOLNA megyei NÉPÚJSÁG 1962. július 2Ú SPORT Mi újság az IVB III-as csapatoknál? Pécsi BTC Baranya megye egyik legjobb képességű NB III-as labdarúgó­csapata, a Pécsi BTC is megerő­síti együttesét a rajtra. A jobb­szélső posztra a Szigetvári Va­sasból Görgényit, a balösszekötő posztra a Komlói Bányászból An­gyalt, középcsatárnak Siklósról Daka Lászlót, míg a védelem tengelyébe Ujpetréről Sólymost igazolták. Mohács Az elmúlt bajnoki évadban ki­tűnően szereplő mohácsi csapat­ban komoly problémák voltak — és vannak a játékos-állománnyal kapcsolatban. Varga a Pécsi Uránhoz, Heim a Pécsi Bányász­hoz, Rózsafi a Pécsi Előréhez kérte átigazolását. Kisspál játéká­ra a sportkör nem tart igényt, Horváth viszont főiskolára megy. A felsorolt játékosok helyett a Pécsi Vasasból Bánfait, Versend- ről Kárászt, a Bajai Bácskából Vidrát, Pált Véméndről, Magya­rít a Székesfehérvári Honvédből igazolja az MTE; Mohácson bizo­nyos fokú törésre számítanak, de a vezetőség és a szurkolók han­goztatják, hogy inkább gyengéb­ben szerepeljen a csapat, de rossz szellemű, anyagias játékosokra nincs szükségük; Dombóvári VSE A csapatból Herbszt távozott a Pécsi Előréhez, ahol a jövőben az edzői teendőket végzi. A Vas­úthoz a következő játékosok ke­rültek: Komlóról Tatai és Tisch­ler, Dunaújvárosból a Paksi Ki­nizsi játékosa, Németh Bálint, Faddról Rábóczki, Balinkáról Lakner és Gyönkről Lickert, A csapat megkezdte edzéseit, vál­tozatlanul Vicze János edzésével. A vasutas-csapat vasárnap Bala- tonfenyvesen játszott edzőmérkő­zést a helybeli csapat ellen, ahol az NB III-as csapat 6:l-re győ­zött. 18-án, szerdán Dombóvárott a Pécsi VSK-t fogadták, majd vasárnap a Pécsi Előre látogat Dombóvárra. Szerdán a Pécsi Előre látogatását adják vissza, A Petőfi férfi kosáriabda-csapata nem kerül az NB ll-be A női csapat bent maradása a közeljövőben dől el. Vasárnap elterjedt a hír Szek- szárdon, hogy a kosárlabda-sport­ban két csoportos NB II. lesz, és nemcsak, hogy az idén kiesett női csapat marad bent az NB 11- ben, de könnyen lehet, hogy a férficsapat is bekerül, mivel az osztályozó mérkőzések során a második helyen végzett. A Petőfi kosárlabda-szakosztályának veze­tői kedden Budapesten jártak és elmondották, hogy a férficsapat bekerüléséről sajnos nincsen szó, mert a két csoportos NB II-ben 12— 12 csapat helyett csak 10—10 csapat foglal majd helyet, ellen­ben a Kosárlabda Szövetség olyan irányú javaslatot terjeszt az MTST elé, amely szerint a női együttes továbbra is az NB II-ben szerepel majd. Ehhez a tervhez még az MTST jóváha­gyása szükséges. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja, a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok ,tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal: 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivatalokná' és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra fi P| majd 29-én a Nagykanizsai Vasút megyebajnokságban szereplő csa­patát látják vendégül. A szünet­ben az új füves pályát rendbe- tették, jelenleg a salakos pályán játszanak mérkőzéseket és a fü­ves pályát csak NB III-as baj­noki mérkőzéseken veszik igény­be. Pécsszabolcsi Bányász A Baranya megyei bajnokság­ból feljutó Pécsszabolcsi Bányász a kedvezményes igazolási lehető­ségeket nem tudta kihasználni és mindössze egy játékossal, Weit II-vel erősítette csapatát. Jelen­leg