Tolna Megyei Népújság, 1962. június (12. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-23 / 145. szám

1062. június 23. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Látszólagos bajok, mondvacsinált ellentétek, bizalmatlanság hátráltatják a munkát, mérgesítik a helyseiét a dombóvári II. téglagyárban Készül már a nullszéria Műanyag szórófej gyártására tér át a Mezőgazdasági Eljöttünk, de még visszatérünk. Visszatérünk még, hogy megtud­juk: Írásunk után is úgy véle- kednek-e még a dombóvári tégla­gyár egyes dolgozói, mint a múlt héten, látogatásunkkor. Szokatlanul hangzott a tégla­gyári munkásoktól: „Nézzék elv­társak, van itt baj éppen elég, minek mondjuk még azokat el maguknak is?! Megírják a dol­got, elmennek, mi meg itt mara­dunk. Mi állunk a kereszttűzben. Kell az nekünk?” — s mint akik a legnagyobb bölcsességet mond­ják, körülnéznek, hogy egyetértő vélemény éket könyveljenek el — mellesleg ezt meg is kapták. — S mit tehetünk ilyen esetben? Ke restük az okot, az indítékokat, melyek ilyen véleményre ösztön­zik a munkásokat. Nem állítjuk azt, hogy teljességgel megtaláltuk e vélemény okát. Az emberek zárkózottak s amit mondanak, az legtöbb al­kalommal minden, csak éppen nem elfogadható ok, s indok. Bár igazuk is van sok egyéb dolog­ban. — Mi itt maradunk — vallják a dombóvári munkások. S benne van ebben, ahogy mondják, hogy változtathatatlannak hiszik a helyzetet. Pedig nem az! Egyre változik és jó, hogy pozitív irány­ban. Tudja mindenki — különöskép­pen aki téglagyárakban jártas—, hogy egy ilyen kislétszámú gyár­ban két-három család, rokonsá­gával együtt, adja a törzsgárdát. Évtizedekig egyhelyben dolgpz- nak, jóban, rosszban kitartanak egymás mellett. S ha valamelyi­kük kiemelkedik közülük, akár brigádvezetői rangra is, megkez­dődik ellene a suttogás, majd a vádaskodás. S végül, bárhogy is igyekszik az illető, mennie kell másik gyárba. Valahogy törvény- szerűvé vált ez Dombóvárott. (Sajnos sok példa van erre.) Nem róható fel a dombóvári téglagyár munkásainak bűnéül, hogy ellenszegülnek a vezetők intézkedéseinek, igen gyakran. Pedig megtörténik még ez is. Mert az utasítást csak az után teljesítik, ha alaposan „kivitat- kozták” magukat. nyolc óraikor elindulnak a Föld felé.- Belopolszkij pedig betartja szavát. Jól tudja, milyen követ­kezményekkel járhat a késés. A fenevadak le-fel sétáltak az átjárókban. Kámovot kétségbeej­tő helyzete ellenére furcsa nyu­galom szállta meg. Biztosan tud­ta, hogy minden szerencsésen végződik. Szaladtak a percek. Élet-halál! Élet-halál!... Helyzete változatlan. Mennyire izgulhat­nak érte a barátai!... Hat óra... Már csak egy órája van.. Karjá­ra ereszti fejét... HAZAFELÉ ■ 19... január 2. A Marson eltöltött összes na­pok közül az utolsó volt a leg­szörnyűbb. Délfelé kikísértem Kámovot a terepjáró-expedíció utolsó útjára. Nagyszerű hangu­latban volt. — Jó mulatóst! — tréfálkozott, amikor beszállt. Az­tán a terepjáró elment. Vissza­tértem az űrhajóra. Belopolszkij az ágyon fekvő Pajcsadze mellett ült. A rádióállomás ott volt a ke- zeügyében. Bementem a labora­tóriumomba és előhívtam Bison filmjét Mindjárt láttam, hogy az „ugró gyík” támadta meg Hap- goodot. Ezután visszamentem a két csillagászhoz. Kámovtól még mindig semmi értesítés. Az ablakhoz álltam és a már oly jól ismert marsbeli si­vatagot néztem. Az idő derült volt és teljesen szélcsendes. Ti­zennégy óra tíz perckor Kámov végre közölte, hogy visszafordul. Kérte, hogy egy óra múlva kap­csoljuk be a rádióirányzót, mivel íme egy példa: A kemencénél dolgozó munkások egy részének hét óra a munkaideje. Az őket kiszolgálók is eszerint dolgoznak, amiből következik, hogy heten­ként hat órát más munkakörben kell eltölteniök. Azelőtt, a régi gyárvezető idejében (alig fél éve új gyárvezető van az üzemben) nem így volt, le- töltötték a