Tolna Megyei Népújság, 1962. június (12. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-12 / 135. szám

ttlAÖ PROLETÁRJÁN EGTESŰLJETEKI Június (Sz. P.) Szerencsére éveik óta túl vagyunk azon a realitások­kal nem számoló régebbi, min­dent bele, ha törik, ha szakad felfogáson, amely állandóan ide­gesítette a mezőgazdasági veze­tőket. Erre ma már nincs és nem is lehet szükség. Azt azért viszont érdemes megjegyezni, hogy a té­nyek reális elbírálása nem ve­zethet semmiféle elnézéshez, nyu­galomhoz, problémátlansághoz. Ha valaki szemügyre veszi a tamási járási mezőgazdasági osz­tály jelentését, nyomban látja, hogy kirívóak a különbségek. Sokszor a jelentések sajnos még nem pontosak. Erre legutóbb ép­pen a gerjeni Rákóczi Tsz ese­tében volt példa. Ebben a terme­lőszövetkezetben az első kapálást már befejezték, és a járáshoz mégis úgy került el a jelentés, mintha meg sem kezdték volna. Kár, hogy ilyesmi előfordul. Az is igaz, hogy az ideihez hasonló nehéz tavaszra még a régi öregek se nagyon emlékeznek: a szélső­séges, csapadékszegény időjárás miatt néhány mostoha természeti adottsággal rendelkező tsz-ben a növényállomány nem fejlődik ki­elégítően. Akad olyan gazdaság, ahol a három hete elvetett ku­korica még alig, hogy kikelt. Ez mind igaz. De éppen ezért szóvá kell termi, hogy ezekben a na­pokban óhatatlanul nagyobb szervezettségre, türelmetlenebb tenniakarásra van szükség. S ekörül azért bajok vannak. Bizonyság rá éppen a tamási járás. A mezőgazdasági osztály pontozással értékeli a tsz-ek he­lyezését, a növényápolásban elért eredményei;: alapján. S az utolsó helyen lévő tsz-ek négy—öt—hat­száz ponttal maradtak el az el­sőktől. Vajon indokolt-e az ilyen nagy eltérés? A megye tsz-einek többségében jól, néhányban ki­elégítően, még kevesebben azon­ban sehogy nem megy a kapálás. Érthető és indokolt tehát a me­gyei vezetésnek az a kívánsága, hogy az illetékes járási szervek e napokban a fő figyelmet a baj­lódó termelőszövetkezetekre irá­nyítsák, azoknak nyújtsanak leg­több segítséget. A szekszárdi járás hétről hétre jól szerepel a megyei ranglistán. A tanács vb elnökhelyettese ezt főleg a célravezető permi zálásnal; tulajdonítja. Nyilván ez is közre­játszik, de nemcsak ez. Az ered­mények magyarázata főleg abban található, hogy a járás vezetői megfelelően rendszereznek, oda összpontosítják a segítségadást, a tanácsadást, ahol szükség van ar­ra. Ez az egyik, a másik pedig, hogy a termelőszövetkezeti veze­tők látják a reális helyzetet, hogy itt az aratás, hogy éppen ezért nem szabad tétlenkedni, minden percet jól ki kell használni. Közeleg a betakarítás és ez a körülmény nagyon sürget. Az időjárás most kedvező. Néhány nap alatt sokat pótolhatnak a szövetkezeti gazdák az elmara­dásból. Feltétlenül egyenesbe kerülnénk akkor, ha június 15-ig valamennyi termelőszövetkezet­ben utolérnék magukat a nö­vényápolás! munkákkal. így kellő biztonsággal nézhetnének az aratás elé. A pártszervezetektől, a termelőszövetkezetben dolgozó kommunistáktól, a körülmények azt várják és kívánják, hogy jú­nius 15-ig az esedékes növény­ápolási munkát mindenütt befe­jezzék. Még leinti is felesleges, hogy a szövetkezeti gazdák érde­ke szintén ezt kívánja. Moszkvában 1962. június 8-án és 9-én ülést tartoltak a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa tagállamainak képviselői Hazaérkezett Moszkvából Kádár János Az ülésen részt vett Sz. Todo- rov, a Bolgár Népköztársaság Mi­nisztertanácsának elnökhelyette­se, Apró Antal, a magyar forra­dalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettese, R. Steinwald, a Német Demokratikus Köztársa­ság helyettes képviselője a KGST- nél, N. Zsagvaral, a Mongol Nép- köztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese, P. Jaroszewicz, a Lengyel Népköztársaság Minisz­tertanácsának