folyamatban van az egységes bányász sportkör megteremtése Pécsett. Amennyiben ezt sikerül nyélbeütni, úgy a Vasas I. Bá­nyász, valamint a Vasas II. Bá­nyász sportkörével fuzionál a Mecsekszabolcsi Bányász, s így több jóképességű játékossal tudja erősíteni a csapatot. Nagymányoki Bányász A Nagymányoki Bányász veze­tősége jól kihasználta az elmúlt heteket. A vezetőség három fia­tal játékost igazolt. Az új szerze­mények ugyan még nem illesz­kedtek be a csapabta, de az edző bízik abban, hogy rövidesen egy­séges csapatot tud kialakítani. A bajnokság rajtjáig hátralévő időt a vasárnapi kupamérkőzések mellett hétközi edzőmérkőzések­kel egészítik ki. Az elmúlt vasár­nap az újonc NB III-as csapa­tunk Bátaszéken 9:l-re győzött. Szekszárdi Petőfi A csapat ismét új edzővel in­dul neki a bajnoki szezonnak. Túra Emil nem vállalta tovább a csapat edzéseinek vezetését, amelyet Tamás (Turmann) László ugyancsak pécsi edző vett át. Egy hónapos szünet után két héttel ezelőtt kezdte meg a csapat a fel­készülést a bajnoki idényre. A játékosok közül senki sem távo­zott el. A sportkör két pécsi, volt ifjúsági játékost kért igazolni. Az egyik hátvéd, a másik csatár. Az MLSZ azonban ezeket az igazolá­sokat még nem hagyta jóvá. A csapat első előkészületi mérkő­zését a Pécsi Dózsa NB I-es csa­patával játszotta szerdán; Vasár­nap a Pécsi VSK NB Il-es csa­pata látogat majd el Szekszárdra. Szekszárdi Dózsa A csapat a nyári szünetben két hét pihenés után folytatta a fel­készülést. Az együttes részt vesz a Nyári Kupa mérkőzéssorozat­ban. A vezetőség és az edző eze­ken a mérkőzéseken próbál né­hány új játékost a csapatba be­illeszteni. Két igazolt játékosa máris van az együttesnek, míg további három átigazolás folya­matban van. A csapat vasárnap Siófokon szerepel, a Nyári Kupa mérkőzés keretében. Dósai játé­kára előreláthatólag három hétig nem lehet számítani, mivel az elmúlt vasárnap Várpalotán a bal lábán az egyik ujja eltörött. Ma és holnap Szekszárdoit: A megye 250 legjobb falusi sportolója a szpartakiád megyei döntőn A falusi dolgozók szpartakiádjának megyei döntőjére kerül sor ma és holnap Szekszárdon. Ezen a nagyszabású versenyen a megyéből a legjobb 250 sportoló vesz részt. A mai napon mint­egy 130 versenyző kezdi meg a vetélkedést kézilabdában, röplab­dában és tekében — körmérkőzések formájában. A mai verse­nyek 13 órakor kezdődnek és előreláthatólag 19 óráig tartanak. Holnap reggel nyolc órakor a labdajátékokból egy forduló ke­rül lebonyolításra, majd fél 10-kor az ünnepélyes megnyitó után az atlétikában, tornában, kerékpárban, tekében, valamint a kézi­labdában és röplabdában megkezdődnek, illetve folytatódnak a versenyek. imiiiim ítmwiwm Kézilabda-csapat alakul a Bonyhádi Zoraáncgyárban A csapat hat tagja, a háttérben Pálfi András edző. Forró Ferenc, a Bonyhádi Zo­máncgyár csoportvezetője, Hor­váth Erzsébetnek, a készáru­válogatóban így szólt: — Erzsiké, segítsen egy kézilabda-csapatot megszervezni. Július 15-én lesz a szpartakiád, azon már indulhat­nánk is. A csoportvezető jól tudta, ki­nek kell szólni, mert Horváth Er­zsi nagyon szereti a sportot. Nem is kérette magát, azonnal szer­vezéshez látott. Ebédidő alatt az összes közelében tartózkodó fiatal lánynak szólt: — Lányok, kézi­labda-csapat alakul, pénteken lesz az első edzés, gyertek el a sportpályára. Az első edzési napon, bár a