hat órát, ha volt mun­ka. Most úgy csinálják; az egyik héten nincs munka, de a másik héten hat óránál több akad, ak­kor dolgozzák le az elmaradt órá­kat. Ha a termelőmunkát vizsgál­juk Dombóvárott, különösebb pa­naszra nincs ok. Hisz a tervet, ha nem is egyenletes ütemben, de teljesítik. Több a baj a dol­gozók hangulatával. A munka­morál nem jó. A legnagyobb jó­indulattal sem lehet jónak mon­dani. Látszólagos, mondvacsinált dolgokon rágódnak a munkások, a gyári tömegszervezeti vezetők Tücsköt-békát összehordanak, hogy szapulni tudják az egyesü­lést, azokat a gyárakat, melyek­ben jobban megy a munka, mint náluk. Pedig semmi okuk nincs erre. Hisz számokkal lehet bizo­nyítani, hogy a kettes számú gyárra költötték a legtöbbet, hogy a termelőberendezés zavartalan legyen, mégis itt a legtöbb az ál­lásóra, géphiba miatt. S ennek nemcsak a gépészeti szakembe­rek az okai. A présnél, a kemen­cénél dolgozó munkásokon is mú­lik, hogy a termelés nem egyen­letes. Előfordul — elég gyakran —, hogy egyik nap 30 ezer téglát készítenek, másnap már 57 ezret, a kemencéből egyik nap húsz­ezer téglát hordanak ki, másik nap 34—35 ezret. S „riválisuk­nál”, a szekszárdi gyárban az el­térés egyik napról a másikra alig három-négyezer tégla. A költsé­gek alakulása is hasonló: Például a nyersfélkésztermék költsége ötven-nyolcvan forinttal több a kettes gyárban, mint az egyesü­lés többi üzemében, sőt több, mint egy másik úton szándékszik ha­zatérni. Az egy óra letelt és Be­lopolszkij bekapcsolta a mikro­font. Kámov meglepő újságot kö­zölt: holmi sziklákat fedezett fel. Mondta, hogy ki akar szállni a terepjáróból, hogy megvizsgálja a köveket és mintát vegyen be­lőlük. Aztán nagy sietve félbe­szakította a beszélgetést. Lehet, hogy félt a lebeszéléstől. Az obszervatóriumban nyo­masztó csend. Pajcsadze, megfe­ledkezve Kámov utasításáról, mely szerint a start pillanatáig feküdnie kell, le-fel járkált. Oly­kor megállt s tekintete hosszan pihent a rádión, mintha arra akarta volna kérni a készüléket, szólaljon meg. Belopolszkij pe­dig minduntalan az óráját nézte, ami elárulta titkolt izgalmát. Egyik óra telt a másik után. Semmi hír. Belopolszkij többször is bekapcsolta a mikrofont, de választ nem kapott. Az ellenőrző­lámpa egyenletesen világított: te­hát a terepjáró rádiója működik. — Ha volna egy másik terep­járónk ... — szólalt meg Pajcsad­ze — elindulnék Szergej után. — Ha volna is — felelte Belo­polszkij —, akkor sem indulna el vele. Megtiltanám! A parancs­nok távollétében én felelek ma­gáért és az űrhajóért! Pajcsadze nem válaszolt. Meg­szaporította lépteit. — Jobb volna, ha lefeküdne! — szólt rá Belopolszkij. Pajcsadze szót fogadott. Le­feküdt s nyolcig többé egy szót sem szólt. (Folytatjuk) a hármas számú gyárban, ahol kézi erővel készítik a téglát. Látszólagos bajok, sértődöttség, a munkások között kialakult cso­portok ellentéte károsítja a dol­gozókat, a termelést. Pedig tud­nak dolgozni a gyárban, ha akar­nak. Megértik egymást, ha időn­ként nem volna valami olyan do­log, mely megkeveri a kedélyeket. De sajnos van. S az a vélemé­nyünk, ezekről kellene beszélni inkább, ezek megszüntetésének sürgősségéről. A gyárvezető új ember, már megismerte a munkásokat, az üzem menetét. De segítségre van szüksége. S ezt a gyári dolgozók­tól nem kapja meg. Olyan nevet­séges dolgokra hivatkoznak, hogy bizonyítsák, rossz a vezető mód­szere: „Ha valami munka van, akkor odajön és parancsol. Jobb volna úgy odajönnie, hogy: Néz­zék emberek, így meg így kelle­ne csinálni, legyenek szívesek ezt a munkát így elvégezni.” Elfelej­tik, hogy a gyárvezető egyszemélyben felelős az üzemmenetért és bizonyos tekintetben ő a pa­rancsnok, a termelés parancsno­ka. Elismeri, s már változtatott is munkamódszerén a gyárvezető, mert így volt szükséges, de csak azok után, hogy beszélgettek ve­le