elnökhelyettese, A. Birladeanu, a Román Népköztár­saság Minisztertanácsának elnök- helyettese, V. Novikov, a Szov­jetunió Minisztertanácsának el­nökhelyettese, O. Simunek, a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság miniszterelnök-helyettese. Az értekezlet megvizsgálta azo­kat a legsürgősebb tennivalókat, amelyek a KGST-államok kom­munista és munkáspártjai első titkárai 1962. június 6—7-i érte­kezletének, valamint a KGST 16. ülésszaka határozatainak megva­lósítását szolgálják. Vasárnap délután hazaérkezett Moszkvából Kádár János, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára, a magyar forradalmi munkás-pa­raszt kormány elnöke, aki részt vett a KGST államok kommunis­ta és munkáspártjai képviselői­nek tanácskozásán. Vele együtt érkezett Párdi Imre, az MSZMP Központi Bizottságának osztály- vezetője, a magyar delegáció tag­ja is. Kádár János elé a határállo­másra utazott Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnök- helyettese, Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára, Hollai Imre és Sándor József, az MSZMP Központi Bi­zottságának osztályvezetői. Kádár Jánost a Nyugati pálya­udvaron Biszku Béla, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, Fehcr Lajos, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára, Kállai Gyula, a Minisztertanács elnökhelyette­se, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagjai, Szirmai István, a Politikai Bizottság póttagja, a Központi Bizottság titkára, to­vábbá Péter János külügyminisz­ter fogadta. Ott volt a fogadta­táson V. I. Usztyinov, a Szovjet­unió budapesti .nagykövete is. 22 csoport — 500 szereplő — 1200 néző — magas színvonal a megyei táncfesztiválon A részt vevő csoportok, szerep­lők színpompás felvonulása hí­vogatta a közönséget vasárnap a szekszárdi szabadtéri színpadhoz A Garay térről vonult az ötszáz szereplő, végig a Széchenyi utcán. A megye úgyszólván minden nép­viselete látható volt A kezdésre megtelt a szabadté­ri színpad nézőtere, mintegy ezer­kétszáz fő gyönyörködött a leg­jobb Tolna megyei tánccsoportok, népi együttesek műsorában. Az úttörőcsapatok táncegyüttesei nyitották meg a sort, hogy a mű­sor végére tomboló ünneplésben részesítse a közönség a dombó­vári járási művelődési ház cso­portjának számait. Tíz úttörő-együttes szerepelt a műsorban, különösen kellemes színfoltot jelentettek a mözsiek és a medinaiak, elsősorban népvise­letükkel és azzal, hogy őseik tán­cait elevenítették fel, a mözsi és medinai népi táncokat mutatták be változatlanul úgy, ahogy va­lamikor táncolták azokat. Általános tapasztalatként lehet elmondani, hogy azok a bemuta­tók voltak a legsikeresebbek, amelyeken játékokat, vagy népi játék-feldolgozásokat adtak elő a csoportok. A gyerekek kedvvel, szí­vesen játszanak, s rendkívül kel­lemes benyomást keltenek önfe­ledt játékukkal míg, a rájuk eről­tetett felnőttes kompozíciókat idegennek érzik, s nem is tudnak vele megbirkózni. Ilyen tekintet­ben a megyéi táncfesztivál peda­gógiai szempontokból is sok ta­nulságot hozott. Különösen a nagyvejkei, iregszemcsei, és Ballagtak az általános iskolások Szombaton délelőtt a legtöbb gyerek úttörő-egyenruhában sie­tett az iskolába. Elérkezett az év vége, az iskolák ismét szárnyra bocsátottak egy újabb nyolcadik osztályt. Ballagtak a gyerekek a már ha­gyományossá vált kis bátyúval. Több helyen felkeresték a műve­lődési házat és — ahol eddig is annyiszor megfordultak* — a könyvtárakat, sőt, a KlSZ-szer- vezeteket, bizottságokat is. Az utóbbival jelképezték, hogy az úttörő-szervezetből kinőve ezután a KISZ-ben tevékenykednek. Több iskolánál — például Mö- zsön — a szülői munkaközössé­gek rendeztek összejövetelt. őcsényi úttörőcsoportok előadá­sát kell dicsérni. A majosi úttö­rők bemutatójában elsősorban a kezdeményezést kell dicsérni, a gyerekek mai élete és