kezdés 5 órára volt hirdetve, már jóval előbb gyülekeztek a lányok. Fehérvári Klára, Jab- lonszky Vilma, Szász Irén, Va­nya Rita, Becher Katalin, Gyen­ge Piroska, Szabó Zsuzsa, Kal­már Erzsébet, Nagy Regina, Má­té Mária. Azt talán mondani sem kell, hogy Horváth Erzsébet is ott volt; A csapat edzéseit egyen­lőre Pálfi András, a Nagyinál nyoki Bányász tömegsport­felelőse vállalta. A lányok aa első edzésen nagy lelkesedéssel végezték a különböző gyakorlat tokát, sőt még nagyszámú néző­jük is akadt A vasárnapi szpartakiádot na-! gyón várták a lányok, azonban ellenfelük nem akadt így mér­kőzés nélkül maradtak. Pálfi András hamar feltalálta magát és néhány lányt különböző ver­senyszámokban indított Horváti» Erzsébet például gránátdobásban indult és meglepetésre 46,50-es eredménnyel a győzelmi dobogj legmagasabb fokára került A zománcgyári lányok terveit részt venni a megyei kézilabda­bajnokságban. Ha a zománcgyárj illetve a Bonyhádi Vasas részé­ről csak fele annyi megértésra és támogatásra találnak, mint amilyen nagy a lányok lelkesedéi se a sport iránt, úgy a tervük vari lóra is válik; A döntő előtt••• A járási szpartakiád versenyek tikai versenyszámok kezdete előtt során másodszor állt a győzelmi még a dunaföldvári kendergyár emelvény legmagasabb fokára kézilabda-csapatában küzdött cso- Horinger Mária dunaföldvári pata sikeréért, sportoló. A női súlylökésben a Amikor befejeződött a súlylö- vasárnapi versennyel együtt már kés izgalmas versenye, boldogan másodszor hódította el a baj­nokságot ellenfelei elől. Az atlé­Láttam, kint volt formájáról hallottam. — Vasárnap a báta- régóta tudjuk, hogy a Fradi szombati mér- Több lelkes szurkoló széki szurkolók is ide- kőzésén. Na, mi a véle- önkéntes munkával trá- gesek voltak, mert a menye a látottakról? — Kellemesen megle­pett a Fradi játékosai­nak szerénysége, de egy­ben jó játéka is. A mér­kőzés tetszett. Csak ak­a Teveli labdarúgópá­gyáztatja MEDOSZ lyáját. — Szép dolog a sadalmi munka. — Igen, csak tár­nagymányokiak „két- vállra fektették a vas­utasokat. Nem keve­sebb, mint 9 gólt lőt­tek a bátaszéki kapuba. — Örülök, hogy jól megy az NB III-as nagymányokiaknak. mi munkások” átvágták Csak így tovább, fiúk! kor bosszankodtam, ami- ilyen formában. Mivei­kor az egyik Tolna me- hogy a teveli „társadal- gyei védő túlzásba vit­te a keménységet és Al- bertot elég csúnyán vá­lasztotta el jónéhány- szor a labdától. Persze, azok a szurkolók, akik a pályát körülállják, ilyen mérkőzéseken, gon­dolhatnának arra, hogy a többi néző is szeret­né látni a pályán történ­teket. A mérkőzés végén a szokásos jelenet volt. A hatalmas tömeget két szűk kijáraton préselték ki, mivelhogy nincs, aki a nagykaput kinyissa. PetMiben látszott be- “*'/■* Csak hallaná, milyen ] V, - hathetenkent kedves szavak röpköd- jeIeníette’ hogy az Épz- fnrtnn, ^ a kerítés drótját, hogy a libáik bemehessenek a pályára legelni. Meg is trágyázzák azok be­csületesen. — Mondjon még ilyen „kedves” dolgokat. — Van ilyen! Lizák, az ifjú titán, aki először — Mikor kezdődik az NB III? — Ki tudja? A Ba­ranya megyei Labdarú­gó Szövetség, amely a bajnokságot rendezi, még nem nyilatkozott. Utoljára a tavaszi baj­nokság előtt volt NB III-as ülés, holott ezt , , , .. tőkben kíván játszani, nek ilyenkor a levegő- Egt fl bejelentését meg. előbb és mindenek előtt a fővárosi csapatok, és