vezetői, munkatársai. Az kellene a gyárban, a jövő­ben méginkább, hogy megbeszél­jék problémáikat, szakszervezeti, párt- és üzemi gyűléseken. S Dombóvárott sem kell attól fél­ni, ok egyáltalán nincs rá, ha va­laki megmondja a véleményét. Az egyesülés igazgatója olyan ember, hogy még a rosszindulatú véleményt is meghallgatja, abból is levonja a tanulságot, csakúgy, mint a főmérnök, de mást kelle­ne már tenni a dolgozóknak: úgy bírálni, hogy az segítse a munkát jobbá tenni, az összekuszált gyá­ri hangulatot, véleményeket tisz­tázni. Csak együtt, egy akarattal lehet jobbá tenni a munkát, s ha ez így lesz, a lehetőségek adot­tak, ha megértik egymást a dol­gozók, ha egyet akarnak, nem kell akkor olyan dolgokat mon­dani a vezetők háta mögött, hogy „mi itt maradunk, maguk meg elmennek”. A gyári dolgozók ke­verték ilyen rosszul össze saját ügyüket, rájuk vár a helyzet meg­javítása. ehhez a segítséget az egyesüléstől, ha kell, a járási pártbizottságtól, megkapják. A tavalyi gyenge zöldségter­mésből arra következtettek a szakemberek, hogy az idén már a szezon kezdetén mindenből nagy lesz a kereslet. Erre a MÉK fel is készült. A közös gazdaságok termelnek elég árut, a vállalat pedig naponta mintegy 35—40 te­hergépkocsival biztosítja, hogy a zöldségfélék eljussanak rendeltetési helyükre. Áru tehát az üzletekben van bőven. Vásárolnak is az embe­rek, ám a fogyasztás — például burgonyából és zöldborsóból — korántsem olyan nagy, mint szá­mították. így az időjárás okozta terméskiesések ellenére a zöld­ség- és gyümölcsellátás jónak mondható. Közismert tény, hogy országos viszonylatban a mi megyénktől vár a népgazdaság legtöbb zöld­borsót. Sajnos a tervezett meny- nyiséget az idén nem tudják a termelőszövetkezetek átadni a MÉK-nck. Ennek oka a rendkí­vül kedvezőtlen időjárás. Duna- földváron például — megyénk Nemrég adtunk hírt a Tolna megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat két dolgozója: Müller Ferenc kooperátor és Schwébl József diszpécser nagyjelentőségű újításáról, amelynek lényege: Az eddig bronzból gyártott szóró­fejek műanyagból való előállí­tása. A _ vállalat gyártja az ország mezőgazdasági nagyüzemei ré­szére az esőztető öntözőberende­zéseket. Ezekhez évente több tíz­ezer szórófejet készítenek, még­pedig bronzból. A bronz drága importanyag, melynek beszerzési nehézségei gyakran okoznak fenn­akadást a termelésben. A két újító több hónapos kísérletezéssel műanyagtömb­ből állított elő szórófejet, amely az üzemszerű próbát is kiállta, azt újításként elfogadták és meg­bízást kapott a vállalat, egyelőre ezer darab műanyag szórófej gyártására. Nemrég készültek el a Pest megyei Műanyagfeldolgozó Vál­lalat solymári üzemében a szó­rófej-alkatrészek fröccsöntéséhez szükséges szerszámok, száznyolc­van garnitúra alkatrész már meg is érkezett a szekszárdi üzembe. Rövidesen sor kerül a többi 820 garnitúrának a leszál­lítására is. Az alkatrészek további meg­munkálását és összeszerelését a napokban kezdik meg a vállalat­nál. Az ezer darabos nullszéria így néhány héten belül elkészül és kikerül a mezőgazdasági üze­mekbe. Lehetséges, hogy még ebben az évben rátérnek a vál­lalatnál a műanyag szórófejek nagybani gyártására. A szekszárdi városi művelődési ház szakkörei készülnek a július 1-én megnyíló kiállításra, ame­lyen éves munkájukról adnak számot. A legbőségesebb anyagot a fotószakkör szolgáltatja. Fél­száznál több képet mutatnak be. A képanyag összeállításánál kol­lektív képbírálatot alkalmaztak, tehát csak az a kép kerülhet a falra, amely az egész szakköri tagság tetszését elnyerte és ki­állítása az egész tagság egyet­értésével találkozott. 