a népi ha' gyományok összekapcsolása — ez volt műsoruk gondolata. Ha nem is sikerült maradéktalanul megol- daniok, a kezdeményezés mutat­ja, hogy jó úton járnak. A tíz meghívott felnőttcsoport leszámítva a magasan kiemel­kedő dombóvári együttest, nagy­jából egységes teljesítményt nyújtott. Az egyik leglendülete­sebb számot a tamási gimnazis­ták mutatták be, a bo­gyiszlói cigány együttes mű­sora mind csiszoltabb, mér­téktartóbb és ezzel értéke­sebb lesz. A váraljai lányok Há- romugrósa és a madocsaiak helyi feldolgozása dicséretes. A szek­szárdi állami gazdaság együttese Bogár István vezetésével ismét gyönyörködtette a közönséget, csokorba fogván a Sárköz leg­szebb dalait, táncait. Külön kell szólni a dombóvári járási művelődési ház együttesé­nek előadásáról. Ilyen teljesít­ményt műkedvelő népi tánccso­porttól még nem láttunk. Egyet lehet érteni a közönségnek azza! a véleményével, hogy orosz tán­cot Magyarországon egyetlen ön­tevékeny csoport sem táncol olyan magas színvonalon, mint ahogy Mojszejev: Ljavamka cí­mű művét mutatták be a dombó­vári lányok és fiúk. Méltán arat­ták valamennyi számukkal a fesztivál legnagyobb sikerét, tomboló ünnep lésben részesítette őket a közönség. A sárközi együttes sajnálatos módon hiányzott a megyei tánc- fesztiválról. A bemutatók után került sor a műsorszámok értékelésére és az eredményhirdetésre. A zsűri igen magas színvonalúnak értékelte az idei megyei táncfesztivált, ami­vel egyet lehet érteni, azzal a túlzott jószívűséggel viszont már nem, hogy hét úttörő- és hat felnőttcsoportnak ítéltek arany emlékplakettet. Arany emlékplakettet kapott az úttörőcsoportok közül: a mö­zsi, a kisvejkei, a majosi, a nagy­vejkei, az iregszemcsei (a leg­több pontszámmal), a medinai, és az őcsényi. A felnőtt együttesek közül: a tamási gimnázium, a bogyiszlói cigányegyüttes, a ma- docsai, a dombóvári művelődési ház csoportja (a legnagyobb, az elérhető maximális pontszám­mal), a paksi művelődési ház csoportja és a szekszárdi állami gazdaság együttese. Ezüst emlékplakettet kapott: a döbröközi üttörőcsoport, a paksi konzervgyár csoportja és a vár­aljai leány együttes. Bronz emlékplakettel jutalmaz­ták a szekszárdi II. számú álta­lános iskola, a’ németkéri I. szá­mú általános iskola együttesét, továbbá az aparhanti és a ka- kasdi csoportot. Tm. Cy. Apró Antal hazaérkezett Moszkvából Hétfőn hazaérkezett Moszkvá­ból Apró Antal, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a ma­gyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettese, vala­mint Vályi Péter, az Országos Tervhivatal elnökének első he­lyettese és Szita János, az Orszá­gos Tervhivatal főosztályvezetője, akik részt vettek a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának moszkvai értekezletén. Fehér Lajos vezetésével pártmunkásküldöttség utazott a Szovjetunióba A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására Fehér Lajosnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tag­jának, a Központi Bizottság tit­kárának vezetésével tíztagú párt­munkás-küldöttség utazott a Szov jetunióba. Ijólc a kukoricát Csökkend felhozatal, kevés vásárló A hétfői, júniusi szekszárdi vá­sár rövid jellemzője: csökkenő felhozatal, kevés vásárló. Mint máskor, ezúttal is többnyire vá­lasztási malacok cseréltek gazdát, azonfelül alig néhány tehén. A kirakodóvásár hasonló volt. Bár itt a szezonja, a bajai cipé­szeken, a bálaszéki tutyisokon jórészt rajtuk maradt a portéka; alig néhány szíjsaru, hímes pa­pucs és tutyi talált vevőre. A pincehelyi termelőszövetkezetben az idei esztendő lesz a nagy változások éve. Soha még nem dolgoztak olyan szorgalma­san a tagok, mint ezen a tavaszon. Másodszor kapálják a kuko­ricát, és a családtagok is segítenek. Ez a felvétel a családokra felosztott terület egyikéről készült. -

Next

/
Thumbnails
Contents