csak úgy jöhet szóba a vidék. — Mikor indul a me­gyebajnokság? — Állítólag augusztus 12-én. De hogy a sorso­lást el lehessen készíte­ni, ahhoz az NB III-as sorsolás kell, mivelhogy több csapat részére el­lentétes sorsolást kell készíteni. Erről jut eszembe: a bonyhádiak nem lelkesednek, hogy Máza egyesült 'Szászvár­ral. Erre a fordulatra nem számítottak, papír­forma szerint ők voltak a legesélyesebbek, hogy a most következő baj­nokság után az NB Hi­ba jussanak. De így? — Addig még sok víz lefolyik a Dunán. — Majd elfelejtettem: befejezték a vizsgálatot a potyázó edző ügyében. Nemcsak azt állapítot­ben. — Látja, én már szebb dolgokat tudok magának mondani. A paksi járásban, több változtatta, hogy mégis a Petőfiben marad. Egy hét múlva újra az Épí­tőkbe kérte magát és az elmúlt héten újabb for­kellene tartani. Az MLSZ-ről meg jobb nem beszélni. Ott csak az NB I és az ták meg, hogy visszaélt NB II a fontos, vidék- az edzői tisztségével és kel édes keveset törőd- a játékosoktól különbö- nek. Még mindig nem ző élelmeket követelt hajlandók hivatalosan meg, hanem még a saját mint féléve nincs járási közölni, hogy vajon a minősítési könyvét morn ____ dulat állott be. Közölte, mpnham.isitnt.ta. Az T ST-elnök, mégis olyan remek szpartakiádot ren dezett a KISZ Járási VB, hogy példaképül le­het állítani a többi já­rás elé. — A társadalmi mun­kának egyik ismeretlen hogy a Faddi ban kívánja bőrt. K bajnokság egy, avagy meghamisította. Az ok- J, kettő, vagy háromfordu- tató szó elé sz. betűt írt rúgni a Jr.e Vnír ntínnmlás be, és így szakoktatói fizetést vett fel. — Ez „szép” dolog. És ki volt ez az edző? — A Tolnai Szparta­lós lesz. Sok átigazolás is az MLSZ-nél pihen, —^ És ilyenkor a sző- ;,s úgy látszik, nekik vétség tagjait nem fog- nem sürgős, pedig itt ja el az idegesség? van már a rajt kezdete. — Azt hiszem, igen. Ja, kérem, azt már kúsznál, Tóth József. vették körül a kendergyári lá­nyok Horinger Máriát. Közösen osztoztak a szpartakiád-bajnok örömében, épp úgy, mint egy-egy műszak végeztével, amikor közö­sen indulnak szórakozni. Kérdé­semre szerényen, szűkszavúan válaszolt a kétszeres bajnok. — Talán nem is hiszi el, hogy kézilabdában jobban készültem erre a versenyre, mint súlylökés­ben. Négy éve sportolok aktívan, de mindig érdekesebbek voltak számomra a labdajátékok, mint az atlétika. A tavalyi járási szpartakiádon 9,50 méterrel győz­tem. Nagyon sajnálom, hogy ad­minisztrációs hiba folytán későn kaptam csak meghívást a megyei döntőre. így tavaly távol marad­tam, de ez évben már én is ott leszek. — Hogyan készült a járási dön­tőre? — Sokak előtt bizonyára hihe­tetlenül hangzik, hogy közvetle­nül az éjszakai műszak után jöt­tem Paksra. Az előző időszakban sem volt folyamatos a felkészü­lésem. — A megyei döntőre és a to­vábbi versenyekre milyen felké­szülési tervei vannak? — A megyei szpartakiád döntő után csak kézilabdázni fogok. Szeretném, ha csapatom jól sze­repelne az őszi bajnokságban. Mostani eredményemnél sokkal többre lesz szükség ahhoz, hogy vasárnap Szekszárdon is jól sze­repeljek. A megyei versenyig rendszeresen edzésben maradok. Szerintem nagy küzdelem várha­tó a megyei szpartakiád döntőjén a járások legjobbjainak küzdel­mében — válaszolta és már nyúj­totta is búcsúzásra a kezét: — Viszontlátásra, Szekszárdon, r— Fekete —■»

Next

/
Thumbnails
Contents