18x24 cen­timéternél kisebb képméret nem lesz. legnagyobb zöldségtermelő köz­ségében — a növényekben ak­kora kárt okozott a szélvihar, hogy még 50 százalékos termést sem tudnak betakarítani. A község négy közös gazdasága mintegy 400 holdnyi területen a borsót már ki is szántotta, s má­sodnövénnyel vetik be a földet. Hasonló természeti csapás más termelőszövetkezetekben is volt. De a közös gazdaságok min­denütt körültekintő szervező munkával biztosították, hogy a megtermett hüvelyeket leszedjék. Ezzel magyarázható, hogy eddig 160 vagon zöldborsót adtak át a szövetkezetek a MÉK-nek. Ebből a vállalat 65 vagonnal exportált, többet mint a korábbi években bár­mikor. A zöldborsón kívül újburgonyát és cseresznyét exportált eddig a vállalat, összesen 75 vagonnal. Csütörtökön pedig megkezdődött a feketeribizli exportálása. A pálfal Egyetértésben szed­tek ebből a nálunk még nem­Gépjavító Vállalat Pontos számításokat még nem végeztek a vállalatnál az újítás gazdasági eredményéről, a vár­ható megtakarításról, de annyi már bizonyos, hogy milliós nagyságrendű megta­karításról van szó. Jelenleg ugyanis egy-egy 20-as szórófejhez több mint két és fél­kiló bronzot használnak fel. A bronznál olcsóbb, ütésálló polisz- tirol egy kilogrammjából hat-hét darab szórófej készül, tehát aí anyagköltség csak egy töredéke a bronz szórófej költségének. A bronz megmunkálása igen munkaigényes, a fröccsöntés­sel készülő polisztirol-alkat- részek munkaigényessége ugyan­csak egy töredékét teszik ki a bronzénak. Öntés utáni megmun­kálásra Is alig van szükség. Egyelőre a T—20-as szórófejek gyártásához használnak műanya­got a vállalatnál, a távolabbi célkitűzések közt szerepel a T— 45-ös szórófejek műanyagból való előállítása. De már itt is született jelentős újítás. Müller Ferenc és Schwébl József oldotta meg a lövőke műanyagból való elkészítését. Egy-egy bronzból készült lö­vőkének az önköltsége 22—23 forint, az ütésálló polisztirol- ból, fröccsöntéssel készített lövőke mindössze 4 forint 20 fillérbe kerül. Egy-egy szórófejhez négy — kü­lönböző méretű — lövőke kell, tehát a megtakarítás szórófejen­ként több, mint hetven forint, A gyártáshoz szükséges szerszá­mok már elkészültek a vállalat­nál, a jövő héten százötven szó­rófejet polisztirol lövőkével S2e- I relnek fel; A képzőművész szakkör tagjai mintegy harminc képen mutat­ják be, mennyit fejlődtek az el­múlt évben. A kiállításra kerülő anyagban változatos rajzokat, ak- varelleket, pasztelleket mutatnak majd be. Érdekesnek és színesnek ígér­kezik a „Ki mit gyűjt?” szakkör anyaga. A városi művelődési ház fogja össze azokat, akik a gyufa­címke és papírszalvéta gyűjtésé­nek hódolnak. Több tucat címke és szalvétakollekció lesz majd látható. igen kedvelt gyümölcsből, 4 mázsát, majd Budaörsön rak­ták repülőgépbe és ment exportra. Néhány nap múlva Bátaszéken a Búzakalászban is kezdik a fekete- ribizli-szüretet, amit szintén ex­portálnak. Egyéb zöldségféléből a közös gazdaságok mellett számottevő mennyiséget adtak a háztáji gaz­daságok is. Sóskából például több mint 7 vagonnyit. Úgyszin­tén a háztáji gazdaságok adták eddig a felvásárolt 520 ezer fej salátának mintegy felét és több tonna parajt. A befejezéshez közeledő zöld­borsószedés után megyeszerte megkezdődik a meggyszedés. A felvásárlásra a földművesszövet­kezetek felkészültek. Mindenütt kint vannak már a göngyölegek, ismertek a felvásárlási árak és megszervezték a meggy elszállí­tását. A felvásárolt mennyiség túlnyomó többségét ugyanis a feldolgozó ipar veszi át. R. É. — pj — 111 .......................■■■■■■■■■■............................................................................................................................................................................................. itt A zöldségellátás jónak mondható — 75 vagon árut exportált eddig a MEK — Repülővel viszik külföldre a feketeribizlit Július 1-én nyílik a szekszárdi művelődési báz szakköreinek kiállítása

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents